next up previous index

5. rész

Végezetül szükséges még egyszer hangsúlyoznunk, keresztény hitünk és az okkult-mágikus szemlélet gyökeres szembenállását. A keresztény kéri Istent, a szuverén Urat, vagy a Szentlélek indítására az Úr nevében lép fel, de a csodát mindig Isten teszi.

Isten rendkívüli csodákat  is tett Pál  által. Így például betegekre tették a tõle használt kendõket és kötényeket, és a betegség elhagyta õket, a gonosz lelkek meg kiszálltak belõlük.

ApCsel 19,11-12 

Ezt nyilván hitbõl tették, hiszen az imának  semmi köze a varázsigéhez,  amely a mágus  hite szerint hatalmat  ad az ember kezébe. Ezért jártak pórul Szkéva fiai, hiszen Jézus nevével  ráolvasást próbáltak végezni:

A vándorló zsidó ördögûzõk közül is megpróbálták néhányan, hogy a gonosz lelkektõl megszállottakra ráolvassák Urunk Jézus nevét:

-- Kényszerítelek titeket Jézusra, akit Pál  hirdet.

Egy zsidó fõpapnak, Szkévának hét fia is így tett. De a gonosz lélek visszavágott:

-- Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?

Ezzel rájuk vetette magát a megszállott ember, kettõt letepert közülük, s úgy elbánt velük, hogy ruhátlanul és sebekkel borítva menekültek ki a házból.

ApCsel 19,13-16 

Jézus neve azonban nem varázsige,  ahogyan Jézus sem varázsló, manapság sokan szeretnék ugyan perzsa hercegnek, vagy indiai fakírnak beállítani, de ez a súlyos zavarkeltési  kísérlet. Ha Jézus mágus  lett volna másként viselkedik. Lukács evangéliuma szerint, elítélése elõtt Pilátus Heródeshez  küldte, hiszen elvileg Heródes volt jogosult egy galileai származású ember felett ítélkezni.

Amikor Heródes meglátta Jézust nagyon megörült. Régóta szerette volna látni, mert sokat hallott felõle, s remélte, hogy valami csodát  tesz a jelenlétében.

Lk 23,8 

Heródes feltehetõen hálás közönség lett volna. Talán elég lett volna, ha Jézus megismétli a kánai mennyegzõn tett csodáját és elkerülhette volna a kínhalált a kereszten. Jézus azonban nem Heródes udvari mágusa kívánt lenni. Õ maga Isten bölcsessége. Szent Pál  õt hirdetve mondja:

Bölcsességet hirdetünk mi is, de csak a tökéleteseknek. Nem ennek a világnak pusztulásra ítélt fejedelmeiét, hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét hirdetjük, melyet az Isten öröktõl fogva elõre elrendelt a mi dicsõségünkre. Ezt senki sem értette meg a világ fejedelmei közül, mert, ha megértették volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsõség Urát.

1Kor 2,6-8  ([8])

A dicsõség Urát keresztre feszítették, azonban feltámadt  a halálból, és az feltámadásában való részesedést kínál nekünk is. A feltámadásba vetett hit a keresztény tanítás legbelsõ magjában van. Aki ezt nem vallja nem keresztény. A New Age  különbözõ irányzatai nem feltámadásról, hanem reinkarnációról,  azaz lélekvándorlásról,  erre a világra való újabb megszületések láncolatáról beszélnek.

A feltámadásba vetett hitünk a Jézus Krisztus által adott kinyilatkoztatáson  alapul, azonban az erre a földi világra való visszatérés lehetetlensége már az Ószövetségben is világos. Jób könyvében olvashatjuk:

Gondold meg: életem csupán egy lehet, szemem soha többé nem lát boldogságot. S a szem, amely most lát, soha többé nem lát, keresõ szemeddel nem találsz, nem leszek. Mint a felhõ, tovaszáll, eltûnik a távolban, nem tér vissza, akit az alvilág elnyelt. Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont.

Jób 7,7-10 

Hasonlóképpen a Prédikátor is megállapítja a megholtakról:

Soha többé nem lesz részük abban ami a nap alatt végbemegy.

Préd 9,6 

Szent Pál apostol  a Zsidóknak írt levelében így ír:

Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben  legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta föl magát, hogy sokaknak bûnét elvegye.

Zsid 9,27-28 

Az egyetlen földi élet után következõ egyetlen ítéletrõl egyértelmûen beszél Jézus az utolsó ítéletrõl szóló beszédeiben:

Mert elérkezik az óra amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és elõjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy föltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy föltámadjanak a kárhozatra.

Jn 5,29 

Amikor eljön dicsõségében az Emberfia minden angyalával, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyûlnek mind a nemzetek, õ pedig külön választja õket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. ... Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.

Mt 25,31-46 

Lukács evangéliumában a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédben is egyértelmûen kiderül, hogy mind az üdvösség, mind a kárhozat végleges és megváltoztathatatlan, egyúttal a földi világtól elkülönített állapot. (Lk 16,19-31 )

A Jézussal együtt elítélt két köztörvényes bûnözõre a karma tana szerint alacsonyabb létezési szinten való újraszületés várna, hogy megtisztuljanak. A bûnbánó és Jézusba való hitét megvalló haldokló jobb latort Jézus nem egy kedvezõbb pozícióban való ismételt földi megszületéssel jutalmazza, hanem:

Ezt válaszolta neki: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.

Lk 23,43 

Ugyanígy Pál apostol  sem egy új reinkarnációs  lehetõségben bizakodott, amikor szembenézett a közelgõ halálos ítélettel:

Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság gyõzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

2Tim 4,6-7 

Következő: Befejezés
Előző: 4. rész
Fel: Bibliai helyek a New
© by Dr. Sörédi Pál