FÁKLYA

 A fáklya prófétikus megfelelője annak a hatalmas erőnek, amely hamarosan útjára bocsáttatik a Földön.

 

A látomás világosabbá teszi számunkra, hogyan lehet a szellemi hatalomba és tekintélybe, valamint az Úr dicsőségébe felemelkedni. Ezt a prófétikus megtapasztalást nyolc éve kaptam, de ezekben az időkben van kibontakozóban. Az üzenet nekem szólt, de épp annyira számodra is, ha egyike vagy azoknak az eljövendőknek, akikről Énok óta már annyian szóltak. Egy olyan ébresztőre szóló felhívás hangzik fel éppen most, amely az igazság és az igazságosság eddigi leghatalmasabb erejét bocsátja útjára a Földön.

 

A látomás
Egy csodálatos tengerparton álltam. (Tudtam, hogy a Szellem ragadott el egy másik helyre.) Az ég a napkelte vagy a napnyugta színeiben ragyogott, de nem tudtam megmondani, hogy melyikben. A levegő tisztább és frissebb volt, mint amit valaha is tapasztaltam. Minden lélegzetvétellel úgy éreztem, egyre fiatalodom. Az elmém felgyorsult, a gondolataim élesebbé és világosabbá váltak. Minden rám nehezedő probléma és teher úgy illant el, mint füstfoszlány a szélben. A távolban hegyek emelkedtek. Bizonyos értelemben hatalmas erődfalaknak látszottak, amelyek erőt és biztonságot árasztottak. Más értelemben vendégszeretőnek és hívogatónak tűntek. Úgy vonzottak magukhoz, mint a mágnes. Tudtam, meg kell találnom hozzájuk az utat, de mindenfelé víz terült el közöttünk. Ekkor azt vettem észre, hogy valaki felém sétál a parton. A kezében egy fáklyát tartott. A fénye ugyanolyan színűnek látszott, mint amilyen az ég volt. Az
Úr közeledett hozzám. Fehér ruhát viselt, elöl aranyövvel összefogva. Alsó szegélyén, valamint a ruhaujjak végén aranyszínű mintázat volt látható. Egyszerű volt, mégis fenséges.

“Napnyugta van, és napkelte”- mondta, amikor odaért hozzám. “Egy korszak napnyugtájában élsz, és egy másik hajnalánál. Azért vagy itt, hogy megismerd a korszak végét, amelyben benne vagy, és egy másik kezdetét, amely már hajnalodik.” Felém nyújtotta a fáklyát, jelezve, hogy át kellene vennem. “Ez a tiéd. Ezt a tüzet én indítottam el, de továbbvinned neked kell.” Mikor átvettem, meglepett milyen könnyű. Arra gondoltam, biztos rendkívül könnyen ki is aludhat. “Se nem könnyű, se nem sérülékeny” - mondta az Úr a gondolataimra válaszolva. “Tartalmasabb és súlyosabb, mint maga a Föld. Ez az Én jelenlétemnek a fénye. Ha nem lennék közel hozzád, nem tudnád tartani. Ha a jelenlétemből elsodródsz, súlyossá válik. Ha nagyon távolra sodródsz, kénytelen leszel letenni. Akkor pedig más fogja felvenni, hogy ő hordozza tovább.” Amint közelebbről megnéztem, észrevettem, hogy lélegzik. Élő volt! “Ez a fáklya a menny levegőjével lélegzik. Ha a fáklyavivő mennyei régiókban jár, nincs olyan hatalom a Földön, amely a fáklya tüzét képes lenne kioltani. Fényessége és hatalma a fáklyavivő életétől függ. Attól, hogy mennyire jár közel Hozzám.” Erre két kézzel ragadtam meg a fáklyát, amikor is nagy hatalom áramlott át rajtam. Az éleslátás felerősödött bennem, az értelmem még tisztábbá vált, és éreztem, amint az erőm növekszik. Fel nem tudtam fogni, hogyan fordulhat elő, hogy valaki ekkora nagy kincset csak úgy félretesz. Nekiindultunk sétálni a part mentén, és az Úr folytatta. “A mindenséget az Én Igémmel tartom fenn. Igém tesz téged képessé, hogy ezt a fáklyát megtartsd. Jelenlétemnek ez a fénye egy olyan fény, amit ti mozgalomnak is neveztek. Én az élő igazság vagyok, és az az igazság, amely él, mindig mozgásban is van. Az élet mindig mozgásban van. Addig vagy mozgásban, amíg az élő vizek folyójában benne vagy.” Mögöttünk egy másik hang kezdett beszélni. “Még maga a fáklya is eltéríthet téged attól, hogy Őt kövessed.” Meglepetésemre egy egyszerű szerzetesi ruhába öltözött férfit láttam. Az arca komoly volt, de nem komor. Amikor látta, hogy figyelek, folytatta. “A te idődben egyike leszel azoknak, akik ezt a fáklyát hordozzák. Fel fogod ismerni a fáklyavivőket, amikor találkozol velük. Bátorítanotok és segítenetek kell egymást. Össze kell fognotok, mert egyedül egyikőtök sem tud megállni. Amikor együtt jártok majd, az ellenetek jövő bármely gonosz erőt képesek lesztek megtörni. Együtt tömegeket lesztek képesek a gyülekező sötétségből megszabadítani, sőt egész nemzetek járnak majd azoknak a fáklyáknak a világosságában, amelyek éppen most adatnak át a Földön.” A szerzetes, aki velünk együtt sétált, hozzátette: “Őbenne élünk, és mozgunk… Isten mindig mozgásban van. A Szent Szellem mindig mozgásban van. Amikor az alaktalan üresség és káosz felett mozgott, életet hozott elő, és rendet teremtett. Az Ő célja az, hogy a gonosz által kreált káoszt új teremtéssé, céltudatos életté fordítsa át. Az igazi életben járni annyit jelent, hogy folyamatosan új teremtésben járunk. Akkor olyan hatalomban fogsz járni, amely a káoszban lévő életekbe rendet és célirányosságot képes behozni.” “Ki vagy te?” - kérdeztem. “Az vagyok, akit ti Kempis Tamásként ismertek.” “Megtiszteltetés számomra.” - mondtam. “Jól ismerem az írásaidat. Sötét időszakokban a felszínen tartottak, és segítettek abban, hogy a céljaimra rátaláljak.” “Éppen ezért vagyok most itt” - folytatta. “Segítettem hozzátenni ahhoz a tűzhöz, amelyet te hordozni fogsz. A sötétség korszaka a Földön már közel van, de ha mindazt megtanulod, amit itt neked megmutatnak, sosem leszel sötétségben. A Szellem minden mozgalmának a Földön ez a fáklya volt a forrása. E mozgalmak vezetői mind fáklyavivők voltak. Azok a mozgalmak, amelyek a mozgást abbahagyták, és így magát az életet hagyták abba, amiatt tettek így, mert a fáklyájukat félretették. Ha mindvégig ki akarsz tartani, közel kell maradnod Hozzá, és nem szabad leállnod.” Az Úr intett Tamásnak, hogy lépjen oda mellé. Abból, ahogyan az Úr Tamás vállára tette a kezét, nyilvánvaló volt, mennyire kedveli. “Kortársai azt gondolták róla, hogy ő csupán egy alázatos munkás - vagy egyáltalán nem is gondolkodtak el róla. Pedig egy időben ő volt a legragyogóbb fénysugár a Földön. Miközben főzött, edényeket mosott el, vagy éppen a kertet gyomlálta, ezt a fáklyát hordozta. Miközben a padlót söpörte, a Szellem nagy hatalmú kardját is forgatta, ami által egy időre - mint edénymosogató - befolyásosabbá vált, mint a Föld királyai. Imái megrázták a mennyet és hathatósabban indítottak el angyalokat, mint bármely császár, aki teljhatalmát gyakorolta. Millióknak prófétált generációkon keresztül. Még ma is, amikor üzenetem kimegy, hogy elősegítse az eljövendő hírvivők felkészítését, arra törekszem, hogy az ő üzenetét is mindegyikük megkapja tanulmányozásra. Mosogatás közben - Hozzám közel maradva - hathatósabb lehetsz, mintha egész hadseregeket irányítanál.” Amint tovább sétáltunk, Tamás átjött a jobb oldalamra, mivel a fáklya akkor épp a jobb kezemben volt. A fáklyára nézett, és elkezdte mondani útbaigazításait: “Ezt a fáklyát az Úr minden hírvivőjének felkínálják. Csak kevesen hordozták eddig, és még kevesebben akadtak olyanok, akik egészen hosszú ideig is hordták. Nem sokan tanultak meg eddig az Ő jelenlétében lakozni. Ha közel maradsz Hozzá, mindazt magaddal fogod vinni, amit itt látsz és érzel, és sokaknak átadod majd a Földön. A mennyet fogod levinni a Földre, és az embereket a Földön a menny kutatására fogod késztetni. Ez sokakat fog a mi Urunkhoz vonzani. Ha felveszed ezt a fáklyát, de aztán leteszed, valaki más fogja azt felvenni, te pedig sok gonoszságra leszel felhasználható!!!” “Nem értem, hogyan használható fel 'sok gonoszságra' bárki, aki már látta az Urat és hordozta is az Ő jelenlétének fáklyáját” - tiltakoztam. “A fáklya a hordozójának nagy befolyást biztosít. Azok, akik hordozták, de később letették, gyakran amiatt cselekedtek így, mert a fáklyából eredő befolyásukat nagyobbra kezdték értékelni, mint az Ő jelenlétét. Mivel elsodródtak Tőle, és mivel a fáklya túl súlyossá kezdett válni számukra, félretették, és az Ő Igéjét saját szavaikkal kezdték helyettesíteni. Az emberi tanítások és tradíciók így kezdik elhomályosítani az Ő Szellemének emberekre gyakorolt hatását. Még a fáklyavivők sincsenek arra kényszerítve, hogy kövessék Őt. Tulajdonképpen éppen rájuk leselkedik a legnagyobb veszélye annak, hogy az emberektől való félelem miatt elbuknak. Mindenki, aki nem szereti jobban az Urat, mint a bűnt és a gonoszságot, el fog bukni. Mindenki, aki nem szereti jobban az igazságot, mint az emberek dicséretét, el fog bukni. Senki, aki jobban szereti az Urat és az igazságot, mint a bálványokat, nem fog elbukni. Mindenki, aki nem jár az Úr félelmében, bálványokat fog imádni.” Ezek a szavak még az Úr szó szerinti jelenlétében, illetve a mennyei régióban is kijózanítólag hatottak. A fáklyát sokkal szorosabban markoltam meg. Amint ezt tettem, úgy éreztem annyi energia áramlik át rajtam, mintha testem minden egyes sejtje feléledne álmából, és készen állna arra, hogy felugorjon. A Róma 8:11-re gondoltam: “De ha annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust, ugyanaz, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő ti bennetek lakozó Szelleme által.” Amint ily módon feléledtem, kezdtem észrevenni, hogy ezen a helyen minden él, miközben egyúttal nagyon is természetes. Mindennel, amit láttam, összhangban éreztem magam - a hegyekkel, a fákkal, még a felhőkkel is. Ez az érzés annyira különleges volt, hogy kezdtem arra gondolni: ez az, ami az Urat nem ismerőket ilyen dolgok imádására készteti. Miközben ezen elmélkedtem, az Úr megállt, és a következőket mondta: “Most van itt az ideje, hogy a Föld számára megmutassuk a menny létezését. Minden, amit a Földön ismersz, csupán árnyéka annak a valóságnak, ami itt van. Arra vagy elhívva, hogy a valóságot a Földre lehozd, hogy ezáltal az emberek többé ne imádjanak bálványokat, és ne szenteljék magukat olyan dolgoknak, amelyekről teljesen nyilvánvaló, hogy páraként fognak elillanni. Süllyeszd a fáklyát a tengervízbe” - mondta. Leeresztettem a fáklyát, hogy éppen megérintette a vizet. Majd tovább eresztettem, amíg a víz teljesen be nem borította. A fáklya tüze a víz alatt továbbra is fényesen égett. Ekkor a víz tüzet fogott! A fáklyából lángok csaptak ki és a látóhatár irányába kezdtek száguldani. Először lassan, de biztosan, majd időnként úgy felpörögve, mintha szélrohamok kergetnék őket előre. Érdekes módon úgy tűnt, mintha a tengervíz valamilyen folyékony tüzelőanyagból lenne. Közelebbről megvizsgáltam, és azt kell mondanom, hogy maga a tenger is élt! A tűz nem gerjesztett semmiféle füstöt vagy égésterméket. Bizonyos hőt árasztott ugyan, de csak enyhén. Ez pedig egyfajta bensőmbe is hatoló melegség volt, amely mintha még nagyobb energiát szabadított volna fel bennem, ahogy a lángok közelében álltam. Rendkívüli és csodálatos érzés volt. Ahogy egyre élettelibbé váltam, egy olyan életerővel egyesültem, amely a teljesség erejét kölcsönözte számomra. Tudtam, hogy ez a Földön ismert minden kábítószernél erőteljesebb. Tamás, aki engem figyelt, újra beszélni kezdett hozzám: “Mikor Őbenne lakozol és az Ő akaratát viszed véghez, egyre inkább elkezded megérteni az Ő életerejét, amely minden élőlényben megtalálható. Ily módon miközben másokat segítünk, hogy élettelivé váljanak, az élet bennünk magunkban is növekszik. Nem szabad azonban abba a hibába esned, hogy az élet Forrásának imádása helyett ezt az életerőt kezdd imádni!!! Csak így leszel képes az élet ösvényén rajta maradni.” Elhatároztam, hogy az emlékezetembe vésem, noha nem volt könnyű egy ilyen figyelmeztetésre összpontosítani, amikor körülöttem mindent annyira csodálatosnak éreztem. Tudtam, hogy aki ebbe az életerőbe egyszer is belekóstolt, örökre a rabja marad, és szüntelenül erre sóvárog majd, amint a kábítószerfüggő a következő adag drogra. Tamás, aki láthatóan szintén tudott olvasni a gondolataimban, így folytatta: “Nincs olyan mámor, mely magához a Krisztusi Élethez lenne fogható, de ne feledd, hogy ez is csak egy mámor. Sokan az Ő Szellemének legcsekélyebb érintésére is földre esnek, pedig a papoknak most azt is meg kell megtanulniuk, hogy még az Ő dicsőségének jelenlétében is állva maradjanak és szolgáljanak. Ha ennek az Életnek a testedet engeded át, megrészegülsz. Ha viszont a szellemedet, akkor gyorsabbá és erősebbé válsz, és a szellemi látásod még inkább kitisztul. Az eljövendő hírvivőket arra kell képezned, hogy ne csak arra törekedjenek, hogy jól érezzék magukat, hanem elsősorban arra, hogy a gondolkodásuk és a látásuk világosabbá váljon! Ha valaki beteljesíti a küldetését, úgyis örökre jól fogja érezni magát. Most azonban a józanságnak van itt az ideje!” Az Úr ekkor közbevetette: “Ezzel a fáklyával nemzeteket lobbanthatsz lángra. Ez ugyanaz a tűz, amelyet Mózes látott az égő csipkebokorban. Ezzel a tűzzel küldtem el őt, hogy az Én népemet megszabadítsa, és ez az a tűz, amellyel éppen most fogom az Én hírvivőimet is elküldeni - megint csak azért, hogy az Én népemet megszabadítsák.” A vízen lángoló tűzre néztem, és azt láttam, hogy a víz lények tömegéből tevődik össze - emberekből! Tűzben égtek, de nem emésztődtek meg - sőt egyre inkább életre keltek. Az Úr kilépett a vízre, be a lángok közepébe, és elindult a hegyek irányába. Tudtam, hogy követnem kell. Még négy dolog volt hátra, amit át kell Tőle vennem.

 

A ló

Az Úr kilépett a lángoló tengerre, és elindult. Amint távolodott tőlem, a fáklya egyre súlyosabbá vált a kezemben. Tudtam, hogy ha továbbra is tartani akarom, követnem kell Őt. Elhatároztam, hogy - történjék bármi - kilépek a tengerre. Ettől kezdve úgy sétáltam a tengeren, mintha egy közönséges úton járnék. A tengeren lángoló tűz forró volt, de nem égetett. Inkább energiát közvetített számomra. Ekkor egy újfajta érzés áradt szét bennem. Úgy határoztam meg magamban, hogy ez “az egészen a szívemig égő emmausi út”. Különleges érzés volt, amit akkor tapasztalhatunk, amikor az Úrral járunk miközben Ő tanít bennünket. Mialatt minderről elmélkedtem, az Úr felém fordult, és a következőket mondta: “Azért vagy itt, mert megtanultad, hogy mindenben a megismerést, az értékelést és a megértést kutasd. Ilyen a gyermeki szem. Amíg csak megőrzöd ezt, tanítani és vezetni tudlak. Az energia, amit most érzel, az az energia, amit az ember még a bukás előtt ismert - azóta azonban csak nagyon kevesen tapasztalták meg. Ezt a tüzet az Én jelenlétem fáklyájából kicsapó láng indította el. Akik Velem járnak, a Bennem lévő erőben növekednek. Minden egyes embernek megadtam a képességet, hogy növekedjék mind természetes, mind természetfeletti erőben. Akik nem járnak Velem, azoknak a lelkében űr tátong erre a természetfeletti erőre, és ez az űr általában gonosz hatalommal töltődik fel. Most van eljövendőben a földre az az időszak, amikor mindenkinek választania kell, hogy Velem jár-e, vagy a gonosz ereje keríti a hatalmába.” Amint haladtunk, tűzhullámok áradtak ki belőlünk a tengerre, mintha mi lennénk a szél, amely szertefújja azokat. Amikor az Úr valamilyen irányba odamutatott, a tűzhullámok felerősödtek abban az irányban. Megpróbálkoztam ugyanezzel, és rajtam keresztül is ugyanez történt. Ekkor az Úr megállt, megfordult, és egyenesen rám nézett. “A földre, amely már lángra kapott, tüzet szeretnék vetni. Imádkozzál, hogy az Én tüzem eljöjjön, és megtisztítsa a földet. Imádkozzál, hogy eleméssze a fát, a szénát és a pelyvát, és megtisztítsa az Én értékes embereimet. Mivel az embernek adtam a föld feletti hatalmat, ezért kérni kell Engem, mielőtt a földön valamit végrehajtanék. Ez a hatalmas küldetése azoknak, akik a földön Velem járnak - az tehát, hogy megismerjenek Engem és az Én akaratomat, hogy ezáltal kérni tudják akaratom megvalósulását a földön, ahogyan az megvalósul itt, a mennyben. Amit itt most látni fogsz, azért van, hogy a földre vonatkozó akaratomat a megismerd.” Ekkor észrevettem, hogy a parton egy férfi közeledik hozzánk. Úgy lépett a tengerre, mintha ez teljesen természetes lenne. Odajött, kivette a fáklyát a kezemből, röviden megvizsgálta, majd - egy végtelenül lebilincselő mosollyal az arcán - visszaadta. “Ki vagy te?” - kérdeztem. “Meg kell hogy áldjon téged, mielőtt elmész” - válaszolta az Úr. “Azért áldja meg a fáklyavivőket, mert minden fáklyavivőnek az a küldetése, hogy az embereket annak megcselekvésére késztesse, amit Ő maga megcselekedett - tehát arra, hogy Énvelem járjanak.” “Te vagy Énok?” - érdeklődtem. “Igen, az vagyok” - válaszolta, miközben kezét a szívem tájára helyezte, és továbbra is egyenesen a szemembe nézett. A tűz benned ég, de még nincs meg benned az a fegyelmezettség és állhatatosság, amire a feladatod végrehajtásához szükséged van. Sokan járnak majd rövid időszakokra, vagy akár naponta egy-egy rövid időszakra az Úrral, de ez nem elegendő. Meg kell tanulnod, hogy fegyelmezetten járj és állhatatosan. Az Úr az Ő hírvivőit tűzlángokká teszi. Csak akkor tudsz Istennel járni, illetve az Ő céljait a földön beteljesíteni, ha ezt a tüzet égve tartod a szívedben. A langymelegség és a meghidegült szeretet halálos ellenségek számodra. A tüzet, amely most a szívedben ég, mindennap tüzelőanyaggal kell táplálnod. A tüzelőanyag a menny atmoszférája. A menny atmoszférája pedig az Isten lehelete - amit az élőkre rálehel. Miközben ebben jársz, az élet nyomait hagyod magad után, amely helyeken az Élet Folyója fog feltörni és szétáradni.” Énok ekkor a két keze közé fogta az arcom, és továbbra is a szemembe nézett. Amint ezt tette, képessé váltam arra, hogy belelássak Énokba. Az egyik legelbűvölőbb ember volt, akivel valaha találkoztam. Mindent, amit csak tett, láthatóan mély boldogsággal élte át, és ezt az örömet egy Shakespeare-színész mozdulatainak sziporkázásával közvetítette. Ez volt az első alkalom, hogy az örömöt úgy láthattam, mint ami az egyik legnagyobb hatalom - és Énoknak ez az öröme “ragadós” volt. Ekkor egy mosollyal elbocsátott, meghajolt az Úrnak, majd felém is, és elindult vissza, abba az irányba, ahonnét jött. “Énok befektetett valamit, és ez kapcsolatban van veled is.” - kezdte mondani az Úr. “Ő prófétált azokról az eljövendő hatalmasokról, akik hamarosan útjukra bocsáttatnak. Amióta csak Velem járt a földön, erre az időre várakozott. Te azért küldettél, hogy a hatalom e hírvivőit ráébreszd a saját sorsukra és a nekik átadott erőre. Ez az erő az Én örömömben található. Feladatod véghezviteléhez hordoznod kell a fáklyát, és azt a négy másik ajándékot is, amelyeket itt kell még megkapnod. Ezt a tüzet Énok gyújtotta meg a földön, és fáklyavivők tartották életben. Azok közül, akik hamarosan útjukra bocsáttatnak, sokan Ábrahám hitével lesznek felfegyverkezve, sokan Mózes bölcsességével, sokan Illés hatalmával, sokan Dániel tanácsával, sokan bemerítő János tüzével, sokan Péter bátorságával, sokan Pál eltökéltségével, sokan János látásával. Sokan közülük az Egyház korszakának nagy fáklyavivőihez lesznek hasonlóak. Együttesen az Én dicsőségem lángoló tüzével fogják betölteni a földet. Miután a múltnak ezek a hatalmasai bevégezték pályafutásukat, köntöseiket sok részre osztották, majd eltemették azért, hogy a mostani időkre elrejtve megmaradjanak. Az eljövendő hírvivők az előttük járók teljes kenetében fognak járni, és még növelni is fogják ezt a kenetet. Most segítened kell abban, hogy ők felébredjenek, és saját köntösükre rátaláljanak.” Megfordultam, hogy Énokot lássam. Nem volt messze tőlünk, a közelben állt, és figyelt bennünket. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen csodálatos lenne egy olyan apa, egy olyan pásztor vagy egy olyan tanácsadó számomra, mint Ő. “Mindezek a hírvivők Énok szellemi fiai és lányai. Énok mindenek felett szerette az Én jelenlétemet. Ez volt az Ő kincse. A földön valaha járók közül Énok volt az egyik legerősebb és legstabilabb személyiség, mert a szeretetből fakad a létező legnagyobb erő és stabilitás. A szeretet az, ami meg tudja tartani az embert hűségesnek. Az embert az egész teremtés számára fáklyavivőnek alkottam. Minden embert arra teremtettem, hogy Velem járjon és az Én jelenlétemet hordozza. Az ember számára Én vagyok az élet világossága, és az ember arra teremtetett, hogy az Én világosságomat és életemet minden más teremtmény számára hordozza. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. A választottak ezek szerint fognak járni. Neked most neki kell indulnod és meg kell találnod azokat, akik állhatatosan kitartottak abban, hogy az Én választottaimmá váljanak. Akkor az egész teremtett világ, amely fohászkodik és nyög utánuk, vissza fog térni azokhoz, akik Hozzám visszatértek. Ezeket a választottakat a már bennük égő tűzről fogod felismerni. Ők nem elégednek meg vallásos szokásokkal és tradíciókkal, hanem Énrám és az Én jelenlétem tüzére vágyakoznak. Amikor Tőlem mindenki más elsodródik, őbennük meglesz az a szeretet, amely őket hűségben és elhívásuk követésében megőrzi. Keresd meg őket, és tanítsd meg számukra mindazt, amit itt láttál, és amit a továbbiakban még látni fogsz.” Az Úr mindkét kezét a vállamra helyezte és egyenesen a szemembe nézett. Ekkor hirtelen egy hatalmas völgybe kerültem. Amint a völgyön végigtekintettem, az első, amire felfigyeltem egy csodálatos patak volt, amely a völgy hosszában, annak közepén folyt keresztül. A völgy természetes képződménynek tűnt, mégis valahogy tökéletesen kidolgozottnak is. Ekkor felülről és oldalirányból is zajt hallottam. Lábak ezreinek dobogásaként hangzott. Körben a hegyek peremén nagy sokaság bukkant elő. Egyfajta hadseregnek tűnt. Mialatt figyeltem őket, lassan, puhatolódzó módon, de kérlelhetetlenül kezdtek leereszkedni a csúcsról. Hamarosan rájöttem, hogy ez egy gonosz hadsereg, gonosz szándékkal. Keselyűk ezrei jelentek meg mintegy felhőként felettük, úgy körözve, mintha mészárlásra számítanának. Elborzadtam, vajon mit akarnak ezek tenni ezen a csodálatos helyen. “Mit szándékozol tenni ezzel kapcsolatban?” - kérdezte egy hang mögöttem. Megfordultam, hogy lássam, ki szólt hozzám. Senki sem volt ott, kivéve egy nagy fehér tenyészmént. Egészen rendkívüli látványt nyújtott; az izmai még így is megremegtek, hogy teljes nyugalomban állt. A szemében olyan értelem tükröződött, amit korábban semmilyen más állatnál nem tapasztaltam. Kíváncsi voltam, megszólal-e. “Mit tehetek ezzel kapcsolatban?” - kérdeztem. “Látom, hogy fáklyavivő vagy. Ez a ló a te számodra van itt” - folytatta a hang. “Meg kell tanulnod megülni, amennyiben segíteni akarsz a gonosz sereg megállításában.” “Van-e még idő arra, hogy lovagolni tanuljak?” - kérdeztem körbetekintve a hang tulajdonosa után, mivel egyértelmű volt, hogy nem a ló beszél hozzám. “Még van idő.” A ló mögül ekkor egy tíz-tizenkét évesnek tűnő lány lépett elő. Iskolai uniformisban volt, de ezt ragyogó ezüst- és aranypáncélzat borította. A derékszíján kard függött. Vékony termetű volt és gyönyörű arcú, csillogó kék szemekkel, amelyek szenvedélyes és átható eltökéltséget sugároztak. Pusztán azzal, ahogyan állt, merész bizonyosságot fejezett ki, ami egyúttal gyermeki tisztasággal párosult, és ez lélegzetelállító nemességet kölcsönzött neki. “Azért vagyok itt, hogy megtanítsalak.” - mondta a kislány. “Még van időnk.” - ismételte, amivel engem próbált megnyugtatni. Ugyanis felzaklatott a felénk ereszkedő hatalmas sötét erő, ő azonban meglepően könnyen vette a dolgot. Kíváncsi voltam, vajon nem túl fiatal-e annak felfogásához, hogy a pokol hordái mit cselekedhetnek vele és ezzel a hellyel. “Sokkal többet megértek, mint gondolod rólam.” - válaszolta, mintha a gondolataim szavak lettek volna. “Azért vagyok itt, hogy veled együtt harcoljak, de először is meg kell tanulnod lovagolni. Még van időnk, de elvesztegetni való időnk nincs. Neki kell kezdenünk.” “Akkor kezdjünk is hozzá.” - mondtam, mivel egyetlen másodpercet sem akartam elvesztegetni. “Tudom, hogy kell lovagolni. Van-e valami speciális dolog, amit ennek a lónak a meglovagolásához tudnom kellene?” - kérdeztem. “Nem tudom.” - válaszolta. “Még sosem lovagoltam.” “Dehát épp most mondtad, hogy azért vagy itt, hogy taníts. Hogy akarsz megtanítani rá, ha te magad sem tudsz?” “Úgy fogod megtanulni, hogy engem tanítasz rá. Ez a ló addig nem is lesz teljesen rád bízva, amíg nekem nem lesz egy saját lovam, és amíg nem tudok azon úgy lovagolni, mint ahogy te. Azt is meg kell értened, hogy ez a ló egyetlen olyan lóhoz sem hasonlít, amit korábban már meglovagoltál.” “Mindent mondj el gyorsan, amit csak tudsz” - feleltem. “Ihatunk ebből a patakból?” - kérdeztem, mivel szomjas voltam és gyenge. “Természetesen. Pontosan ezért van itt.” Kinyújtottam a kezem, és megérintettem a ló kantárját. Finoman meghúztam, amire a ló - az ellenállás legcsekélyebb jelét sem mutatva - követni kezdett. Amikor odaértünk a patakhoz, lehajoltam és egy korty vizet vittem a számhoz. A szemem azonnal élesebb lett, az értelmem kitisztult, és erősebbnek is éreztem magam. A lovat finoman előrébb húztam, mire a térdeire ereszkedett és ivott. Sosem láttam még lótól ilyen mozdulatot. A kislány ugyanezt tette. Úgy döntöttem, hogy én is így teszek, és teleiszom magam. “A félelem gyengévé tesz.” - mondta a lány, amikor befejezte. “Nagyon bölcs kislány vagy” - feleltem, és arra gondoltam, mennyire rendkívüli ez a gyermek. “Honnan tudsz ennyi mindent, és honnan tudsz erről a fáklyáról?” Mielőtt válaszolni tudott volna, a felülről egyre fokozódó zaj mindkettőnket arra késztetett, hogy felfelé nézzünk. A gonosz horda soraiban zűrzavar támadt. A látásom - mivel ittam a patakból - annyira élessé vált, hogy már egyes hadosztályok kifüggesztett nevét is képes voltam kivenni. Különféle filozófiai irányzatokról, vallásokról és mítoszokról voltak elnevezve. Amint tovább figyeltük a zűrzavart, az egyre fokozódott, mígnem egyes hadosztályok egymás ellen kezdtek harcolni. Hatalmas porfelhő emelkedett fel, és minden irányban csetepaték törtek ki. Hamarosan mindannyian eltűntek a hegygerinc mögött. Nem mehettek túl messzire, mert még hallottam őket, és láttam a felszálló porfelhőt is. Úgy tűnt, egyelőre biztonságban érezhetjük magunkat.

 

Csatatéri állomáshelyek

Egyszer egy prófétai megtapasztalásban hirtelen egy másik helyre ragadtattam. Egy nagy csatahajó radarkabinjában találtam magam. Közvetlenül a jobb oldalamnál maga az Úr állt. Az volt a feladatom, hogy a radarképernyőt figyeljem, úgyhogy ezt meg is tettem. Amint a képernyőt figyeltem, hirtelen egy nagy radarjel tűnt fel rajta. A jelzett objektum pontosan előttünk helyezkedett el, és egyre közeledett. Utasítást adtam, hogy a hajó forduljon 90 fokkal jobbra. A hajó elfordult, de az objektum ugyanúgy előttünk maradt, és most már egyre gyorsabban közeledett. Utasítást adtam, hogy a hajó forduljon 90 fokkal balra, de a felénk tartó objektum továbbra is szemben előttünk maradt, és nagy gyorsasággal közeledett. Megkapaszkodtam, és vártam a becsapódást - azonban semmi sem történt. Az Úrhoz fordultam, és megkérdeztem Tőle, mi volt ez. Azt válaszolta hogy a “NAGY NYOMORÚSÁG”, és már közeledik hozzánk, és elkerülhetetlen, de ha szorosan Ő mellette maradok, még csak megérezni sem fogom!!! E megtapasztaláson keresztül az Úr tudatni akarta velem, hogy az Ő vezérhajóján engem pontosan hol szeretne látni. Egyúttal biztosítékot kaptam arra, hogy akik az elkövetkezendőkben szorosan Ő mellette maradnak, tökéletes békességet élvezhetnek, és közülük a legtöbben még csak meg sem érzik az ütközést. Ahhoz azonban, hogy szorosan az Úr mellett legyünk, azon a helyen kell tartózkodnunk, amelyre Ő elhívott - és ez egy csatatéri állomáshely lesz.