Rick Joyner

 

A végső napokban - mondja Isten - kiárasztok szellememből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.

(Apostolok Cselekedetei 2:16-17)

Leborultam annak lábai elé, hogy imádjam őt, de azt mondta nekem: Vigyázz, ne tedd; szolgatársad vagyok neked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.

(Jel.19:10)

 

***

 

Rick Joyner:

Háború és Dicsőség c. próféciájából

 

Mert addig semmit sem cselekszik az én Istenem, az Úr, amíg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak. (Ámos 3:7)

 Úgy jelent meg előttem az egyház, mint sziget a tenger közepén. Sok különböző stílusú épület volt rajta. Az épületek többsége és a benne lakók háborút vívtak egymással. A lakók többsége sebesült volt és éhezett. A sziget felett két sötét szellem irányította a háborút: Féltékenység és Félelem. A tenger felől is támadt két Szellem: Harag és Törvénytelenség. A háborút irányító vezető emberek homlokára az volt írva: Árulás.

Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arcul ver titeket. (2.Kor.11:20)

Minden épületben voltak fénylő emberek is. Ezek nem háborúztak, inkább az épületeket javítgatták és a sebesülteket ápolták. A meggyógyultak maguk is fényleni és gyógyítani kezdtek. A sziget peremén körbe sátortáborok voltak. Ezek közül néhányan szintén harcoltak minden épület ellen. Ezek vezetői is viselték az ,áruló’ feliratot. Amely tábor nem vett részt a háborúban, szintén fényként ragyogott. Az események feletti hatalmuk egyre nőtt. Imáik megállítottak kisebb ütközeteket és távoltartottak viharokat. A négy gonosz szellemet nyugtalanította és elbátortalanította a kis imatáborok közbenjárása. Mindeközben a sziget körül hajók és csónakok tömege vesztegelt, hogy kiköthessen és bemehessen a városba, de a háború miatt nem tudtak partraszállni. Ekkor így szólt hozzám az Úr:

Ez az Én Egyházam. Ezeket a házakat az emberek az Én számomra akarták építeni. Kopogtattam mindegyiknek az ajtaján, de nem engedtek be. Pedig békességet hoztam volna nekik, mert Én csak a békesség városában lakom. Mindezt azért engedtem, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg.

Amikor a hajókban ülők kiáltása nagyobbá vált a háború zajánál, az Úr parancsot adott. Hatalmas szökőár támadt a szigetre, és a négy gonosz szellem szövetségre lépve végső támadásba lendült. A sziget eltűnt a szellemek és a dühöngő tenger sötétjében. Mikor a vihar elcsitult és az áradat visszavonult, az épületeknek nyomuk sem maradt. Csak a fényemberek világítottak és élték túl a vihart. Ekkor az Úr a sziget közepére ment és így szólt:

MOST ÉN ÉPÍTEM FEL A HÁZAMAT !!!

Ekkor a fényemberek és kis fénycsoportok az Úr felé fordultak, még jobban felragyogtak, és élő oszlopokká változtak, kialakítva egy hatalmas épület vázát. A hajók és csónakok végre kikötöttek, és az emberek özönleni kezdtek a szigetre.

Annyi szobát építünk, amennyire csak szükségünk lesz, és senkit sem küldünk vissza.

Az utasokat egyenként az Úrhoz vezették:

Ha bízol bennem, meg fogsz halni értem.

Aki vállalta, annak szívét azonnal átszúrta a kardjával. Ezután az “Elfelejtettség Homálya” feliratú temetőbe vitték őket. Eltemetés előtt megvizsgáltak mindenkit, valóban halott-e. Akik ragaszkodtak az életükhöz, félretették őket. Akiket eltemettek, hamarosan feltámadtak és a fényemberekhez hasonlóvá váltak.

Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála. (116.Zsoltár 15.)

Akik nem vállalták a halált, visszamentek a kikötőbe, elutaztak, vagy a szigeten maradhattak, sőt az Úr Házába is bejárhattak. Haragudtam rájuk, hogy nem adják át az életüket, mégis élvezhetik a Ház dicsőségét. Az Úr azonban szerette őket és türelmes volt irántuk. Haragomban nem láttam, hogy egy szakadék szélére kerültem, s majdnem lezuhantam.

Ebben a Házban inkább eltűröm a képmutatást és a szemtelenséget, mint ezt a haragot, amely újra elindítaná a háborút.

- szólt az Úr, és visszatartott. Amikor megláttam ezt a gonoszságot magamban, kértem, hogy az én gonosz szívemet is pusztítsa el. Rettenetes félelem támadt a lelkemben, és irgalmat éreztem azok iránt, akik féltek. Majd a bűnből eredő minden gonoszság és félelem eltűnt a szívemből. Halálom és szinte azonnali feltámadásom dicsőséges élménnyé változott. Most már én is szerettem a közöttünk élő képmutatókat is, akik nem akartak meghalni és elbizakodottságukban úgy gondolták, hogy a Ház minden áldása az ő számukra készült. Észrevettem, hogy kezdenek fokozatosan elhalványulni, végül olyanná váltak, mint a fantomok a szétlőtt városban.

Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én értem és az evangéliumért, az megtalálja azt. (Márk 8:35)

Figyelmem most azokra terelődött, akikből a Ház épült. Döbbenten láttam, hogy ezek nem csupán emberek, hanem ők az Új Teremtés! Hidat alkottak a fizikai és szellemi világ között. Természetfelettiek voltak, mégis természetesek, sőt valóságosabbak, mint akiket valaha láttam. A temetőből érkező minden újabb embernek átadták dicsőségüket, de ettől még hatalmasabb dicsőséget kaptak az Úrtól. Minden újonnan érkező beépült a Házba. Oly nagy örömöt okozott adni, hogy tudtam, az egész örökkévalóságot azzal fogjuk tölteni, hogy megosztjuk egymással az Úrtól kapott dicsőséget. Ekkor azonban tomboló vihar támadt a tenger felől, s hatalmas hullámok borították el a szigetet és a Házat. A vihar elmúltával a Ház jóval kisebb, de sokkal dicsőségesebb lett. Ez többször megismétlődött, míg a hullámok teljesen kifáradtak. Az Úr Házának dicsősége leírhatatlan mértékűvé növekedett. A látomás végén így búcsúzott az Úr:

A háború nemsokára véget ér. Mond meg népemnek, hogy senkit sem fogok Házam építésére használni, akinek kezéhez testvéreinek vére tapad!

 

***

 

Rick Joyner:

Aratás című prófétai látomásából

(Az első hullám)

 

Az Egyházat egy hullámlovas példázta, aki rövid szörfdeszkáján lustán elnyújtózva álmodozott a Nagy Hullám-ról, mely nagy sebességgel közeledett a háta mögül. Mire észrevette, késő volt. A hullám újra és újra megforgatta, a tenger fenekéhez csapta, majd a partra vetette. Deszkája széttört, ő azonban sebekkel, zúzódásokkal és néhány töréssel megúszta. Félelme legyőzése és gyógyulása után újra a tengerparton állt, de már sokkal erősebben és bölcsebben, kezében hatalmas szörfdeszkával. Más hullámlovasok is voltak a parton, de a hullámok igazából nem érdekelték őket. Hivatásos test-építők, akik komikus pózokban mutogatták mesterséges izmaikat, kezükben azonban igen kicsi szörfdeszka volt.

 

***

 

Kérlek titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik az elhívásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel; elszenvedvén egymást szeretetben. Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Szellem, miképpen elhívásotoknak is egy reménységében hívattatok el. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, aki mindeneknek Atyja, aki mindenek felett van és mindenek általa és mindnyájatokban munkálkodik. Mindegyikünknek adatott pedig a kegyelem a Krisztustól osztott ajándék mértéke szerint. Ezért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? Aki leszállt, ugyanaz mint aki fel is ment; feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus Testének építésére: (Efezus 4:1-12)

 

 

Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. (Ján.10:9)

 

***