A FÖLD SZÉLÉRŐL KIÁLTOK

“Aki Nekem(Jézusnak) szolgál, azt megbecsüli az Atya”

 

Az Úr áldjon meg mindnyájunkat és adja az Ő békességét, kegyelmét, Szentlelke által ezen az estén is, minden testvérnek!

ÁMEN

 

Imádkozzunk!

Jézus, hozzád szeretnénk ezen az estén kiáltani. Igaz, hogy nem látjuk a halálos veszélyt, amelyben vagyunk, de ha Te mondod, akkor mi elhisszük.

Te látsz valamennyiünket és ismered nyavalyáinkat. Tartsd elénk azt az igaz tükröt, amelyben világosan megláthatjuk önmagunkat, hiszen mi mindig a testvéreink szemében lévő szálkákat fürkésszük, de a magunk rútságát az énisten köntösével takargatjuk.

Könyörülj meg rajtunk és szabadíts meg önző óemberünktől és a gonosztól! Cselekedd meg, hogy ennek a mai, zűrös napunknak a végén, a Te kegyelmedből megtisztulva, - szinte újjászületve - Veled mehessünk tovább a rögös és nehéz utjainkon. Légy áldott, mert ha Te azt mondod, hogy legyen, akkor meglesz. Kérünk, mond most, hogy legyen életünk, és akkor lesz. Nevedért hallgass meg minket!

ÁMEN

 

Mai esténk vezérigéje a Zsoltárok Könyvének 61. részében van megírva.

Az elüldözött ember esdeklése az otthon után. Az éneklőmesternek hangszerre. Dávid zsoltára. Hallgasd meg, ó Istenem, az én kiáltásomat! Figyelj az én könyörgésemre! A föld széléről kiáltok Tehozzád, mert szívem elepedt. Vigyél el engem innen a kősziklára, ahová én nem juthatok. Mert Te vagy az én menedékem és erős bástyám az ellenség ellen. Hadd lakhassak a Te hajlékodban mindörökké, hadd meneküljek a Te védőszárnyaid alá! Szela. Mert Te, óh Isten meghallgattad az én fogadalmaimat, a Te neved tisztelőinek örökségét megadtad nekem. Adj még napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékről nemzedékre nyújtsd. Isten előtt lakhasson örökké! Kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg őt! Azért éneklem majd a Te nevedet szüntelen, hogy ezzel beteljesítsem az én fogadalmaimat minden napon.”

ÁMEN

A legutóbbi alkalom után, azt mondta az egyik férfitestvér: Olyan jó, hogy kitaláltuk ezeket az esti áhítatokat, mert nemcsak, hogy épülünk általa, de egy kicsit tanítványnak is érezzük magunkat, mert mi is úgy, mint a régiek, az est leple alatt, szinte lopakodva jövünk össze, dicsőíteni az Urat. Szinte mindig érzem, amikor Jézus bejön közénk és azt mondja: Békesség néktek! Sokat gondolkoztam és vívódtam, hogy én is mondjak valamit ennek az atyafinak. Végül aztán úgy döntöttem, hogy jobb a békesség, inkább nem szólok semmit. De mivel az álbékességnél jobb az igazságból fakadó valódi békesség, ezért elmondom azt, amit Jézus üzen mindnyájunknak. “Nem ti választottak engem, hanem én választottalak titeket!” Jézus mondta ezt az övéinek. Nem értem, hogy ennek tudatában, hogyan mondhatja azt valaki, hogy kitalált valamit Isten érdekében?! Jézus találta ki, Ő adta nekünk, hogy erőt nyerhessünk a szolgálathoz. Ha tovább folytatnám Jézus szavait, akkor így hangozna a Főpapi parancs: “Hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek!” Nem azért adta ezeket az alkalmakat, hogy dőzsöljetek, hogy jóllakjatok ama kenyérből, hogy Jézus kebelén nyugodjatok, viszontdicsérgessétek, felkenjétek és megáldjátok egymást! Másokat pedig megítéljetek, kiátkozzatok, rabbá téve, az ördög kezére játszátok! Az esti áhítat a szolgáló ember számára lelki-konditerem, ahonnan - a hitéletét állandóan erősítve - jó eséllyel indulhat a harcba. A hit nemes harcába, melyben a gyávaság és erőtlenség egyenlő a vereséggel!

Tehát amikor idejöttök, ne az éj leple alatt rejtőzködve jöjjetek, hanem emelt fővel, bátran, harcra készen. Mert aki szégyelli Jézust, azt majd Jézus is szégyellni fogja. Igaz, Jézus eljöhet közénk, és azt mondhatja: “Békesség néktek!”. De csak akkor, ha egy akarattal, szeretettel, Őt dicsőíteni jövünk össze. Úgy, mint az Emmausi tanítványok tették. De ha nem a testvéreitek hasznára, hanem azért, mert egyszer “ettetek ama (mennyei, élő) kenyérből”, akkor ítéletre jöttök össze és ismét meg fogtok éhezni. Az ige szavaival mondom nektek: “Ezért van köztetek sok erőtlen és beteg, és elalusznak(meghalnak) sokan” (1.Kor.11:30) Feltétlenül el kellett ezeket mondanom az igemagyarázat előtt. Nem bántó szándékkal, hanem szeretetből, a jobbítás szándékával. Mert az Úr azt akarja, hogy vegyétek le a szenteskedés álarcát, fedjétek fel minden rútságotokat, fekélyeteket, és úgy álljatok eléje. Ő úgyis látja, a legszebb ruha alatt is, minden utálatosságunkat! Akkor meg minek takargatnánk? Jöjjetek és mutassuk meg magunkat az Áldott Orvosnak, hogy meggyógyíthasson! Az esti áhítatok pedig azért vannak, hogy meggyógyuljatok, és gyógyíthassatok!

Ma esti igénk így kezdődik: “Hallgasd, meg ó Istenem, az én kiáltásomat!” Dávid, Isten felkentje imádkozik. Sokféle imádság van. Legtöbbször csak úgy általánosságban imádkozunk, imádkozgatunk. Szokásunkhoz híven minden este-reggel elmondunk valamit. Általában mindig ugyanazt. Mondunk egy dicsőítő szót, esetleg mondatot, aztán bocsánatot kérünk a semmiért; mert csak úgy általában visszük az Úr elé, nem nevesítjük bűneimet, mert arra már nincs idő. “Különben is minek rabolnám vele az Úr idejét, hiszen Ő úgy is tud mindent?!” Csak mi nem tudjuk, hogy Ő tőlünk akarja hallani! Elhadarjuk gyorsan, ami az eszünkbe jut, amit fontosnak tartunk és rohanunk a mindennapok gondjaiban fürdőzni. Ott érezzük jól magunkat. Ott lehet például jó üzletet kötni. Egy jó eladás, egy jó vétel. Ha sikerül vagy összejön valami, akkor odavetünk egy köszönetet az Úrnak. Pedig Ő ott sem volt. Sehol nincs ott velünk, ahová nem Ő küldött!!! Ha nem jól mennek a dolgaink, például anyagi gondjaink vannak, akkor kevés az ilyen imádság. Ilyenkor hiába kérdezük, hiába vádoljuk Őt, nem felel. Mert elhagytuk, mert az imáink, önmagunkhoz az énistenünkhöz szólnak. Nem bűnvallások, nem könyörgések, nem hálaadások ezek, hanem programbeszédek. Elmondom magamnak, hogy mi mindent kell megtennem, hogy jobb legyen a sorom. Jézus is elmondja: “Jó, akkor segíts magadon és segítsenek neked a te isteneid, ha tudnak.” De nem tudnak! Jézus pedig már tovább ment oda, ahol hozzá fohászkodnak. Az ilyen imádság, ítélethirdetés magamra. Egészen más a könyörgés. “Figyelj az én könyörgésemre!” Nem csak imádkozgatok, hanem kérek, könyörgök. Ez több, sokkal több, mint imádkozni. De van még magasabb foka is; a kiáltás, amikor nagy erővel hangzik a kérés, könyörgés. Akkor kiált az ember, amikor nagy bajban van. Vannak kiabálós emberek, megszoktuk, hogy mindig kiabálnak, nem sok jelentőséget tulajdonítunk neki. De amikor egy csendes, halk ember kiált, akkor nagyon nagy baj van. Amikor nagyon kellene, hogy segítsenek rajtad, amikor fontos, hogy észre vegyenek, akkor kiáltasz. Te csak egy imádkozó ember vagy? Talán könyörögni is szoktál? Mondjuk akkor, amikor a családodról, a gyermekedről van szó? Ha reménytelenül nagy a baj, beteg a gyermeked, veszélyben a családod, torkodon van a kés, akkor megtanulsz könyörögni. Gondolj csak vissza, eddigi életedre, volt-e, hogy Istennel szemben könyörgőre fogtad az imádságodat? Te a büszke, gőgös, bölcs, sőt a próféta ember könyörögtél az Istennek. Volt-e olyan, hogy kiáltottál, mert fontos volt, hogy meghallja a könyörgésedet és akkor úgy gondoltad, hogy ha kiáltasz, akkor meghallja, sőt meghallgatja!? Biztos volt olyan kiáltásod is, amikor egy hang sem jött ki a szádon. Csak úgy belülről, nagyon mélyről, a szívedből jött a hangnélküli kiáltás. “Hallgasd, meg ó Istennem az én kiáltásomat, figyelj az én könyörgésemre! A föld széléről kiáltok Tehozzád.” Milyen föld széléről és mi következik a föld széle után!? A semmi, a végtelen semmi s zuhanás a mélységbe! Innen nincs tovább, innen már csak a vég van, az életnek a vége. Miért kerülhetett a földnek szélére Dávid, a zsoltáríró? Talán a bűnei voltak akkorák, hogy úgy érezte: Ezt már nem lehet tovább tenni, ez már a vég! Ha még egyet lépek a végtelen semmibe zuhanok! Voltál már a föld szélén, mondjuk a házasságodban? Vagy a szolgálatodban, hitedben? Amikor úgy érezted, hogy ha még egyet lépek, végem van? Volt még annyi maradék erőd és hited, hogy onnan, az életed széléről kiáltani tudtál az Istennek? Vagy csak valaki(k)re rákiáltottál, mert ahhoz már nem volt elég bátorságod, hogy az Istent hívd segítségül!? Csak halálfélelmed volt és kiáltottál, hogy mindenki hallja: Hé emberek haldoklok! Nem segít rajtam senki!? Senki sem koccint értem pohárt! Ti vagytok a gyilkosaim, de én nem hagyom annyiban, magammal viszlek titeket is! Aztán vagdalózol, vádaskodsz, elvágsz, felrúgsz mindent, csakhogy megkapaszkodhass önimádatod földjének szélén.

Szakadékot, feneketlen szakadékot kiáltasz magadnak és mindazoknak, akik a házadban vannak. Azt hazudod magadnak és másoknak, hogy imádkozol, pedig átkot zúdítasz magadra és azokra, akiket áldanod kellene, de mindebből semmit sem látsz, mert nincs elég vagy őszinte hited. Így nincs visszaút, csak véget nem érő zuhanás van. Zuhanás a mélybe, a semmibe, mert elvétetik tőled, még az is amid volt (vagy amit a magadénak gondoltál!), mert nem az Istenhez kiáltasz, mert valaki akarsz lenni, ezért nem lehetsz senki! Ha megalázod magad és elfogadod, hogy senki vagy, akkor még van esélyed, akkor még kiálthatsz, de csak az Istenhez! “A föld széléről kiáltok hozzád!” Írja Dávid a zsoltárban “Mert szívem elepedt.” Dávidnak nincs már ereje visszalépni, de kiáltani még tud, és kiált mert tudja, hogy senki sem szabadíthatja meg csak az Isten. Te tudod ezt? Tudod, hogy törékeny életed peremén ingadozol, hogy bűneid úgy elhatalmasodtak, hogy azt már nem lehet fokozni? Látod, hogy nagyravágyásod, testvéreid letaposása, hazudozásaid, önmegszentelő munkálkodásod, hamisprófétálásod a végét járja? Már nem hisznek neked, már nem követnek téged, senki lettél! Hajlandó vagy végre az Úrhoz kiáltani, vagy még mindig keresed a hibást, a megoldást, a kiutat, hogy ismét valaki lehess, legalább a kicsik szemében? Már tudod, hogy te vétkeztél, már odáig is eljutottál, hogy a belső szobádban megvallottad Istennek, de feltétellel. Azzal, hogy az emberek semmit se tudjanak meg a te alkalmatlanságodból és továbbra is téged tiszteljenek, sőt te légy a királyuk, prófétájuk? Úgy, mint Saul, az elbukott király, akitől Isten elvette királyságát és másnak adta. A föld szélén vagy testvérem, már felkenték helyetted az Istennek tetsző királyt! Mire vársz? Azt hiszed, hogy megveheted az életedet? Nem testvérem! Rettenetes szélvész közeledik, amely végleg lesodor ingatag életed földjének a széléről. Nem szabadíthatod meg magadat, nincs áldozat, amit az Isten elfogadna tőled. Csak a Fiútól fogadta el! Csak a Fiú szabadíthat meg! Csak ha van még annyi hited, hogy hozzá kiáltasz. Jézus az egyetlen esélyed, nincsen más! Van hited hozzá, hogy még téged is megtisztíthat? Hiszed, hogy még te is lehetsz boldog? El tudod hinni, hogy a Csodálatos Doktor téged is meg tud gyógyítani? Kiálts hát: Emberfia, Jézus! Hozzád kiáltok az élet széléről, szabadíts meg engem! És Ő megszabadít! Nem leszel nagyfiú, nem lesznek földi kincseid, nem leszel emberek vezetője, de leszel egy kis bárány, a századik, akit megtalált a pásztor és kiragadott a farkasok fogai közül, és úgy megőriz, hogy egy hajad szála sem eshetik le a fejedről. Testvéreim, sok hely van még az Atya hajlékában, kiáltsatok és életetek lesz. Aki pedig él, az járhat, tovább haladhat. A zsoltáros is tovább ment a kiáltásnál, mert azt mondta: “Vígyél el engem innen a kősziklára, ahová én nem jutok.” Egészen eddig felfelé törtettél, és mindig visszaestél. Sohasem érted el a csúcsot és nem is fogod, ha csak Jézus meg nem könyörül rajtad. Persze ne arra a csúcsra akarj feljutni, amit te néztél ki magadnak, hanem arra, amelyre Jézus akar neked adni. Péternek is azt mondta: “Amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahová akartál. De amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” (Jn.21:18) Ezek után azt is mondta Jézus: Kövess engem! Tehát arra a szilárd, lelki kősziklára akarj eljutni, amelyiken Jézus nyugszik, és ő megdicsőít téged. Van annyi hited, hogy hozzá kiálts? Te vigyél föl engem. Már annyiszor elhatároztad, megpróbáltad és mindig visszazuhantál. Még esküvel is fogadtad, hogy hű leszel, szeretni fogad az ellenségedet is, soha semmi módon nem nyúlsz ahhoz, ami nem a tiéd. Megígérted, hogy holnaptól nem fogsz dohányozni, inni stb. Megértőbb, türelmesebb leszel a családodhoz. Megbocsátasz az ellened vétkezőknek és te is, megköveted azokat, akik ellen te vétkeztél. És mi lett belőle? Legurultál a kőszikláról, újra és újra. De ha bízol Benne, elmondhatod: Velem is csoda történhet, akár itt és most, ezen az estén, és feljuthatok oda, ahova eddig nem juthattam fel. Engem is meghallgathat Jézus, ha hozzá kiáltok! Ha hiszed és akarod, már ma este Jézussal vacsorázhatsz, Ő pedig te veled. Mert az a kőszikla, amelyre felvisz téged Isten, maga Jézus Krisztus. Ő a te Menedéket, Oltalmazód, Kősziklád! A Korinthusi levélben van megírva: “És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1.Kor.10:4) Érted testvérem? Nincsen más tartós, stabil fundamentum, csak Jézus!

Mondd ki Te is: Vigyél föl engem arra a kősziklára, hadd legyen az én életem alapja! Dávid három rövid mondatot mondott: “Te vagy az én Menedékem”. Hallottatok már a menedékvárosokról. Az ószövetség idején rendelte Isten ezeket a városokat a bűnösök megmentésére. Ha valaki bűnt követett el, akár ha ölt is, de elfutott és bemenekült ebbe a városba, addig senki sem bánthatta, amíg ott tartózkodott. Jézus a te menedékvárosod, ha Jézusban élsz senki sem bánthat. Fuss hozzá! Vagy hozzá futsz, vagy tovább szépítgeted, foltozgatod, titkolgatod bűnös életedet. Akkor viszont nincs esélyed, sohasem jutsz fel a kősziklára.

Aztán azt mondja Dávid: Egyetlen erős torony az ellenséggel szemben. Ő is Jézus! Menedéked a büntetéstől és védelmed a sátán támadásától. El tudod viselni a halálos büntetést; vagy meg tudod védeni magadat a sátántól? Nem, mert: “Bűnben születtél, anyád vétekben fogant téged.” (51.Zsoltár.7) Jézus a Menedéked, Jézus az erős Várad, Bástyád. Nem elég Dávidnak, hogy tudja, Jézus a menedék és az erős vár, ő Vele, sőt Benne akar lakni. “Hadd, lakjam a Te sátraban mindörökké, hadd meneküljek a Te védőszárnyaid alá.” Dávid, aki Jézus előtt élt, mégis az Ő szárnyai alá akart kerülni?!? Vajon miért? Mert tudta, hogy csak a megígért Messiásban van megoltalmazott, örök élet. Jézus védőszárnya a kereszt alatt, a Golgotán van! Ott a te Kősziklád, ott van a te erős Várad, ott van a te életed, és mind ez együtt az agapé, az Isteni szeretet műve. Hát nem egész életedben a szeretetre vágytál? Akkor ne várj tovább, kiálts, és Ő meghallja; és életed lesz, örök életed az Ő szárnyainak árnyékában.

ÁMEN

 

“Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet.”

(54.Zsoltár 6)