ISTEN EREJÉNEK KINCSE CSERÉPEDÉNYEKBEN VAN!

 

“Az ember semmit sem szerezhet magának, ha nem a mennyből adatott meg neki.” 

A mi Urunk kegyelme és békessége árasszon el mindnyájunkat, az Ő dicsőségére és a mi üdvösségünkre!

ÁMEN

 

Imádkozzunk!

Uram, te megvizsgálsz engem és ismersz mindent énbennem. Ha állok, ha ülök, ha megyek, mindíg tudod, mit cselekszem. Bármit gondolok a szívemben, Te azt mind érted messziről is. Vizsgálj meg és tégy próbára! A szívemet valóban nézd meg, és lásd meg milyen vagyok! Ha gonosz ösvényre tévednék, vezess a jó útra Istenem!

 

A mai tanításunk jöjjön a mi megváltó Urunktól, Ő szóljon Szentlelke által a következő igéből:

“Ez a kincsünk azért van cserépedényekben, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak.” (2.Kor.4:7)

Ha nem az Úr adná ezt a rendkívüli erőt, bizony itt állnék előttetek némán. Arra sem lennék képes, hogy megszólaljak. De tudom, hogy nem hagy el, hanem hatalmas erejével az Ő Szentlelke által szavakat ad a számba és megmagyarázza nekünk ezt a csodálatos üzenetet. Három fontos mondanivalót helyezett Jézus a szívemre.

Első: Hatalmas kincsünk van.

Második: Ez a kincs cserépedényben van.

Harmadik: Ez a kincsünk Istennek tulajdoníttatik, mert ezt a kincset fentről kapjuk.

Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy a drága, nagyon értékes kincsünk egy gyenge, törékeny cserépedényben van, ami azonban nem törik szét, sőt hordozni tudja a terhünket, és mindez nem a mi, hanem az Isten erejének köszönhető. Látszólag a cserép nagyon gyenge, mégis a legszebb virágainkat ültetjük bele. Erkélyekre, ablakokba tesszük és gyönyörködünk benne. Egy gyenge, jelentéktelen cserépedényben pompázik az élet. A megátkozott föld anyagából készült (mint Ádám teste), mégis csodálatos életet hordoz. Megtartja a vizet, átengedi a levegőt, egybefogja a talajt, és él benne a növény. Égeti a tűző nap, áztatja a zápor, szárítja a szél. Amikor elcsitulnak az elemek, a cserép még mindíg ott áll, szelíden és alázatosan, benne az üde élettel.

Emlékszem régen - gyermekkoromban - az ember még megbecsülte a cserépedényt, a természetes anyagot. Még nem váltotta fel mindenféle tetszetős, de életidegen műanyaggal. A reggeli étkezés szertartása a cserépedénnyel kezdődött. Abból öntötte Nagyanyám a frissen fejt, habos tejet a - szintén cserép - mázas csuporba. Hangulata, atmoszférája volt a cserépedényeknek. Annyi év után megőszülve - nem a bölcsességtől, csak a tapasztalattól - azt mondom: Olyan volt az, mintha Isten Országában lettem volna. Az Úr asztalán én testem, az önmagában semmit érő cserépedény. És Ő megtöltötte Lelkével üres edényemet, a semmitérő cserepet, hogy életet adjon a haldoklónak. Tehát az élet továbbadásához a törékeny, önmagában semmi cserépedény pótolhatatlan.

Te vagy az a cserépedény testvérem! Pál apostol hasonlata csodálatos, amikor a testünkhöz hasonlítja. Ahogy az értéket hordozó cserépedény is figyelmet, elővigyázatosságot igényel, a testünk is. Nincs vitrinbe zárva; a mindennapok feladatait teljesítve kell megőrizni. Ha eltörik az edény kifolyik a tej, elszárad a virág, a cserépedény pedig a szemétre kerül. Ahogyan a gyertyát sem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék, hanem hogy világítson; a cserépedényt sem azért alkotta valaki, hogy elzárja és úgy gyönyörködjön benne; hanem hogy szolgáljon és gyümölcsöt teremjen, és megmaradjon mind az edény, mind a gyümölcs. Csodálatos, hogy Jézus az Isten, főpapi imájában milyen szeretettel jár közben ezért a nyomorult kis cserépedényért, a külső emberünkért: “Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól!…. Szenteld meg őket az Igazsággal: a Te igéd az Igazság.”

Látjátok testvéreim, mennyire fontos a testté lett Igének ez a cserépedény, ez a Külső Ember? Ahogyan egy cserép virág is kettő, úgy a mi is. A cserép az egyik, a virág a másik. A testünk az egyik, a lélek a másik. Ezek szerint, ha a mi cserépedényünk elhasználódik vagy megreped, akkor elvész a lélek belőle? Semmiképpen! Meg van írva: “Nem csüggedünk! Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk - ennek ellenére - megújul napról napra.” (2.Kor.4:16) Azért nem hullik darabokra a megrepedt edényed, a bűnbeesett külső embered, mert az Egyszülött Fiú vére elegendő, hogy megtartsa az edényedet. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3:16) Egy darabka sem hullhat le rólad az Ő tudta nélkül. Sőt, kegyelme által napról-napra megújulhatsz, ha Vele jársz! Sokan mondják: Jobb lenne, ha csak a belső, a láthatatlan emberünk lenne! Pedig mindkettő Isten gondoskodó szeretetének tárgya. Jobb nekünk, ha van külső emberünk, mert mögötte el van rejtve a belső, Szentlélektől született KRISZTUSI EMBER, akit csak Isten lát egyedül. Ám mind a kettő Isten hatalmában van.

Sokszor kerülünk értékzavarba, és a látható, külső emberünket akarjuk előtérbe helyezni, másoknak tetszetőssé tenni! Ilyenkor mondják az Istent nem ismerők: Ha ilyenek a hívők, akkor én nem akarok hívő lenni. Sok évvel ezelőtt rossz állapotban voltam. Nem jött össze semmi, mert elfogult voltam a külső emberemre a belsővel szemben. Látványéletet éltem. Jöjjetek és lássátok: Én jó vagyok, bölcs vagyok, csalhatatlan vagyok. -gondoltam. Színi előadást rendeztem a hívő életemből. De egyszer minden előadásnak vége! Le kell venni a jelmezt, le kell mosni a festéket, és akkor meglátszik a kopottas öltözet, a homlokot felszántó barázdák, a szemeket kaparó szarkaláb. A játékban még hatalmas uralkodóból, egy szürke, hétköznapi, gyenge kis senki lesz. Ezt azonnal észreveszik a tiszta szemek. Mondjuk egy naiv gyermek, aki nem hallgatja el: Meztelen a király, nincs rajta ruha! Én is ilyen állapotban mentem a kelkigondozómhoz. Az első mondatom az volt: Végem van, halott vagyok! És mindent elmondtam neki, ami velem történt. A rövid, vígasztaló válasz ez volt: Igen testvérem. Ahogyan halott a hit cselekedet nélkül, úgy halott a test is a (Szent)Lélek nélkül! A legszebb népi motívumokkal megfestett virágváza sem ér semmit, ha üres. Elvetted magadnak Isten dicsőségét és magadra, a külső emberedre, a cserépedényedre kented. Ezt a hatalmat, erőt, az Isten dicsőségét senki sem bírja el önmagában. Előbb megreped, aztán darabokra hullik. Minden rendben lesz, ha megadod Istennek, ami az Istené. A cserép legyen egyszerű, dísztelen cserép, és szolgálja a virágot! A test legyen egyszerű, tiszta templom, hogy örömmel lakhasson benne a Szentlélek. Ha alázatosan élsz, akkor majd Isten juttat a külső emberednek is erőt és ékességet. Szívleljétek meg a nekem szóló, kijózanító, de gyógyító jótanácsot. Szükségetek lehet rá, mert az ördög - mint eszelős őrült - járkál mindenfelé és keresi, hogy kinek a külső emberét kenheti fel, illetve be valami ocsmány méreggel, hogy megszomorodva eltávozzon tőle a Szentlélek. Ne akarjatok többek lenni, mint amennyi vagytok; akkor megmarad a cserépedény is és megmarad a virág is! Mert: “Az Isten elég hatalmas ahhoz, hogy rátok árassza minden kegyelmét, azért hogy mindíg - és minden tekintetben bőven ellátva - készen legyetek minden jótettre.” (2.Kor.9:8) Ne csüggedjetek, mert az alázatosokra úgy árad kegyelmének világosság, mint a napfény a cserépben lévő virágra. Ez a világosság nem csak a lelkedet, hanem a cserépedényt, a testedet is elárasztja. Az Ő világossága ragyogjon be valamennyiünket ezen a napon is! Ne féljetek, mert Istennek van erre hatalma és elég szeretete. Nekünk pedig legyen alázatos és hálás szívünk, hogy kérjük és elfogadjuk ezt a semmihez sem hasonlítható ajándékot, a Szentlelket! Persze ennek az ajándékba kapott világosságnak van egy speciális tulajdonsága: Nem szabad öncélúan kisajátítva elzárni, mert akkor eltűnik!!! Ragyogó napfényben nyissátok ki a spalettákat, húzzátok fel a redőnyöket, hogy a sötét szobátokat betöltse a fény. Amikor már kellő világosságotok gyűlt össze, akkor gyorsan zárjátok be a spalettákat, engedjétek le a redőnyöket. Meglátjátok, nem tudtok olyan gyorsak lenni, hogy a fény el ne szökjön. A Világ Világosságát sem lehet bezárni! Ha valaki megpróbálja, attól megszomorodva eltávozik. Csak akkor világít és melegít, csak akkor sugározza az éltető hatását, ha engeded, sőt segíted, hogy mindenki részesülhessen benne!

Diák koromban volt egy különös játékunk. Az órák alatt valaki kitalált valamit, felírta egy cédulára, összehajtogatta és ráírta. “Add tovább!” Aki megkapta, hozzáírta az ő gondolatát az üggyel kapcsolatban és tovább adta. Mire a kis cédula körbe ért az osztályban, a feljegyzések sokasága volt a papíron. Jó lenne ezt a játékot a világosságot ismerőknek felújítani. Persze nem játékként, hanem kötelességként, hogy ne váljunk önző emberekké, hanem tovább adjuk Isten ajándékát. Csak így lehet kedves Istennek a cserépedény, a külső emberünk is. Gondoljatok a sok megvilágosított emberre. Például a Gadarai megszállott, ahogy meglátta az isteni Világosságot, elment és hírdette mit tett vele az Isten. A bűnös asszony - akitől Jákob kútjánál inni kért Jézus - amint felismerte a Messiást, szaladt vissza a faluba azok közé akik megvetettél őt. Mégis terjesztette köztük a világosságot! A Jézust kivégző katonák parancsnoka, amint meglátta Isten Dicsőségét a kereszten, így szólt katonáihoz: Bizony ez az ember Istennek Fia! Az Emmausi tanítványok éjnek idején, hegynek felfelé 11-km-t futva igyekeztek a feltámadott Jézusról szóló beszámolójukkal. Pál - még mint Saul - a hithű, katonás farizeus, aki férfiakat, asszonyokat, gyermekeket hurcoltatott a börtönbe, a Damaszkuszi fény fogságába esve hasznos cserépedénnyé lett, és egész életében csak osztogatta a világosságot. Ebben a világosságban a legkeményebb kő is cserépedénnyé változhat.

Tudok sok olyan nehéz sorsú cserépedényről, amelynek semmi sem ártott, mert Jézus ölelő karja tartotta össze. Az első Krisztusiak üldözése során történt a következő eset. Mint tudjuk, János kivételével az apostolok mártírhalált haltak. Őt pedig száműzték Patmosz szigetére. Itt íratta le vele Jézus a Jelenésekről szóló könyvet. János ekkor már idős volt, segítségre volt szüksége. Isten rendelt is a számára egy fiatal konfirmandust, Polykarpust. János diktálása után ő írta a könyvet. János kapta a kijelentést Polykarpusz leírta. Például ezt: A Szmirnai gyülekezet Angyalának írd meg… Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Mert az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbára tegyen, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig és neked adom az Élet Koronáját. Nem véletlen, hogy a könyvnek éppen erről a részéből idézek. Sok üzenete van az Igének, amit csak évek múltán értünk meg, mert akkor válik aktuálissá. Ez történt Polykarpussal is. Sok és múlva ő lett a Szmirnai gyülekezet püspöke. Tehát amit leíratott vele az Úr János diktálása után ott Patmosz szigetén, neki szólt. Te nem voltál még úgy, hogy igét kaptál, és nem tudtad mire véld a dolgot, mert semmit sem értettél belőle!? Aztán később eszedbe jutott: Igen, most teljesedett be rajtam az a beszéd! Szokás volt, hogy a római birodalom vezetőinek születésnapját tíz napig ünnepelték. Az ünnep középpontja mindíg a Krisztusiak kínzása, megölése volt. Sokukat élő fáklyaként használták. Rongyokba csavarták, szurokba mártották és meggyújtották. Az égő emberek világítása mellett szórakoztak. Vagy kiéheztetett vadállatok elé vetették Őket egy szál rövid római karddal a kezükben. A küzdelem nem lehetett kétséges. Beteljesedett az Ige: Nyomorúságotok lesz tíz napig. Az egyik ilyen tíznapos ünnepség idején a gyülekezet elbujtatta Polykarpust, de a konfirmandusait elfogták és a vadállatok elé dobták. A Gyilkos Tömeg az ölnivágyás mámorában üvöltve, ordítva ünnepelt. Tíz éhes oroszlán és tíz fiatal konfirmandus élet-halál harca volt. Hősiesen harcoltak, mégis elestek. De a halálba mindegyik magával vitte az oroszlánját. Már csak egy összemarcangolt ifjú és egy több sebből vérző oroszlán küzdött egymással. Halálosan el voltak fáradva. Egy pillanatra mindketten megálltak, egymásra néztek és mozdulatlanul várták a támadásra alkalmas pillanatot. A tömeg ekkor néma csendben figyelt. Felállt a helytartó, intett a gladiátorainak, akik berohantak a küzdőtérre biztosítani az ifjú életét. Hé, ifjú, tetszel nekem! Tagadd meg a Krisztust és gladiátorommá teszlek a csapatomban! Megállt még a levegő is, szinte hallani lehetett az ifjú és az oroszlán szívének dobbanásait. Mindenki várta a megtagadást! Egyetlen szó: “Megtagadom” és életben marad. Az ifjú azonban kardját földre dobta, megvetően felnézett a helytartóra és átölelte az oroszlán nyakát. Az pedig egyetlen harapással megölte őt.

Eltört a cserép, sok ezer darabra tört, és ott az arénában minden darabjából egy-egy új cserépedény lett. Minél több darabra törik Isten cserépedénye, annál több új lesz belőle. Mert az összetört cserépedény mag, amely elpusztulva ezer annyit terem. A történetnek még nincs vége, mert az öreg püspök - meghallván a híreket - előjött és elment az ünnepségre, hogy tanítványaival együtt ő is letegye az életét. Az ítélet, máglyahalál. Csúfos halált szánt neki a gyilkos publikum. De a máglya sehogy sem akart lángra lobbanni. A szél mindíg megfordult és az ellenkező irányba fújta a lángot. A gyilkosok őrülten üvöltve követelték: “Égesd meg, égesd meg!” Emlékeztek? Valamikor azt kiabálta a tömeg: “Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Polykarpus a máglyára kötözve várta a halált. Valószínűleg látta a menny kapuját kinyílni, látta a Fiút amint elébe jön. Ebben a pillanatban előlépett egy katona, aki dárdáját Polykarpus szívébe röpítette. Talán ez volt az első eset a katona életében, hogy részvétből fakadó szeretetből ölt. Számomra ez a legmegragadóbb történet, amit az első Krisztusiak életéről hallottam. Az a sok kiontott vér, az a rengeteg összetört cserépedény, mind-mind mag, amelyet el lehet pusztítani, de ezerannyi lesz belőle.

Vállalod, hogy Istennek gyenge cserépedénye legyél? Akkor az Úrral együtt gyönyörködhetsz a beléd ültetett virágokban, a cserépedény gyümölcsében. Akinek van füle, hallja meg!

ÁMEN

 

Imádkozzunk!

Uram, te tudod, hogy hányszor ellenkeztem, lázadoztam, hányszor tiltakoztam a hely ellen, ahová helyeztél. Mégis köszönöm Neked, hogy minden cselekedeted ajándék volt a számomra. Te akartad, hogy belőlem - a mindenre alkalmatlan kőből - is cserépedény legyen. Áldott légy érte, mert a Te neved dicsőíttetik ez által is! Kérlek, add meg nekem és azoknak akiket rám bíztál, hogy ebben a kis jelentéktelen cserépedényben megláthassunk és megláttathassunk a világgal is Téged, az Egyetlen Személyes Megváltót!

ÁMEN

 

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek (Sátán), aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!