Előszó

 

A tizenötödik század közepén egy Kempis Tamás nevű Ágoston-rendi szerzetes négy rövid könyvet írt, mely könyvről merem mondani - írja első teljes magyar fordításának élén 1604-ben Pázmány Péter - hogy aki ezt felnyitja és egy részét, mely elébe akad, figyelmetesen megolvassa, lelki vigasztalást és isteni szolgálatra való gerjedezést vészen. Azt is mondja Pázmány: nem olvasott a biblián kívül könyvet, melyet ennél méltóbbnak ítélt volna arra, hogy a magyar keresztény hívők kezébe adja. A mű tehát, attól a pillanattól fogva, hogy már kéziratos kódexeinkben hol Szent Bernátnak, hol Szent Bonaventúrának, hol Szent Ágostonnak tulajdonítva, egy-egy töredékkel megjelenik, a hívők körében mindig népszerű volt. Értékét, jelentőségét, lelki hasznosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy kinek a nevéhez kapcsolják az eredetileg névtelen művet: egy Ágostonnal, Bonaventúrával, Bernáttal helyezik egy sorba és egy rangra. Ha tévesen is, semmiképpen sem méltatlanul. A mű egyike a keresztény lelki irodalom alapkönyveinek. Ha van a keresztény életbölcsességnek kvintesszenciája: a Krisztus követése az. Gyakorlatilag: aki ennek az útját járja, az megvalósítja a keresztény embertől megkívánt tökéletességet. Elméletileg: Isten és ember kapcsolatáról, az ember Isten felé törekvéséről, az Isten emberszeretetéről és az ember Istenszeretetéről ennél többet nem lehet mondani, legfeljebb bonyolultabban és elvontabban. Mindez érthető a mű jellegéből, használatából, természetéből, valószínűleg létrejöttéből is. Eredetileg kolostori közösség számára készült, ott használták; szerzetesek lelki táplálékul, napi olvasmányul. A lényeget, vagyis azt, amit a cím mond: hogy hogyan lehet, és hogyan kell Krisztust a lehető legjobban, legközvetlenebbül és legkevesebb feltűnéssel, vagyis a legalázatosabban követni, tehát szeretni, úgy kellett előadni, napról napra részenként felolvasni, hogy mindenki megértse a közösségben. Nem csak a teológia doktorai, hanem az Úr “kisded szolgái” is.

 

 

***

 Első Könyv: Oktatás a lelki életre

Második Könyv: Buzdítások a belső életre

Harmadik Könyv: Belső vigasztalás

Negyedik Könyv: Buzdítás a szentáldozásra

 ***

 

 

Első könyv 

 

1. Krisztus követése és minden hiábavaló evilági igyekezetnek megvetése

2. Az alázatosság és önmagunk igaz ismerete

3. Az igazság tanítása

4. Az előrelátó okosság tennivalóink elrendezésében

5. A Szentírás olvasása

6. A rendezetlen vonzalmak

7. Kerülni kell a hiú reményt és a fölfuvalkodást

8. Őrizkedni kell a bizalmas barátkozástól

9. Az engedelmesség és a mások hatalmának elviselése

10. Őrizkedni kell a fölösleges szavaktól

11. A belső béke megszerzése és a jóban való haladás igyekezete

12. Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik

13. A kísértések elhárítása

14. Kerülni kell a vakmerő ítélkezést

15. A szeretetből véghez vitt cselekedetek

16. Mások hibáinak elviselése

17. A szerzetesélet

18. A szent atyák példája

19. A jó szerzetes foglalatossága

20. A magány és a hallgatás kedvelése

21. A szívbéli töredelem

22. Az ember nyomorúságának megfontolása

23. A halálról való elmélkedés

24. Az ítélet és a bűnök büntetése

25. Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük

 

 

 

 I./1. Krisztus követése és minden hiábavaló evilági törekvés megvetése

“Aki engem követ, nem jár sötétségben.” - mondja az Úr. Krisztus szava ez; arra int, hogy az Ő életét és erkölcsét kövessük, ha igazán világosságban akarunk járni, és minden szívbeli vakságtól meg akarunk szabadulni. Legyen azért legkedvesebb foglalkozásunk a Jézus Krisztus életéről való elmélyült gondolkodás. Krisztus tanítása a szentek minden tanításánál különb; és akiben Szentlélek lakik, elrejtett mannát talál benne. Mégis azt látjuk, hogy sokan - bár gyakran hallják az evangéliumot - nemigen lelkesednek fel, mert nincs bennük Krisztus Szentlelke. Márpedig annak, aki érteni akarja Krisztus szavát, annak azon kell lennie, hogy egész életének menetét az Övéhez igazítsa.

Mi hasznod abból, hogy a Szentháromságról mélyreható vitákba bocsátkozol, ha nincs benned alázatosság, s ezért nem telik benned kedve a Szentháromságnak? Bizony a mély értelmű szavak nem tesznek szentté és igazzá: viszont az erényes élet kedvessé tesz Isten előtt. Inkább kívánom, hogy érezzem a megtörtséget és alázatot, mint hogy tudjam annak meghatározását. Ha kívülről tudnád a Bibliát és minden bölcs jeles mondásait, Isten szeretete és kegyelme nélkül mindez hasznodra volna? Hiúságok hiúsága és minden hiábavalóság, csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Ez a bölcsesség summája: A világot megvetve minden igyekezetünket a Mennyek Országára irányítani. Hiábavaló dolog tehát veszendő gazdagságot keresni, és reményünket abba vetni.

Hasonlóképpen hiábavalóság mindenáron elismerést keresni. Hiábavaló dolog a test kívánságait követni, arra vágyakozni, amiért később keményen bűnhődni kell. Hiábavaló igyekezet hosszú életet kívánni, de az igaz életre kevés gondot viselni. Hiábavalóság csak a földi élettel törődni s az eljövendőről előre nem gondoskodni. Hiábavaló azt szeretni, ami egy-kettőre elmúlik, és oda nem igyekezni, ahol örökké való öröm vár ránk. Jusson eszedbe gyakran a közmondás: Nem elégszik meg a szem a látással, a fül sem telik be a hallással. Azon légy hát, hogy szívedet elvond a látható dolgok szeretetétől, és a nemláthatókhoz fordulj. Mert akik érzéki természetük törvényét követik, beszennyezik lelkiismeretüket, és Isten kegyelméből kiesnek.

 

I./2. Az alázatosság és önmagunk igaz ismerete

A természet rendje, hogy minden ember törekszik a tudásra. De mi haszna a tudománynak Isten félelme nélkül? Bizony többet ér az alázatos földművelő, aki Istennek szolgál, mint a fölfuvalkodott tudós, aki magáról megfeledkezve az egek forgásán töri a fejét. Aki jól ismeri magát, belátja: nincs mivel büszkélkednie, s nem leli kedvét az emberek dicséretében. Ha a világnak minden titkát ismerném is de nem élnék szeretetben, mi hasznomra volna Isten előtt, aki tetteim szerint fog megítélni? Hagyj fel a tudásnak mértéktelen keresésével, mert az önmagadtól igen messze szakíthat, s nagy csalódásnak kezdete lehet. Akik sokat tudnak, azokon könnyen úrrá lesz a kívánság, hogy bölcsnek lássák és nevezzék őket az emberek. Sok minden van, aminek tudása kevés vagy éppen semmi lelki hasznot nem jelent. S nagyon nem bölcs az, aki olyasmire figyel, ami nem válik üdvösségére. Hiába a sok szó; nem tölti be a lelket, az igaz élet viszont békességet szerez a szívnek, a tiszta lelkiismeret pedig megnöveli az Istenbe vetett bizalmat. Minél többet tudsz, minél műveltebb vagy, annál szigorúbb ítélet vár rád, ha szentebbül nem élsz. Ne bízd hát el magad ügyességedben vagy tudományodban, inkább érezd felelősnek magad minden tudásért, amit kaptál.

Ha úgy látnád, hogy sokat tudsz, és mindent eléggé jól megértesz, gondold meg, hogy sokkal több az, amit nem ismersz. Ne légy hát oly igen nagy bölcs, inkább valld meg tudatlanságodat. Mit tolakodnál mások elé, mikor sokan tanultabbak nálad, s a törvényeket is jobban ismerik? Ha azt akarod, hogy valami ismeret és tanulmány hasznodra váljék, szeresd az ismeretlenséget s azt, hogy semminek tartanak. Ez a legmagasabb rendű és leghasznosabb tanulnivaló: önmagunk igaz ismerete és megalázása. Nagy bölcsesség és tökéletesség az, ha az ember önmagát semmire sem tartja, de másokról mindig jót gondol és elismerően vélekedik. Még ha azt látnád is, hogy más nyíltan vétkezik, vagy valami nagy hibát követ el, akkor sem kellene magadat nála jobbnak gondolnod: hiszen nem tudod, meddig tudsz megállni a jóban. Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit se tarts magadnál gyarlóbbnak.

 

I./3. Az igazság tanítása

Boldog, akit az Igazság maga tanít, nem képekben és elhangzó szavakban, hanem úgy, ahogyan Ő önmagában van és szól. Vélekedésünk, eszünk gyakran megcsal minket: rövidlátónak mutatkozik. Mit használ a titkos és rejtett dolgokról való sok szőrszálhasogató okoskodás; ha ezeket nem ismerjük, nem vetik szemünkre az ítéleten. Nagy bolondság, hogy elhanyagolva a hasznost meg a szükségest azután kapkodunk, ami kíváncsiságunkat felajzza, s ami ártalmunkra van! Akihez az örök Ige szól: az kigázol a sokféle vélekedés közül. Egy igéből lehet megérteni mindent, és ezt az egy igét hirdeti minden: ez a Kezdet, amely szólít is minket. Nélküle nincs értelem, sem igaz ítélet senkiben. Aki mindent ebbe az egy igébe foglal, mindent erre az egyre igazít, ebben az egyben szemlél, az lehet állhatatos szívű, az lelhet békés megállapodást Istenben. Ó, Igazság-Isten: hadd legyek eggyé veled az örökkévaló szeretetben! Gyakran megfáradok a sok olvasástól és tanulástól: benned van mindaz, amire vágyva vágyom. Hallgasson hát minden tanító, és némuljon el az egész teremtett világ a Te színed előtt, és csak Te magad szólj hozzám.

Minél közelebb jut valaki ahhoz, hogy önmagával azonos legyen, és szívében minél egyszerűbb lesz, annál messzebb s annál följebb jut a megértésben fáradság nélkül, mert onnan felülről kapja meg az értelem világosságát. A tiszta, egyszerű és állhatatos lélek a sokféle tevékenykedésben sem szóródik szét, mert mindent Isten dicsőségére tesz. Ki gáncsol, ki gyötör jobban, mint szíved meg nem tört hajlama és kívánságai? A derék és istenfélő ember előbb odabent elrendezi minden dolgát, amit kint meg kell tennie. Nem az ügyei és kívánságai húzzák-vonják vétkes hajlamának szeszélye szerint, hanem önmaga szabja azokat az igaz okosság mértékéhez. Kinek kell keményebb harcot vívnia mint aki önmagát igyekszik legyőzni? Úgy volna rendjén, hogy ez legyen a mi foglalatosságunk: önmagunk legyőzése, az, hogy naponta még nagyobb erőt vegyünk önmagunkon, és így valamit gyarapodjunk a jóban.

Ebben az életben minden tökéletesség magában hordoz valami fogyatkozást; és minden okoskodásunkban van valamicske homály is. Az alázatosság és az önismeret biztosabb út Istenhez, mint az elmélyült tudós kutatás. Nem kell kárhoztatnunk a tudományt, vagy bármiféle, egyszerű jártasságot valamiben. Jó az. Önmagában véve Isten rendelése szerint való. De mindig többre kell becsülni nála a jó lelkiismeretet és az erényes életet. Mivel pedig sokan inkább igyekeznek tudni, mint tisztességesen élni; azért gyakran eltévelyednek, s vagy semmi gyümölcsöt nem teremnek, vagy csak igen keveset. Ó, ha akkora szorgalommal irtogatnák bűnös hajlamaikat, oltogatnák magukba az erényeket amekkorát a kérdések fölvetésében tanúsítanak; nem volna annyi bűn és botránkozás a nép között, sem annyi feslettség a kolostorokban! Bizony, ha ránk virrad az ítélet, nem kérdik, mit olvastunk, hanem hogy mit cselekedtünk; nem kutatják, milyen szépen beszéltünk, hanem hogy milyen szentül éltünk.

Mondd csak, hol vannak most azok az urak és doktorok, akiket jól ismertél, akik tudományuk miatt tündököltek amikor még éltek!? Javadalmuk másokra szállt: s nem tudom, egyáltalán emlékeznek-e rájuk. Míg éltek, úgy látszott, nem akárkik, most hallgat róluk a világ!!! Ó, milyen hamar elmúlik a világ dicsősége. Bár életük egybehangzott volna tudományukkal: akkor lett volna köszönet tudós igyekezetükben, tanításukban. Milyen sokan elvesznek világias, hívságos tudományuk miatt, akik Isten szolgálatával keveset törődnek! S mert inkább akarnak nagyok lenni, mint kicsinyek és alázatosak, azért semmivé lesznek. Az nagy igazán, akiben nagy szeretet lakik. Az nagy igazán, aki kicsinynek ismeri magát, és semmibe veszi azt is, ha közmegbecsülés veszi körül. Az okos igazán, aki minden földi dolgot szemétnek tekint, csak Krisztust megnyerhesse. És az valóban tudós, aki Isten akaratát teljesíti, a magáét pedig megtagadja.

 

I./4. Az előrelátó okosság tennivalóink elrendezésében

Nem kell hinni minden szónak és ösztönzésnek, hanem óvatosan és türelmesen meg kell fontolni mindent Isten előtt. Olyan gyarlóak vagyunk, hogy - sajnos - gyakran hamarabb elhisszük s mondjuk ki valakiről a rosszat, mint a jót. De a tökéletes férfiak nem könnyen hisznek minden szóbeszédnek, mert tudják, hogy gyarló az ember, hajlik a rosszra, és könnyen botlik a beszédben.

Nagy bölcsesség az, ha nem cselekszünk elhamarkodottan, és nem ragaszkodunk csökönyösen saját véleményünkhöz. Ennek a bölcsességnek része az is, hogy ne adjunk hitelt minden hírverésnek. A ma hallott és igaznak ismert dolgokat pedig ne adjunk rögtön tovább. Kérj tanácsot bölcs és lelkiismeretes emberektől, és inkább akarj az okosabbra hallgatni, mint mindenáron a magad feje szerint cselekedni. Az igaz élet Isten szerint bölccsé és sokban járatossá teszi az embert. Minél alázatosabb, minél engedelmesebb valaki Istennek, annál bölcsebb, annál békességesebb mindenben.

 

I./5. A Szentírás olvasása

 Az igazságot kell a Szentírásban keresni, nem irodalmi érdekességet. Az egész Szentírást azzal a lélekkel kell olvasni, amellyel írták. Inkább lelki hasznot kell keresnünk a könyvekben, mint tudományos pontossággal kimunkált beszédet.

Éppolyan szívesen kell olvasnunk a jámbor és egyszerű könyveket, mint a magasztosakat és a mélyeket. Ne a szerző tekintélye számítson előtted, se az, hogy művelt-e vagy műveletlen: hanem a tiszta igazság szeretete indítson olvasásra. Ne kutasd, ki mondta ezt vagy azt, inkább arra figyelj, mit mondott. Az emberek elmúlnak; de az Úr igazsága örökké megmarad. Személyválogatás nélkül sokféle módon szól hozzánk az Isten.

Zabolátlan tudhatnékunk gyakran gáncsot vet elénk a Szentírás olvasása közben. Azt akarjuk érteni, vitatni, ami mellett egyszerűen el kellene mennünk. Ha olyasmit akarsz meríteni, ami tovább segít, olvass alázatos, egyszerű és hívő lélekkel, és soha ne vágyakozz tudós hírnévre. Faggasd örömest, és hallgasd elcsöndesedve a szentek szavát; a vének példabeszédeit félvállról ne vedd, mert nem üres beszéd az.

 

I./6. A rendezetlen vonzalmak

Mihelyt az emberben valami rendetlen kívánság megfogan, rögtön nyugtalan lesz. A kevély, a kapzsi soha sem nyughatik, a szegény és az alázatos szívű nagy békességben él. Az az ember, aki önmagát még teljesen meg nem törte, hamar kísértésbe esik, és vereséget szenved apró, alávaló dolgokban is. Aki lélek szerint gyönge, még testi ember, és hajlandó arra, ami az érzékekre hat, az nehezen tud a földi vágyaktól teljesen elszakadni. Ezért aztán gyakran elszomorodik, ha ezekről lemond, és könnyen bosszankodik is, ha valaki szembeszáll vele. Ha pedig elnyerte, amire vágyódott, mindjárt furdalja a lelkiismerete, mert azt tette, amit a szenvedélye diktált, az meg nem vezet el ahhoz a békéhez, amelyre törekedett. Szívünk igazi békéjét azzal biztosíthatjuk, ha ellenállunk ösztönös vágyainknak, nem azzal, ha kiszolgáljuk őket. Nincs tehát békesség a test szerint élő vagy a kívülvalókba belefeledkezett ember szívében: hanem csak a hitbuzgó és szellem szerint élő emberben.

 

I./7. Kerülni kell a hiú reményt és a felfuvalkodást

Levegőre épít, aki reményét emberekbe vagy teremtett dolgokba veti. Ne szégyelld, ha Jézus Krisztus szeretetéből másoknak szolgálsz, és evilágon szegénynek tartanak. Ne magadra építs, hanem Istenbe vesd reményedet. Tedd meg, ami rajtad áll, akkor majd Isten is támogatja jó szándékodat. Ne bízzál tudományodban vagy akármely élő ember fortélyosságában, hanem inkább Isten kegyelmében! Ő megsegíti az alázatost, és megalázza azt, aki sokra tartja önmagát.

Ha vagyonod van, ne dicsekedj vele, barátaiddal se, ha mégoly hatalmasok is; Istenben bizzál, aki mindent megad, s mindenek fölött önmagát akarja neked adni.

Ne büszkélkedj sudár termeted szépségével, egy kis betegség megrokkanthatja, elrútíthatja azt. Ne tetszelegj ügyességedben vagy elméd fürgeségében, hogy Isten tetszésére légy, hiszen Tőle való minden jó, ami természetedben lakik. Ne tartsd magadat másoknál különbnek, hogy Isten alábbvalónak ne találjon: Ő tudja, mi lakik az emberben.

Ne kevélykedj jó cselekedeteidben, mert Isten ítélete más nyomon jár, mint az embereké: neki gyakran nem tetszik az, ami az emberek tetszését kivívta. Ha valami jó van benned, hidd, hogy másokban még több jó van, és így maradj meg az alázatban. Nem árt az, ha mindenkinél alábbvalónak gondolod magad, de nagyon sokat árt, ha csak egynek is elébe helyezed magad. Az alázatos ember mindenkivel békében él, a kevély szívében gyakori vendég az indulat és a bosszúság.

 

I./8. Őrizkedni kell a túl bizalmas barátkozástól

Ne tárd föl minden ember előtt szívedet: elég, ha a bölccsel és az istenfélővel meghányod-veted ügyeidet. Ifjakkal és idegenekkel szemben légy tartózkodó. A gazdagoknak ne hízelegj, nagy urak körül forgolódni ne igyekezzél. Keress társaságot az alázatos és egyszerű, istenfélő és szolgálatkész emberek között, és olyasmiről beszélj, ami mindenkinek épülésére válik.

Asszonyfélével ne légy bizalmas jóviszonyban, hanem általában ajánlj Istennek minden derék asszonyt. Csak Istennel és az Ő angyalaival kívánj bizalmas jóviszonyban lenni, az emberek ismeretségét kerüld. Úgy illik, hogy szeretettel légy mindenkihez, de a túl bizalmaskodó barátkozás nem válik hasznodra. Hányszor megesik, hogy egy ismeretlen személynek jó híre támad, de amint megjelenik, a ráemelkedő tekintetek előtt kicsinek bizonyul. Mi is azt hisszük néha, hogy jobban tetszhetünk másoknak, ha közeledünk hozzájuk, pedig épp akkor esünk ki kedvükből, mert közelről szemlélik erkölcsünk fogyatkozásait.

 

I./9. Az engedelmesség és a mások hatalmának elviselése

Igen nagy dolog engedelmességben élni, magunkat elöljáró alá vetni, az önrendelkezésről lemondani. Sokkal biztonságosabb az alattvaló helyzete, mint az elöljáróé. Sokan inkább kénytelen-kelletlen élnek engedelmességben, mint szeretetből, ezeknek mindig van valami sérelmük, nagyon könnyen zúgolódni kezdenek. Nem is szerzik meg a lélek szabadságát, míg egész szívvel, Isten kedvéért magukra nem veszik az engedelmesség igáját. Fuss bár ide s tova; nem lelsz másban nyugalmat, csak ha alázatosan elöljáród kormánya alá veted magadat. Sokakat megtévesztett már az, hogy sokféle helyen jártatták eszüket, s ide-oda vándoroltak.

Ki-ki szeret saját feje szerint cselekedni, és szívesebben hajlik azokhoz, akik úgy gondolkodnak, mint Ő. De ha Isten van közöttünk, úgy van rendjén, hogy néha a magunk tetszésétől is el tudjunk szakadni a békesség kedvéért. Ki olyan bölcs, hogy mindent velejéig átlásson? Ne bízzál hát túlságosan a saját véleményedben, hallgasd meg szívesen másokét. Ha a te véleményed helyes, de azt Istenért elhagyva mást követsz, az nagyobb előmeneteledre szolgál. Gyakran hallottam, hogy biztonságosabb hallgatni valakire, tanácsot elfogadni, mint adni. Megeshetik, hogy ha mégoly helyes is valakinek a véleménye, az, hogy a máséba nem nyugszik bele, bár úgy követelné a józan belátás és az okosság, kevélységnek és nyakasságnak jele.

 

I./10. Őrizkedni kell a fölösleges szavaktól

Amennyire lehet, kerüld a sokbeszédű társaságot, mert sok bajt okoz a

világi dolgok hánytorgatása, még ha igaz szándékkal történik is.

Egy-kettôre bemocskol és megejt bennünket a hiúság.

Jobb szeretném, ha többször csöndben maradtam volna, és emberek között

nem forgolódtam volna.

 

II.

De vajon miért beszélünk olyan szívesen, és miért szaporítjuk a szót;

noha ritkán térünk vissza a hallgatáshoz valami lelkiismeretfurdalás

nélkül?

Azért beszélgetünk olyan szívesen, mert vigasztalást várunk attól,

hogy egymással szót váltunk, így próbálunk könnyíteni különféle

gondolatokban elfáradt szívünkön.

És szeretünk sokat beszélni meg gondolkodni arról, amit nagyon

kedvelünk, óhajtunk, vagy amit nagyon veszedelmesnek tartunk.

De jaj, gyakran haszontalanul, hiába.

Ez a külsô vigasztalás ugyanis a belsô, isteni vigasztalásnak nem kis

kárára van.

 

III.

Virrasszunk hát és imádkozzunk, hogy az idô hiába ne múljék.

Ha szabad és illendô is beszélni, olyasmit beszélj, ami épít.

A rossz szokásnak és lelki haladásunk elhanyagolásának nagy része van

abban, hogy szánkra nem vigyázunk.

Viszont nagy segítség a lélek haladásában az isteni dolgokról való

lelki beszélgetés: legfôképpen akkor, ha lélekben, gondolkodásban

hasonlók találkoznak egymással Isten színe elôtt.

 

I./11. A belsô béke megszerzése és a jóban való haladás igyekezete

 

I.

Nagy belsô békében élhetnénk, ha nem avatkoznánk folyton mások

szavába, cselekedeteibe, amelyekhez nincs semmi közünk.

Ugyan miképpen élhetne sokáig békességben, aki más dolgaiba beleártja

magát, aki azt lesi, mikor nyílik alkalom külsô dolgokkal való

foglalkozásra, belsôleg alig vagy nagyritkán szedi össze magát?

Boldogok azok, akik csak az egy szükségesre figyelnek, mert nagy belsô

békességet élveznek.

Miért volt némely szent olyan tökéletes és az elmélkedésben olyan

járatos?

Mert azon igyekeztek, hogy a földi vágyaktól teljesen elszakadjanak,

és így szívük minden rezdülésével Istenhez ragaszkodhattak, nagy belsô

szabadsággal Isten dolgaira irányíthatták figyelmüket.

Minket nagyon lekötnek indulataink, sokat törôdünk azzal, ami mulandó.

Ritka eset, hogy egyetlen hibánkat is tökéletesen leküzdenénk, s a

mindennapos elôrehaladásért nem törjük magunkat: ezért maradunk

hidegek és lanyhák.

Ha magunkat teljesen megtagadnánk, szívünket pedig semmi sem kötné

gúzsba, akkor volna érzékünk Isten dolgai iránt, akkor valamit

megtapasztalnánk a mennyei szemlélôdés örömébôl.

Egyetlen igen nagy akadályozónk, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni

szenvedélyeinktôl, érzéki vágyainktól: és nem igyekszünk a szentek

nyomába lépni a tökéletességre vezetô úton.

Amikor pedig valami csekély nehézségbe ütközünk, igen hamar hanyatt

vetjük magunkat és emberi vigasztalásokat keresünk.

 

II.

Ha kemény férfihoz illôen igyekeznénk megállni helyünket a harcban,

bizony a mennybéli Isten segítségét megtapasztalnánk.

Mert ô kész megsegíteni azokat, akik vállalják a harcot és kegyelmében

bizakodnak: azért ad alkalmat a küzdelemre, hogy diadalmaskodjunk.

Ha a megszentelôdés útján való elôrehaladást csak külsô gyakorlatoktól

várjuk, egy-kettôre végére jutunk istenes igyekezetünknek.

Vágjuk a gyökérbe a fejszét, hogy önmagunk keresésétôl megszabadulva

belsô békét élvezzünk.

Ha évrôl évre csak egy-egy vétkünket kiirtanánk, hamar tökéletes ember

válnék belôlünk.

Csakhogy sokszor épp ellenkezôleg azt kell észrevennünk, hogy

megtérésünk kezdetén jobbak és tisztábbak voltunk, mint szerzetesi

életünk késôbbi éveiben.

Úgy volna rendjén, hogy buzgóságunk gyarapodjék, és a jóban napról

napra elôbbre lépjünk, de most nagy dolognak tartják, ha valaki elsô

buzgóságának egy részét meg tudja tartani.

Ha az elején egy kicsit erôszakot vennénk önmagunkon: akkor késôbb

könnyen és jókedvvel mindent megtehetnénk.

Nehéz kivetni magunkból, ami belénk avult: de még nehezebb saját

akaratunkkal szembeszegülni.

De ha nem gyôzöl az apró-cseprô küzdelmekben, hogyan gyôzöl majd a

nehezebb próbák idején?

Fordulj szembe a kezdet kezdetén hajlamaiddal; és vetkôzd le rossz

szokásaidat, hogy lassanként nagyobb gondot ne okozzanak.

Ó, ha megfontolnád, magadnak mekkora békét, másoknak mily örömet

szereznél azzal, ha jóba foglalnád magad: hiszem, többet törôdnél a

jóban való haladásoddal.

========================================================================

I./12. Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik

 

 

I.

Javunkra válik az, hogy olykor nehézségekbe és nem-szeretem dolgokba

ütközünk: mert ezek gyakran magához térítik az embert; ráeszméltetnek

arra, hogy számkivetésben élünk: s reménységünket nem helyezhetjük

evilági dolgokba.

Javunkra válik az, hogy némelykor ellenünk fordulnak, hogy rosszul és

ferdén vélekednek még jó tetteinkrôl és szándékainkról is.

Mindez sokszor alázatosságra segít: és megvédelmez a hiú dicsekvéstôl.

Mert olyankor szorgalmasabban keressük belsô bíránkat, Istent, amikor

ott kinn semmibe vesznek az emberek: és semmi hitelünk sincs elôttük.

Azért az embernek annyira Istenre kellene építenie egész életét, hogy

ne szoruljon sok emberi vigasztalásra.

 

II.

Amikor a jószándékú embert sanyargatják, amikor kísértések veszik

körül, vagy gonosz gondolatok fojtogatják, akkor jobban ráeszmél arra,

mily nagy szüksége van Istenre: belátja, hogy nélküle semmi jót nem

tehet.

Akkor szomorkodik is, jajveszékel, imádkozik, hogy szabaduljon a rá

nehezedô sok nyomorúságból.

Akkor megcsömörlik a földi élettôl; és kívánja halálát: hogy

feloszolhasson és Krisztussal lehessen.

Akkor azt is igazán belátja, hogy teljes biztonság és tökéletes béke

nincs e világon.

========================================================================

I./13. A kísértések elhárítása

 

 

I.

Míg e világban élünk, megpróbáltatás és kísértés nélkül nem lehetünk.

Ezért van megírva Jób könyvében: ,,Csupa kísértés az ember élete a

földön.''

Azért úgy volna rendjén, hogy mindnyájan figyeljünk a ránk leselkedô

kísértésekre, és virrasztva imádkozzunk; alkalmat ne adjunk az

ördögnek arra, hogy túljárjon az eszünkön, mert az ördög sohasem

alszik, hanem körüljár, keresve, kit nyelhetne el.

Senki sem olyan tökéletes és szent, hogy némelykor kísértésbe ne

esnék, lehetetlen azoktól teljesen megszabadulnunk.

 

II.

A kísértések azonban gyakran igen hasznosak, ha mégoly keservesek és

súlyosak is: mert megalázzák, megtisztítják és lélekben kiművelik az

embert.

Minden szent sok megpróbáltatáson és kísértésen ment át, úgy haladt

elôre a jóban.

Akik pedig nem bírták a kísértéseket elviselni, elvettettek, és

semmivé lettek.

 

III.

Nincs olyan szent szerzetesrend, olyan eldugott zug, ahol ne érne utól

a kísértés, a megpróbáltatás.

Ember amíg csak él, teljesen sohasem lehet biztonságban a

kísértésektôl, mert bennünk van a kísértések forrása: hiszen rosszra

hajló akarattal születtünk.

Amint az egyik kísértés visszahúzódik, egy másik üti fel a fejét;

mindig van, ami gyötörjön, mert elvesztettük hajdani kincsünket: a

háborítatlan boldogságot.

 

IV.

Sokan azon igyekszenek, hogy elfussanak a kísértések elôl: de még

jobban beléjük bonyolódnak.

Pusztán futással nem gyôzhetünk: de a türelem és az igazi alázatosság

által minden ellenségünknél erôsebbek lehetünk.

Aki csak az alkalmakat kerülgeti, de a bűn gyökerét ki nem irtja,

kevésre megy.

Sôt mind gyorsabban visszatérnek hozzá a kísértések, s a dolga

rosszabbra fordul.

Lassan-lassan, kitartó türelemmel -- ha Isten segít --, jobban

gyôzedelmeskedel, mint nyers gorombasággal és önfejű heveskedéssel.

Ha kísértés gyötör, gyakran kérj tanácsot; a kísértésben lévôvel pedig

ne bánj keményen, hanem vigasztalással támogasd, amint kívánnád

magadnak is.

Minden gonosz kísértés kezdete a lélek állhatatlansága s a kishitűség.

Mert amint a kormány nélküli hajót ide s tova hányják a habok, úgy

sokféle kísértésbe esik a lagymatag és kitűzött jó elhatározásához

elszántan nem ragaszkodó ember.

 

V.

A vasat a tűz próbálja meg, az igaz embert a kísértés.

Sokszor nem tudjuk, mire vagyunk képesek, de a kísértés megmutatja,

mik vagyunk.

Mégis résen kell állnunk fôként a kísértés legkezdetén; mert akkor

könnyebb az ellenséget legyôzni, ha szívünk ajtaján be sem bocsátjuk,

hanem amint zörget, a küszöb elôtt fogadjuk.

Ezért azt mondta valaki: Kezdetén tartóztasd fel a bajt, különben késô

az orvosság.

Mert elôször csak egy puszta gondolat ötlik fel elménkben, aztán

színes fantázia-kép, majd tetszés ébred, megmozdul az akarat, és

megszületik a beleegyezés.

Így lépésrôl lépésre egészen benyomul a gonosz ellenség, ha kezdetben

ellenállásra nem talál.

És minél tovább halogatja valaki az ellenállást, annál jobban

elerôtlenedik, az ellenség pedig annál több erôre kap.

 

VI.

Némelyek tökéletességre törekvésüknek kezdetén vannak súlyosabb

kísértéseknek kitéve, mások vége felé.

De vannak olyanok is, akiknek egész élete megpróbáltatások közt

folyik.

Másokat meg kevés kísértés látogat meg, Istennek bölcs és kegyes

gondviselése szerint, amely latra veti az emberek állapotát és

érdemét, és mindent elôre elrendez -- választottainak üdvösségére.

Nem kell tehát kétségbe esnünk, ha kísértések vesznek körül;

hanem annál buzgóbban Istenhez kell könyörögnünk, hogy minden

hányattatásunkban méltóztasson minket segíteni.

Hiszen ô szent Pál mondása szerint Úgy szabja ki a kísértések

mértékét, hogy helyt állhassunk.

Alázzuk hát meg lelkünket Isten keze alatt minden kísértés és zaklatás

idején: mert az alázatos szívűt üdvözíti és felmagasztalja.

A kísértésekben és a megpróbáltatásokban válik el, ki mennyit haladt;

ott van a nagyobb érdem, ott mutatkozik meg igazán az erény.

Nem is nagy dolog, ha valaki jámbor és buzgó, míg nehézségekkel nem

találkozik; de ha a megpróbáltatás idején türelmesen kitart, az nagy

haladásra nyit reményt.

Némelyeket megóv Isten a nagy kísértésektôl, de a mindennapos, apró

kísértésekben gyakran alulmaradnak, hogy tanuljanak a megaláztatásból,

és nagy dolgokban sose bízzák el magukat, ha már oly kicsinyekben

gyengének bizonyultak.

========================================================================

I./14. Kerülni kell a vakmerô ítélkezést

 

 

I.

Vizsgálódó tekintetedet magadra fordítsd, tartózkodjál mások tetteinek

megítélésétôl.

Amikor másokat megítél az ember, hiábavaló munkát végez; gyakran

téved, és könnyen vétkezik: amikor viszont magát ítéli és rostálgatja

meg, mindig hasznosan munkálkodik.

 

II.

Gyakran elfogultságaink szerint ítélünk a dolgokról, mert

ítélôképességünket könnyen megrontja a rendetlen ellenszenv vagy

rokonszenv.

Ha minden vágyódásunk mindig tisztán Istenre irányulna, nem olyan

könnyen zavarodnánk meg érzéki természetünk ellenállása miatt.

De sokszor rejtôzik valami bennünk, vagy fölbukkan valami odakint, ami

eltérít Istentôl.

Titokban sokan önmagukat keresik mindabban, amit véghez visznek, és

maguk sem tudják.

Úgy látszik, mintha nyugodt békében élnének, mindaddig, amíg az ügyek

szándékuk és kedvük szerint alakulnak.

Ha pedig másképp fordulnak, mint ahogyan óhajtják, egykettôre

megrendülnek és elszomorodnak.

 

III.

Hangulatok és vélemények különbsége miatt gyakran támad nézeteltérés

barátok és polgártársak, szerzetesek és istenfélô emberek között is.

A régi megszokást nehéz elhagyni, és saját korlátai közül senki sem

lép ki szívesen.

Ha saját belátásodra és igyekezetedre támaszkodol inkább s nem Jézus

Krisztusnak magához vonzó erejére, aligha válsz megvilágosodott

emberré: mert Isten azt akarja, hogy teljesen ôtôle függjünk, és a

szeretet ihletében minden emberi belátás mértékén túllépjünk.

========================================================================

I./15. A szeretetbôl véghez vitt cselekedetek

 

 

I.

Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért

sem.

De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót

elhagynunk, vagy jobbra váltanunk.

Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább

jobbra cseréljük.

Szeretet nélkül a külsô cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami

szeretetbôl történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog:

mindenestül termékenynek fog bizonyulni.

Isten ugyanis elsôsorban azt veti latra, ki milyen indulattal

cselekszik, nem azt, hogy mekkora tettet visz végbe.

Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik.

Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi.

Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a

magáét.

 

II.

Gyakran szeretetnek látszik az, ami inkább a test és vér indulatából

ered: mert a természeti hajlam, az önakarat, a viszontszolgálat

reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad ki dolgainkból.

Akiben igaz és tökéletes szeretet lakik, az sohasem önmagát keresi,

hanem csak azt óhajtja, hogy minden Isten dicsôségére legyen.

Senkire sem irigykedik, mert a saját javának örül; és nem is akar

magában örülni: hanem minden örömön túl Istenben keresi boldogságát.

Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza,

aki ôsforrása mindennek, akiben mint végsô célban minden szent éltetô

békét talál.

Ó, akiben csak egy szikrányi igaz szeretet volna, bizonyára megérezné,

hogy minden földi jó csupa hiábavalóság.

========================================================================

I./16. Mások hibáinak elviselése

 

 

I.

Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt

türelmesen el kell viselnie, amíg Isten másként nem rendeli.

Gondolj arra, hogy talán türelmednek ez a próbája javadra válik,

hiszen enélkül nem sokat érnek érdemeink.

De ha efféle akadályokba ütközöl, imádkoznod kell, hogy Isten

megsegítsen, és gyôzd ôket jókedvűen fogadni.

Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik,

ne pörölj vele, hanem az egész ügyet bízd Istenre; hadd legyen meg az

ô akarata, és az ô dicsôsége nyilvánuljon meg szolgáinak sorsában,

mert ô nagyon ért ahhoz, hogy a rosszat is jóra fordítsa.

 

II.

Igyekezz türelmes lenni mások hibáinak és mindenféle gyarlóságának

elviselésében: mert sok van benned is, amit másoknak el kell

viselniük.

Ha magadat képtelen vagy olyanná tenni, amilyenné akarod, mást hogyan

formálhatnál tetszésed szerint?

Szívesen elvárnánk, hogy mások tökéletesek legyenek, saját hibáinkat

azonban nem javítgatjuk.

Kívánjuk mások szigorú rendreutasítását, de ha minket próbálnak

rendreutasítani, ellenkezünk.

Felháborít mások szabadossága, de azt nem szeretjük, ha tôlünk bármit

megtagadnak, amit kérünk.

Óhajtjuk, hogy másokat törvénnyel fogjanak korlátok közé, de mi

semmiféle zabolát nem tűrünk.

Így hát nyilvánvaló: milyen ritkán mérünk felebarátunknak ugyanazzal a

mértékkel, mint önmagunknak.

 

III.

Ha minden ember tökéletes volna, mit kellene másoktól Istenért

elszenvednünk?

Most pedig Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni;

mert senki sincs hiba nélkül, senki sem olyan, hogy terhet ne

jelentene másnak, senki sem elég önmagának, senki sem elég okos saját

ügyének intézésére; hanem szükséges egymás terhét hordoznunk, egymást

vigasztalnunk, és segítenünk, tanítanunk és intenünk.

Hogy pedig kiben mekkora erény lakik, az jobban kiviláglik olyankor,

amikor valami kedve ellen való adódik, mert a viszontagságok nem

teszik gyarlóvá az embert, inkább megmutatják, mit ér.

========================================================================

I./17. A szerzetesélet

 

 

I.

Ha másokkal békében és egyetértésben akarsz élni, egyet meg kell

tanulnod: azt, hogy sok dologban megtagadd magadat.

Nem kis dolog kolostorban vagy rendházban lakni, ott úgy forgolódni,

hogy senkinek panasza ne legyen ellened, és holtig hűségesen

kitartani.

Boldog, aki ott szépen élt, és futását dicséretesen végezte.

Ha annak rendje és módja szerint meg akarod állni a helyedet, és elôre

akarsz haladni, tekintsd magad e világon számkivetettnek, zarándoknak.

Kell, hogy képes légy oktalanná válni Krisztusért, ha szerzetesként

akarsz élni.

A szerzetesi ruha meg a hajkorona nem sokat számít, erkölcseid

megváltoztatása és ösztönös kívánságaid teljes megfegyelmezése tesz

igazán szerzetessé.

 

II.

Aki mást keres, mint egyedül Istent meg lelkének üdvösségét: az csak

zaklatást és keserűséget talál.

Elôbb-utóbb el is fogy a béketűrése annak, aki nem igyekszik a

legutolsó és mindenkinek szolgája lenni.

Azért jöttél, hogy szolgálatot vállalj, nem azért, hogy dirigálj.

Vedd észbe, hogy tűrésre és munkára szól a hivatásod: nem a

semmittevésre meg a trécselésre.

Itt megpróbálják az embereket, mint az aranyat a kemencében.

Itt senki meg nem állhat, csak az, aki magát kész egész szívvel

megalázni Istenért.

========================================================================

I./18. A szent atyák példája

 

 

I.

Tekints a szent atyák eleven példájára, azokban tisztán ragyogott a

tökéletesség és az istenfélelem: belátod majd, hogy milyen kicsinység,

majdhogynem semmi az, amit mi cselekszünk.

Jaj, mit ér a mi életünk, ha az övékhez hasonlítjuk?

Krisztus szentjei és barátai éhen-szomjan, fagyban, mezítelen

szolgáltak Istennek; munkálkodva fáradhatatlanul, virrasztva,

böjtölve, szent imádságban és elmélkedésben: üldöztetésben és

gyalázatban.

Ó mennyi keserves zaklattatást tűrtek az apostolok, a vértanúk, a

hitvallók, a szüzek: és mind a többiek, akik Krisztus nyomdokait

akarták követni.

Mert evilágon készek voltak meggyűlölni önmagukat, hogy az örök életre

eljussanak.

Ó milyen kemény és önmegtagadó életet éltek a szent atyák a sivatagban:

hány és mily nehéz kísértést elviseltek; milyen gyakran zaklatta ôket

az ördög, milyen fáradhatatlan és buzgó imádsággal fordultak Istenhez,

milyen szigorú böjtöket vállaltak, mekkora igyekezettel, tűzzel

fáradoztak lelki haladásukon, mily kemény harcot viseltek vétkeik

megtörésére, mily tiszta, egyenes szándékkal törekedtek Isten

tiszteletére!

Nappal dolgoztak, éjszakánként hosszú imádságba fogtak, bár munka

közben sem hagyták abba az elmélkedô imát.

Minden idejüket hasznosan töltötték, minden óra rövidnek látszott

elôttük az Isten szolgálatában, és az elmélkedés édes örömében arról

is elfeledkeztek, hogy testüket táplálják.

Lemondtak minden gazdagságról, méltóságról, hírnévrôl, barátról,

rokonról: nem kívánták, hogy bármijük is legyen e világban; alig

vették magukhoz azt is, ami életük fenntartásához szükséges volt,

testük kívánságát még végsô szükségben is kedvetlenül elégítették ki.

Szegények voltak hát földiekben, de nagyon gazdagok kegyelemben és

erényben.

Külsôképpen szűkölködtek, belül azonban Isten kegyelme és vigasztalása

volt gazdagságuk.

Idegenek voltak evilágtól, de Istennek háza népéhez tartoztak, neki

bizalmas barátai voltak.

Magukat semminek tartották, evilág is lenézte ôket, de Isten szemében

drágák és becsesek voltak.

Az igaz alázatosságban meggyökereztek, számítgatás nélkül való

engedelmességben éltek.

Szeretetben és türelemben töltötték napjaikat, azért lelkiekben

naponta elôbbre haladtak: és Isten elôtt nagy kegyelemben voltak.

Arra szánta ôket Isten, hogy minden szerzetes példái legyenek, úgy

volna rendjén, hogy az ô példájuk jobban ösztökéljen a jóban való

haladásra, mint a sok lanyháé a hanyagságra.

 

II.

Ó mekkora volt a buzgóság minden szerzetesben egy-egy szent szerzetnek

alapítása idején.

Milyen ôszinte belsô odaadással imádkoztak, hogy versengtek az erények

gyakorlásában, mily kemény fegyelemben éltek: hogy kivirágzott

mindenkiben a tisztelet és az engedelmesség a mester törvénye alatt.

Az ösvény, amelyet tapostak, s amelyen már alig-alig járunk, önmagában

is tanúsítja, hogy szent és tökéletes férfiak voltak, derekasan

vitézkedtek, és a világot lábuk alá szegték.

Ma már az is nagy ember hírében áll, aki a törvényt meg nem szegi, s

amit rárónak, türelemmel viseli.

Ó ez a mai lanyhaság és hanyagság, hogy oly egykettôre kihűl bennünk a

hajdani buzgóság: és már az életünket is megunjuk restségünkben és

kedvetlenségünkben.

Bárcsak tebenned egészen ki ne aludnék az erényekben való

gyarapodásnak vágya: hisz annyi istenfélô ember sok szép példája áll

elôtted.

========================================================================

I./19. A jó szerzetes foglalatossága

 

 

I.

A jó szerzetes életében minden erénynek föl kell ragyognia.

Belül is olyannak kell lennie, amilyennek kívülrôl látják az emberek.

Sôt sokkal többnek kell belül lennie, mint amennyi kívül meglátszik

belôle, mert a mi vizsgáló bíránk Isten, akárhol vagyunk, ôt kell

mindenek fölött tisztelnünk, s az angyalokhoz illô tisztaságban kell

elôtte járnunk.

Naponta meg kell újítanunk eltökélt szándékunkat, úgy kell magunkat a

buzgóságra serkentenünk, mintha ma léptünk volna a szerzetbe, és azt

kell mondogatnunk: Segíts meg engem, Úristen, jó elhatározásomban és a

te szent szolgálatodban; add, hogy most, ma, egész elszánással

nekifogjak, mert semmi az, amit eddig tettem.

Igyekezetünk mértéke szerint haladunk elôre a jóban, és annak, aki

komolyan haladni akar, nagy szorgalommal kell munkálkodnia.

Ha még az is gyakran ellankad, aki nagy elszánással fog munkához, mi

lesz abból, aki csak néha-néha és kevesebb eltökéléssel újítja meg

jófeltételét?

Sokféle úton-módon eshetik, hogy jó elhatározásunktól eltántorodunk,

márpedig kárvallás nélkül alig mulaszthatunk el valami kicsit is

szokott gyakorlatainkból.

Az igazaknak jó föltétele inkább függ Isten kegyelmén, mint saját

bölcsességükön, azért mindig ôbenne bíznak, akármihez fognak.

Mert ember tervez, Isten végez, és nincs az ember hatalmában az ô

dolgainak véghezvitele.

Ha néha Isten szolgálata vagy felebarátunk haszna miatt hagyjuk el

megszokott gyakorlatunkat, könnyű lesz késôbb pótolnunk.

Ha azonban lelkünk lankadása miatt vagy hanyagságból ok nélkül hagyunk

el valamit, az elég nagy hiba, kártékony következményeit tapasztalni

fogjuk.

Ha minden erônkkel nekifeszülünk is, sokszor alulmaradunk.

De mindig kell, hogy legyen valami világos jó föltételünk, fôképpen az

ellen, ami leginkább gátol a jóban.

 

II.

Külsô és belsô ügyeinket egyformán meg kell vizsgálnunk és rendben

kell tartanunk, mert a jóban való elômenetelhez mindkettô egyformán

szükséges.

Ha nem tudsz folyton magadra figyelni, legalább idônként, legalább

napjában egyszer szállj magadba: reggel vagy este.

Reggel tűzz ki határozott célt, este vizsgáld meg lelkiismeretedet

milyen voltál ma, mit ért, amit szóltál, tettél, gondoltál: mert

valószínű, hogy mindezekben nemegyszer megbántottad Istent és

felebarátodat.

Övezd föl magad, mint férfihoz illik, az ördög cselvetései ellen, vess

féket torkodra, akkor könnyebben megzabolázod minden testi

hajlandóságodat.

Sose add át magad egészen a tétlenségnek: vagy olvass, vagy írjál,

vagy imádkozz, vagy elmélkedj, vagy munkálkodjál valami közhasznú

dolgon.

Az önsanyargatással azonban vigyázni kell, ezeket nem vállalhatja

mindenki egyformán.

Ami nem mindenkinek közös gyakorlata, azt nem kell nyilvánosan

végezni, mert a magángyakorlatokat nagyobb biztonságban végezhetjük,

ha félrevonulunk.

Arra azonban vigyázz, hogy ne légy rest a közös gyakorlatokra, s

hajlandóbb azokra, amelyeket magad választottál; hanem teljesen és

pontosan végezd el, amit rád róttak, s ha még idôd engedi, akkor

vonulj vissza, amint saját imádságos igyekezeted kívánja.

Nem tetszhetik mindenkinek ugyanaz a gyakorlat: egyiknek ez, másiknak

az használ.

Még az idôk váltakozása szerint is különbözô ájtatosságokhoz van

kedvünk: mert más esik jól ünnepnap, más hétköznapokon.

Másra van szükségünk kísértések idején, másra akkor, ha békében és

nyugalomban élünk.

Másra esik jól gondolnunk akkor, amikor szomorúak vagyunk, másra

akkor, amikor örvendezünk az Úrban.

A fô ünnepek táján újult kedvvel kell imádságos gyakorlatainkat

végeznünk, és még buzgóbban kell kérnünk a szentek segítségét.

Ünneptôl ünnepig legyen valami jó elhatározásunk, mintha a következô

ünnepen meghalnánk, és az örök ünnepre költöznénk.

Azért a szent idôkben szorgalmasan készülnünk kell, és istenesebb

életet kell élnünk; minden szabályt szigorúbban megtartanunk, mintha

csakhamar elvennénk Istentôl fáradozásunk jutalmát.

Ha pedig az mégis késôbbre marad, tulajdonítsuk annak, hogy nem

készültünk fel eléggé, és méltatlanok voltunk még arra a nagy

dicsôségre, amelynek az Istentôl elrendelt idôben meg kell

nyilvánulnia bennünk: ezért aztán igyekezzünk a halálra még jobban

elkészülni.

Boldog az a szolga, mondja Szent Lukács evangélista, akit ébren talál

Ura, amikor eljön, bizony, bizony mondom nektek, rábízza majd minden

javait.

========================================================================

I./20. A magány és a hallgatás kedvelése

 

 

I.

Keress alkalmas idôt arra, hogy önmagaddal foglalkozzál, és Isten

jótéteményeit újra meg újra végiggondoljad.

Hagyd azt, ami csak a kíváncsiság fölcsigázására való, azt fontolgasd,

ami nemcsak elfoglal, hanem arra indít, hogy magadba szállj.

Ha megtartóztatnád magad a fölösleges beszédtôl, a fölösleges ide-oda

mászkálástól, a sokféle újság és morgolódás meghallgatásától; volna

elegendô és alkalmas idôd arra, hogy belemélyedj a hasznos

elmélkedésekbe.

A legnagyobb szentek, amikor csak lehetett, nem vegyültek az emberek

közé, és jobb szerettek a rejtekben Istennek szolgálni.

Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben

megrövidültem.

Ezt többször tapasztaljuk, ha sokat nyájaskodunk.

Könnyebb egy szót sem szólni, mint a szólásban mértéket tartani.

Könnyebb otthon veszteg maradni, mint odakint annak rendje és módja

szerint vigyázni magunkra.

Aki tehát azon van, hogy belsô, lelki értékekre szert tegyen, kell,

hogy Jézussal együtt elvonuljon a sokaságtól.

 

II.

Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtôzködik.

Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat.

Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét.

Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete.

S a szentek bátorságát mindig átjárta az istenfélelem; attól, hogy

nagyszerű erények s kegyelem ékesítették ôket, nem lankadt

igyekezetük, nem kisebbedett alázatosságuk.

A gonoszok bátorsága pedig a gôgbôl és a kevélységbôl fakad, és végül

önáltatássá változik.

Soha ebben az életben ne remélj magadnak teljes biztonságot, még akkor

se, ha jó szerzetesnek, szent életű remetének látszol.

Akiket jobbnak tartanak az emberek, azok gyakran veszedelembe

sodródnak, mert elbizakodnak.

Azért sokkal hasznosabb, ha nem kerüli el ôket minden kísértés, hanem

gyakran támadásban van részük, hogy elbizakodva kevélységre ne

vetemedjenek, s külsô vigasztalások után ne nézzenek.

 

III.

Ó, milyen tiszta lehetne a lelkiismerete annak, aki sohasem hajszolna

mulandó örömet, sohasem törôdnék evilággal.

Ó milyen nagy békében és nyugalomban élne, aki minden hiábavaló gondot

félretenne, és csak az üdvösséget illetô, isteni dolgokra gondolna,

minden reményét Istenbe vetné.

Senki sem méltó a mennyei vigasztalásokra, csak az, aki szorgalmasan

gyakorolja magát a szent összeszedettségben.

Ha azt akarod, hogy egészen összeszedhesd magad, vonulj vissza

hálófülkédbe, zárd ki a világ zaját, amint írva van, nyugvóhelyeteken

szálljatok magatokba.

A cellában megtalálod azt, amit odakint gyakran elveszítesz.

Ha sokat tartózkodol benne, megkedveled a cellát, ha rosszul ôrzöd,

megutálod.

Ha szerzeteséleted kezdetén jól belakod, és hűséges ôrének bizonyulsz,

késôbb kedves barátod és nagy vigasztalásod lesz.

A csöndességben és a nyugalomban halad elôre az istenfélô lélek, ott

tanulja meg mindazt, ami az írásokban rejtôzik: ott akad rá a könnyek

patakjára, amelyben éjszakánként megmosdik és megtisztul; hogy

teremtôjével mind bizalmasabb kapcsolatba kerüljön: ahogy egyre jobban

elszakad a világi zenebonától.

Aki tehát elszakad ismerôseitôl és barátaitól, ahhoz közelebb lép

Isten és az ô szent angyalai.

 

IV.

Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törôdünk, mint ha

magunkról megfeledkezve akár csodajeleket művelünk.

Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem

szeret emberek elôtt mutatkozni, közöttük forgolódni.

Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos?

Elmúlik a világ és minden kívánsága.

Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor

vége a kimenôdnek, mit hozol haza: nyomott lelkiismeretet és

megosztott szívet.

Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű

éjszakázásra keserves reggel következik.

Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar

és vesztedet okozza.

Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál?

Elôtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekbôl van-e minden?

Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt?

Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez?

Azt el nem éred soha!

Ha minden szemed elôtt volna is, ami most van, mind, mind hiába

látnád.

Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért,

hanyagságodért.

Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te

pedig arra figyelj, amit Isten parancsol neked.

Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz.

Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet.

Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó

haszontalan beszédre, az áldott békében jobban elmerülhetnél.

Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik

szíved nyugalma.

========================================================================

I./21. A szívbéli töredelem

 

 

I.

Ha valamit haladni akarsz, gyökerezz bele Isten félelmébe; és ne légy

túlságosan szabados, hanem minden érzékedet vesd fegyelem alá: idétlen

vigadozásra se add a fejed.

Szenteld magad szívbéli töredelemre, és megtalálod az igazi jámborság

forrását.

A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar

elveszteget.

Nagy csoda, hogy ember valaha önfeledten vigadhat e világon: ha

számkivetett voltát megfontolja és lelkének sok veszedelmét latra

veti.

Csak szívünk figyelmetlensége és a hibáinkkal való nemtörôdésünk lehet

a magyarázata annak, hogy nem érezzük lelkünk sérelmeit, ezért

nevetünk gyakran olyankor is, amikor inkább sírnunk kellene.

Nincs igazi szabadság, sem tisztességes jókedv, csak Isten félelmében

és jó lelkiismerettel.

Boldog, aki a figyelmét szerte húzó hatásoktól függetlenedni tudja, s

magába szállva a szent töredelem belsô központjához eltalál.

Boldog, aki megtagadja magától mindazt, ami beszennyezné, vagy akár

csak meg is nehezítené a lelkiismeretét.

 

II.

Küzdj férfihoz illôen: szokást szokással gyôzz le.

Ha te tudod magukra hagyni az embereket, ôk is magadra hagynak majd,

hogy végezd dolgodat.

Ne vedd magadra mások dolgát, és ne bonyolódjál a nagyobbak ügyes-

bajos gondjaiba.

Elsôsorban magadra figyelj: és minden kedves embered elôtt magadat

intsd különös nagy igyekezettel.

Ha az emberek nem kedvelnek, amiatt ne szomorkodjál, az essék

nehezedre, ha önmagaddal nem vagy megelégedve, vagy ha magadra nem

vigyázol, ahogy Isten szolgájához és derék szerzeteshez illenék.

Hasznosabb és biztonságosabb, ha az embernek, míg itt a földön él,

nincs része sok vigasztalásban, fôleg olyanban amely test szerint

való.

De ha isteni vigasztalásban nincs vagy csak nagyon ritkán van részünk,

abban mi vagyunk vétkesek, mert nem keressük a szívbéli töredelmet:

nem vetjük el teljesen a hiábavaló, külsô vigasztalásokat.

Ismerd el, hogy méltatlan vagy az isteni vigasztalásra: sokkal méltóbb

mindenféle zaklatásra.

Amikor az ember egészen magába száll, akkor terhére van, keserű neki

az egész világ.

 

III.

A derék ember mindig talál elegendô okot a fájdalomra és a sírásra.

Hisz akár önmagát nézi, akár felebarátjáról gondolkodik: látja, hogy

senki nem él itt háborgattatás nélkül.

És minél komolyabban vizsgálgatja magát, annál jobban elszomorodik.

Jogos fájdalom és belsô töredelem akkor ébred bennünk, ha bűneinken és

hibáinkon elmélkedünk, amelyek olyannyira behálóznak, hogy a mennyei

dolgokról elmélkedni ritkán tudunk.

Ha többet gondolkodnál halálodon, mint a hosszú életen, minden

bizonnyal jobban igyekeznél megjavulni.

Ha pedig szívedben a kárhozatnak és a tisztító tűznek eljövendô

kínjait át meg átelmélkednéd, azt hiszem, hogy minden munkát és

fájdalmat örömest elviselnél, és semmiféle szigorúságtól vissza nem

rettennél.

De mivel mindazt nem vesszük szívünkre, a világ hízelgését pedig

igencsak kedveljük, azért langyosak és nagyon restek maradunk.

Gyakran kevés bennünk a lélek, azért fakad olyan könnyen panaszra

szegény testünk.

Esedezzél hát alázatosan Istenhez, hogy adja meg neked a töredelem

lelkét: és mondd a prófétával: Etess engem, Uram, a könnyek

kenyerével, és add nekem mértéked szerint a könnyek italát.

========================================================================

I./22. Az ember nyomorúságának megfontolása

 

 

I.

Szánandó vagy, akárhol légy, akárhova fordulj is, ha Istenhez nem

térsz.

Mit háborogsz, hogy nem sikerül minden úgy, ahogyan szeretnéd,

óhajtanád?

Ki az, akinek minden kívánsága szerint történik?

Sem én, sem te; sem senki ember a földön.

Senki a föld hátán nincs valamilyen háborgattatás és búsulás nélkül:

sem király, sem pápa.

Kinek van legjobb dolga?

Bizony annak, aki Istenért valamit el tud viselni.

Sok éretlen és gyönge ember azt mondja: lám, milyen jól megy ennek

vagy annak, milyen gazdag, mily nagy úr, milyen hatalmas, mily nagy

tisztesség övezi.

De figyelj a mennyei jókra, és belátod, hogy mindezek az ideigtartó

javak csak semmik, bizonytalanok, sôt igen terhesek, mert nem lehet

ôket mindennapos törôdés és rettegés nélkül birtokolni.

Nem abban áll az ember boldogsága, hogy evilági javakban dúskáljon,

elég neki annyi, amivel szükségét beéri.

Bizony nyomorúság e világon élni.

Minél inkább igyekszik valaki lelki emberré alakulni, annál keserűbb

neki a földi élet: mert jobban érzi, tisztábban átlátja a romlott

emberi természet fogyatkozásait.

Mert enni, inni, virrasztani, aludni, pihenni, dolgozni és a természet

többi szükségletének eleget tenni bizony nagy nyomorúság és búbánat a

befelé figyelô embernek: aki örömest volna szabad és mentes minden

bűntôl.

Evilágban a testi szükségletek valóban nagy terhet jelentenek a belsô

emberek számára.

Azért fohászkodik a próféta, hogy mindezektôl szabad lehessen mondván:

Ragadj ki engem, Uram, sokféle szükségeimbôl.

De jaj azoknak, akik nem értik át nyomorúságukat: nagyobb jaj azoknak,

akik még szeretik is ezt a nyomorult és romlandó életet.

Mert némelyek annyira belészeretnek, bár kézi munkájukkal, sôt

koldulásukkal alig szerzik meg a mindennapit, hogy ha mindig itt

élhetnének, nem törôdnének Isten országával.

Bizony eszeveszett és hitetlen szívű ember az, akit annyira rabul

ejtenek a földi dolgok, hogy semmi másnak jóízét nem érzi.

Az effélék, szegények végtére keservesen meglátják, milyen hitvány

semmiség volt, amit szerettek.

Istennek szentjei és Krisztusnak imádságos életet élô barátai nem

törôdtek azzal, ami a testnek kedves, sem azzal, ami evilágon virul,

minden reményük, igyekezetük az örök javakra irányult.

Minden kívánságuk arra gerjedezett, ami odafent van és örökkévaló, a

látható dolgok szeretete nem húzhatta le ôket.

Ne veszítsd el, testvér, a lelki elômenetelben való bizodalmat, míg

annak ideje, órája van.

Miért halogatnád, ami jót elhatároztál?

Kelj fel, fogj hozzá nyomban és mondd: Most van itt a cselekvés ideje,

most van ideje a küzdelemnek, most van alkalmas idô a megjavulásra.

Amikor rosszul megy a sorod, és zaklatásokban van részed, akkor van az

érdemszerzés ideje.

Tűzön, vízen kell átgázolnod, csak úgy juthatsz el a nyugalomba.

Ha magaddal nem tusakodol, nem gyôzöd le a vétket.

Amíg e gyarló testben élünk, bűn nélkül nem lehetünk: a csömör és a

szomorúság el nem kerül.

Bizony szeretnénk minden nyomorúságtól békében lenni; de mivel a bűn

által elveszítettük az ártatlanságot: elvesztettük az igazi

boldogságot is.

Azért türelemmel kell lennünk, és Isten irgalmára kell hagyatkoznunk:

amíg el nem múlik ez a mocskos világ, és ezt a halálra szánt létet

magához nem ragadja az élet.

 

II.

Ó milyen gyarló az ember: mindig hajlandó a rosszra.

Ma meggyónod bűneidet: holnap újra elköveted, amit meggyóntál.

Most eltökéled magadban, hogy többé nem teszed, és egy óra múlva úgy

elbuksz, mintha semmit el nem határoztál volna.

Méltán megalázhatjuk hát magunkat, és semmi okunk sincs az

elbizakodásra, oly igen gyarlók és állhatatlanok vagyunk.

Azt is hamar elveszíthetjük hanyagságunkkal, amit a kegyelem

segítségével nagy nehezen megszereztünk.

Mi lesz velünk éltünk utóján, ha már ily korán ellankadunk?

Jaj nekünk, ha úgy átadjuk magunkat a nyugalomnak, mint ha már a béke

és a biztonság venne körül: pedig még nyoma sincs életünkben az igazi

szentségnek.

Bizony ránk férne, hogy újra tanítsanak minket, mint jó noviciusokat,

a jó erkölcsre, hátha úgy megjavulnánk, és lelkiekben elôre jutnánk.

========================================================================

I./23. A halálról való elmélkedés

 

 

I.

Földi pályádnak hamar végére érsz, gondold hát meg, hányadán állsz.

Ma él az ember, holnapra elenyészik.

S mihelyt nem látják, egykettôre el is felejtik.

Ó milyen tompa és érzéketlen az emberi szív, hogy csak a jelenvalón

gondolkodik, ahelyett, hogy inkább az eljövendôkre tekintene.

Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned, mintha holnap meg

kellene halnod.

Ha tiszta volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól.

Jobb volna a bűntôl ôrizkedned, mint a halál elôl menekülnöd.

Ha ma nem vagy készen, holnap hogy leszel?

A holnap bizonytalan, s mit tudod, rád virrad-e?

Mire jó sokáig élnünk, ha olyan keveset javulunk?

Jaj, a hosszú élet nem mindig szolgál javulásunkra, sokszor inkább a

bűnt gyarapítja.

Bárcsak legalább egy nap jól éltünk volna ezen a földön.

Soknak feje fölött évek múlnak el a szerzetbe lépése óta, de

javulásának nincs sok látatja.

Ha rettentô dolog meghalni, tovább élni talán veszedelmesebb.

Boldog, aki mindig szeme elôtt tartja halála óráját és minden nap

fölkészül a halálra.

Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy neked is ugyanazon

az úton kell elmenned.

Ha reggelre virradsz, gondold azt, hogy nem éred meg az estét.

Ha rádesteledik, reggelt ne ígérj magadnak.

Mindig készen légy tehát, és úgy élj, hogy a halál sohase érjen

készületlen.

Sokan hirtelen és készületlenül halnak meg, mert amely órában nem

gondolnánk, eljön az Emberfia.

Amikor az az utolsó óra rádköszönt, egészen új színben látod majd

elmúlt életedet: és igen megbánod, hogy olyan rest és tunya voltál.

 

II.

Milyen boldog az elôrelátó, aki igyekszik olyan lenni éltében, amilyen

akkor szeretne lenni, amikor majd meg kell halnia.

Mert az bizakodhatik a szép halálban, aki a világ tökéletes

megvetésére eljut, aki buzgón törekszik arra, hogy az erényekben

gyarapodjon, akiben megvan a fegyelem szeretete, a bűnbánó töredelem,

az engedelmesség készsége, az önmegtagadás: és aki Krisztus

szeretetéért szívesen elvisel bármit, ami kedve ellen való.

Sok jót tehetsz, míg egészséges vagy: de ha egyszer ágynak dôlsz, nem

tudom, mire lesz erôd.

A betegség kevés embernek válik javulására: éppígy akik sokat

kóborolnak, ritkán válnak szentté.

Ne bízzál barátaidban és rokonaidban, és ne halogasd üdvösséged

dolgát: mert hamarabb elfeledkeznek rólad az emberek, mint gondolnád.

Jobb most idejekorán gondoskodni, és valami jót magad elé küldeni

Istenhez, mint mások segítségében bizakodni.

Ha most nem gondolsz magadra, ki gondol majd veled annak idején?

Most van a drága idô: most vannak itt az üdvösség napjai: most az

alkalmas idô.

De kár, hogy több haszonra nem fordítod, pedig most érdemelhetnéd meg

az örök életet.

Fordul majd úgy, hogy vágyva vágynál egy napot vagy egyetlen órát

életed megjobbítására: de nem tudom, kikönyörögheted-e.

Ébredj hát, kedves testvér, ily nagy veszedelembôl szabadulhatsz, ily

rettenetes bajtól menekülhetsz, ha el nem bízod magad, s mindenkor

szemed elôtt forgatod a halált.

Iparkodj hát most úgy élni, hogy halálod óráján inkább örömre, mint

félelemre legyen okod.

Most kezdj meghalni a világnak, hogy akkor élni kezdhess Krisztussal.

Most utálj meg mindent, hogy akkor szabadon Krisztushoz siethess.

Most sanyargasd testedet vezekléssel, hogy akkor biztos reménységgel

lehess.

 

III.

Ó, te együgyű, miért gondolod, hogy sokáig élsz; holott a holnapi

napod is bizonytalan?

Mily sokan csalódtak, és váratlanul költöztek el.

Hányszor hallhattad, hogy mondogatják: ez kard által halt, az

megfulladt, amaz leesett valahonnan s nyakát törte, egynek az étel

akadt a torkán, másnak játék közben lett vége: ki tűz, ki fegyver, ki

döghalál, ki haramiák miatt veszett; így mindegyik halállal végezte:

és az emberek élete mint az árnyék hirtelen elmúlik.

Ki emlékezik majd rád holtod után, és ki imádkozik érted?

Tedd hát, tedd most, kedvesem, amit csak tehetsz, mert nem tudod,

mikor ér utol a halál: azt sem tudhatod, mi vár rád holtod után.

Most van idôd: gyűjts halhatatlan kincseket.

Üdvösségeden kívül másra ne gondolj: csak azzal törôdj, ami Istené.

Szerezz barátokat magadnak azzal, hogy Isten szentjeit tiszteled, és

tetteiket utánozod; hogy amikor e világból kimúlsz, befogadjanak az

örök hajlékokba.

Élj mindig úgy, mint aki zarándok és jövevény ezen a földön: és semmi

köze sincs evilág dolgaihoz.

Ôrizd úgy szívedet, hogy szabad legyen, és az odafönt valókra, Istenre

nyíljon, mert nincs itt maradandó városunk.

Oda igazítsd mindennapos imádat, könnyhullatás közt jajgatásodat: hogy

holtod után lelked méltó legyen boldog utat találni Istenhez.

========================================================================

I./24. Az ítélet és a bűnök büntetése

 

 

I.

Minden ügyben a végre figyelj: hogyan állsz majd meg szigorú bírád

elôtt, aki elôtt semmi sem titok, akit ajándék meg nem veszteget,

mentegetôzés nem enyhít, hanem igazság szerint ítél.

Ó nyomorult és ostoba bűnös, mit felelsz majd Istennek, aki minden

bűnödet ismeri, hiszen sokszor a haragvó embernek tekintetétôl is

rettegsz.

Miért nem készülsz az ítélet napjára, amikor majd senki más mögé nem

bújhat, védelmet másnál nem kereshet, hanem ki-ki magának elegendô

terhe lesz?

Most hasznos a fáradságod, elfogadásra talál a könnyed, meghallgatásra

a jajveszékelésed: elégtételre és lelked tisztogatására alkalmas a

kesergésed.

Nagy és üdvösséges tisztulása van a szenvedô embernek, ha úgy állja a

rajta esett jogtalanságokat, hogy inkább a másik bűnén bánkódik, mint

a maga sérelmén; ha örömest imádkozik azokért, akik ellene fordulnak:

és vétküket szívbôl megbocsátja; ha maga nem késik bocsánatot kérni

másoktól; ha könnyebben könyörül, mint haragszik; ha önmagán gyakran

erôt vesz: és azon van, hogy testét teljesen lelkének vesse alá.

Jobb most bűneinket letisztogatni, hibáinkat lenyesni, mint a tisztító

helyre hagyni a tôlük való szabadulást.

Magunkat csapjuk be, ha testünket rendetlen szeretettel szeretjük.

Mi mást emészt el az a tűz, mint a bűneidet?

Minél engedékenyebb vagy most önmagaddal szemben, tested kívánságait

követve, annyival keményebben lakolsz majd, annál több égetni valót

gyűjtesz.

 

II.

Ki miben vétett, abban fog keservesebben bűnhôdni.

Ott a resteket égô ösztökékkel döfködik, a torkosokat iszonyú

éhséggel, szomjúsággal kínozzák.

A paráznákat és a testi élvezetek kergetôit izzó szurokkal és büdös

kénnel öntözik, az irigyek, mint veszett kutyák, vonítanak a

fájdalomtól.

Nem lesz semmi vétek, amelyre ne sújtana sajátos büntetés.

Ott a gôgösök szégyennel telnek el, a fösvényeket szánalmas szegénység

szorongatja.

Az ott való kínban nehezebb lesz egyetlen óra, mint itt száz esztendô

a legkeményebb vezeklésben.

Ott semmi nyugalmuk, semmi vigasztalásuk nem lesz a bűnhôdôknek, itt

mégis néha szünete van a fáradozásnak, és enyhülést találunk barátaink

vigasztalásában.

Most légy hát gondos, magaddal törôdô, most bánd bűneidet, hogy az

ítélet napján biztonságban lehess a szentek között.

Mert akkor az igazak nagy bátorságban állnak azokkal szemben, akik

sanyargatták és elnyomták ôket.

Akkor ítélni fog, aki most alázatosan az emberek ítélete alá veti

magát.

Akkor nagy biztonságban lesz a szegény s az alázatos: rettegve retteg

a kevély.

Akkor kiderül majd, hogy az volt bölcs e világon, aki Krisztusért

megtanult oktalan és megvetett emberként élni.

Akkor kedves lesz minden türelemmel viselt zaklattatás, és minden

gonoszság befogja száját.

Akkor örvend minden Istennel törôdô ember, és kesereg minden

istentelen.

Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig

gyönyörökkel lakott jól.

Akkor fényessé változik a kopott köntös: és elsötétül a finom öltözet.

Akkor több dicséretet kap a szegényes hajlék, mint az aranyos palota.

Akkor hasznosabb lesz az állhatatos béketűrés mint a világnak minden

hatalma.

Akkor jobban felmagasztosul az ôszinte engedelmesség, mint minden

világias ravaszkodás.

Akkor több örömet szerez a tiszta lelkiismeret, mint a tudós

bölcselkedés.

Akkor a gazdagság megvetése többet nyom a latba, mint a földön lakók

minden vagyona.

Akkor nagyobb vigasztalást jelent az áhítatos ima, mint a gazdag

lakoma.

Akkor nagyobb öröm lesz, hogy megtartottad a szilenciumot, mint hogy

sokat szaporítottad a szót.

Akkor többet érnek a szent cselekedetek, mint a sok szép beszéd.

Akkor több tetszésre talál a kemény élet és a szigorú vezeklés, mint

minden evilági gyönyörűség.

Tudj most egy keveset szenvedni, hogy akkor a nagyobbaktól

szabadulhass.

Itt próbáld meg elôször, mit bírsz majd odaát.

Ha most olyan keveset tudsz elviselni, hogyan viselnéd az örökkétartó

kínokat?

Ha most csekélyke szenvedésben elveszted türelmedet, mire visz a

kárhozat tüze?

Lám, valóban nem lehet részed kétféle örömben: hogy evilágon is

gyönyörűségben élj, és aztán Krisztussal is uralkodjál.

Ha mindmáig szakadatlanul nagy megbecsülésben és élvezetek közt éltél

volna, mi hasznod volna belôle, ha ezennyomban meg kellene halnod?

Minden hiábavalóság tehát, csak az nem, hogy Istent szeressük s

egyedül neki szolgáljunk.

Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem

büntetéstôl, sem ítélettôl, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes

szeretet biztos utat nyit Istenhez.

Aki pedig még örömét leli a bűnben, az, nem csoda, ha fél a haláltól

meg az ítélettôl.

Egyébként is jó, hogy ha már a szeretet nem tart vissza a rossztól,

legalább a kárhozattól való félelem kordában tartson.

Aki aztán Isten félelmét nem ismeri, sokáig nem maradhat meg a jóban:

hanem elôbb-utóbb a sátán hálójába kerül.

========================================================================

I./25. Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük

 

 

I.

Légy éber és szorgalmas Isten szolgálatában; gyakran gondold meg,

mivégre jöttél ide: miért hagytad el a világot.

Ugye azért, hogy Istennek élj és lelki emberré válj?

Buzdulj tehát a jóban való haladásra, mert hamarosan megkapod

fáradozásod jutalmát és akkor már nem lesz sem félelem sem fájdalom

körülötted.

Most egy kicsit fáradozol: és hosszú nyugodalmat, sôt örök boldogságot

találsz.

Ha te hűséges és serény maradsz minden tennivalódban, bizonyos, hogy

Isten is hűséges és bôkezű lesz a fizetésben.

Nem alhatik ki benned a remény, hogy elnyered a pálmát; de el sem

bízhatod magad, hogy el ne lankadj, vagy fel ne fuvalkodjál.

 

II.

Egyszer valaki nagy lelki nyugtalansággal sokat hányódott félelem és

remény között; egy alkalommal elöntötte a szomorúság, és a templomban

egy oltár elôtt leborulva imádkozott.

Ezeket fontolgatta magában: Bárcsak tudnám, hogy végig megmaradok a

jóban!

Nyomban hallotta lelkében Isten feleletét.

Vajon, ha tudnád, mitévô volnál?

Tedd most, amit akkor tennél, és biztonságban leszel.

Mindjárt megvigasztalódott, megerôsödött, Isten akaratára bízta magát:

és megszűnt a nyugtalan hánykolódás.

Nem kutatott többé okvetlenkedve, hogy tudja, mi fog történni, hanem

inkább azt tudakolta, mi Isten kedves és teljes akarata: minden jónak

elkezdésében és véghezvitelében.

Bízzál az Úrban és tedd a jót, mondja a próféta, és tiéd lesz az

ígéret földje, betelsz majd annak gazdagságaival.

Egy tart vissza sokakat a haladástól, önmaguk buzgó javítgatásától:

az, hogy irtóznak mindentôl, ami nehéz; visszariadnak a küzdelemtôl.

Hiszen azok gyarapodnak leginkább, mindenki másnál jobban az

erényekben, akik keményebben igyekszenek megküzdeni azzal, ami a

legnehezebb és leginkább kedvük ellen való.

Mert ott halad jobban az ember, ott érdemel több kegyelmet, ahol

önmagát jobban legyôzi és megtagadja.

Nem egyformán van kinek-kinek mit legyôznie s miben önmegtagadást

vállalnia.

De aki szorgalmasabb az igyekezetben, az elôbbre jut, még ha több

vétkes indulata van is, mint más, aki szelídebb erkölcsű, de kevesebb

elszántsággal törekszik az erények megvalósítására.

Kivált két dolog szolgál komoly javulásunkra: hogy erônek erejével

megtartóztassuk magunkat attól, ami iránt a természetünk vétkes

hajlandóságot érez, s hogy nagyon buzgón törekedjünk épp arra a jóra,

aminek leginkább híjával vagyunk.

Attól is gondosabban ôrizkedjél, azt is gyôzd meg magadban, amit

másokban legtöbbször hibáztatsz.

Mindenhol használd fel, ami épülésedre lehet: ha jó példát látsz vagy

hallasz, gerjedj föl annak követésére.

Ha pedig megrovásra valót veszel észre, ügyelj, magad is ugyanazt ne

tedd.

Vagy ha már megtetted, minél gyorsabban igyekezz szabadulni tôle.

Amint a te szemed másokon jár, téged ugyanúgy mások figyelnek.

Milyen kedves és gyönyörűséges dolog, ha buzgó és istenfélô

testvéreket láthatunk magunk körül: akiknek erkölcse tiszta, akik

megtartják a fegyelmet.

Viszont milyen szomorú és nehéz zabolátlanok között élni, akik nem

valósítják, amire hivatásuk szólítja ôket.

Milyen veszedelem, ha valaki nem sokba veszi azt az elhatározást,

amellyel hivatását vállalta, és az után veti magát, amihez semmi köze.

 

III.

Sose veszítsd szemed elôl, amit fogadtál, és tekints mindig a

Megfeszítettre.

Van mit szégyellned, ha Jézus Krisztus életére nézel, hogy még mindig

nem igyekeztél jobban ahhoz szabni magadat: pedig régtôl fogva járod

az Isten útját.

Az a szerzetes, aki figyelmesen és áhítatosan elmerül az Úr életének

és kínszenvedésének meggondolásában, abban mindent bôven megtalál, ami

csak hasznos és szükséges, nincs szükség arra, hogy Jézuson kívül

valami jobbat keressen.

Ó ha szívünkbe költöznék a megfeszített Jézus: mily hamar megtanítana

mindenre!

A jó szerzetes mindent kedvesen vesz, és értô lélekkel fogad, amit

parancsolnak neki.

A hanyag és lusta szerzetes egyik felháborodásból a másikba esik, és

minden felôl csak kellemetlenség éri; mert nincs belsô vigasztalása:

külsôt meg nem kereshet.

A fegyelmen kívül élô szerzetes súlyos botlás kockázatában él.

Aki a kényelmesebbet és a könnyebbet keresi, mindig keservesebb úton

jár, mert sem ez, sem az nem tetszik neki.

Hogyan él sok más szerzetes, akik komolyan veszik a kolostori

fegyelmet?

Ritkán járnak ki, visszavonulva élnek, szegényesen táplálkoznak, durva

ruhákba öltöznek, sokat dolgoznak, keveset beszélnek, sokáig

virrasztanak, korán fölkelnek, hosszú idôt szánnak imádságra, gyakran

elmélkednek: magukat minden szigorú fegyelembe foglalják.

Figyelj a karthauziakra, a ciszterciekre meg annyi más rend

szerzeteseire, szerzetesnôire: milyen szorgalmasan fölkelnek minden

éjszaka, hogy zsoltározzanak.

Bizony szégyen volna, ha te ebben a szent feladatban restnek

bizonyulnál, miközben annyi szerzetes Isten dicséretével ébred.

Ó bárcsak semmi más tennivalónk ne volna, csak Urunkat, Istenünket

dicsérhetnénk szívünk, torkunk szakadtáig.

Ó, ha sohasem kellene ennünk meg innunk, vagy aludnunk, hanem mindig

Istent dicsérhetnénk, és a lelkiekkel foglalkozhatnánk, akkor sokkal

boldogabbak volnánk, mint most, amikor mindenféle szükségben a testnek

szolgálunk.

Bárcsak ne volnának ezek a szükségletek, csak a lélek szellemi éhe s

jóllakása, amelyben most oly igen ritkán örvendezhetünk.

Amikor az ember eljut odáig, hogy semmiféle teremtett jótól nem várja

vigasztalását, akkor kezdi elôször igazán kedvét lelni Istenben, s

akkor nyugodtan fogadja a világ bármi változását.

Ha nagy jó éri, annak sem örül, ha kevés, azon sem szomorkodik, hanem

teljesen és nagy bizodalommal Istenre hagyatkozik, aki ônéki mindenben

mindene; aki elôtt semmi el nem vész, meg nem hal, hanem minden ôérte

él, és intésére minden vonakodás nélkül engedelmeskedik.

Tartsd szemed elôtt folyton, hova tartasz, s hogy az elveszett idô nem

tér vissza soha.

Törekedés és szorgalom nélkül sohasem válhatsz erényes emberré.

Amint lankadni kezdesz, kezdesz romlani.

Ha pedig egészen áttüzesít a jóakarat, békét találsz, és munkádat is

könnyebben végzed Isten kegyelme és a jónak szeretete miatt.

A lelkes és szorgalmas ember kész mindenre.

Nagyobb fáradság a vétkek és a gonosz indulatok ellen tusakodni, mint

testi munkában verítékezni.

Aki nem kerüli a kis vétkeket, lassan-lassan nagyobbakba botlik.

Esténként mindig örülni fogsz, ha a napot hasznosan töltötted.

Vigyázz magadra, serkentsd magadat, korholgasd magadat, s akárhogy van

is mások dolga, te ne hanyagold el önmagadat.

Annyi elômeneteled lesz, amennyi erôt magad formálására szánsz.

 

Második könyv

Tartalomjegyzék

 

1. A belsô élet

2. Az alázatos igénytelenség

3. A jó és békességszerzô ember

4. A szív tisztasága és egyszerűsége

5. A helyes önismeret

6. A tiszta lelkiismeretű ember öröme

7. Jézust mindennél jobban kell szeretnünk

8. Jézus bizalmas barátsága

9. Amikor minden vigasztalásnak híjával vagyunk

10. Isten kegyelméért hálával tartozunk

11. Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik

12. A szent kereszt királyi útja

 

 

 

II./1. A belsô élet

 

 

I.

Isten országa bennetek van -- mondja az Úr.

Térj teljes szíveddel az Úrhoz, és fordulj el ettôl a nyomorult

világtól: akkor majd lelked nyugalmat talál.

Tanuld megvetni, ami odakint van, és egész elszánással az odabent

valókra figyelni: meglátod, elérkezik hozzád Isten országa.

Mert Isten országa béke és öröm a Szentlélekben, a világ rabjainak

nincs részük benne.

Hozzád jô Krisztus, és megismerteti veled vigasztalását, ha szíved

mélyén méltó lakást készítesz neki.

Minden dicsôsége, dísze belülrôl való, nem is leli kedvét semmi

másban.

A befelé figyelô embert gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá,

gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem

hihetetlen közvetlenséggel magához öleli.

Rajta hát, hívô lélek, készítsd el szívedet ennek a te vôlegényednek:

hogy hozzád jöjjön, és benned lakást vegyen.

Hiszen azt mondja: Aki szeret engem, beszédemet megtartja; hozzá

megyünk, és lakóhelyet készítünk nála.

Adj hát helyet Krisztusnak, és mindenki mástól tagadd meg a belépés

jogát.

Ha Krisztus a tiéd, gazdag vagy és semmi másra nem szorulsz.

Ô gondviselôd és oltalmad, nem kell emberekbe vetned reményedet.

Mert az emberek hamar elváltoznak, és hirtelen eltűnnek, Krisztus

pedig örökre megmarad, és mindvégig híven pártodra kel.

Emberben nem érdemes nagyon bizakodni: hiszen ha mégoly használható és

szeretetre méltó is, törékeny és halandó.

Viszont amiatt sem kell nagyon szomorkodnod, ha valaki ellened fordul

vagy vitába száll veled.

Akik ma veled tartanak, holnap ellened fordulhatnak, és fordítva is,

akár a szél fúvása.

 

II.

Vesd minden bizalmadat Istenbe, félelmednek, szeretetednek egyetlen

tárgya ô legyen.

Ô majd megfelel érted, és jóra igazítja lépéseidet.

Nincs itt maradandó városod, akárhol vagy, vendég vagy,

zarándokszállást keresel, nyugalmad nem is lesz soha, hacsak bensôdben

Krisztussal nem egyesülsz.

Mit nézelôdöl itt, mikor nem ez a te megnyugvásod helye?

Úgy van rendjén, hogy a mennyben végy állandó lakást, és minden földi

dologra csak mintegy átmenôben vess tekintetet.

Minden elmúlik, s velük együtt te is.

Jól vigyázz: hozzá ne tapadj ahhoz, ami múlandó, hogy el ne fogjon, és

veszted ne okozza.

A Magasságban Lakót keresd gondolatoddal, és imádságodat szüntelen

Krisztushoz irányítsd.

Ha magasztos, mennyei gondolatok elmédbe nem férnek, keress

megnyugovást Krisztus kínszenvedésében, és vegyél örömest lakást az ô

szent sebeiben.

Mert ha Jézus sebeiben és drága stigmáiban igaz bensôséggel menedéket

keresel, a megpróbáltatás idején biztos erôforrásra találsz, nem

gondolsz majd az emberek véleményével, s még a rágalmazást is könnyen

viseled.

Krisztust is megvetették itt a földön az emberek, mikor szükséget

szenvedett, ismerôsei és barátai is elhagyták szégyenletesen.

Krisztus szenvedni akart és vállalta a megvettetést, s te mersz valaki

ellen panaszkodni?

Krisztusnak voltak ellenségei és szidalmazói, s te azt szeretnéd, hogy

mindenki barátod meg jótevôd legyen?

Hogyan szolgálhatnád meg a türelem koronáját, ha minden elkerülne, ami

kedved ellen van?

Ha az után vágyakozol, hogy semmi rosszban se legyen részed, hogyan

lehetnél Krisztus barátja?

Állj helyt Krisztussal és Krisztusért, ha Krisztussal együtt uralkodni

akarsz.

Ha egyszer igazán behatoltál volna Jézus belsô gazdagságába, és

valamicskét megízlelted volna az ô szenvedélyes szeretetét, most

semmit sem törôdnél saját kényelmeddel vagy kényelmetlenségeddel,

inkább örülnél annak, ha gyalázat ér, mert Jézus szeretete arra

indítja az embert, hogy megvesse önmagát.

Aki szereti Jézust és az igazságot, aki igazán belsô életet élô ember

és mentes minden rendetlen vonzalomtól, az szabadon Istenhez térhet,

lélekben ki tud emelkedni önmagából, és termékeny békére talál.

Aki mindent igaz valósága szerint ítél meg, nem úgy, ahogyan beszélnek

meg vélekednek róla, az az igazi bölcs, Isten tanítja, nem emberek.

Aki a belülvalók szerint igazítja életét, és az elintézni valókat nem

annyira a külsô szempontok szerint mérlegeli, az nem válogat a

helyben, nem várja az alkalmasabb idôt, hogy imádságos gyakorlatait

elvégezze.

A belsô ember egykettôre összeszedi magát, mert egészen sohasem

feledkezik rá az odakint valókra.

Nem akadály számára a külsô munka, vagy ha egy ideig valamivel

foglalkoznia kell, hanem ami elôadódik, ahhoz alkalmazkodik.

Aki belsôleg fölkészült és rendbeszedett, azt nem zavarja meg az

embereknek csodálatos és a józan ésszel ellenkezô viselkedése.

A világnak gátló és megosztó hatása olyan mértékben érvényesül

életünkben, amennyiben mi magunk a világ javaihoz kapcsolódunk.

Ha belül egészen rendben volnál, és szíved tiszta volna, minden

javadra válnék, elômeneteledet segítené.

Azért szerez sok minden alkalmatlanságot neked, azért zavar meg, mert

még nem haltál meg egészen önmagadnak: és nem szakadtál el minden

evilági dologtól.

Semmi úgy be nem szennyezi és meg nem kötözi az ember szívét, mint a

teremtett javak mértéktelen szeretete.

Ha elutasítod a külsô vigasztalásokat, képes leszel a mennyei dolgok

szemléletére, és gyakran örvendezhetsz bensôdben.

========================================================================

II./2. Az alázatos igénytelenség

 

 

I.

Ne sokat latolgasd, ki van veled, ki ellened; azon légy, azzal törôdj,

hogy Isten veled legyen mindenben, amit teszel.

Legyen tiszta a lelkiismereted, akkor Isten lesz erôs védelmezôd.

Márpedig akit Isten segíteni akar, annak nem árthat senki gonoszsága.

Ha tudsz hallgatni és tűrni: minden bizonnyal meglátod Isten

segítségét.

Ô tudja idejét és módját annak, hogy szabadulást szerezzen neked: így

hát egészen ôrá kell bíznod magad.

Istené a segítség, ô szabadít meg minden gyalázattól.

Sokszor megkívánja alázatosságban való gyarapodásunk, hogy hibáinkat

mások megtudják s miattuk megrójanak.

Ha hibáinkért megalázkodunk, könnyen engesztelôdésre indítunk másokat,

és a ránk neheztelôknek kicsiny fáradsággal elégtételt szerzünk.

 

II.

Az alázatos embert Isten védelmezi és megszabadítja: az alázatost

szereti és vigasztalja.

Az alázatos emberhez lehajol, az alázatost kegyelmével halmozza el, és

a megvettetés után megdicsôíti.

Az alázatos elôtt fölfedi titkait: gyöngéd hatalommal magához hívja,

vonja ôt.

Az alázatos ember a megvettetésben is békét talál, mert Istenre épít

és nem a világ ítéletére.

Ne hidd, hogy valamire is vitted, ha magad mindenkinél kisebbnek nem

gondolod.

========================================================================

II./3. A jó és békességszerzô ember

 

 

I.

Elôbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet

szerezhetsz.

A békességszerzô ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú.

A szenvedélyektôl vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen

elhiszi másról a rosszat.

A jó és békességes ember mindent jóra irányít.

Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik.

Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú

nyugtalanítja.

Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton.

Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit

jó lett volna megtennie.

Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát

elhanyagolja.

Elôször magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal

buzgólkodhatsz felebarátod körül.

Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások

mentségét hallatlanra veszed.

Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd.

Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket.

 

II.

Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettôl és

alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással,

csak önmagára.

Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez

mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad

békében, s akik úgy gondolkodnak mint ô, azokat jobban szereti.

De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett

békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár

olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk.

 

III.

Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben

élnek.

És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem

hagynak békében.

Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak.

Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak, és azon

vannak, hogy másokat is megbékítsenek.

Igaz: ebben a nyomorúságos életben inkább abban lehet békességünk,

hogy alázatosan elviseljük ami kedvünk ellen van, nem abban, hogy

egészen elkerül bennünket a bosszúság.

Aki jobban megtanul tűrni, nagyobb békéje lesz.

Az ilyen ember meggyôzi önmagát, a világnak ura, Krisztus barátja és a

mennyország örököse.

========================================================================

II./4. A szív tisztasága és egyszerűsége

 

 

I.

Két szárny emeli az embert a föld fölé: a meg nem osztott egyszerűség

és a tisztaság.

Az egyszerűségnek a szándékot, a tisztaságnak a cselekvést kell

jellemeznie.

Az egyszerűség Istenre irányít, a tisztaság birtokba veszi ôt és

örömét leli benne.

 

II.

Semmi jótett nem lesz haladásod gátja, ha bensôdben szabad vagy minden

rendezetlen érzéstôl.

Ha semmi másra nem törekszel, csak Isten tetszésére és felebarátod

javára, belsô szabadságnak örvendezhetsz.

Ha helyén volna a szíved, akkor számodra minden teremtmény az isteni

élet tükre és a szent tanítás könyve volna.

Nincs olyan kicsiny és semmit érô teremtmény, amely Isten jóságát ne

tükrözné.

Ha szívedben jó és tiszta volnál, mindent akadály nélkül látnál és

helyesen fölfognál.

A tiszta szív elôtt megnyílik az ég is, a pokol is.

Ki-ki úgy ítéli meg a kívüle valót, amilyen belül ô maga.

Ha van öröm a földön, az a tisztaszívű emberé.

S ha valahol van kátyú, zaklattatás, azt legjobban a rossz

lelkiismeretű ember ismeri.

Amint a tűzbe rakott vas megtisztul a rozsdától, és egészen ragyogóra

izzik, úgy az ember is, ha szíve mélyébôl Istenhez tér, leveti

restségét, és új emberré változik.

Mihelyt az ember buzgósága meghűlik, mindjárt megriad a legkisebb

tehertôl is, és keresi a külsô vigasztalást.

De ha mindenben erôt vesz önmagán, és férfias elszántsággal Isten

útjára tér, akkor kevésbe veszi, ami azelôtt nehezére esett.

========================================================================

II./5. A helyes önismeret

 

 

I.

Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt,

mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek.

Kevéske világosság van bennünk, s azt is egy-kettôre elveszítjük

hanyagságunk miatt.

Gyakran rá sem eszmélünk, hogy belül mily vakok vagyunk.

Gyakran rosszat teszünk, s még rosszabbul mentegetôzünk.

Olykor az indulat fűt, és buzgóságnak véljük.

Másokat megrovunk apróságok miatt, magunkban a nagyobb hibát sem

vesszük észre.

Elég hamar észleljük s latra vetjük, amit másoktól szenvedünk, s oda

se hederítünk arra, mit kell miattunk másnak elszenvednie.

Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan

keményen.

 

II.

A lelki embernek -- bármennyi gondja van --, a legfôbb gondja önmaga.

Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától

könnyű tartózkodnia.

Sohasem válik belôled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz

meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod

önnönmagadra.

Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit

odakinn tapasztalsz.

Hol vagy, ha belsô jelenléted megszűnik?

S bár mindent bejártál is, mire volt jó, ha elveszítetted önmagadat?

Békére és igaz belsô azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy

minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj.

Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót nagyra becsülsz.

 

III.

A te szemedben semmi se legyen nagy, magasztos, kedves vagy kívánatos,

csak Isten maga, vagy ami Istenre utal.

Tartsd mind hiábavalónak, ami vigasztalást teremtmény nyújthat neked.

Az Istent szeretô lélek fölébe nô mindennek, ami Istennél alábbvaló.

Egyedül Isten az örökkévaló és megmérhetetlen, a mindeneket betöltô,

egyedül ô a lélek vigasztalása és szívünk igaz öröme.

========================================================================

II./6. A tiszta lelkiismeretű ember öröme

 

 

I.

A derék ember dicsôsége: a tiszta lelkiismeret.

Legyen tiszta a lelkiismereted, s mindig jókedvű leszel.

A tiszta lelkiismeret sok mindennek elviselésére képessé tesz, és

jókedvű a balsorsban is.

A rossz lelkiismeret mindig félénk és nyugtalan.

Nyugodtan alszol, ha szíved nem vádolhat.

Különben ne örvendj, csak amikor helyesen cselekedtél.

Soha sincs igazi örömük, sem belsô békességük a gonoszoknak, mert

,,nincs békéjük az istenteleneknek'' -- mondja az Úr.

Még ha azt mondják is: békében vagyunk, nem félünk semmi bajtól, ki

merne ártalmunkra lenni! -- ne higgy nekik!

Mert hirtelen fölkél Isten haragja, és semmivé válnak tetteik,

szándékaik pedig elenyésznek.

Helyt állni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret: mert így

helyt állni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni.

Tűnékeny dicsôség, amit emberek adnak, tôlük fogadunk.

Az evilági dicsôséget mindig szomorúság kíséri.

 

II.

A jó emberek dicsôsége lelkiismeretükben van, nem az emberek ajkán.

Az igazak öröme Istentôl ered és Istenben van, az igazságnak

örvendenek.

Aki az igaz és örök dicsôségre szomjazik, az nem fut az ideigvaló

után.

Aki pedig az ideigvaló dicsôséget keresi, vagy szívbôl meg nem veti,

az a mennyeit bizonyosan nem becsüli eléggé.Nagy szívbeli nyugalmat

élvez, aki nem sokba veszi a dicséretet és a szidalmat.

Könnyen elégedett és csöndes szívű lesz, akinek tiszta a

lelkiismerete.

Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak, ami vagy,

az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten elôtt vagy.

Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, önmagad elôtt, akkor nem gondolsz

azzal, mit beszélnek rólad az emberek.

Az ember a külsôt látja, Isten pedig a szívedben olvas.

Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat.

Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az alázatos

lelkű ember.

Aki semmi teremtett lénytôl nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról

és belsô biztonságról tanúskodik.

Aki semmi külsô tanúságot nem keres a maga védelmére, arról

nyilvánvaló, hogy egészen Istenre bízta magát.

Mert azt mondja Szent Pál: ,,Nem az a kipróbált ember, aki magát

ajánlja, hanem akit Isten ajánl.''

A lelki ember állapota az, hogy bensejében Istennel járjon, és semmi

külsô vonzalom fogva ne tartsa.

========================================================================

II./7. Jézust mindennél jobban kell szeretnünk

 

 

I.

Boldog, aki megérti, mit jelent Jézust szeretni, s önmagunkat megvetni

Jézusért.

Mindent, ami kedves, el kell hagynunk a kedvesünkért, mert Jézus azt

kívánja, hogy csak ôt szeressük minden fölött.

A teremtmény szeretete ingatag és megbízhatatlan, Jézus szeretete

hűséges és állandó.

Aki teremtményhez tapad, elesik az esendôvel: aki Jézust öleli át,

örök támaszt talál.

 

II.

Ôt szeresd, ôt nyerd meg barátodnak, ha mindenki elhagy, akkor is

veled marad, s holtodban veszni nem enged.

Egyszer mindenkitôl el kell szakadnod, ha tetszik, ha nem.

Éltedben, holtodban Jézushoz ragaszkodj, az ô hűségére számíts, mert

egyedül ô lehet segítségedre akkor, amikor minden elvész.

A te kedvesed olyan természetű, hogy vetélytársat nem tűr maga

mellett, egymaga akarja birtokolni szívedet, királyként elfoglalni azt

saját trónusa gyanánt.

Ha értenél ahhoz, hogy minden teremtménytôl megüresedj, Jézus szívesen

laknék veled.

 

III.

Majd mindennek vesztét láthatod, amit Jézuson kívül emberekre építesz.

Ne bízz a széltôl ingatott nádban, ne támaszkodjál reá, mert minden

ember akár a fű, elhullik minden dicsôsége, mint a mezei virág.

Hamar megcsalatkozol, ha csak az emberek külsô viselkedésére figyelsz.

Ha csak másokban keresed vigasztalásodat, hasznodat, többször látsz

kárt, mint gyarapodást.

Ha mindenben Jézust keresed, bizonnyal megtalálod Jézust.

Ha pedig magadat keresed, vesztedre magadat találod mindenütt.

Mert az az ember, aki nem keresi Jézust, többet árt magának, mint az

egész világ és minden ellensége.

========================================================================

II./8. Jézus bizalmas barátsága

 

 

I.-a)

Amikor Jézus velünk van, minden jól megy, és semmi sem látszik

nehéznek.

Amikor pedig Jézus nincs velünk, minden nagyon nehéz.

Mikor Jézus elnémul bennünk, semmit sem ér a külsô vigasztalás.

Ha pedig Jézus csak egy szót is szól, nagy vigasztalást szerez.

Ugye Mária Magdolna mindjárt fölserkent arról a helyrôl, ahol sírt,

amikor Márta megszólította: Itt van a mester és hív téged.

Boldog az az óra, amelyben Jézus a könnyek közül a lélek örömére hív.

Milyen sivár és kemény az ember Jézus nélkül.

Milyen oktalan és hiábavaló, ha valamit kívánsz Jézuson kívül!

Nagyobb veszteség az, mint ha az egész világot elvesztenéd.

Mit adhat neked a világ Jézus nélkül?

Jézus nélkül lennünk sanyarú pokol, Jézussal lennünk édes paradicsom.

Ha veled lesz Jézus, semmiféle ellenség nem lehet ártalmadra.

Aki Jézust megleli, drága kincset talált, megtalálta a legeslegfôbb

jót.

Aki pedig Jézust elveszti, nagyon sokat veszít, többet, mint az egész

világ.

Koldusnál koldusabb, aki Jézus nélkül él: s az a leggazdagabb, aki

jóban van Jézussal.

 

I.-b)

Nagy művészet érteni ahhoz, hogy Jézussal elbeszélgessünk, nagy

okosság tudni, hogyan tarthatjuk magunknál Jézust.

Légy alázatos és békesség-kedvelô; akkor veled lesz Jézus.

Légy befelé élô, nyugodalmas ember, akkor nálad marad Jézus.

Egy-kettôre megfutamítod Jézust, és kegyelmét is elveszíted, ha az

odakint valókhoz húzol.

Ha pedig ôt megfutamítottad, elveszítetted, kihez futsz majd akkor,

hol keresel barátot?

Barát nélkül nem lehetsz érdemes ember, s ha Jézus nem lesz

mindenkinél kedvesebb barátod, nagyon szomorú és elhagyatott leszel.

Fonákul jársz tehát el, ha valaki másban bízol vagy örvendezel.

Inkább azt kell választanunk, hogy az egész világ forduljon ellenünk,

mint hogy Jézust megsértsük.

Így hát mind között, aki kedves neked, Jézus legyen a legkedvesebb.

 

II.

Mindenkit Jézusért szeress, Jézust pedig önmagáért.

Egyedül Jézus az, akit különös szeretettel kell szeretnünk, ôt minden

barátunknál jobbnak, hívebbnek ismerjük.

Ôérte, ôbenne mind barátaid, mind ellenségeid legyenek kedvesek neked.

Imádkozz értük mindnyájukért, hogy ôt megismerjék és szeressék.

Sose kívánd, hogy külön figyelemmel dicsérjenek vagy szeressenek, mert

ez egyedül Istent illeti, akihez nincs hasonló.

Ne óhajtsd senkinek szívét lefoglalni, téged se foglaljon le másnak

szerelme, hanem Jézus legyen benned és minden jóakaratú emberben.

Szíved legyen tiszta és szabad, semmi teremtmény ne hálózza be.

Mindent le kell vetned, és tiszta szívvel kell Istenhez fordulnod,

hogy megnyílhass és láthasd, mily édes az Úr.

Bizony el nem jutsz idáig, csak ha kegyelme eléd jô és vonzani kezd,

hogy miután egészen kiüresedtél és fölszabadultál, egyedül te magad

egyedül ôvele egyesülhess.

Mert mikor Isten kegyelme bennünk működik, akkor mindenre van erônk.

Amikor pedig elhagy, szegények és gyámoltalanok vagyunk, csak ostor

alá valók.

De ilyenkor sem kell magunkat elhagynunk, kétségbeesnünk, hanem inkább

háborgás nélkül Isten akaratára kell hagyatkoznunk, s mindent, ami

nyakunkba szakad, Jézus Krisztus dicsôségére eltűrnünk, mert télre

nyár következik, az éjszakára nappal virrad, vihar után fölragyog a

nap.

========================================================================

II./9. Amikor minden vigasztalásnak híjával vagyunk

 

 

I.

Nem nehéz akkor kevésbe venni az emberi vigasztalást, amikor Isten

vigasztal.

De nagy, igen nagy szó, ha valaki mind emberi, mind isteni

vigasztalástól megfosztva is helyt áll, Isten dicsôségéért igyekszik

elviselni lelki számkivettetését, semmiben sem keresi önmagát, nem

tekint saját érdemére.

Mi van abban, ha jókedvű vagy és áhítatos a kegyelem látogatásának

idején?

Ezt az órát mindenki várva várja.

Könnyű lovaglása esik annak, akit Isten kegyelme hordoz.

Csoda-e, ha nem érzi a terhet, akit a Mindenható hord a tenyerén, akit

a legnagyobb vezér vezet?

Jólesik nekünk, ha van valami vigasztalásunk, és nehezen vetkôzzük le

önmagunkat.

Szent Lôrinc vértanú meg a pap, akinek diakonusa volt, azzal gyôzte le

a világot, hogy semmibe vette mindazt, ami a világban kívánatosnak

mutatkozik.

Krisztus szeretetéért még azt is jó szívvel eltűrte, hogy elválasszák

tôle Isten fôpapját, Sixtust, akit annyira szeretett.

Így a Teremtô iránt tanúsított szeretete nagyobbnak bizonyult az

emberek iránt valónál, és az emberi vigasztalás helyett inkább Isten

akaratát kereste.

Így tanuld meg te is elhagyni Isten szeretetéért -- még oly szükséges

és kedves barátodat is, s ne keseredj el, ha barátod elhagy, inkább

gondold meg, hogy egyszer mindnyájunknak el kell szakadnunk egymástól.

Sokat és sokáig kell az embernek magával viaskodnia, míg megtanulja

egészen legyôzni önmagát, s minden érzését-indulatát Istenre

összpontosítani.

Mikor az ember önmagában bízik, könnyen lehajol emberi vigaszért.

De aki igazán szereti Krisztust, és szorgalmasan törekszik a

tökéletesedésre, az nem bukik a vigasztalások után, nem keres szívet

melegítô élményeket, hanem inkább azon van, hogy Krisztusért kemény

próbák közt is megálljon, és nehéz föladatokat is megoldjon.

 

II.

Amikor tehát Isten lelki vigasztalásban részesít, adj érte hálát, és

fogadd el, de Isten ajándékaként fogadd, ne saját érdemed jutalmaként.

Ne fuvalkodj fel, ne örülj szertelenül, hiába ne hivalkodj, inkább

tegyen alázatosabbá az ajándék, tetteidben is légy körültekintôbb,

tiszteletteljesebb, mert elmúlik majd az az óra, és rádszakad a

kísértés.

Amikor pedig elvétetik a vigasztalásod, ne ess rögtön kétségbe, hanem

alázatosan és türelmesen várd bizalommal a mennyei látogatást, mert

elég hatalmas az Isten ahhoz, hogy megsokszorozva visszaadja neked

vigasztalását.

Nem új, nem szokatlan ez azoknak, akik jártasak Isten útjaiban, mert a

nagy szentek és a régi próféták életében gyakori volt az efféle

változás.

Azért mondta egyikük Isten kegyelmi látogatásának idején: ,,Így

szóltam bôségemben: nem ingok meg soha.''

Mikor pedig eltávozott tôle az a kegyelem, amelyben része volt,

hozzáfűzte: ,,Elfordítottad tôlem arcodat, megrendültem.''

De még így sem esett kétségbe, hanem annál hevesebben fohászkodott

Istenhez, mondván: ,,Hozzád kiáltok, Uram, Istenemhez könyörgök.''

Végül betakarította imádságának gyümölcsét, és tanúságot tett arról,

hogy meghallgatásra talált, mondván: ,,Meghallgatott az Úr és megszánt

engem, az Úr lett az én segítôm.''

De miben?

,,Örömre váltottad -- mondja -- panaszomat, és vigadozásba foglaltál

engem.''

Ha így történt nagy szentekkel, nekünk gyarlóknak, szegényeknek sem

szabad kétségbe esnünk azért, hogy hol buzgóság, hol lelki szárazság a

sorsunk.

A Lélek jön, majd visszavonul -- akaratának tetszése szerint.

Azért mondja Jób: ,,Meglátogatod ôt virradatkor, és hirtelen próbára

veted.''

 

III.

Miben reménykedhetem tehát, vagy mibe vethetem bizalmamat, ha nem

egyedül Isten nagy irgalmasságába, a mennyei kegyelem reménységébe?

Mert hiszen még ha kezünk ügyében vannak is derék, istenfélô emberek,

jó barátok, vagy szent könyvek, szép olvasmányok, vagy gyönyörű énekek

és himnuszok, mindez keveset ér, nemigen ízlik, ha elhagy a kegyelem

és saját szegénységemben magamra maradok.

Akkor nincs jobb orvosság, mint a türelem meg az, hogy magam

megtagadom és Istenre bízom.

Soha senkit nem találtam, aki olyan vallásos és olyan jámbor lett

volna, hogy Isten egyszer-egyszer meg ne vonta volna tôle a kegyelmét,

hogy ne érezte volna buzgóságának lankadását.

Egy szent sem ragadtatott olyan magasra, nem részesült akkora

megvilágosodásban, hogy elôbb-utóbb kísértést ne szenvedett volna.

Mert nem méltó az Isten mélységes titkainak ismeretére, aki Istenért

valami zaklattatásban meg nem próbáltatott.

A közeledô vigasztalásnak jele szokott lenni a megelôzô kísértés.

Mert mennyei vigasztalását a kísértésben megpróbált embereknek ígérte

Isten.

,,A gyôztesnek -- mondja -- enni adok az élet fájáról.''

Hiszen arra való az isteni vigasztalás, hogy erôsebbek legyünk a

megpróbáltatások elviselésében.

A kísértés pedig azért követi a vigasztalást, hogy el ne bizakodjunk a

jóban.

Az ördög nem alszik, a test nem halott, légy hát kész szüntelen a

küzdelemre, mert jobbról, balról soha nem nyugvó ellenség vesz körül.

========================================================================

II./10. Isten kegyelméért hálával tartozunk

 

 

I.

Miért keresel nyugodalmat, hiszen fáradozásra születtél.

Inkább a tűrésre rendezkedjél be, ne a vigasztalásra, a

kereszthordozásra, ne az örömre.

A világ fiai közül is ki ne vállalná szívesen a vigasztalást meg a

lélek vidámságát, ha mindig része lehetne benne?

Hiszen a lelki vigasztalás gyönyörűségesebb evilág minden gyönyörénél,

minden testi élvezetnél.

Mert minden evilági öröm vagy csalóka, vagy rút.

Csak a lélek öröme jelent igaz és tisztességes vígságot, amit az erény

ad, és Isten áraszt a tiszták szívébe.

De ezekkel az Istentôl származó vigasztalásokkal senki sem

bôvelkedhetik kénye-kedve szerint, mert a kísértés ideje nem sokáig

távozik.

Sok minden ellene van Isten kegyelmi látogatásának: a lélek hazug

szabadsága és a túlságos önbizalom.

Isten jót tesz velünk, amikor vigasztalásának kegyelmében részesít, de

mi rosszat teszünk, amikor nem tulajdonítunk mindent Istennek hálaadó

imádságunkban.

Azért nincs is bennünk szabad folyása a kegyelem sok ajándékának, mert

hálátlanok vagyunk a kegyelemosztó Isten iránt, és nem vezetünk vissza

mindent a forráshoz, amelybôl kibuggyant.

Mert aki hálás a kegyelemért, az mindig újabb kegyelemben részesül, de

a fennhéjázótól elvétetik az, amit meg szokott kapni az alázatos.

Nem kívánok olyan vigasztalást, amely a töredelemben szegényebbé

tenne.

Nem vágyódom a kinyilatkoztatott igazságoknak olyan átélésére,

amelybôl kevélység fakadna.

Mert nem minden szent, ami magasztos, nem mindig jó, ami jólesik, nem

minden vágyunk tiszta, és nem föltétlenül kedves Isten elôtt, ami

nekünk kedvünkre van.

Örömmel fogadom azt a kegyelmet, amelynek segítségével mind

alázatosabb és megilletôdöttebb leszek, mind készebb arra, hogy

önmagamból kilépjek.

 

II.

Aki jártas a kegyelem ajándékában, és megnevelôdött az attól való

megfosztatásnak ostorcsapásai alatt, az nem lesz oly vakmerô, hogy

bármi jót magának tulajdonítson, hanem inkább szegénynek és csupasznak

vallja önmagát.

Ismerd Istenének, ami az övé, s azt tulajdonítsd magadnak, ami a tiéd.

Vagyis adj hálát Istennek a kegyelemért, és csak magad vádold a

bűneidért, gondold meg, hogy téged semmi meg nem illet, csak az értük

járó büntetés.

Foglald el mindig az utolsó helyet, akkor neked adják a legelsôt, mert

a magaslat meg nem áll anélkül, ami odalent van.

Isten azokat ismeri legnagyobb szenteknek, akik legkisebbek önmaguk

szemében, s minél nagyobb dicsôség veszi ôket körül, annál

alázatosabbak.

Igazsággal, mennyei dicsôséggel sosem telnek el, akik kapva kapnak a

csalóka dicsôségen.

A kevélyek teljesen alkalmatlanok arra, hogy Istenben alapot vessenek

és megszilárduljanak.

Azok pedig, akik Istennek tulajdonítják mindazt a jót, amiben részük

van, egymástól nem várnak dicséretet, hanem csak arra a dicsôségre

törekszenek, amely Istentôl való, és azon vannak, hogy bennük és

minden szentben Isten dicsôüljön meg minden fölött, mindig csak erre

törekszenek.

Légy hát hálás a legcsekélyebbért is, akkor méltó leszel arra, hogy

többet kapjál.

Tekintsd a legkisebbet a legeslegnagyobbnak, s ami inkább megvetésre

méltó, azt különleges ajándéknak.

Ha az ajándékozó méltóságát megfontolod, semmi adományát nem véled

majd kicsinek, silánynak.

Mert nem kicsi az, amit a fölséges Isten ad.

Még ha büntetést, csapásokat mérne is reád, azt is hálával kell

fogadnod, mert amit enged, hogy történjék velünk, mind üdvösségünkre

fordítja.

Aki Isten kegyelmében meg akar maradni, legyen hálás a vett

kegyelemért, türelmes a kegyelem megvonásakor.

Imádkozzék, hogy visszatérjen, óvatos és alázatos legyen, hogy el ne

vesszen.

========================================================================

II./11. Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik

 

 

I.

Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ô mennyei országát,

kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat.

Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt

a megpróbáltatásból.

Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják.

Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak

valamit szenvedni érte.

Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a

szenvedés kelyhét.

Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig.

Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta.

Sokan dicsérik és áldják, míg tôle vigasztalásokban részesülnek.

Amint pedig elrejtôzik és egy kis idôre magukra hagyja ôket, vagy

panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat.

Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt,

azok éppúgy áldják ôt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint

a legédesebb vigasztalás idején.

S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni ôket, akkor is mindig

dicsérnék, és hálát adnának neki.

Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül

semmi önérdek vagy önszeretet.

Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást

keresnek?

Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem

Krisztust?

Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük.

 

II.

Hol van olyan ember, aki ingyen akarná Istent szolgálni?

Kevés válik annyira lelki emberré, hogy mindent levessen magáról.

Mert ki találna lélekben igazán szegényt, minden teremtménytôl

elszakadottat?

Bizony messze földön becsben áll az ilyen.

Ha mindenét odaadná is az ember, még semmi az, ha sanyarú bűnbánatot

tart: édeskevés, ha minden tudományba beavattatott: messze jár még, ha

tündöklô erényre, lángoló buzgóságra tett szert, még soknak híjával

van: tudniillik egynek, ami a legeslegfontosabb.

Mi az?

Hogy miután mindentôl elszakadt, szakadjon el magától is, egészen

lépjen ki önmagából, és semmit meg ne tartson önmaga szeretetébôl.

És miután mindent megtett, amirôl tudta, hogy meg kell tennie, érezze

úgy, hogy semmit se tett, ne vegye sokba, amit sokra lehetne tartani,

hanem ôszintén haszontalan szolgának hirdesse magát, amint az Igazság

kívánja.

Ha megteszitek mindazt, amire szól a meghagyásotok, mondjátok,

haszontalan szolgák vagyunk.

Így valóban szegény és lélekben mezítelen lehet, és elmondhatja a

prófétával: magányos és szegény vagyok én.

De senki sem gazdagabb, hatalmasabb és szabadabb annál, aki el tudja

hagyni önmagát és mindenét, és vállalni tudja a legutolsó helyet.

========================================================================

II./12. A szent kereszt királyi útja

 

 

I.

Sokan keménynek látják ezt a szót: tagadd meg magadat, vedd föl

kereszted, és kövesd Jézust.

De sokkal keservesebb azt a végsô szót hallani: Távozzatok tôlem,

átkozottak az örök tűzre.

Márpedig akik most örömest hallják és követik a keresztrôl szóló

evangéliumot, akkor majd nem rettegnek az örök kárhozat hallásától.

E kereszt jele lesz az égben, amikor az Úr eljön, hogy ítéljen.

Akkor a kereszt szolgái, akik életüket a Megfeszítetthez szabták, nagy

bizalommal járulnak majd az ítélô Krisztus elé.

Mit félsz hát fölvenni a keresztet, ha azzal juthatsz el Isten

országába?

A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben az

ellenségtôl való oltalom, a keresztben a mennyei öröm kiáradása, a

keresztben lelkünk ereje, a keresztben szívünk vigadozása, a

keresztben az erény summája, a keresztben az életszentség foglalata.

Nincs léleküdvösség, örök életre nyíló remény, csak a keresztben.

Vedd hát föl a keresztedet és kövesd Jézust, akkor az örök életre

jutsz.

Elôtted jár vállán a kereszttel, meghalt érted a kereszten.

Hogy te se átalld kereszted hordozni, és vágyva vágyj meghalni a

kereszten.

Mert ha vele együtt meghalsz, vele életre támadsz.

Ha társa leszel kínjai közt, részed lesz dicsôségében is.

Íme hát minden a kereszten áll, minden a halálon fordul, nincs is más

út az életre és az igaz belsô békére, csak a szent kereszté s a

mindennapos önmegtagadásé.

Járj, amerre akarsz, keresd, ami csak eszedbe ötlik, sem fönt

magasztosabbat, sem lent biztonságosabbat nem találsz a szent kereszt

útjánál.

Intézz és rendezz mindent akaratod és jótetszésed szerint, csak azt

találod mindenütt, hogy valamit tűrnöd is kell, ha tetszik, ha nem; s

így a keresztet mindig fölleled.

Mert hol testi fájdalmat érzel, hol lelkedben kell belsô háborúságot

elviselned.

Néha Isten hagy el, máskor felebarátod vet próbára, s ami még

rosszabb, sokszor magad terhére leszel, és semmi orvosság, vigasztalás

szabadulást, könnyebbülést nem ad, hanem addig kell tűrnöd, míg Isten

akarja.

Mert Isten azt akarja, hogy megtanuld a zaklattatást vigasztalás

nélkül eltűrni, és hogy magadat egészen neki vesd alá, hogy a

zaklattatás alázatosabbá tegyen.

Senki szívbôl úgy át nem érzi Krisztus szenvedését, mint akinek

hasonló szenvedésben része volt.

A kereszt tehát mindig készen van, mindenütt vár téged.

Nem futhatsz el elôle, bárhová szaladj, mert akárhová vetôdöl, magadat

le nem rakhatod, magadra mindig rátalálsz.

Tekints föl, tekints le, tekints ki, tekints befelé: mindenütt

megtalálod a keresztet, kell is, hogy mindenütt béketűréssel légy, ha

belsô békességet akarsz, és el akarod nyerni az örök koronát.

 

II.-a)

Ha örömest hordozod a keresztet, ô hordoz téged, és a kívánt véghez

vezet, ahol tudniillik vége szakad a szenvedésnek, bár evilágon az

lehetetlen.

Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz, önmagad is elnehezedel, de

mégiscsak ki kell tartanod.

Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán

nehezebbre.

Azt hiszed, kikerülheted, amit senki halandó ki nem került?

Melyik szent volt evilágon kereszt és zaklattatás nélkül?

Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt egyetlen órányit sem szenvedés

meg fájdalom nélkül, amíg köztünk élt.

Úgy kellett -- mondja az Írás --, hogy Krisztus szenvedjen, és

föltámadjon a halálból, úgy menjen be dicsôségébe.

Te hogy kereshetnél másik utat, mint azt a királyit, amely a szent

kereszt útja?

Krisztus egész élete kereszt volt és mártíromság, te meg nyugodalmat

és örömet keresnél magadnak?

Megcsalatol, hidd el, megcsalatol, ha mást keresel, mint hogy békével

tűrhesd a zaklattatást, mert az egész halandó élet telve

nyomorúsággal, mindenfelôl hordozza a kereszt jelét.

És minél magasabbra jutott valaki a lelkiekben, gyakran annál nehezebb

keresztekre talál, mert a szeretet csak növeli számkivetésünk kínját.

 

II.-b)

Mindazonáltal az a sokféleképpen gyötretett ember nem nélkülözi

teljesen a könnyebbséget szerzô vigasztalást, mert érzi, hogy

keresztviselése sokszoros gyümölcsöt hoz.

Ha jó szívvel veti vállát a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle

terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik.

És minél inkább megtörik testünk a szenvedésben, lelkünket annál jobban

megerôsíti a bennünk munkálkodó kegyelem.

És nem is egyszer annyira megerôsödik az ember a zaklattatás és a

megpróbáltatás szeretetében, amely a Krisztus keresztjével való

azonosulásnak forró vágyából ered, hogy nem is akarna fájdalom és

zaklattatás nélkül élni, mert hiszi, hogy annál kedvesebb Isten elôtt,

minél többet, keservesebbet szenvedett s vállalhatott érte.

Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly

hatalmasan munkálkodik gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással

vállalja és szereti is azt, amitôl természete szerint eliszonyodik és

megszalad.

Nem az ember ösztönös természete szerint való az, hogy a keresztet

fölvegyük, a keresztet szeressük, hogy testünket fegyelembe fogjuk, és

szolgálatra vessük, hogy kerüljük a méltóságot, jó szívvel vegyük a

gyalázkodást, hogy magunkat megutáljuk, és vállaljuk mások utálatát,

hogy minden kárt, szerencsétlenséget eltűrjünk, és a világban semmi de

semmi elônyt ne kívánjunk.

Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre.

De ha az Úrban bízol, erôt ad neked a mennybôl, az meggyôzi a testet

és a világot.

Még a legnagyobb ellenségtôl, az ördögtôl sem kell majd félned, ha a

hit fegyverzetét öltöd magadra, és címered Krisztus keresztje lesz.

Szánd hát el magad arra, hogy mint Krisztusnak derék és hű szolgájához

illik, férfiasan hordozd Urad keresztjét, aki szeretetbôl, érted

vállalta a kereszthalált.

Készülj neki, hogy ebben a nyomorult életben sok ellenkezést és

ezerféle kellemetlenséget elviselj, mert úgy lesz dolgod, bárhová

kerülj, erre találsz, akárhol rejtôzködöl.

Kell, hogy így legyen, nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól

és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagadat.

Az Úr kelyhét kedvesen idd, ha az a vágyad, hogy barátja légy, és

részed legyen benne.

A vigasztalásokat hagyd Istenre, bánjék velük úgy, ahogyan tetszik

neki.

Te pedig szánd el magadat a bajok elviselésére, és azokat tekintsd

legnagyobb vigasztalásodnak, mert nincsenek arányban az evilágban

elviselt szenvedések azzal az eljövendô dicsôséggel, amelyet általuk

kiérdemlünk, még akkor sem, ha mind egymagadnak kellene is elviselned

ôket.

 

III.

Ha eljutsz odáig, hogy a zaklattatást Krisztusért jó néven veszed és

kedvesnek érzed, hidd el, akkor már jól van dolgod, mert rátaláltál a

földi paradicsomra.

Amíg nehezedre esik a szenvedés, és azon vagy, hogy elillanj elôle,

addig rosszul megy sorod, és mindenütt nyomodban jár a zaklattatástól

való rettegés.

Ha rászánod magadat arra, amire való vagy, tudniillik a szenvedésre és

a halálra, azonnal jobban érzed magad, és békére találsz.

Ha elragadtatnál is a harmadik égig, mint Szent Pál, akkor sem volnál

biztonságban, hogy semmi kedved ellen valót nem kell eltűrnöd.

Hiszen azt mondta Jézus: ,,Én majd megmutatom neki, mi mindent kell

nevemért szenvednie.''

Szenvedned kell tehát, ha Jézust szeretni akarod, s az ô szolgálatába

állsz.

Bárcsak méltó volnál arra, hogy valamit szenvedj Jézus nevéért, nagy

dicsôségedre válnék, a szenteknek nagy örömére, felebarátodnak

épülésére.

Mert a türelmet mindenki dicséri, de tűrni mégis kevesen akarnak.

Méltó volna, hogy örömest szenvedj egy keveset Krisztusért, mikor

sokan sokkal többet szenvednek a világért.

 

IV.

Vedd bizonyosra, hogy az életednek folytonos halálnak kell lennie.

Minél inkább meghal valaki önmagának, annál inkább élni kezd Istennek.

Senki sem alkalmas a mennyei javak megragadására, ha csak el nem

szánta magát arra, hogy Krisztusért jó kedvvel viselje a bajokat is.

Semmi sem kedvesebb Isten elôtt, s evilágon nem üdvösségesebb, mint

örömest szenvedni Krisztusért.

Ha választhatnál, inkább kellene óhajtanod, hogy Krisztusért

ellenkezések között élj, mint hogy sok vigasztalás vegyen körül, mert

így válnál Krisztushoz hasonlóbbá, és így léphetnél a szentek nyomába.

Hiszen érdemünk és állapotunk elômenetele nem a sok gyönyörűségbôl,

vigasztalásból adódik, hanem inkább abból, ha nagy megpróbáltatásokat

és zaklattatásokat is elviselünk.

Bizony, ha valami jobban és hasznosabban szolgálná az ember

üdvösségét, mint a szenvedés, Krisztus megmutatta volna szavával és

példájával is.

Ô pedig a nyomába szegôdô tanítványokat s mindazt, aki követni akarja

ôt, világos szóval a kereszt hordozására biztatja, és azt mondja:

,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és

úgy kövessen.''

Azért mindent átolvasva, megvizsgálva elmélkedésünk végsô tanulsága:

sok szenvedés árán kell nekünk Isten országába bejutnunk.

 

Harmadik könyv

Tartalomjegyzék

 

1. Krisztus szavak nélkül beszél a hívô lélekhez

2. Szavak zengése nélkül beszél bennünk az igazság

3. Isten igéjét alázattal kell hallgatni, de sokan nem becsülik meg eléggé

4. Isten elôtt ôszintének és alázatosnak kell lennünk

5. Az istenszeretet csodálatos hatása

6. Az igaz szeretet próbája

7. A kegyelmet az alázatosság ôrizete alá kell rejteni

8. Isten elôtt kevésre tartsuk magunkat

9. Mint végsô célra mindent Istenre kell vonatkoztatni

10. Gyönyörűség a világot megvetve Istennek szolgálni

11. Szívünk vágyait meg kell vizsgálni és mértékhez kell szoktatni

12. A türelem mibenléte és a testi vágyak ellen folytatott küzdelem

13. Az alárendelt embernek Krisztus példája szerint alázatos engedelmességben kell élnie

14. Meg kell fontolnunk Isten titkos ítéleteit, hogy a jóban el ne bizakodjunk

15. Hogyan viselkedjünk és beszéljünk kívánságainkkal kapcsolatosan

16. Igaz vigasztalást csak Istenben kell keresni

17. Minden aggasztó gondot Istenre kell hagyni

18. Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jókedvvel kell viselni

19. A méltatlanságok elviselése; ki bizonyul igazán béketűrônek

20. Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai

21. Túl minden jón és Istennek minden adományán, magában Istenben kell végsô megnyugvást keresni

22. Isten sokféle jótéteményének meggondolása

23. Négy dolog szerez nagy békességet

24. Más ember életét nem kell kíváncsian kutatnunk

25. Miben áll a szívnek maradandó békessége és igaz elômenetele

26. A lélek szabadságának magasztos állapotát inkább ki lehet érdemelni imádsággal mint olvasással

27. Az önszeretet nagyon-nagyon elvon a legfôbb jótól

28. Az ember-szóló nyelvek ellen

29. Hogyan kell Istent segítségül hívni és áldani a megpróbáltatás idején

30. Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell az ô kegyelmének visszaszerzésében

31. Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtôt megtaláljuk

32. Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése

33. Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint végsô célra Istenre kell irányulnia

34. A szeretô szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben

35. Míg a földön élünk, a kísértéstôl biztonságban nem lehetünk

36. Semmit sem számít az emberek ítélete

37. Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes lemondás önmagunkról

38. Jól kell rendeznünk külsô dolgainkat, a veszedelem idején Istenhez kell folyamodnunk

39. Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat

40. Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik

41. Minden evilági tisztesség megvetése

42. Békességünk emberekben nem gyökerezhetik

43. Az üres, világi bölcsesség ellen

44. Nem érdemes külsô javak megszerzésére törekednünk

45. Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni

46. Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat

47. Mindent, ami nehéz, érdemes elviselni az örök életért

48. Az örökkévalóság napjának fölvirradása és a jelen élet szűkös volta

49. Mit jelent az örökélet vágya, s mekkora ígéretek bátorítják a küszködôt

50. Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát

51. Amikor magasabb rendű dolgokra sem futja az erônkbôl, a kisszerűekkel kell törôdnünk

52. Ne higgye senki, hogy méltó a vigasztalásra, inkább azt, hogy rászolgált a büntetésre

53. Isten kegyelmében evilág bölcsei nem részesülnek

54. A kegyelem és a természet különbözô megmozdulásai

55. A természet romlottsága és az isteni kegyelem hatékonysága

56. Az a dolgunk, hogy magunkat megtagadjuk és Krisztust kövessük a kereszthordozásban

57. Nem érdemes nagyon elhagynia magát az embernek, ha ereje fogytát érzi

58. Nem kell kutatni Isten titkos ítéleteit s azt, ami túl van az ember illetékességi körén

59. Minden reményt és bizodalmat egyedül Istenbe érdemes vetni

 

 

 

III./1. Krisztus szavak nélkül beszél a hívô lélekhez

 

 

I.

Hadd hallom, mit mond bennem az Úristen!

Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat, és

befogadja a vigasztalás igéjét, amely az Úr szájából való.

Boldog az a fül, amely rányílik az isteni sugallatok halk neszére, és

evilág suttogásaira semmit sem figyel.

Nagyon boldog az a fül, amely nem az odakint hangoskodó szót, hanem a

belül tanító igazságot hallgatja.

Boldog a szem, amely bezárul a kintvalók elôtt, de figyel a

belülvalókra.

Boldogok, akik a belsô dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással

igyekeznek mind jobban fölkészülni a mennyei titkok befogadására.

Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék

magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ

megakadályozná.

 

II.

Ébredj rá erre, én lelkem, és zárd be az érzékek kapuját, hogy

hallhasd, mit mond benned az Úristen.

Így beszél a te kedvesed: Üdvösséged vagyok én, békéd, életed.

Maradj mellettem, és békességet találsz.

Mondj le mindenrôl, ami múlandó, keresd az örökkévaló javakat.

Mi más minden ideigtartó érték, ha nem csalétek?

Mit ér akár az egész teremtett világ, ha a teremtôtôl elhagyatol?

Vess hát meg mindent, azon fáradozz, hogy teremtôd elôtt kedves, hozzá

hű legyél, és részed lehessen az örök boldogságban.

========================================================================

III./2. Szavak zengése nélkül beszél bennünk az igazság

 

 

1.

Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.

Szolgád vagyok én, tégy értelmessé, hogy eligazodjam tanúságaidon.

Hajtsd szívemet azokhoz a szavakhoz, amelyek a te szádból valók,

ékesszólásod borítson el, akár a harmat.

Izrael fiai hajdan mondták Mózesnek: Te szólj hozzánk, és

meghallgatunk, ne beszéljen hozzánk az Úr, hogy meg ne haljunk.

Nem így, Uram, nem így könyörgök, inkább úgy kérlellek alázatosan és

nagy kívánsággal, mint Sámuel próféta: Szólj, Uram, mert hallja a te

szolgád.

 

II.

Ne szóljon hozzám Mózes vagy egy a próféták közül, hanem inkább te

szólj, Uram, Isten, próféták sugalmazója, és megvilágosítója, hiszen

te egymagad, ônélkülük is tökéletesen kiművelhetsz engem, ôk pedig --

nélküled -- semmi hasznomra nem lehetnek.

Szavakat hangoztathatnak, de lelket nem adnak.

Lehet, hogy szépen beszélnek, de ha te hallgatsz, szívemet föl nem

gyújtják.

Betűket adnak tovább, s azok jelentését te nyitod meg.

Titkokat közölnek, de azok pecsétjét te töröd le, hogy meg is értsük

ôket.

Parancsokat hirdetnek, de teljesítésükre te segítesz.

Utat mutatnak, de a járáshoz te adsz erôt.

Ôk csak kívül munkálkodnak, de te a szívek tanítója és megvilágosítója

vagy.

Ôk kívülrôl öntöznek, termékenységet te adsz.

Ôk szóval kiáltanak, a meghallásra értelmet tôled kapunk.

Ne Mózes szóljon hát hozzám, hanem te, Uram, Istenem, örök igazság:

hogy meg ne haljak és gyümölcstelen ne maradjak, ha csak kívül

intenek, de belül nem gyújtanak föl, ne legyen ítéletemre a

meghallott, de tettekre nem váltott ige, amelyet megismertem, de meg

nem szerettem, hittem, de szívembe nem írtam.

Szólj hát, Uram, mert hallja a te szolgád, hiszen örök életet adó

igéid vannak.

Szólj hozzám, hogy csak egy szikrányit is megvigasztald lelkemet, hogy

egész életemet helyre igazítsd, magamnak pedig dicséretet, becsületet,

romolhatatlan tisztességet szerezz.

========================================================================

III./3. Isten igéjét alázattal kell hallgatni, de sokan nem

becsülik meg eléggé

 

 

I.

Hallgasd, fiam, igéimet, igen-igen kedves szavak ezek, különbek evilág

minden filozófusának és tudósának bölcsességénél.

Az én szavam lélek és élet, értékét nem lehet hétköznapi ésszel

lemérni.

Nem arra való, hogy üres gyönyörködést keress benne, csöndben kell

hallgatni, és egész szívet betöltô alázattal, nagy kívánsággal

befogadni.

Én meg így szóltam: Boldog, akit te oktatsz, Uram, és törvényeidre

tanítasz, hogy enyhülést nyújts neki a gonosz napokban, és ne legyen

vigasztalan a földön.

 

II.

Én -- mondja az Úr --, én tanítottam a prófétákat kezdettôl fogva, és

most is szólok mindenkihez, de sokan süketek és érzéketlenek a

szavamra.

A legtöbb ember szívesebben hallgat a világra, mint Istenre,

hajlandóbb a test kívánságát, mint Isten tetszését követni.

Evilág ideigtartó, apró-cseprô javakat ígér, mégis nagy serénységgel

szolgálnak neki.

Én a legnagyobb javakat ígérem: örök ajándékokat, s a halandók szíve

restnek bizonyul.

Ki szolgál, s ki fogad szót mindenben nekem olyan igyekezettel,

amilyennel a világnak s a világ urainak szolgálnak?

Pirulj, Szidon, mondja a tenger, s ha okát tudakolod, halld, miért.

Csekély fizetségért hosszú utat megfutnak, az örök életért azonban

sokan egyszer is alig emelintik lábukat a földrôl.

A rossz kis hasznot szorgalmasan keresik, egy pénzdarabért néha rútul

veszekszenek, hiábavalóságért, csekély haszonért nem restellnek éjt

nappallá tenni, de -- szégyen, gyalázat -- a romolhatatlan jóért, a

megbecsülhetetlen jutalomért, a legnagyobb tisztességért, a

dicsôségért, jutalomért, amelynek nincs határa, egy kis fáradságot is

sokallanak.

Pirulj hát, rest és panaszkodó szolga, azok készségesebbek a

pusztulásra, mint te az életre.

Jobban kapnak haszontalanságokon, mint te az igazságon.

Pedig ôk sokszor csalódnak reményükben, az én ígéretem viszont senkit

sem csal meg, senki bennem bízót nem bocsát el üres kézzel.

Amit ígértem, megadom, amit mondtam, teljesítem, azzal, aki

szeretetemben mindvégig hűséges marad.

Én minden derék embert megjutalmazok, erôs igazolója vagyok minden

istenkeresônek.

Írd szívedbe minden szavamat, és fontolgassad gondosan, mert szükséged

lesz rájuk a kísértés idején.

Amit nem értesz, amikor olvasod, majd megérted a látogatás napján.

Kétféleképpen szoktam meglátogatni választottaimat: kísértéssel és

vigasztalással.

Minden nap két leckét tartok nekik: az egyikben korholom hibáikat, a

másikban bátorítom ôket az erényekben való gyarapodásra.

Akinek keze ügyében vannak az én igéim, és hallatlanra veszi ôket,

lesz, aki megítéli azt az utolsó napon.

 

III.

Imádság az áhítatosság kegyelméért: Uram, Istenem, te vagy minden

javam.

Én meg ki vagyok, hogy meg merlek szólítani?

Legszegényebb szolgád, megvetett féreg vagyok én, sokkal szegényebb,

megvetésre méltóbb, mint tudom, s ki merem mondani.

Mégis fontold meg, Uram, hogy semmi vagyok, semmim sincs, semmit sem

érek.

Egyedül te vagy a jó, igaz és szent, a mindenható, mindent te adsz,

mindent te töltesz be, s csak a bűnöst hagyod üresen.

Emlékezzél irgalmasságodra, és töltsd be szívemet kegyelmeddel, hiszen

nem akarod, hogy üres maradjon, amit alkottál.

Hogy tudjam magamat elviselni ebben a nyomorúságos életben, ha meg nem

erôsítesz irgalmaddal és kegyelmeddel?

Ne fordítsd el tôlem arcodat, ne nyújtsd tovább megpróbáltatásom

idejét, ne vond meg tôlem vigasztalásod, hogy olyanná ne legyen

elôtted a lelkem, mint az aszu föld.

Uram, taníts meg arra, hogy akaratodat cselekedjem, taníts meg arra,

hogy illendôn és alázatosan járjak-keljek elôtted, mert te vagy az én

bölcsességem, te valóságosan ismersz engem, ismertél, mielôtt a világ

világ lett, s mielôtt én a világra születtem.

========================================================================

III./4. Isten elôtt ôszintének és alázatosnak kell lennünk

 

 

I.

Fiam, járj-kelj igazságban elôttem, és mindig ôszinte szívvel keress

engem.

Aki elôttem igazságban jár-kél, védelmet talál a gonosz támadásaitól,

az igazság megszabadítja ôt a kísértôktôl, a bűnösök rágalmazó

szavától.

Ha az igazság szabaddá tesz, valóban szabad leszel, nem fogsz törôdni

az emberek üres szavával, beszédével.

Uram, valóban úgy van, ahogyan mondod, úgy történjék velem.

Tanítson engem a te igazságod, ôrizzen, védjen üdvösséges végemig.

Szabadítson meg minden gonosz indulattól és rendetlen szeretettôl,

akkor majd veled járok-kelek szívemnek nagy szabadságában.

 

II.

Én megtanítalak téged arra, mondja az Igazság, hogy mi helyes, és mi

kedves elôttem.

Bűneidet nagy bánattal és szomorúsággal vedd fontolóra, jó tetteid

miatt pedig soha se hidd valami nagynak magad.

Bizonyára bűnös vagy, sok szenvedélyre hajlandó, azokba

belebonyolódott.

Magadtól mindig a semmibe buknál, könnyen elesel, könnyen legyôzetel,

könnyen megzavarodol, könnyen elromlasz.

Semmid sincs, amivel dicsekedhetnél, de sokminden van benned, ami

miatt a hitványak közé sorakozhatsz, mert még sokkal gyarlóbb vagy,

mintsem magad gondolod.

Semmit se higgy tehát nagynak mindabból, amit cselekszel.

Semmi sem nagy, értékes, csodálatos, semmi sem méltó az elismerésre,

semmi sem magasztos, nem igazán dicsérni vagy megkívánni való, csak,

ami örök.

Teljék tetszésed mindenek fölött az örök Igazságban, ne legyen

tetszésedre soha a te alantas semmiséged.

Semmitôl se félj úgy, semmit se gyalázz és kerülj annyira, mint

vétkeidet és bűneidet, ezeket jobban kell utálnod, mint bármi anyagi

kárt.

Némelyek nem járnak ôszintén elôttem, hanem valamiféle kíváncsiságtól

és önhittségtôl vezetve be akarnak hatolni titkaimba, és Isten

mélységét-magasságát kutatják, közben elhanyagolván önmagukat és saját

üdvösségüket.

Ezek gyakran nagy kísértések közé sodródnak, bűnökbe esnek, mert

gôgjük és kíváncsiságuk miatt szembefordulok velük.

Félj Isten ítéletétôl, rettegj a Mindenható haragjától.

Ne vitasd a Fölséges műveit, hanem a saját bűneidet vizsgálgasd, hogy

mekkorát vétettél, s mennyi jót elmulasztottál.

Némelyek áhítatukat csak könyvekhez kapcsolják, mások képekhez, ismét

mások külsô jelekhez és cselekményekhez.

Némelyek ajkukon hordoznak engem, de szívükben kevés van belôlem.

De vannak olyanok is, akik megvilágosult értelemmel, megtisztult

érzésvilággal mindig az örökkévalókra áhítoznak, földi dolgokról

nehezükre esik beszélgetni, a természet parancsolta elvégeznivalókat

bánkódva teszik, ezek megérzik, mit szól nekik az igazság lelke, mert

az tanítja ôket arra, hogy a földieket lenézzék, a világot semmibe

vegyék, és éjjel-nappal a mennybe kívánkozzanak.

========================================================================

III./5. Az istenszeretet csodálatos hatása

 

 

I.

Áldalak téged, mennyei Atya, Uram Jézus Krisztusnak Atyja, hogy

méltóztattál megemlékezni rólam, szegény nyomorultról.

Ó, irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, hála néked, hogy

engem, bár minden vigasztalásra méltatlan vagyok, újra meg újra

vigasztalásaidban részesítesz.

Áldalak téged mindig és dicsôítelek egyszülött Fiaddal és a Vigasztaló

Szentlélekkel együtt, hej, Uram Istenem, szent Szerelmesem, ha te

szívembe költözöl, minden vigadozik bennem.

Te vagy az én dicsôségem, szívemnek ujjongása.

Te vagy reményem, menedékem zaklattatásom napján.

De mivel még gyönge vagyok a szeretetben és tökéletlen az erényben,

szükségem van arra, hogy megerôsíts és megvigasztalj.

Látogass hát meg gyakrabban engem, oktass szent tanításaiddal,

szabadíts meg ösztönösségemtôl, és gyógyítsd meg szívemet minden

rendetlen vonzalomtól, hogy bensômben meggyógyulva és alaposan

megtisztulva alkalmas legyek a szeretetre, erôs a tűrésre, állhatatos

a mindvégig való megmaradásra.

 

II.

Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz

minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot.

Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz.

Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások véghezvitelére sarkall,

arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre vágyakozzunk.

A szeretet fölfelé igyekszik, nem akar semmi alantasba bonyolódni.

A szeretet szabad akar lenni, el akar szakadni minden világias

vonzalomtól, hogy belsô látását semmi se homályosítsa, hogy valami

evilági érdek be ne hálózza, baj le ne sújtsa.

Semmi sem édesebb a szeretetnél, semmi sem erôsebb, semmi sem

magasabb, tágasabb, semmi sem kedvesebb, tökéletesebb és jobb az égen

és a földön.

Mert a szeretet Istentôl született, és csak Istenben nyughatik meg túl

minden teremtményen.

Aki szeret, röpül, fut, örvend, szabad és semmi sem ejti rabul.

Mindent odaad, hogy mindent megnyerjen, és mindene megvan mindenben,

mert mindenek fölött az egy legfölségesebben talál megnyugvást akibôl

minden jó ered és kiárad.

Nem az ajándékot nézi, hanem minden jón túl ahhoz fordul, aki

ajándékokkal halmozza el.

A szeretet gyakran nem ismer mértéket, hanem mértéktelenül tékozolja

önmagát.

A szeretet nem érez terhet, nem veszi számba a munkát, többre

igyekszik, mint amire az ereje futja, lehetetlent nem ismer, mert azt

hiszi, mindenre képes, és minden szabad neki.

Mindenre jó tehát, és sokat véghez visz, valóra vált, ott is, ahol

kidôlne s elterülne az, akiben szeretet nem volna.

A szeretet virraszt és ébren alszik, ha elfáradt, sem hagyja el magát,

szorongattatván meg nem szorul, ha ijesztik, meg nem rémül, hanem akár

az eleven láng és a lobogó fáklya, fölcsap, és bátran keresztül hatol

mindenen.

Aki szeret, az tudja, mit kiált ez a szó.

Mert nagy kiáltás Isten fülében a lélek buzgó szeretete, mely így

szól: ,,Én Istenem, én szerelmem, te egészen az enyém vagy, én meg

egészen a tiéd vagyok.''

Tégy tágasabbá engem a szeretetben, hogy szívem megkóstolja, mily

gyönyörűséges szeretni, s szeretetben olvadozni s úszni.

Tartson fogságában a szeretet, ha a nagy fölgerjedésben, ámulatban

magam fölé emelkedem.

Hadd énekeljem a szeretet énekét, kövesselek téged, kedvesemet a

magasságba, lankadjon el a te dicséretedben az én szeretettôl ujjongó

lelkem.

Szeresselek téged, jobban, mint önmagamat, magamat is csak érted, s

benned mindazokat, akik igazán szeretnek téged, ahogy kívánja a

szeretetnek belôled kiragyogó törvénye.

A szeretet gyors, ôszinte, figyelmes, víg és kedves, erôs, türelmes,

hűséges, okos, kitartó, bátor, sosem keresi önmagát.

Mert amint valaki önmagát keresi, a szeretetbôl kihullik.

Körültekintô a szeretet, alázatos és törvénytudó, nem puha, nem

könnyelmű, nem hiábavalóságokra törekvô, józan, tiszta, állhatatos,

nyugodt és minden érzékre vigyázó.

A szeretet kész a meghajlásra, engedelmes az elöljáróknak, magát

hitványnak és semmitérônek hiszi, Istenhez fordul nagy figyelemmel,

hálával, mindig benne bízik és remél, még akkor is, amikor

élményszerűen nem ragadja meg Isten közelségét, hiszen fájdalom nélkül

nincs élô szeretet.

Aki nem kész arra, hogy mindent elviseljen, és azt tegye, amit kedvese

akar, nem méltó arra, hogy szerelmesnek nevezzék.

Az igaz szerelmesnek kedveséért minden kemény és keserves

megpróbáltatást örömest kell vállalnia, és semmi ellene ható erô miatt

sem szabad eltántorodnia tôle.

========================================================================

III./6. Az igaz szeretet próbája

 

 

I.

Fiam, nem vagy még erôs és okos szerelmes.

Miért, Uram?

Mert csekély ellenkezés miatt is fölhagysz vállalkozásaiddal, és igen

mohón keresed a vigasztalást.

Az erôs szerelmes kitart a kísértések között, nem hisz az ellenség

hitegetô szavának.

Amint a jóban tetszésére vagyok, a zaklattatás idején se vonja meg

tôlem tetszését.

Az okos szeretô nem kedvesének ajándékára figyel, hanem az ajándékozó

szerelmére.

Inkább a kedvet nézi, nem az értéket, és minden adománynál többre

tartja kedvesét.

A nemeslelkű szerelmes nem az ajándékban nyugszik meg, hanem énbennem,

minden ajándék fölött.

Nem veszett el minden, ha egyszer-másszor rólam vagy szentjeimrôl nem

úgy gondolkodol, ahogyan szeretnél.

Az a jó és édes indulat, amely némelykor elfog, a benned működô

kegyelem következménye, és a mennyei haza elôíze.

Erre nem szabad nagyon számítanod, mert jön és elmúlik.

De ha küzdesz lelkednek föl-föllázadó rossz indulatai ellen, ha

megveted a sátán sugallatát, az az erénynek nagy bizonyságtétele és

igen érdemes cselekedet.

Meg ne háborítsanak hát idegenbôl szakadt fantáziaképek, bármirôl

valók is.

Légy erôs eltökélt jó szándékodban és Istenre irányuló igyekezetedben.

Nem csalatás az, hogy néha hirtelen elragadtatol, majd aztán szíved

megszokott botladozásához visszatérsz.

Mert hisz ezeket inkább akaratod ellenére tűröd, mint keresed, s amíg

tetszésed nem találod bennük, amíg ellenük állsz, érdemedre vannak

inkább, nem romlásodra.

Tudnod kell, hogy az ôsi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra

irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden istenes gyakorlattól

elvegye a kedved, a szentek tiszteletétôl, az én szenvedésem elmélkedô

fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való

elôrehaladásnak erôs igyekezetétôl.

Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen

benned, és elvonjon az imádkozástól meg a szent olvasmányoktól.

Kedve ellen van az alázatos gyónás, ha tehetné, rávenne arra, hogy ne

áldozzál.

Ne higgy neki és ne törôdj vele, ha gyakran kivetné is rád álnok

tôrét.

Ha gonosz és tisztátalan gondolataid támadnak, tudd, hogy tôle valók.

Mondd neki: Távozz, tisztátalan lélek, pirulj, szégyen vallott, igen

ocsmány vagy te, hogy ilyenekkel töltöd be fülemet.

Takarodj tôlem, gonosz hitetô, nincs bennem semmi részed, hanem Jézus

velem lesz, mint erôs bajnok, és te megszégyenülsz.

Inkább meg akarok halni és minden kínokat szenvedni, mint hogy neked

engedjek.

Hallgass, némulj el, nem hallgatok rád tovább, ha még több zavaró

gondolattal ostromolsz is.

Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitôl félnék?

Ha táborok állnak ellenem, akkor sem ijed meg a szívem.

Az Úr az én segítôm és megváltóm.

 

II.

Viaskodjál mint jó vitéz, és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz,

gyűjts nagyobb erôt az elôbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb

bôségében, az önelégültségtôl s a kevélységtôl pedig nagyon óvakodjál.

Amiatt sokan megcsalódnak, és néha majdnem gyógyíthatatlan vakságra

jutnak.

Intsen vigyázatra és folytonos alázatosságra ezeknek a gôgösöknek s

magukban oktalanul bizakodóknak romlása.

========================================================================

III./7. A kegyelmet az alázatosság ôrizete alá kell rejteni

 

 

I.

Fiam, hasznosabb és biztonságosabb neked az áhítatosság kegyelmét

elrejtened; emiatt magad föl ne magasztald, errôl sokat ne beszélj,

ezt nagyra ne tartsd, hanem inkább vesd meg magadat, és töltsön el

félelem, mint aki olyasmit kapott, amit nem érdemelt.

Nem kell ehhez az érzelmi állapothoz különösebben ragaszkodnod, mert

egykettôre az ellenkezôjére változhatik.

A kegyelem járásakor gondold meg, mily nyomorult és elesett szoktál

lenni kegyelem híján.

A lelked életében nemcsak akkor megy végbe fejlôdés, amikor

vigasztalás kegyelmében részesülsz, hanem akkor is, amikor alázatosan

és önmegtagadóan tűröd annak elapadását, úgy, hogy azért nem lankadsz

az imádságban, s többi megszokott gyakorlatodat se mulasztod el, hanem

a lehetô legjobban, örömest teszed, amit tehetsz, s a lelki szárazság

vagy nyugtalanság miatt, amit érzel, nem hanyagolod el egészen

magadat.

Bizony sokan vannak, akik rögtön türelmetlenek és tunyák lesznek,

amint valami nem sikerül nekik.

Nincs mindenkor az ember hatalmában az ô útja, hanem Isten joga, hogy

adjon és vigasztaljon, amikor akar, amennyit akar s akit akar,

jótetszése szerint, nem különben.

 

II.

Némely óvatlanok az áhítat kegyelme kedvéért magukat elvesztették,

mert többet akartak végbe vinni, mint amennyit bírtak, nem néztek

csekély voltuknak mértékére, inkább szívük indulatát követték, mint

értelmük ítéletét.

S mivel vakmerôn nagyobbra törtek, mint amit Isten akart, azért hamar

elveszítették a kegyelmet.

Gyámoltalanná és maguk terhévé lettek, akik az égbe rakták fészküket,

hogy megaláztatásukban és kifosztottságukban tanulják meg: nem saját

szárnyuk röpíti ôket, hanem az én szárnyam alá bújhatnak bizakodva.

Akik még újoncok és járatlanok az Úr útján, könnyen megcsalódnak és

eltévelyednek, ha jártasabbak tanácsát nem követik.

Ha pedig inkább akarnak saját fejük után indulni, mint megbízni

azokban, akik már meggyökereztek a jóban, rossz végük lehet, hacsak

nem engednek abból, amit elképzeltek.

Akik magukat bölcsnek vélik, ritkán tűrik alázatosan, hogy mások

kormányozzák ôket.

Jobb kevesebbet tudni alázatosságban és szerény értelmi képességgel,

mint a tudás nagy kincstárában dúslakodni hiú öntetszelgéssel.

Jobb, hogy kevesebbed legyen, mint hogy a sokban kevéllyé válj.

 

III.

Nem jár el az eléggé akkurátusan, aki egészen vígságra adja a fejét,

elfeledvén egykori elesettségét és az Úrnak tiszta félelmét, amely

arra késztet, hogy féltve féltsük az ajándékba kapott kegyelmet.

De az sem jár el erényes emberhez illôen, aki a zaklattatásnak vagy

bármi bajnak idején nagyon kétségbe esik, s rólam az illendônél

kevesebb bizalommal érez, gondolkodik.

Aki a béke idején nagyon elbízza magát, gyakran nagyon is összetört,

rettegô embernek bizonyul, ha hadra fordul.

Ha értenél ahhoz, hogy mindig alázatosan és mértéktudóan maradj meg

önmagadban, s lelkedet helyesen mérsékeld és kormányozd, nem esnél

olyan könnyen veszedelembe sôt bűnbe is.

Jó tanács az, hogy amikor elfog a lélek buzgósága, gondolj rá, mi lesz

veled, ha e világosság kialszik.

S mikor viszont ez valóban megtörténik, gondolj arra, hogy újra

fölvirradhat, világosságomat azért vontam vissza egy idôre, hogy téged

vigyázatra intselek, magamnak dicsôséget szerezzek.

Gyakran hasznosabb az efféle megpróbáltatás, mint ha mindig akaratod

szerint kedvezôen alakulnának a dolgaid.

Mert nem abból ered az érdem, ha valakinek több látomása vagy belsô

vigasztalása van, vagy járatos a szentírásban, vagy magasabb

tudományos fokozatot ért el, hanem hogy alapot vetett az alázatban, s

betelt istenszeretettel, hogy Isten dicsôségét keresi mindig,

melléktekintet és megalkuvás nélkül, hogy magát semmire sem tartja, és

ôszintén megveti, s több örömét leli abban, ha mások is megvetik és

megalázzák, mint ha megtisztelik.

========================================================================

III./8. Isten elôtt kevésre tartsuk magunkat

 

 

I.

Szólok az én Uramhoz, bár por és hamu vagyok.

Ha többre tartanám magam, íme ellenem fordulsz, s kezedben a

bizonyítékok: bűneim, semmit sem szólhatok.

Ha viszont megalázkodom, és semminek tartom magam, ha minden

önbecsülésrôl lemondok, s ahogy vagyok, pornak ismerem magam, kegyes

lesz hozzám kegyelmed, és fölvirrad szívemben a te fényességed, s

maradék csekélyke magam-becsülése is elmerül semmiségemnek mélyén,

elvész mindörökre.

Ott mutatod meg nekem, mi vagyok, mi voltam, és mivé lettem, mert

semmi vagyok, de elôbb nem tudtam azt.

Ha magamra hagyatom, íme semmiségem s csupa gyarlóság vesz körül.

Ha pedig hirtelen rámtekintesz, azonnal megerôsödöm, és új öröm tölt

el.

Bizony csodálatos, hogy ilyen egykettôre fölemeltetem, és hogy oly

kedvesen átölelsz, pedig saját súlyom mindig lefelé vonz.

A te szeretetednek műve ez, amely érdemem nélkül elém siet, és oly sok

szükségemben megsegít, súlyos veszedelmektôl is megôriz, és -- igazán

mondhatom -- számtalan bajból kiragad.

Magamat helytelenül szerettem, s ezzel saját fejemre pusztulást

szakasztottam, de aztán csak téged kerestelek, szeretetem megtisztult,

s önmagamat is, téged is megtaláltalak, s szeretetedben még

alaposabban megsemmisültem.

Mert te, ó édes Uram, minden érdemem fölött bánsz velem, jobban, mint

remélni vagy kérni merem.

 

II.

Áldott légy én Istenem, mert bár én minden jóra méltatlan vagyok, de a

te nemes nagylelkűséged, végtelen jóságod szüntelenül jót tesz azokkal

is, akik hálátlanok hozzád és messze szakadtak tôled.

Téríts magadhoz minket, hogy hálásak legyünk, alázatosak és

kegyelmeidre fogékonyak, mert te vagy a mi üdvösségünk, erônk és

bátorságunk.

========================================================================

III./9. Mint végsô célra, mindent Istenre kell vonatkoztatni

 

 

I.

Fiam, úgy van rendjén, hogy engem tarts legfôbb és legvégsô célodnak,

ha valóban boldog akarsz lenni.

Ez az elszánás megtisztítja indulataidat, amelyek oly gyakran

fordulnak magad s a teremtmények felé.

Mert ha valamiben magadat keresed, azon nyomban elfogyatkozol és

kitikkadsz.

Mindent értem cselekedj tehát, mert én vagyok az, aki mindeneket

adtam.

Úgy szemlélj azért mindent, mint a legfôbb jótól származót, és mindent

énrám vonatkoztass, mint végsô kútforrásra.

 

II.

A kicsiny és a nagy a szegény meg a gazdag belôlem merít élô vizet,

mint élô kútforrásból, s aki önként és örömest szolgál nekem, abban

kegyelmet kegyelemre halmozok.

Aki pedig nélkülem akar dicsekedni, vagy valami maga szerezte jóban

próbálja örömét lelni, az nem ver gyökeret az igazi örömben, szíve nem

tágul ki, hanem sokszoros akadályba botlik és kutyaszorítóba kerül.

Semmi jót sem szabad hát magadnak tulajdonítanod, sem senki emberfiát

magától jónak tartanod, hanem mindent Istennek tulajdoníts, aki nélkül

semmije sincs az embernek.

Én adtam mindent, és mindent vissza akarok kapni, szöges pontossággal

megkívánom, hogy mindent nekem köszönjenek meg.

Ez az igazság, amely elkergeti a hiú emberi dicsekvést.

Ha betért hozzád a mennyei kegyelem és az igazi szeretet, nem lesz

helye benned semmi irigységnek, sem szívbeli fukarságnak, s az

önszeretet sem foglalhat le többé.

Mert mindent legyôz az istenszeretet, és az emberi léleknek minden

erejét elmélyíti, megsokszorozza.

Ha helyesen gondolkodol, csak bennem leled majd örömed, csak bennem

reménykedel, mert senki sem jó, csak egyedül az Isten, ôt kell minden

fölött dicsérni és áldani.

========================================================================

III./10. Gyönyörűség a világot megvetve Istennek szolgálni

 

 

I.

Most ismét szólok, Uram, és nem hallgatok, füledbe súgom, Istenem,

Uram, Királyom, aki a magasságban lakol: ,,Ó, mily nagy, Uram, a te

édességednek bôsége, amit azok számára tartogatsz, akik félelmedben

élnek.''

Hát még mi vagy azoknak, akik szeretnek, akik egész szívvel neked

szolgálnak?

Valóban kimondhatatlanul édes a rólad való elmélkedés, amelynek

kegyelmét megadod azoknak, akik szeretnek téged.

Ebben mutattad meg nekem legfôképpen szeretetednek gyöngéd hatalmát,

hogy amikor még nem voltam, megteremtettél, mikor messze tévelyedtem

tôled, magadhoz visszavezettél, hogy szolgálhassalak, s meghívtál

engem szeretetedre.

Ó örök szeretet forrása, mit mondjak rólad?

Hogyan feledhetnélek el, ha te méltóztattál emlékezni rám, akkor,

amikor összeroskadtam és elvesztem?

Minden reményen fölül irgalmasságot gyakoroltál a te szolgáddal

szemben, és minden érdemem fölött kegyelmedet, barátságodat

nyújtottad.

Mivel háláljam meg ezt a te kegyelmedet?

Mert nem adatott meg mindenkinek, hogy mindent megtagadva a világtól

elszakadjon, és szerzetesi életet éljen.

Vajon nagy teljesítmény az, hogy szolgálok neked, akinek minden

teremtmény szolgálni tartozik?

Nem szabad nagynak tartanom saját szolgálatomat, de azt sokkal inkább

nagynak és csodálatosnak mondhatom, hogy oly szegény és méltatlan

létemre kegyes voltál szolgálatodba fogadni és kedves szolgáid közé

sorolni.

Lám, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak.

Valójában inkább te szolgálsz nekem, mint én teneked.

Íme az ég és a föld, amelyet az ember szolgálatára teremtettél,

megvan, és naponta megteszi, amit rendelésed elészab.

S ez még kevés: még az angyalokat is az ember szolgálatára rendelted.

De mindezt meghaladja az, hogy te magad méltóztattál az ember

szolgálatába szegôdni, s jutalmul magadat ígérted neki.

Mit adhatok neked mindezért az ezernyi jóért?

Bárcsak szolgálhatnálak életemnek minden napján.

Bárcsak legalább egyetlenegy napon képes volnék arra, hogy méltóképpen

szolgáljalak.

Te valóban méltó vagy minden szolgálatra, minden megbecsülésre és örök

dicséretre.

Valóban az én Uram vagy, én meg a te szegény szolgád, aki tartozik

azzal, hogy minden erejébôl szolgáljon téged, és dicséretedbôl soha ki

nem fogyhat.

Így akarom, erre vágyakozom, ó bárcsak mindazt, aminek híjával vagyok,

kegyes volnál pótolni bennem.

 

II.

Nagy tisztesség, nagy dicsôség téged szolgálni és mindent megvetni

érted.

Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik önként vállalták a te szent

szolgálatodat.

Rátalálnak a Szentlélek igen-igen kedves vigasztalására, akik irántad

való szeretetükben minden testi gyönyörűségrôl lemondtak.

Nagy lelki szabadságra tesznek szert, akik nevedért a szűk ösvényre

indulnak, és minden világi gonddal szakítanak.

Ó kedves és gyönyörűséges Isten szolgálata, általa valóban szabaddá és

szentté válik az ember.

Bizony szent állapot a szerzetesi szolgálat, az embert angyalokkal

teszi egyenlôvé, Isten elôtt kedvessé, a gonosz lelkek elôtt

félelmetessé, minden hívônek pedig bizalmasává.

Ó mindenkor kívánatos és vállalni való szolgálat, amellyel

kiérdemelhetjük a legnagyobb jót, és megszerezhetjük a soha véget nem

érô boldogságot.

========================================================================

III./11. Szívünk vágyait meg kell vizsgálni és mértékhez kell

szoktatni

 

 

I.

Fiam, sokat meg kell még tanulnod, amit még nem tanultál meg eléggé.

Mi mindent, Uram?

Hogy kívánságodat egészen az én tetszésemhez igazítsd, és ne légy

magad kedvének keresôje, hanem az én akaratomat lesd és keresd.

Gyakran lobbannak benned vágyakozások, és nagyon izgatnak téged, de

gondold meg, hogy az én tisztességemért vagy magad hasznára akarsz-e

cselekedni inkább?

Ha énérettem indulsz, elégedett leszel, bárhogyan intézem az egészet.

Ha pedig vállalkozásodban ott van csak valamicske szikrája is az

önkeresésnek, akkor az gáncsol és terhedre van.

Intézd hát úgy, hogy míg meg nem kérdezel, ne építs túlságosan a

benned megfogalmazódó vágyakozásra, hogy aztán bánnod ne kelljen vagy

kedved ellen ne legyen, amiben elôbb kedvedet lelted, s amiért mint

valami jóért lelkesedtél.

Mert nem minden jónak tetszô indulatot kell azonnal követni, s minden

jóval ellenkezô kívánságot sem kell megfontolás nélkül elutasítani.

 

II.

Hasznos olykor-olykor még a jóra irányuló buzgólkodásodat és vágyaidat

is korlátok közé szorítanod, hogy az erôszakosság miatt lelkileg szét

ne szóródj, és másokat fegyelmezetlenségeddel meg ne botránkoztass,

vagy mások ellenállása miatt hirtelen meg ne zavarodj és össze ne

omolj.

Máskor viszont erôszakot kell venned magadon, és érzéki vágyaddal

elszántan szembe kell szállnod, ilyenkor nem törôdhetsz azzal, mit

akar, mit nem a tested, hanem inkább azon kell igyekezned, hogy ha

kelletlenül is, lelked hatalma alatt megtörjön.

Addig kell sanyargatni és szolgálatra kényszeríteni, míg mindenre kész

nem lesz, míg meg nem tanulja, hogyan kell kevéssel megelégedni, és

egyszerű dolgoknak örülni, s hogy nem szabad semmi kellemetlen miatt

zúgolódni.

========================================================================

III./12. A türelem mibenléte és a testi vágyak ellen folytatott

küzdelem

 

 

I.

Uram, Istenem, úgy látom, hogy türelemre igen nagy szükségem van, mert

ebben az életben sok nemszeretem dolog történik velünk.

Akárhogy próbáljak is békességre jutni, életem nem folyhatik háborúság

és fájdalom nélkül.

Úgy van, fiam.

De azt akarom, hogy ne is keress olyan békességet, amelyben a

kísértések elkerülnek, és nem ér el semmi kedved ellen való, hanem

hidd el, hogy akkor is meglelheted a békét, ha sokféle kísértés

környékez, és sok-sok kellemetlenség szakad rád.

Ha azt mondod, képtelen vagy sokat tűrni, hogyan viseled majd akkor a

tisztítótüzet?

Két rossz közül mindig a kisebbet kell választani.

Hogy tehát az eljövendô örök büntetést elkerülhesd, igyekezz a jelen

bajokat Istenért fölháborodás nélkül elviselni.

Vajon azt gondolod, hogy evilág fiai semmit vagy keveset tűrnek?

Nem ezt tapasztalod, még akkor sem, ha a legkülönb sorsúakat kérdezed.

De -- mondod --, sok élvezetben van részük, és saját akaratuk szerint

élnek, azért aztán fél vállról veszik a bajokat.

Mondjuk, hogy úgy van, legyen meg mindenük, amit csak kívánnak.

De mit gondolsz, meddig megy így a soruk?

Lám, mint a füst, elenyésznek evilág gazdagjai, és senki sem emlékezik

elmúlt örömeikre.

De amikor még élnek, akkor sem nyugszanak örömeikben keserűség, csömör

és rettegés nélkül.

Mert ugyanabban, amibôl élvezetük ered, gyakran elveszik a fájdalom

bérét is.

Méltán történik velük, hogy mivel rendetlenül keresik és hajhásszák az

élvezeteket, nem telnek be azokkal undor és keserűség nélkül.

Ó milyen illanók, milyen csalókák, milyen rendetlenek és szégyenletesek

ezek mind!

De vannak, akik részegségükben, vakságukban nem eszmélnek rá minderre,

hanem mint esztelen barmok, romlandó életük múló kedvteléséért lelki

halálba rohannak.

 

II.

Te azért, fiam, testi vágyaid után ne járj, és fordulj el

önakaratodtól.

Keresd örömödet az Úrban, és teljesíti szíved kéréseit.

Mert ha valódi örömöt keresel, és bôvebb vigasztalásra vágyakozol, íme

minden evilági dolog megvetésében és minden alantas élvezet

elutasításában találsz igazi áldásra, ott fakad bôséges vigasztalásod.

És minél jobban elvonod magad minden teremtett lény által nyújtott

vigasztól, annál édesebb és hatalmasabb vigasztalásokra találsz

énbennem.

De elôször nem találsz el ide valamekkora szomorúság és küzdelem

nélkül.

Utadba áll a beléd rögzött megszokás, de a jobb szokás azt is

legyôzheti.

Zúgolódik a test, de a lélek buzgósága megzabolázza.

Ingerel és kísérget az ôskígyó, de az imádság megfutamítja, s a

hasznos munka nem engedi, hogy hozzád férkôzzék.

========================================================================

III./13. Az alárendelt embernek Krisztus példája szerint alázatos

engedelmességben kell élnie

 

 

I.

Fiam, Aki magát az engedelmesség alól ki akarja vonni, a kegyelembôl

vonja ki magát.

És aki saját tulajdon szerzésére törekszik, elveszti a közösben való

részesedését.

Ha valaki örömest és önként nem veti alá magát elöljárójának, ez annak

a jele, hogy az ô ösztönös természete nem engedelmeskedik tökéletesen

neki, hanem gyakran csökönyösködik és zúgolódik.

Tanulj meg tehát elöljáródnak egy szóra engedelmeskedni, ha saját

ösztönös természetedet igába óhajtod fogni.

Mert a külsô ellenséget hamarabb meggyôzheted, ha a belsô ember nem

pusztult el benned.

Nincs a léleknek terhesebb és rosszabb ellensége, mint te magad

lehetsz, ha egészen a lélek pártjára nem állsz.

Kell, hogy egészen-igazán vállald önmagad megvetését, ha a testtel és

vérrel szemben boldogulni akarsz.

Azért vonakodol hát attól, hogy egészen mások akarata alá vesd magad,

mert még mindig él benned a rendetlen önszeretet.

 

II.

De miért is volna nagy dolog az, ha te, aki por vagy és hamu, Istenért

ember hatalma alá veted magad, mikor én, a mindenható és a

legfölségesebb, aki mindent a semmibôl teremtettem, érted alázatosan

ember hatalma alá vetettem magamat, mindenkinél alávalóbb és kisebb

lettem, hogy megalázkodásommal legyôzhesd kevélységedet.

Tanulj szót fogadni, por, tanulj megalázkodni, por és szemét, szokd

meg, hogy mindenek lába alá való vagy.

Tanuld megtörni saját akaratodat és vállalni bármi alárendeltséget.

Gerjedj föl önmagad ellen, ne tűrd, hogy gôg pöffeszkedjék benned,

hanem mutatkozzál olyan alacsonynak és csekélynek, hogy mindenki

rajtad járhasson, és megtiporhasson, mint az utca sarát.

Mi panaszolni valód van, üreslelkű ember, ocsmány bűnös, te, mit

hozhatsz föl védelmül, ha gyaláznak?

Hiszen hányszor megsértetted Istent, és a kárhozatot is hányszorosan

megérdemelted!

De irgalmas szemmel pillantottam reád, mert drága volt lelked elôttem,

ismerd hát el szeretetemet, légy örökké hálás jótéteményeimért, hogy

igaz engedelmességre és alázatosságra szert tehess, és türelemmel

fogadd el azt is, ha megvetésben van részed.

========================================================================

III./14. Meg kell fontolnunk Isten titkos ítéleteit, hogy a jóban

el ne bizakodjunk

 

 

I.

Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod

meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem.

Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták

teelôtted.

Ha az angyalokban hibát találtál, és nem könyörültél rajtuk, mi lesz

velem?

Csillagok hullottak le az égrôl, én, a por hogyan érezhetném

biztonságban magam?

Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek,

s akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának

is örülnek.

Semmi sem marad hát a szentségünkbôl, ha te, Uram, elvonod kezed,

semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire

sem jó az erônk, ha te nem ôrzöl, semmitôl sem véd a tisztaságunk, ha

a te oltalmad nem borul rá, hiába vigyáznánk magunkra, ha te nem

virrasztasz szentül fölöttünk.

Mert amint elhagysz, merülünk s veszünk, amint viszont meglátogatsz,

kihúzzuk magunkat s újra élünk.

Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerôsítesz, ellanyhulunk, de te

lángra lobbantasz minket.

 

II.

Ó mekkora alázattal és magam-megvetéssel kell, hogy önmagamra nézzek,

mennyire illik semmibe vennem, ha úgy látszik is, hogy van bennem

valami jó.

Mily fönntartás nélkül alá kell vetnem magam a te kifürkészhetetlen

ítéleteidnek, Uram, amelyek szerint semmi másnak nem látom magam, csak

semminek és újra semminek.

Ó mérhetetlen tenger, ó átúszhatatlan óceán, benned hányódva semminek,

semmitlen semminek bizonyulok.

Hol bújhatna hát meg a dicsekvés, hol az erénybôl sarjadó önbizalom?

Vége minden hiú dicsekedésnek, elmerült az, Uram, a te rólam hozott

ítéleteidnek mélységében.

Micsoda minden test a te színed elôtt?

Vajon dicsekedhetik az agyag a fazekassal szemben?

Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben, akinek szívén Isten

uralkodik?

Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához

hódoltatott, s ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden

reménységét Istenbe vetette.

Hiszen mind semmik azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk

zengésével együtt, az Úr igazsága pedig örökre megmarad.

========================================================================

III./15. Hogyan viselkedjünk és beszéljünk kívánságainkkal

kapcsolatosan

 

 

I.

Fiam, minden dolgodban így beszélj: Uram, amint neked tetszik, úgy

legyen.

Uram, ha neked becsületedre válik, legyen ez a te nevedben.

Uram, ha úgy látod, hogy elômenetelemre szolgálna, hasznomra volna,

akkor add, hogy élhessek vele a te dicsôségedre.

De ha tudod, hogy ártana nekem, nem válnék lelkem üdvösségére, vedd el

tôlem ezt a kívánságot.

Mert nem minden kívánság van a Szentlélektôl, még ha az ember

tisztának és jónak látja is.

Nehéz igazán eldönteni, vajon a jó lélek, vagy az ellenség kelti-e

benned ezt vagy azt a vágyat, avagy benned magadban van a forrása.

Sokan csalódtak a végkibontakozáson, akik kezdetben a jó lélek

vezetése alatt érezhették magukat.

Azért mindig istenfélelemben és szívbéli alázatosságban kell kívánni

és kérni, bármi kívánni való ötlik is eszedbe, és teljes önmegadással

a legmesszebbmenôen énrám kell bíznod mindent.

Azt mondd: Uram, te tudod, hogy jobb, legyen ez vagy az, amint akarod.

Add azt, amit akarsz, amennyit akarsz, amikor akarod.

Ahogy tudsz, intézkedj velem jótetszésed szerint, amint neked

leginkább becsületedre válhatik.

Tégy oda engem, ahová akarsz, bánj velem szabadon mindenben, kezedben

vagyok, forgass és hányj-vess keresztül-kasul.

Íme, szolgád vagyok én, mindenre kész, mert nem magamnak akarok élni,

hanem neked, bárcsak illendô tökéletességgel tehetném!

 

II.

Imádság azért, hogy Isten akaratát betölthessük: Jóságos Jézus, add

meg nekem a te kegyelmedet, hogy velem legyen, velem munkálkodjék, és

holtomig velem is maradjon.

Add, hogy mindig azt kívánjam, azt akarjam, ami neked tetszôbb,

kedvesebb.

A te akaratod legyen az enyém is, az én akaratom mindig a tiédet

kövesse, pontosan egyezzen vele.

Egyet akarjak és ne-akarjak teveled mást, mint amit te akarsz vagy nem-

akarsz, akarni, nem-akarni legyek képtelen.

Add, hogy meghaljak mindennek, amit evilág kínálhat, és kívánjam, hogy

teérted megvessenek és elfeledjenek a világban.

Add, hogy túl mindazon, amit kívánok, benned találjak megnyugvást,

szívem tenálad csöndesedjen el.

Hiszen te vagy egyedül a szívek békessége és megnyugovása, kívüled

minden terhes és nyugtalanító.

Ebben a békességben, ôbenne, vagyis tebenned, legfôbb és örökkévaló

jóban alszom el és találok megnyugvást.

Amen.

========================================================================

III./16. Igaz vigasztalást csak Istenben kell keresni

 

 

I.

Amit vigasztalásomra óhajtok vagy elképzelhetek, nem itt és most

várom, hanem a jövendôben.

Hiszen ha egymagam a világ minden vígságát magaménak tudhatnám is, ha

minden benne kínálkozó gyönyörűséget élvezhetnék is, bizonyos, hogy

sokáig nem tarthatna.

Ezért hát, én lelkem, teljes vigasztalásod és tökéletes fölüdülésed

nem lehet egyebütt, hanem csak Istenben, aki a szegényeket vigasztalja

és a kicsinyeket magához fogadja.

Várj egy keveset, én lelkem!

Várd meg Isten ígéretének teljesedését, és minden jónak bôségében

részesülsz a mennyben.

Ha nagyon rendetlenül kapsz a jelenvalókon, elveszted az örökkévaló és

mennyei javakat.

Élj a múlandó javakkal, de kívánságod irányuljon az örökkévalókra.

Semmi evilági jó ki nem elégíthet, mert nem arra termettél, hogy

ezekben leld örömödet.

Ha minden teremtett jó a tiéd volna is, akkor sem volnál boldog és

elégedett, boldogságod és célhoz érkezésed Istenben van, mindenek

Teremtôjében.

Nem olyan boldogság ez, mint amilyet a világ esztelen szerelmesei

látnak és dicsérnek, hanem amilyet a jó keresztények remélnek, a

tiszta szívűek, akiknek érdeklôdése a mennyre irányul.

Álnok és elröppenô minden emberi vigasztalás.

Az a boldog és igaz vigasztalás, amelyet odabenn, az igazságtól

veszünk.

 

II.

Az imádságos lelkű ember mindenütt magánál tudja vigasztalóját, Jézus

Krisztust, és azt mondogatja neki: Légy velem, Uram Jézus, mindenütt

és mindenkor.

Ez legyen az én vigasztalásom, hogy szívesen megmaradjak minden emberi

vigasztalás nélkül.

És ha a te vigasztalásod sem vesz körül, akaratod és megérdemelt

megpróbáltatásod legyen a legnagyobb vigasztalásom.

Mert te nem haragszol örökké, és fenyegetésed sem tart sokáig.

========================================================================

III./17. Minden aggasztó gondot Istenre kell hagyni

 

 

I.

Fiam, engedd, hogy azt tegyem veled, amit én akarok, én tudom, mi

válik javadra.

Te úgy gondolkodol, mint az emberek, sokmindenben úgy foglalsz állást,

ahogyan az emberi indulat diktálja.

Uram, igazat mondasz.

Nagyobb gondviseléssel veszel te körül, mint amekkora gondot én

önmagamra viselhetek.

Nagyon ingatagon áll az, aki minden gondját terád nem hagyja.

Uram, csak igaz és állhatatos maradjon hozzád akaratom, egyébként

intézkedj velem tetszésed szerint.

Mert csak jó lehet az, amit velem teszel.

Ha azt akarod, hogy sötétségben járjak, áldott légy, ha pedig azt

akarod, hogy világosságba öltözzem, légy akkor is áldott.

Ha kegyesen megvigasztalsz, áldott légy, ha úgy akarod, hogy

zaklattatásban legyek, ugyanúgy légy mindenkor áldott.

 

II.

Fiam, valóban így kell helyt állanod, ha azt akarod, hogy jártodban-

keltedben az enyém lehess.

Ugyanolyan készséggel kell fogadnod a szenvedést, mint az örömet.

Olyan jó kedvvel kell a szükséget és a szegénységet viselned, mint a

bôséget és a gazdagságot.

Uram, szívesen vállalom érted, mindazt, amit tetszésedre van rám

bocsátani.

Válogatás nélkül akarom elfogadni a te kezedbôl a jót meg a rosszat,

az édeset és a keserűt, a vígságot vagy a szomorúságot és bármi

történjék velem, hálát akarok adni érte.

Óvj meg minden bűntôl, és sem a haláltól, sem a pokol hatalmától félni

nem fogok.

Csak örökre el ne vess, ki ne törülj az élet könyvébôl, semmit sem

árt, akármi baj szakad rám.

========================================================================

III./18. Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jó

kedvvel kell viselni

 

 

I.

Fiam, én a te üdvösségedért lejöttem az égbôl, magamra vállaltam

emberi léted nyomorúságát, nem kénytelenségbôl, hanem szeretetbôl,

hogy türelmet tanulj, és az ideigtartó bajokat méltatlankodás nélkül

elviseld.

Mert születésem órájától fogva kereszten holtomig mindenhová elkísért

a szenvedés.

Evilági javakban nagy szükséget láttam, gyakran kellett hallanom, hogy

sok panaszt emelnek ellenem, szégyent és gyalázatot békével tűrtem,

jótéteményeimet hálátlansággal, csodatetteimet káromlással,

tanításomat feddéssel viszonozták.

 

II.

Uram, te a türelem útját jártad életedben, és kiváltképpen ezzel

teljesítetted Atyád akaratát, méltó hát, hogy én, semmicske bűnös

ember is akaratod szerint türelembe foglaljam magam, és amíg akarod,

üdvösségemért békén hordozzam romlandó életem terhét.

Mert ha terhesnek mutatkozik is a jelen élet, a te kegyelmed nagyon

érdemszerzôvé teszi, a te példád meg szentjeidnek emléke a gyarlók

számára is elviselhetôbbé s fényesebbé alakítja, sokkal vigasztalóbb,

mint volt az ószövetségi törvény idején, amikor zár függött a menny

kapuján, és homályosabbnak is látszott a mennybe vezetô út, amikor

olyan kevesen igyekeztek azon, hogy a mennyek országát keressék, de

még az igazak és az üdvösségre indulók sem léphettek a mennyei

birodalomba kínszenvedésed s halálod szent adójának lerovása elôtt.

Ó, mekkora hálával tartozom neked, hogy kegyes voltál megmutatni nekem

és minden hívônek az igaz és jó utat, amely országodba elvezet.

Mert a te életed a mi utunk, és a szent türelemben veled forrunk

össze, aki koronánk vagy.

Ha elôttünk utat nem nyitottál, ha minket nem tanítottál volna, ki

igyekeznék arra, hogy kövessen?

Jaj, hányan messze hátul maradnának, ha a te tündöklô példádra nem

tekinthetnének.

Íme még mindig lankadunk, még annyi csodádat láttuk, tanításodat

hallottuk, mi volna, ha ily nagy világosság a te követésedre nem

indítana?

========================================================================

III./19. A méltatlanságok elviselése; ki bizonyul igazán béketűrônek

 

 

I.

Mi dolog az, fiam, hogy annyit beszélsz?

Hagyd abba a panaszkodást, vedd fontolóra az én szenvedésemet és a

szentekét.

Még véred hullásáig nem harcoltál.

Kevés az, amit te szenvedsz, azokhoz képest, akik annyi sokat tűrtek,

oly súlyos kísértésekben forogtak, oly nehéz zaklatásba oly sokféle

megpróbáltatásba sodródtak.

Szükséges, hogy mások súlyosabb szenvedését eszedbe idézd, hogy

könnyebben viseld saját kicsinyke terhedet.

S ha magad nem látod kicsinynek, jól nézz körül, nem türelmetlenséged

miatt gondolkodol-e így.

Egyébként akár kicsinyt, akár nagyot, azon légy, hogy mindent

békességgel elviselj.

Minél jobban elszánod magad a türelmes szenvedésre, annál bölcsebben

élsz, és érdemekben annál gazdagabb leszel.

Könnyebben is viselsz mindent, ha eltökélt szándékkal és jó szokással

serényen fölkészülsz rá.

Ne mondd azt, hogy képtelen vagyok ilyen embertôl ezt vagy azt

elviselni, nem is illô, hogy mindezt eltűrjem, nagy kárt tett, olyat

fog rám, ami eszembe se jutott soha, de mástól szívesen elszenvedem

majd azt, amit elszenvedni illendônek látok.

Bolond az ilyen okoskodás, amely számításon kívül hagyja a türelem

értékét, vagy hogy annak ki ígért koronát, s inkább a személyekre meg

saját sérelmeire tekint.

Nem igaz béketűrô az, aki csak azt hajlandó elviselni, amit jónak lát

s attól, akitôl neki tetszik.

Az igaz béketűrô nem nézi, ki teszi próbára: elöljárója-e vagy magához

hasonló, esetleg nála alacsonyabb rangú, derék és szent ember-e vagy

hitvány és méltatlan személy, hanem válogatás nélkül akárkitôl,

akárhányszor, akármekkora méltatlanság esik is rajta, mindazt Isten

kezébôl köszönettel veszi és nagy nyereségnek tartja.

Mert Isten elôtt semmi jutalom nélkül nem maradhat, bármily csekélykét

szenvedünk is érte.

Légy hát kész a küzdelemre, ha gyôzni óhajtasz.

Viadal nélkül a béketűrésért ígért koronát el nem érheted.

Ha tűrni nem akarsz, nem akarod a koronát sem.

Ha pedig a koronát kívánod, emberül viaskodjál, tűrj békével.

Munka nélkül nem juthatsz a nyugodalomra, harc nélkül nincsen

gyôzelem.

 

II.

Add, Uram, hogy a te kegyelmed által végbevihessem azt, amit

természetem szerint lehetetlennek gondolok.

Te tudod, milyen kevésre futja a türelmem, milyen egy-kettôre kihoz a

sodromból, ami kedvem ellen való.

Váljék számomra kedvessé és kívánatossá a te nevedért minden, ami a

türelmet próbára teszi, mert nagyon üdvösséges az én lelkemnek, ha tűr

és zaklatást szenved érted.

========================================================================

III./20. Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai

 

 

I.

Fejemre vállalom bűnös voltomat, Uram, megvallom elôtted

gyarlóságomat.

Sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít.

Elszánom magam, hogy férfiasan viselkedem, de amint egy kicsiny

kísértés utolér, nagy félelem fog el.

Nemegyszer igen jelentéktelen ügybôl súlyos kísértés támad.

Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom

magam, azt veszem észre, hogy egy kis fuvallat legyôzött.

Tekints hát, Uram, gyarlóságomra, esendô voltomra, amit te olyan

igazán ismersz, könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne

süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva.

Ez az, ami engem gyakran lever s elôtted zavarba hoz, hogy olyan

esendô vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erôtlen.

S ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és

nehéz folytonos ostromuk, s egészen elundorodom attól, hogy ebben a

mindennapos viaskodásban éljek.

Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek

sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni ôket.

Ó, Izraelnek erôs Istene, hív lelkek féltékeny oltalmazója, tekints

szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, légy segítôje, ott, ahová

jutott.

Erôsíts engem mennyei erôvel, hogy a régi ember, az esendô test, amely

még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne

jusson bennem, ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a

keserves földi élet.

 

II.

Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság,

mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel.

Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sôt már

akkor is, amikor még tart az elôzô veszedelem, váratlan több más

szakad rá.

Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség,

amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül?

Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni, ha annyi halált és nyavalyát

szül?

S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne.

Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak

meg tôle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben.

De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére.

A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet

kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következô büntetés meg nyomorúság a

világ megutálására és megunására vezet.

De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyôzi a gonosz gyönyörűség,

hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az

erény belsô szépségét nem látta, nem kóstolta.

Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy

szent fegyelemben Istennek éljenek, azok elôtt nem marad ismeretlen

Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; s azt

is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, s mily sokféleképpen

megcsal a világ.

========================================================================

III./21. Túl minden jón és Istennek minden adományán, magában

Istenben kell végsô megnyugvást keresni

 

 

Én lelkem, mindenek fölött és mindenben az Úrban keresd nyugovásodat

mindenkor, mert benne van a szenteknek el nem veszthetô nyugalma.

 

I.

Add meg nekem, édes és szerelmes Jézusom, hogy minden teremtményen túl

benned nyugodjam meg, minden egészség és ékesség, minden dicsôség és

tisztesség, minden hatalom és méltóság, minden tudomány és elmeél,

minden gazdagság és művészet, minden öröm és ujjongás, minden hírnév

és magasztaltatás, minden édesség és vigasztalás, minden reménység és

ígéret, minden érdem és kívánság, minden adomány és ajándék fölött,

amit adhatsz, belém áraszthatsz, minden vigasság és örvendezés fölött,

amit a szívem fölfoghat, átélhet, végül az angyalok és arkangyalok

fölött, az ég seregei fölött, túl minden láthatón és láthatatlanon,

mindenen, ami nem te vagy, én Istenem.

Mert te, Uram, Istenem, mindennél jobb vagy, te vagy egyedül fölséges,

egyedül hatalommal teljes, te egyedül minden mértéket betöltô, telides-

teljes, te egyedül árnyéktalanul kedves és vigasztaló, te egyedül

hibátlanul ékes és szeretnivaló, te egyedül mindennél nemesebb és

dicsôséggel teljes, akiben minden jó egyszerre és tökéletesen megvan,

mindig is megvolt és meg is lesz, s azért kevesebb és elégtelen rajtad

kívül minden más, amit nekem adsz, vagy amit magadról

kinyilatkoztatsz, megígérsz, amikor még nem látlak, egészen meg nem

ragadlak.

Mert az én szívem igazán meg nem nyughatik, sem teljes megelégedésre

nem juthat, hacsak benned meg nem nyugszik, és túl nem lép minden

ajándékon, minden teremtményen.

Ó, én szerelmes jegyesem, Jézus Krisztus, tiszta vôlegény, Ura az

egész teremtett világnak, ki adja meg nekem az igaz szabadság

szárnyát, hogy fölrepüljek és megnyugodjam benned?

Ó, mikor kapom meg azt, hogy egészen elszakadjam mindentôl, és lássam,

milyen édes az Úr, az én Istenem?

Mikor költözöm egészen beléd, hogy téged szeretve megfeledkezzem

önmagamról, csak téged tapasztaljalak túl minden érzéken és

tapasztaláson, úgy, ahogy nem mindenki tud?

Most bizony gyakran fohászkodom, és boldogtalanságomat fájdalommal

viselem.

Mert ebben a siralom völgyében sok nyomorúság szakad rám, ami gyakran

megzavar, megszomorít, árnyékba borít, gyakran gátol a jóban és

megoszt, csalogat és behálóz, csak hogy szabad utam ne legyen

tehozzád, s ne örvendezhessem kedves ölelésednek, amellyel szentjeidet

magadhoz öleled.

Indítson meg fohászkodásom és sokféle búbánatom ezen a földön!

Ó Jézus, örök dicsôség tündöklése, zarándok lelkemnek vígassága!

Szó nélkül is téged szólít a szám, és hallgatásom hozzád beszél.

Meddig késik s nem jô az én Uram?

Jöjjön el hozzám, reá hagyatkozó szegényhez, és öltöztessen vígságba

engem.

Nyújtsa ki karját, s minden bajomból ragadjon ki engem, nyomorultat.

Jöjj, jöjj, mert nélküled nem lesz víg napom, sem órám, hiszen te vagy

vígságom, és asztalom árva nélküled.

Nyomorult vagyok, mint bebörtönzött, bilincsbe vert rab, míg

jelenléted fényével újjá nem szülsz, szabaddá nem teszel, míg kegyes

orcádat meg nem mutatod.

Keressenek mások helyetted más valamit, amit csak akarnak, nekem semmi

másban nincs és nem is lesz örömöm, csak benned, én Istenem, reményem,

örök üdvösségem.

Nem hallgatok el, nem szűnök meg könyörögni hozzád, míg kegyelmed újra

hozzám nem fordul és míg meg nem szólalsz a szívemben.

 

II.

Íme, itt vagyok, íme eljöttem hozzád, mert segítségül hívtál engem.

Könnyeid és lelked sóvárgása, alázatosságod és szívbéli töredelmed

megindítottak engem és hozzád hajlítottak.

 

III.

És akkor így szólok hozzád: Uram, hívtalak, vágyva vágytam rá, hogy

örvendhessek neked, készen arra, hogy mindent elhagyjak érted.

Mert elôbb te indítottál vágyakozásra engem, hogy keresselek.

Légy hát áldott, Uram, aki ilyen jót tettél szolgáddal irgalmasságod

nagyvolta szerint.

Mit mondhat még elôtted a te szolgád, mint hogy nagyon megalázza magát

színed elôtt, el nem feledve soha saját méltatlanságát, hitványságát?

Hiszen nincsen hasonló tehozzád az ég és a föld minden csodái közt.

Minden műved nagyon jó, ítéleteid igazak, és gondviselésed kormányoz

mindeneket.

Dicséret hát neked és dicsôség, ó Atya Bölcsessége, dicsérjen és

áldjon az én szám, a lelkem is és velük minden teremtmény.

========================================================================

III./22. Isten sokféle jótéteményének meggondolása

 

 

I.

Nyisd meg Uram szívemet a te törvényedben, és taníts meg arra, hogy

parancsaid szerint éljek.

Add meg nekem, hogy értsem akaratodat, és nagy tisztelettel, szorgos

megfontolással emlékezetemben tartsam jótéteményeidet általában és

egyenként is, hogy értük méltó hálát adhassak.

Valójában tudom és meg is vallom, hogy közülük a legeslegkisebbért sem

tudom a hála méltányos adóját leróni, mert kisebb vagyok én mindannál

a jónál, amiben részesülök, és amikor a te nemes nagylelkűségedre

gondolok, annak nagysága elôtt megsemmisül a lelkem.

 

II.

Amink csak van lelkünkben és a testünkben, ami külsô vagy belsô

kinccsel a természet szerint vagy természetfölötti ajándékként

rendelkezünk, az mind a te jóvoltodból való.

Téged ajánl tehát mint kegyes és jóságos adakozót, akitôl minden jót

kaptunk.

Ha egyik többet, másik kevesebbet kapott is, mégis minden a tiéd,

nélküled a legkisebb jóban sem lehetne részünk.

Az, aki többet kapott, nem kérkedhetik érdemével, sem mások fölé nem

tolakodhatik, sem a kisebbet nem gúnyolhatja, mert az a nagyobb és a

jobb, aki kevesebbet tulajdonít magának, és alázatosabb, buzgóbb a

köszönetmondásban.

Aki pedig magát mindenkinél alábbvalónak ismeri, és méltatlanabbnak

ítéli, alkalmasabb arra, hogy nagyobb ajándékokban részesüljön.

Aki viszont kevesebbet kapott, annak sem kell szomorkodnia, vagy

méltatlankodnia, sem a gazdagabbra irigykednie, hanem inkább terád

kell figyelnie, és a te jóvoltodat hangosan áldania, hogy olyan bôven,

olyan ingyenesen és kegyesen osztogatod személyválogatás nélkül

adományaidat.

Minden tôled való, ezért mindenért téged illet a dicséret.

 

III.

Te tudod, kinek milyen ajándék válik hasznára, és hogy miért kap az

kevesebbet, ez többet, nem nekünk, hanem neked kell eldöntened, mert

elôtted világosan kirajzolódik minden érdem.

Ezért Uram, Istenem, nagy jótéteménynek tartom azt is, hogy nem sok

olyasféle ajándékkal rendelkezem, amit odakint a világban s az emberek

között dicséret és dicsôség vesz körül, mert ha megfontolom

szegénységemet és alacsony állapotomat, nemcsak hogy nehezemre nem

esnek, szomorúságot vagy csüggedést nem okoznak, hanem inkább

vigasztalásomra, és nagy örömömre szolgálnak, hiszen te, Istenem, a

szegényeket, az alacsony sorban lévôket és a világ elôtt megvetetteket

választottad házad népéül, családod tagjaiul.

Ott vannak mindjárt az apostolaid, akiket az egész földkerekség

fejedelmeivé tettél.

Mégis sértôdöttség nélkül jártak-keltek a világban olyan alázatosan és

olyan nyílt szívvel minden ravaszkodás vagy hátsó szándék nélkül, hogy

egyenest örültek annak, ha gyalázzák ôket a te nevedért, és amitôl a

világ elriad, azt ôk nagy kedvvel fogadták.

Azért tehát a téged szeretô és jótéteményeidet ismerô embert semmi más

úgy meg nem örvendeztetheti, mint ha akaratod és örök végzésed

tetszése benne beteljesül, csak ebben találhat megelégedést és

vigasztalást, hogy olyan szíves-örömest kívánjon legkisebb lenni, mint

ahogyan más azt óhajtaná, hogy legnagyobb legyen, és olyan békével,

oly elégedetten foglalja el az utolsó helyet, akárcsak a legelsôt,

olyan jó kedvvel maradjon lenézett, megvetett, hírnév nélkül való,

mint mások arra törekszenek, hogy tisztességük, rangjuk növekedjék.

Mert úgy van rendjén, hogy mindent megelôzzön a te akaratod és a te

tisztességednek kedvelése, s hogy abban nagyobb vigasztalást, több

tetszést leljünk, mint bármi ajándékban, amelyben részünk volt, vagy

részünk lehet.

========================================================================

III./23. Négy dolog szerez nagy békességet

 

 

I.

Fiam, most megtanítalak téged a békességnek és az igaz szabadságnak

útjára.

Tedd, Uram, amit mondasz, mert jól esik azt hallanom.

Azon légy, fiam, hogy inkább más akaratát kövesd, mint a magadét.

Válaszd inkább azt, hogy kevesebbed legyen, ne többed.

Keresd mindig a lentebb való helyet, és a mások alá rendelt állapotot.

Azt óhajtsd, azért fohászkodj mindig, hogy Isten akarata

maradéktalanul beteljesedjék tebenned.

Íme, az ilyen ember lép be a béke és a nyugalom földjére.

Uram, rövid a mondandód, de nagy tökéletességgel teljes.

Kevés szóba belefér, de értelme gazdag, gyümölcse bô.

Bizony, ha hűségesen meg tudnám tartani, nem kellene egykönnyen

megháborodnom.

Mert valahányszor nyugtalannak és teher alatt sínylôdônek érzem magam,

mindig úgy találom, hogy ettôl a tanítástól eltávolodtam.

De te, aki mindenható vagy, és a lélek elôrehaladását mindig jó néven

veszed, növeld bennem kegyelmedet, hogy valóra válthassam, amit

ajánlasz, és véghez vihessem üdvösségemet.

 

II.

Imádság gonosz gondolatok ellen: Uram, Istenem, ne távozzál el tôlem,

Istenem, siess segítségemre, mert mindenféle rossz gondolat és nagy

félelmek szakadtak rám, ezek gyötrik a lelkemet.

Hogy gázolhatok át közöttük sértetlenül?

Hogyan törhetem át ôket?

Én -- mondja az Úr -- elôtted járok, és evilág nagyjait megalázom,

megnyitom a börtön ajtaját, és föltárom elôtted a titkok titkait.

Tedd, Uram, amit mondasz, és fussanak el orcád elôl mind-mind az én

rossz gondolataim.

Ez az én reménységem és egyetlen vigasztalásom, hogy minden

zaklattatásomban hozzád fordulok, beléd vetem bizalmamat, szívem

legbelsejébôl téged szólítalak, és türelmesen várom vigasztalásodat.

 

III.

Imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belsô fényesség világával, és

űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.

Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó

kísértéseken.

Harcolj keményen értem, és gyôzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlô

érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent

udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bôségesen visszhangozzék a

te dicséreted.

Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek:

csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség

támad.

Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön,

mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.

Hullasd onnan fölülrôl kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei

harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó

és hasznos gyümölcsöt teremjen.

Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedô lelkemet, és minden vágyódásomat

irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök

boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.

Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó

vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el

nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.

Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert

egyedül te elégíted ki a téged szeretôt, és nélküled minden üres.

========================================================================

III./24. Más ember életét nem kell kíváncsian kutatnunk

 

 

I.

Fiam, ne ártsd bele mindenbe magad, és ne gondold, hogy mindennel

neked kell törôdnöd.

Mi közöd neked ehhez vagy ahhoz, te csak kövess engem.

Mi közöd ahhoz, hogy az ilyen-e vagy olyan, vagy az a másik így vagy

úgy cselekszik vagy beszél?

Nem hiányzik az neked, hogy másokért felelj, elég ha magadról számot

kell adnod.

Minek bonyolódol hát mindebbe?

Íme, én mindent ismerek, és mindent látok a nap alatt, tudom, ki-ki

hogy vagyon, mit gondol, mit akar, és mi célra irányul igyekezete.

Rám kell hát bíznod mindent, te pedig maradj bátran békében, hadd

sürgölôdjenek a sürgölôdôk, ahogy akarnak.

Felelniük kell majd mindenért, amit tesznek, mondanak, mert engem meg

nem téveszthetnek.

 

II.

Ne igyekezz azon, hogy a neved nagy árnyékot vessen, se azon, hogy

sokaknak barátja légy, se azon, hogy bizalmas kapcsolatba kerülj az

emberekkel.

Mindez elvon attól, ami fontos, és nagy sötétséget támaszt a

szívedben.

Örömest szólnék hozzád, és fölfedném elôtted titkaimat, ha érkezésemet

szorgalmasan figyelnéd, és szíved kapuját megnyitnád elôttem.

Légy éber, virrassz az imádságban, és alázkodjál meg mindenben.

========================================================================

III./25. Miben áll a szívnek maradandó békessége és igaz elômenetele

 

 

I.

Fiam, én mondottam: békességet hagyok rátok, az én békémet adom

nektek, nem úgy adom nektek, mint evilág adja.

A békességet mindnyájan kívánják, de nem mindenki gondol azzal, ami az

igaz békességre vezet.

Az én békém az alázatosaké, a szívükben szelídeké, te a türelemben

találsz békét magadnak.

Ha rám hallgatsz, szavamat fogadod, nagy békességben élhetsz.

Mit tegyek hát?

Mindenben ügyelj magadra: mit teszel, mit beszélsz, és minden

igyekezetedet arra irányítsd, hogy csak nekem tetszésemre légy,

kívülem pedig semmit se kívánj vagy keress, mások beszédérôl vagy

tetteirôl se ítélj vakmerôn, ne bonyolódjál olyasmibe, ami nem

tartozik rád, így elérheted, hogy alig vagy ritkán szenvedsz

háborgatást.

Hogy pedig sose háborgassanak, és szívednek vagy testednek semmi

alkalmatlanságban ne legyen része, az nem evilágba való, az már az

örök boldogságban valósul meg.

 

II.

Ne gondold hát, hogy igazi békességbe jutottál, ha semmi nehézséget

sem érzel, akkor sincs minden rendben, ha ellenkezésbe nem ütközöl, az

sem a végsô tökéletesség, ha minden kedved szerint alakul, még akkor

se bízd el magad, ne gondold, hogy Isten különösképpen szeret, ha nagy

áhítatosság és lelki édesség árad el benned, mert nem ezekben

mutatkozik meg, hogy ki az erénynek igaz bajnoka, és nem ezekben áll

az ember igazi elômenetele és tökéletessége.

Hát miben, Uram?

Abban, hogy teljes szívvel Isten akaratának ajánlod magad, sem

kicsinyben, sem nagyban nem keresed azt, ami a tiéd, sem itt a földön,

sem az örökkévalóságban.

Úgy, hogy arcod elváltozása nélkül maradj meg a hálaadásban ha jól s

ha rosszul megy a sorod, mindent egyforma kedvvel fogadva.

Ha olyan erôs és kitartó leszel majd a reménykedésben, hogy a belsô

vigasztalás elapadása idején arra készíted föl szívedet, hogy még több

bajt is el tudjon viselni, s nem háborogsz, mint aki méltatlan ekkora

nyomorúságra, hanem minden rendelésemben igaznak mondasz és szentnek

dicsérsz, akkor jársz az igaz békének útján, és bátor reménységgel

lehetsz, hogy újra ujjongva meglátod majd arcomat.

Ha majd eljutsz önmagad teljes megvetéséig, tudd meg, hogy a földi

élet lehetôségei szerint akkor áraszt el a béke bôsége.

========================================================================

III./26. A lélek szabadságának magasztos állapotát inkább ki

lehet érdemelni imádsággal, mint olvasással

 

 

I.

Uram, a tökéletes embernek az a dolga, hogy lelkét a mennyei javak

vonzásából soha kikapcsolódni ne hagyja, a sok gond közt úgy haladjon

át, mintha gondja nem volna, nem úgy, mint a cselekedni restek, hanem

a lélek szabadságának különös kiváltságával, azzal, hogy semmilyen

teremtményhez rendetlen vonzalommal hozzá nem tapad.

 

II.

Kérlek téged, kegyelmes Istenem, óvj meg a világ gondjaitól, hogy

túlságosan beléjük ne bonyolódjam, a test sokféle szükségletétôl, hogy

a gyönyör csapdájába ne ejtsen, mindenfajta lelki akadálytól, hogy a

nehézségek közt megtörve el ne bukjam.

Nem azokról a dolgokról beszélek, Uram, amelyek után a világi hiúság

teljes vágyakozással igyekszik, hanem azokról a nyomorúságokról,

amelyek a te szolgád lelkére a halandó emberi élet közös terheként

büntetésképpen nehezednek rá, hogy visszafogják, s a lélek szabadságát

kivívnia nehezebb legyen.

 

III.

Ó én Istenem, kimondhatatlan édesség, tedd számomra keserűvé a testi

vigasztalásokat, amelyek elvonnak az örökkévaló javak szeretetétôl, és

gonoszul magukhoz csalogatnak valami gyönyörkeltô jónak színe alatt.

Ne gyôzzön le engem, én Istenem, ne gyôzzön le a test és a vér, ne

játsszon ki a világ és rövidéletű dicsôsége, ne vigyen jégre a sátán

és az ô álnoksága.

Adj erôt, hogy ellenállhassak, türelmet, hogy kitartsak,

állhatatosságot, hogy mindvégig megmaradjak.

Evilág minden vigasztalása helyett add a Szentlélek édes kegyelmét,

testi szerelem helyett a te nevednek szerelmét öntsd szívembe.

Még az étel, az ital, a ruházat és a test fönntartásához szükséges

minden más közhasználatú dolog is terhére van a buzgó léleknek.

Add, hogy az effélékkel mértékletesen éljek, és ne bonyolódjam bele a

rájuk irányuló vágyakozásba.

Mindent nem lehet elvetni, mert a természet fenntartása kötelességünk.

Azt azonban tiltja a te szent törvényed, hogy fölösleges után vagy

kedvesebb után is kapjak, mert az már azt jelentené, hogy a test

arcátlanul a lélek fölé kerekedett.

Ezek között, kérlek, Uram, igazgasson és oktasson engem a te kezed,

hogy a mértéket el ne vétsem semmiben.

========================================================================

III./27. Az önszeretet nagyon-nagyon elvon a legfôbb jótól

 

 

I.

Fiam, Úgy van rendjén, hogy ha mindent megkapsz, mindenedet odaadd

érte, és semmit magadból magadnak meg ne tarts.

Tudván tudnod kell, hogy az önszeretet többet árt neked, mint bármi a

világon.

Aszerint, hogy milyen szeretet vagy vonzalom él benned, tapad hozzád

többé vagy kevésbé ez vagy az.

Ha szereteted tiszta, ôszinte és jól rendezett, nem leszel a

körülötted levô dolgok rabja.

Ne kívánd, amit nem szabad birtokolnod.

Ne vedd birtokba, ami akadályt jelenthet számodra, vagy belsô

szabadságodtól megfoszthat.

Csoda, hogy szíved gyökerébôl nem bízod rám magad mindazzal együtt,

amire kívánságod irányulhat, vagy amit birtokba vehetsz.

Miért emészt hiábavaló szomorúság, minek nyű annyi fölösleges gond?

Keresd az én kedvemet, és semmiben kárt nem vallasz.

Ha ezt vagy azt keresed, s itt vagy ott akarsz lenni, ahol több

haszonra számítasz vagy kedvedet jobban töltöd, sosem leszel

csöndességben, sosem leszel szabad a nyugtalankodástól, mert mindenben

van valami fogyatkozás, és mindenütt akad, akivel nem tudsz

összeférni.

Nem az van tehát hasznodra, amit odakinn elértél vagy gyarapítottál,

hanem inkább az, amirôl lemondtál, és amit szívedbôl gyökeresen

kitéptél.

Ezt pedig ne csak a pénzre és a gazdagságra vonatkoztasd, hanem a

tisztségek keresésére és a hiú dicsôség kergetésére is, mert mindez

elmúlik a világgal együtt.

Kevés oltalmadra van a hely, ha a lélek buzgósága hiányzik belôled.

Nem is tart sokáig a kívül keresett békesség, ha igaz alapot nem vet

neki szíved állapota.

Azaz ha énbennem nem gyökerezel: változhatol, de meg nem javulhatsz.

Mert amikor alkalom adódik, élsz is vele, s megtalálod újra,

sokszorosan, amitôl menekültél.

 

II.

Imádság szívünk tisztulásáért s mennyei bölcsességért: Erôsíts meg

engem, Istenem, a Szentlélek kegyelmével.

Adj erôt, hogy belsô emberré alakuljak, és szívem megszabaduljon

minden haszontalan igyekezettôl és aggodalomtól, hogy ne hányjon-

vessen semmi hitvány vagy akár drága dolog után sóhajtó vágyakozás;

hanem mindent úgy szemléljek, mint múlandót, s magamat is, mint aki

velük együtt elmúlok, mert semmi sem maradandó a nap alatt, minden

hívság ott, és a lélek gyötrelmére való.

Ó, milyen bölcs az, aki így gondolkodik.

Adj, Uram, mennyei bölcsességet nekem, hogy téged mindenek fölött

keresselek és megtaláljalak, mindennél jobban ismerjelek és

szeresselek, és minden másról érdemének megfelelôen ítéljek, a te

bölcsességed rendje szerint.

Add, hogy okosan elhárítsam a hízelkedôt, türelmesen viseljem, aki

ellenkezik velem, mert ez a nagy bölcsesség: szavak szelétôl meg nem

indíttatni, s fülünket a hízelgô szirén-hangra nem fordítani, így

bátorsággal járhatunk megkezdett utunkon.

========================================================================

III./28. Az ember-szóló nyelvek ellen

 

 

I.

Fiam, ne keseredjél el amiatt, ha némelyek rosszat gondolnak, és

olyasmit beszélnek rólad, amit nem hallasz szívesen.

Neked magadról még rosszabb véleménnyel kell lenned, és úgy kell

érezned, hogy senki náladnál gyarlóbb nincsen.

Ha abból élsz, ami benned van, nem fogod sokba venni az elszálló

szavakat.

Nagy okosság az, hogy hallgatni tudj gonosz idôben, magadba szállván

hozzám térj, és meg ne háborodj az emberek ítéletén.

 

II.

Ne függjön a te békességed emberek szavától, beszédétôl.

Hiszen akár jónak, akár rossznak gondolnak is, azzal más emberré nem

változol.

Hol van az igaz békesség és igaz dicsôség?

Ugye énbennem?

Azért az, aki nem keresi az emberek tetszését, de nemtetszésüket sem

akarja mindenáron kerülni, nagy békességben élhet.

Az emberi szív minden nyugtalansága, az érzékek zűrzavara a rendetlen

kívánságból és a fölösleges félelembôl származik.

========================================================================

III./29. Hogyan kell Istent segítségül hívni és áldani a

megpróbáltatás idején

 

 

I.

Uram, a te neved legyen áldott mindörökké, te bocsátottad rám ezt a

kísértést, ezt a megpróbáltatást.

El nem szaladhatok elôle, hozzád kell folyamodnom, hogy megsegíts, s

mindezt javamra fordítsd.

 

II.

Uram, most megpróbáltatások vesznek körül, nyugtalan a szívem, nagyon

háborgat a rám szakadó nyomorúság.

Mit mondjak hát, kedves jó Atyám?

Verembe estem.

Szabadíts meg ettôl az órától.

De azért köszöntött rám ez az óra, hogy te megdicsôülj, amikor én

mélyen megaláztatom, és általad nyerek szabadulást.

Méltóztassál, Uram, megmenteni engem, mert én szegény, mit tehetek,

kihez forduljak, ha nem tehozzád?

Adj, Uram, türelmet és kitartást ezúttal is.

Segíts meg engem, én Istenem, és nem rettegek, akármi teher szakadjon

is rám.

Most meg mindebben a bajban mit mondjak?

Legyen meg, Uram, a te akaratod, én igazán megérdemeltem a

megpróbáltatást és a nyomorúságot.

Úgy van hát rendjén, hogy elviseljem, mégpedig türelmesen, s

kitartsak, míg végül elül a vihar és kitisztul az ég.

Elég erôs ahhoz a te mindenható karod, hogy ezt a kísértést is

eltávoztassa tôlem, hogy fékezze rohamát, el ne tiporjon, amint már

gyakran meg is tetted velem, én irgalmas Istenem.

Amilyen nehéz nekem, olyan könnyű tenéked fönséges jobbkezednek ez a

beavatkozása.

========================================================================

III./30. Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell

az ô kegyelmének visszaszerzésében

 

 

I.

Fiam, én vagyok az Úr, aki megerôsítlek a megpróbáltatás napján.

Térj hozzám, amikor nehezen megy a sorod.

A mennyei vigasztalásnak legfôbb gátja az, hogy késôn kezdesz a

imádkozáshoz.

Mert mielôtt engem kérlelnél szorgalmasan, azelôtt sok más

vigasztalást keresel, és világi örömökben próbálsz felüdülni.

Innen van, hogy mindennek nem sok hasznát látod, míg rá nem eszmélsz

arra, hogy én vagyok az, aki megszabadítom a bennem bizakodókat,

kívülem nincs foganatos segítség, sem hasznos tanács, sem tartós

orvosság.

De ha már lélegzethez jutottál a vihar után, gyógyulj meg az én

irgalmasságomnak fényességében, mert közel vagyok, mondja az Úr, hogy

mindent helyreállítsak, nemcsak úgy, ahogy valaha volt, hanem

sokszorosan megtetézve.

Vajon valami is nehéz-e nékem, vagy olyan vagyok-e, mint aki csak

beszél, de nem cselekszik?

Hol a te hited?

Állj meg keményen s állhatatosan.

Légy kitartó és igazi férfi, megjön a te vigasztalásod a maga

idejében.

Várj engemet, várj, eljövök és meggyógyítalak.

 

II.

Kísértés az, ami most búsít, üres félelem, ami megriaszt.

Mi haszna a jövô kockázatait fontolgatnod, csak hogy szomorúságot

szomorúságra halmozol.

Elég a napnak a maga baja.

Hiábavaló és haszontalan dolog az eljövendôk miatt búsulni vagy

örvendezni, hiszen ki tudja, eljönnek-e valóban.

De az emberek szokása, hogy efféle képzelôdésnek játékszerei lesznek,

kis lélekre vall az ellenség incselkedésének ily könnyen áldozatul

esni.

Mert annak mindegy, igaz vagy hamis gondolatokkal ejt-e tôrbe, csal-e

tévútra, a jelenvalók szeretetével vagy az eljövendôk félelmével ejt-e

meg.

Ne háborodjék hát meg a szíved és ne féljen.

Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt.

Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tôlem, sokszor igen közel

vagyok hozzád.

Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor

támad legjobb alkalmad arra, hogy érdemeket szerezz.

Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami.

Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle

gondba, bárhonnan szakad rád, azt ne hidd, hogy nincs már remény a

kigázolásra.

Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig

rádbocsátok is valami zaklattatást, vagy elvonom vigasztalásomat,

amely után kívánkozol.

Hiszen ezeknek elviselése árán lehet a mennyországba jutni.

Kétségtelenül hasznosabb neked és többi szolgáimnak, hogy sok

ellenállással kell küszködnötök, mint ha kedvetek szerint alakulna

minden.

Én ismerem a titkos gondolatokat, tudom, hogy igen hasznos üdvösséged

szempontjából, hogy néha-néha szárazra vetôdj, el ne bízd magad a jó

elômenetelben, végül is ne tetszelegj abban, ami nem vagy.

Amit adtam, elvehetem, de vissza is adhatom, mikor kedvem tartja.

Amit adok, az enyém, s ha elveszem, nem a tiédet vettem el, mert az

enyém minden jó adomány és minden tökéletes ajándék.

Ha nehézségeket bocsátok rád, vagy bármi kedved ellen valót, ne

méltatlankodjál, el ne csüggedjen a szíved, én igen hamar

megkönnyebbülést szerezhetek neked, s minden terhedet örömre

fordíthatom.

És közben igazságos vagyok, sokszoros dicséretre méltó, míg mindezt

véghez viszem veled.

Ha helyesen gondolkodol és józanul ítélsz, sohasem kell magadat

elhagyván szomorkodnod azon, hogy ellenszélbe kerültél, inkább nagyobb

örömre és hálaadásra van okod, sôt azt kell egyetlen örömödnek

tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek.

Amint engem szeretett Atyám, úgy szeretlek én is titeket: mondtam

tanítványaimnak, akiket szerettem, s akiket nem világi örömökre

küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem

megaláztatásra, nem semmittevésre, hanem munkára, nem pihenésre, hanem

arra, hogy kitartó igyekezettel sok gyümölcsöt teremjenek.

Fiam, eszedben forgasd ezeket a szavaimat.

========================================================================

III./31. Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a

Teremtôt megtaláljuk

 

 

I.

Uram, bizony még nagyobb kegyelemre van szükségem, hogy eljussak

odáig, ahol már sem ember sem egyéb teremtmény akadályt nem vethet

elém.

Mert amíg bármi is tartóztat, hozzád szabadon nem szárnyalhatok.

Szabadon akart szárnyat bontani, aki azt mondta: Ki ad nekem szárnyat,

mint a galambnak, hogy elröpüljek és nyugovást találjak.

Mi háborítatlanabb a tiszta szándéknál, és mi szabadabb annál, aki

semmi után nem vágyakozik a földön.

Az a dolgunk hát, hogy túlemelkedjünk minden teremtményen, és

önmagunktól is tökéletesen elszakadjunk, aztán megálljunk

elragadtatott lélekkel és meglássuk végre, hogy te mindenek teremtôje

vagy, és semmi sem fogható tehozzád.

Amíg valaki minden teremtménytôl szabaddá nem teszi magát, nem tud

akadály nélkül Istenhez törekedni.

Azért olyan kevés az elmélkedésben otthonos ember, mert kevesen tudnak

a múlandóktól, a teremtményektôl teljesen elszakadni.

Nagy kegyelem szükséges ehhez, hogy az fölemelje, és önmaga

meghaladására képessé tegye a lelket.

S ha az ember lélekben föl nem emelkedik és minden teremtménytôl

elszakadva Istennel egészen nem egyesül, bármit tud, bármi kincse van,

nem sokra megy vele.

Sokáig kicsiny marad, és földre tapodtatik, aki az egy végtelen örök

jón kívül valamit nagyra becsül.

Ami nem Isten, az semmi, és semminek kell tartani.

Nagy különbség van a kegyelemtôl megvilágosított, imádságos lelkű

ember bölcsessége meg a tanult és szorgalmas deák tudománya közt.

Sokkal nemesebb az a tudás, amelyik onnan fölülrôl Isten kegyelmébôl

való, annál, amelyet az emberi ész erôfeszítésével lehet megszerezni.

 

II.

Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedô életben otthonosak lenni,

de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges.

Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetônél, nem

jutnak el a teljes önmegtagadásig.

Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk

tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora

fáradsággal s még nagyobb törôdéssel keressük a múlandó és semmitérô

dolgokat, belsô ügyeinkrôl pedig alig gondolkodunk, s akkor sem

egészen összeszedetten.

Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé

figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük.

Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, mily

mocskosak vagyunk.

Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön.

Mivel tehát nagyon megromlott szívünk vágyakozása, abból

szükségszerűen következik, hogy a belsô erô ellankadásának jeleként

cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra vágyaink indítanak.

Tiszta szívbôl származik a jó élet gyümölcse.

Azt tudakoljuk, ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan

szorgalmasan, milyen lélektôl vezetve tette.

Tudni akarjuk, erôs-e, gazdag-e, szép-e, ügyes-e, tud-e írni,

énekelni, jó munkás ember-e; arról semmit sem szólunk, hogy lélekben

szegény-e, türelmes, szelíd, imádságos lelkű, belsô életet élô ember-

e.

A természet az ember külsô teljesítményeire épít, a kegyelem a belsô

emberhez fordul.

Az gyakran csalódik, ez Istenben reménykedik, hogy meg ne tévedjen.

========================================================================

III./32. Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése

 

 

I.

Fiam, nem lehetsz tökéletesen szabad, ha teljesen meg nem tagadod

önmagad.

Kezük-lábuk megkötözve azoknak, akiknek vagyonuk van, akik önmagukat

szeretik, hol ezt, hol azt kívánják meg, mindenbe beleártják magukat,

sehol sem nyughatnak, s mindig a kényelmükön jár az eszük, nem Jézus

Krisztus ügyén, és sokszor kitalálnak, elképzelnek olyasmit, ami meg

nem marad.

Hisz elvész minden, ami nem Istentôl ered.

Jegyezd meg jól ezt a rövid és sokatmondó szót: Hagyj el mindent, és

mindent megtalálsz.

Mondj le a kívánságról, és nyugalomra találsz.

Ezt forgasd elmédben, s ha betöltöd, mindent megértesz.

 

II.

Uram, ez nem egy napi munka, nem gyerekjáték, sôt ez a rövid mondás

magába foglalja az egész szerzetesi tökéletességet.

 

III.

Fiam, el ne riadj és mindjárt kedved ne veszítsd, hogy a tökéletesség

útját megismerted, inkább érezd meg a nagyobbra serkentô kihívást, s

legalább vágyaidban emelkedj.

Bárcsak úgy volna dolgod, és már eljutottál volna odáig, hogy ne élnél

önmagad szeretetében, hanem szabadon az én rendelkezésemre állanál, s

annak rendelkezésére, akit atyádként rendeltem föléd.

Akkor nagyon kedvemre volnál, s egész életed örömben és békességben

telnék.

Még sokmindentôl kell elszakadnod, s ha mindazt egészen az én

akaratomtól függôvé nem teszed, nem kaphatod meg, amit kívánsz.

Azt ajánlom, végy tôlem tűzben izzított aranyat, hogy gazdag légy,

vagyis mennyei bölcsességet, amely lábbal tapod minden földi dolgot.

Vetkôzd le a világi bölcsességet, mások s önmagad tetszését ne keresd.

Azt mondom, azon, ami az emberek szemében értékesnek és nagyszerűnek

látszik, végy hitványságokat.

Mert nagyon hitványnak és semmitérônek tartják, majdhogynem számba sem

veszik az igaz mennyei bölcsességet, amely magát nagynak nem hirdeti,

nem törekszik arra, hogy lármát üssenek körülötte, s amelyet sokan

csak szájukkal emlegetnek, de életükkel messze járnak tôle, de mégis

ez az a drágagyöngy, amely sokak elôtt rejtve van.

========================================================================

III./33. Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint

végsô célra Istenre kell irányulnia

 

 

I.

Fiam, ne higgy érzelmi fölbuzdulásodnak, amely most van, de könnyen

elváltozik.

Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is,

úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott,

néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó,

néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű.

 

II.

De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a

változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az

állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendô jó

végre irányuljon.

Mert így ôrizheti meg belsô azonosságát megingathatatlanul, ha annyi s

annyiféle esemény közt szándékát, igyekezetét lankadatlanul felém

igazítja.

Minél tisztább a jószándék benned, annak elôretekintô pillantását

követve, annál biztonságosabban találsz utat a forgatagok között.

De sokakban elhomályosul a jóra való igyekezet szeme, mert könnyen

kacsintanak a fölbukkanó pillanatnyi öröm lehetôségére, s az is ritka,

aki teljesen mentes volna önmaga keresésének szennyétôl.

Így a zsidók hajdan Mártához s Máriához nemcsak Jézus kedvéért mentek

el Betániába, hanem azért is, hogy Lázárt láthassák.

Meg kell hát tisztogatni a jószándék szemét, hogy kettôsség nélkül

való és egyenes legyen, és mindenféle közbülsô cél fölött rám

irányuljon.

========================================================================

III./34. A szeretô szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben

 

 

I.

Lám itt van az én Istenem és mindenem.

Mit akarok többet?

Mi jobbat kívánhatnék?

Ó jó ízű és édes ige, de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot

s a világban valókat.

Én Istenem és mindenem.

Elég ez a mondás annak, aki érti, a szeretô szívnek jól esik

ismételgetnie.

Hisz minden kedves, ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti

minden.

A te ajándékod a szív csöndessége, a mindent átfogó béke és az ünneplô

jókedv.

Te tanítasz meg arra, hogy mindenrôl helyesen gondolkodjunk és

mindenben téged dicsérjünk.

Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek

kedvesnek kell lennie, jól kell esnie, szükséges, hogy a te kegyelmed

is jelen legyen, s a fűszer a te bölcsességed sava legyen.

Aki téged megkedvelt, annak ízlése miben botlanék?

Aki benned nem leli kedvét, miben találhat gyönyörűséget?

De a te bölcsességedben nem sokra jutnak a világ bölcsei meg azok,

akik a test szerint bölcsek, azokban sok hiúság, ezekben halál lakik.

Aki viszont a világot megvetve, a testet megtagadva téged követ,

valóban bölcsnek bizonyul, mert a hiúságból igazságba, a testbôl

lélekbe tér.

Az ilyen ember tud Istennek örülni, s ami jót talál a teremtményekben,

azt mind a Teremtô dicsôségéré fordítja.

Másfajta, egészen másfajta öröm az, amit a Teremtô s amit a teremtmény

kínál, amit az örökkévalóság s amit az elmúló idô, amit a gyújtatlan

fény s amit a tükörben villanó világosság ígér.

 

II.

Ó örök világosság, amely minden teremtett fénynél szebben tündökölsz,

hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét!

Hozz tisztulást, örömet, fényt és életet lelkembe, annak minden

tehetségébe, hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek.

Ó mikor is jön el az a boldog és kívánatos óra, amelyben egészen

betöltesz majd jelenléteddel, és mindenben mindenem leszel.

Amíg ezt meg nem kapom, örömöm teljes nem lehet.

Jaj, még él bennem a régi ember, nem feszítettem egészen keresztre,

nem szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belsô

háborúságokat támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan

legyen.

De te, aki gátat vetsz a tenger hatalmának és háborgó habjait

lecsendesíted, kelj föl, segíts meg engem.

Szórd szét a háborús kedvű nemzeteket, törd meg ôket hatalmaddal.

Sorakoztasd föl, kérlek, nagy tetteidet, dicsôítsd meg jobbodat.

Mert nincs más reménységem, oltalmam, kívüled, én Uram, Istenem.

========================================================================

III./35. Míg a földön élünk, a kísértéstôl biztonságban nem lehetünk

 

 

I.

Fiam, amíg a földön élsz, sosem vagy biztonságban, utolsó lehelletedig

kezed ügyében kell tartanod a lélek fegyvereit.

Ellenségeid közt forgolódol, jobbról, balról ostromot találsz.

Ha a türelem pajzsa nem vesz körül, sokáig sebzetlen nem maradsz.

Ha szívedet belém nem gyökerezteted, egyetlen eltökéléssel: hogy értem

mindent elviselsz, bizony ki nem bírod a heves ostromot, s a szentek

diadalkoszorúját el nem nyerheted.

Szükséges tehát, hogy férfimódra keresztül gázolj mindenen, és kemény

kézzel nyúlj ahhoz, ami utadba áll.

Mert a gyôztes kapja a mannát, a lankadóra pedig nagy nyomorúság vár.

 

II.

Ha a földi életben nyugalmat keresel, hogyan juthatnál az örök

nyugalomra?

Ne sok nyugalomra készülj itt, inkább nagy türelemre.

Ne a földön keresd az igazi békességet, hanem a mennyben, ne az

emberekben meg a többi teremtményben, hanem egyedül Istenben.

Isten iránt való szeretetbôl mindent jó kedvvel kell viselned,

fáradalmakat és fájdalmakat, kísértéseket, zaklatást, aggódást,

szükséget, gyöngeséget, méltatlanságot, rágalmat, szemrehányást,

megaláztatást, megszégyenülést, feddést, megvettetést.

Ez mind az erényre segít, ezek a próbái Krisztus növendék bajnokainak,

ezek szerzik a mennyei koronát.

Én örök jutalmat adok a rövid ideig tartó fáradozásért, a múló

megaláztatásért olyan dicsôséget, amely véget nem ér.

 

III.

Azt gondolod, hogy mindig kedved szerint részesedel majd lelki

vigasztalásban?

Az én szentjeim nem mindig voltak bôvében annak, inkább sok

alkalmatlanság, sokféle kísértés közt, sok nagy elhagyatottságban

kellett helyt állniuk.

De mindent türelmesen viseltek, jobban bizakodtak Istenben, mint

önmagukban, tudták, hogy a földi elviselni valók nincsenek arányban az

eljövendô jutalommal, amelyért szolgálnak.

Te rögtön birtokolni akarod azt, amit annyian sok könnyel, sok

fáradozással érdemeltek ki maguknak?

Várj az Úrra, cselekedj férfimódra, légy erôs.

Ne add föl a reményt, meg ne fuss, inkább állj ki bátran testestül,

lelkestül Isten ügyéért.

Én sokszorosan megfizetek neked, és veled leszek minden

megpróbáltatásban.

========================================================================

III./36. Semmit sem számít az emberek ítélete

 

 

I.

Fiam, gyökereztesd szívedet erôsen az Úrba, és ne félj az emberek

ítéletétôl, ha lelkiismereted igaznak, ártatlannak jelent ki.

Jó és víg dolog így szenvedni, nehezére sem eshetik annak, aki igazán

alázatos, és inkább Istenben bízik, mint önmagában.

Sokan sokfélét beszélnek, nagyon nem kell hát adni rájuk.

Mindenkinek eleget tenni úgysem lehet.

Lám, Szent Pál igyekezett azon, hogy mindenkinek tessék az Úrban, és

mindenkinek mindene lett, de közben mégis legkisebb gondja volt, hogy

az emberek hogyan ítélnek róla.

Eleget fáradott mások épülésén, üdvösségén, amennyire rajta állt, tôle

telt, de hogy olykor-olykor mások megítéljék, megvessék, el nem

kerülhette.

Azért mindent Istenre hagyott, aki mindent átlát, s a hamisan szólók,

a hívságos, hazug gondolatokat hánytorgatók, a kedvük szerint mindent

össze-vissza beszélôk ellen türelemmel és alázatosan védekezett.

Mégis felelt nekik, hogy hallgatása miatt a gyöngék meg ne

botránkozzanak.

 

II.

Ki vagy te, hogy halandó embertôl félsz?

Ma van, holnap már nem lesz sehol.

Istentôl félj, akkor emberek rettentése meg nem ijeszt.

Mit árthat neked bárki szavával, rágalmaival?

Inkább magának árt, mint teneked, Isten ítélete utoléri, akárki is.

Te Istenen tartsd a tekinteted, ne viaskodjál vénasszonyhoz illô

szavakkal.

Ha most úgy látszik is, hogy legyôztek, megszégyenültél, érdemtelen,

emiatt ne háborogj, türelmetlenséggel dicsôségedet meg ne fogyaszd,

inkább hozzám emeld szemedet, az égbe, én elég hatalmas vagyok ahhoz,

hogy minden szégyenbôl és gyalázatból kimentselek, meg is fizetek

mindenkinek az érdeme szerint.

========================================================================

III./37. Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes

lemondás önmagunkról

 

 

I.

Fiam, lépj ki önmagadból, és megtalálsz engem.

Ne válogass, semmit se nézz a magadénak, mindig nyertes leszel.

Mert mindig új meg új kegyelemben lesz részed, mihelyt önmagadról

lemondasz, és nem kevélykedel.

 

II.

Uram, hányszor bízzam rád magam, mi mindenben mondjak le önmagamról?

Mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is.

Nincs semmi kivétel: azt kívánom, hogy mindent levess magadról.

Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd, ha önakaratodból

kívül is, belül is ki nem vetkezel?

Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél

teljesebben, ôszintébben, annál kedvesebb leszel az én szememben,

annál nagyobb lesz a te nyereséged is.

Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak

teljesen Istenben, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak.

Némelyek elsô odaadásukban egészen fölkínálkoznak, de késôbb a

kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán

alig gyarapodnak a jóban.

Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensôséges

jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha elôbb teljesen le nem

mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat, enélkül nincs és

nem is lesz közöttünk termô egyesülés.

 

III.

Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból,

bízd rám magadat, akkor eláraszt a belsô békesség öröme.

Egészet adj az egészért, semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj,

állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor a tiéd leszek.

Legyen szabad a szíved, akkor nem gyôz le a sötétség.

Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent

levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy

meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem.

Akkor elenyészik minden hívságos gondolat, méltatlan háborgás,

fölösleges gond.

Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal a rendetlen

szeretet.

========================================================================

III./38. Jól kell rendeznünk külsô dolgainkat, s veszedelem

idején Istenhez kell folyamodnunk

 

 

I.

Fiam, azon kell lenned szorgalmasan, hogy bárhol és bármi külsô

tevékenységben, foglalatosságban belsôleg szabad légy, magadon

hatalommal bírj, hogy mindennek te légy az ura, ne külsô

elkötelezettségeid uralkodjanak terajtad, hogy gazdája és irányítója

légy tetteidnek, ne rabszolgája.

Légy inkább független és igaz héber, aki Isten fiainak szabad sorsára

jutott, fölötte van a mostan-valóknak és rálát az örökkévalókra,

balszemmel néz arra, ami múlandó, jobb szemével a mennyei dolgokat

méregeti, az ideigtartó javak nem tudják magukhoz kötni, inkább ô

állítja be azokat a jó szolgálatába, ahogyan Isten rendelte, és a

legfôbb mester célba irányította mind, hiszen az semmit sem hagyott a

teremtett világban rendetlenül.

 

II.

Ha az események forgandóságában nem állsz meg a külsô látszatnál, nem

testi szemmel vizsgálgatod, amit látsz vagy hallasz, hanem mindennel

bemégy, mint Mózes, a szövetség sátrába, hogy Istennel tanácskozzál,

akkor gyakran hallani fogod Isten feleletét, és sok mostanvaló meg

eztán következô dologra nézve oktatást kapsz.

Mert lám Mózes mindig visszavonult a szövetség sátrába, hogy kétségeit

s a fölvetôdô kérdéseket megoldja, az imádkozásban keresett

segítséget, úgy tudta elhárítani a veszedelmeket és az emberek

gonoszságát.

Így kell neked is visszavonulnod szíved rejtekébe, hogy buzgóbban tudd

kérni Isten segítségét.

Lám, azt olvassuk, hogy a gábaoniták azért tudták becsapni Józsuét meg

az izraelitákat, mert azok Isten szavát elôbb meg nem kérdezték,

könnyen hittek a mézes-mázos beszédnek, s a tettetett jámborságtól

hagyták magukat félrevezetni.

========================================================================

III./39. Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat

 

 

I.

Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga

idejében.

Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belôle.

Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját

fejtörésemmel nem sokra jutok.

Bár ne fürkészném annyira a jövendôt, hanem inkább habozás nélkül

tetszésedre bíznám magamat.

 

II.

Fiam, gyakran megesik, hogy valaki igen-igen munkálkodik azon, amit

megkívánt, s amikor aztán eléri, mást gondol, mert ugyanazzal a

dologgal kapcsolatban a kívánságok nem mindig azonosak, inkább hol

erre, hol arra ösztönöznek.

Nem kis teljesítmény tehát, hogy az ember bármily kicsiny ügyben is

teljesen Istenre bízza magát.

Az ember igazi elômenetele önmaga megvetése.

Aki önmagát megtagadta, nagyon szabad és nyugodt.

De az ôsellenség, minden jónak ellenzôje nem fárad bele abba, hogy

kísértsen, éjjel, nappal veszedelmes cselvetéseivel vesz körül, hátha

egy óvatlan pillanatban tôrbe ejthet.

Virrasszatok és imádkozzatok, mondja az Úr, hogy kísértésbe ne

essetek.

========================================================================

III./40. Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik

 

 

I.

Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy

meglátogatod?

Mi érdeme van az embernek, hogy kegyelmeddel megajándékozod?

Panaszkodhatom-e, Uram, ha elhagysz, vagy méltán fölhánytorgathatom,

ha nem teszed meg, amire kérlek?

Azt bizonyára igazán gondolhatom és mondhatom: Uram, semmi vagyok,

semmire sem futja az erôm, magamtól semmi jó nincs bennem, hanem

mindenben veszendô vagyok, és a semmibe tartok.

Ha te nem segítesz, bensômben nem tanítasz, egészen langyos és

fegyelmezetlen leszek.

Te pedig, Uram, mindig ugyanaz vagy, mindörökre jó, igaz és szent

maradsz, jól, igazul és szentül teszel mindent, rendeléseid

bölcsességedbôl erednek.

Én meg hajlandóbb vagyok a fogyatkozásra, mint az elômenetelre, nem is

maradok meg folyton ugyanabban az állapotban, hétszer változik az idô

fölöttem.

Mindazáltal hamar jobbra fordul sorsom, ha neked úgy tetszik, és

kinyújtod segítô kezedet, mert te egymagad, emberi közreműködés nélkül

is segíthetsz rajtam, és annyira megkeményíthetsz, hogy aztán nem

változik már hol így, hol úgy az arcom, hanem a szívem csak hozzád

fordul és benned nyugszik meg.

Azért ha értenék ahhoz, hogy egészen elutasítsak minden emberi

vigasztalást, akár azért, hogy valódi áhítat ébredjen bennem, akár

azért, mert valami arra ösztönöz, hogy téged keresselek, hisz senki

ember meg nem vigasztalhat; akkor méltán reménykedhetném a te

kegyelmedben, és új meg új vigasztalásod ajándékának méltán

örvendenék.

 

II.

Hála neked, akitôl minden származik, ami csak sikerült az életemben.

Én pedig üresség és semmi vagyok elôtted, állhatatlan és gyönge ember.

Mivel dicsekedhetem hát vagy mi címen tartok számot az elismerésre?

Talán a semmiért?

Ez aztán nagy hiúság!

Valóban üres dicsekvés, gonosz betegség, rettentô hiúság, mert

elszakít az igazi dicsôségtôl és megfoszt a mennyei kegyelemtôl.

Mert míg önmagában tetszeleg az ember, addig a te tetszésedet meg nem

lelheti, amíg az emberek elismerése után fut, igazi erényre nem tehet

szert.

Mert az igazi dicsôség és a szent öröm benned dicsekedni s nem

önmagunkban, a te nevedben örvendeni, nem saját erônkben, és semmi

teremtményben kedvünket nem lelni, hacsak nem temiattad.

Dicsértessék a te neved, és nem az enyém, magasztalják a te kezed

művét, nem az enyémet, áldják a te szent nevedet, nekem meg ne

maradjon semmi az emberek dicséretébôl.

Te vagy az én dicsekvésem, szívem ujjongó öröme, benned dicsekszem,

ujjongok egész nap, magamban pedig csak gyarlóságaimmal dicsekedhetem.

Keressék a zsidók azt a dicsôséget, amelyet egymásnak adhatnak az

emberek, én azt keresem, amelyet egyedül Isten adhat.

Mert hiszen minden embertôl származó dicsôség, minden földi

megtiszteltetés, minden evilági nagyság, ha összevetjük a te örök

dicsôségeddel, hiúság és oktalanság.

Ó én igazságom és irgalmasságom, én Istenem, boldog Szentháromság,

egyedül tiéd a dicséret és a tisztelet, a hatalom és a dicsôség

mindörökkön örökké.

========================================================================

III./41. Minden evilági tisztesség megvetése

 

 

I.

Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és

fölmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak.

Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd

el a földön élô emberek megvetése.

 

II.

Uram, vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok.

Ha igazlátó szemmel magamba nézek, azt kell megállapítanom, hogy soha

semmi teremtmény jogtalanságot nem követett el ellenem, ezért jogosan

én sem panaszkodhatom terád.

Mivel gyakran és súlyosan vétkeztem ellened, akármely teremtmény

méltán támad rám.

Kijár nekem a szégyenvallás és a megvettetés, téged pedig megillet a

dicséret, tisztelet és dicsôség.

S ha azon nem igyekszem, hogy örömest viseljem bármely teremtménytôl a

megvetést, az elhagyatást, azt, hogy egészen semminek lássanak; akkor

nem juthatok el a belsô békére és megszilárdulásra, sem arra, hogy

lélekben megvilágosodjam és egészen egyesüljek veled.

========================================================================

III./42. Békességünk emberekben nem gyökerezhetik

 

 

I.

Fiam, ha békességedet valamely emberi személyben keresed, akit

kedvelsz, akivel együtt élsz, állhatatlan leszel és cselekvésre

képtelen.

De ha a mindig élô és megmaradó igazsághoz fordulsz, akkor nem

szomorít meg barátod eltávozása vagy halála.

Bennem kell a baráti szeretetnek alapot vetnie, miattam kell szeretned

mindazt, akit jónak ítélsz, s nagyon kedvesnek itt a földön.

Nélkülem értéktelen és nem is állandó a barátság, hamis és tisztátalan

az a szeretet, amit nem én kötök egybe.

 

II.

Annyira meg kell halnod az általad kedvelt emberek iránt érzett

hajlandóságaid számára, hogy (amennyiben rajtad áll) azt kell

kívánnod, bárcsak minden emberi társaság nélkül maradnál.

Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden

földi vigasztalástól.

Annál magasabbra jut az Istenhez vezetô úton, minél mélyebben

leereszkedik önmagába, s önmaga elôtt minél inkább megsemmisül.

Mert aki valami jót magának tulajdonít, megakadályozza azt, hogy Isten

kegyelme eljusson hozzá, hisz a Szentlélek kegyelme mindig az alázatos

szívet keresi.

Ha értenél ahhoz, hogy egészen megsemmisülj, és minden teremtményhez

hajló szeretettôl kiüresedj, akkor nagy kegyelemmel lakást kellene

vennem benned.

Amikor a teremtményekre tekintesz, eltávolodol a Teremtô látásától.

Tanuld meg azt, hogy Teremtôd kedvéért mindenben legyôzd önmagadat,

akkor eljuthatsz Isten ismeretére.

Ha valamit rendületlenül szeretsz és áhítasz, bármily csekélység,

visszatart a legfôbb jótól és akadályoz annak elérésében.

========================================================================

III./43. Az üres, világi bölcsesség ellen

 

 

I.

Fiam, ne sokat adj az emberek tetszetôs és éleselméjű kijelentéseire.

Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erô.

Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják a szívet és

megvilágosítják az elmét, töredelemre indítanak és sokféle

vigasztalást hoznak.

Sohase olvass azért valamit, hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek

látszódjál.

A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál, mert az több hasznodra

lesz, mint a sok súlyos kérdés megoldásában való jártasság.

Ha sokat olvasol és sokat tudsz is, mindig az elsô principiumhoz kell

visszatérned.

Én vagyok az, aki tudományra tanítom az embert, és a kisdedeknek

tündöklôbb értelmet adok, mint az a tanítás, ami emberektôl való.

Akihez én szólok, az egy-kettôre bölcs lesz, és lélekben sokat fog

gyarapodni.

Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot tudakolnak az emberektôl, de

keveset törôdnek azzal, hogyan szolgálhatnának engem.

Eljön majd az idô, amikor megjelenik Krisztus, a mesterek mestere, az

angyalok Ura, és mindenkit kikérdez, vagyis mindenkinek megvizsgálja a

lelkiismeretét.

Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet, és föltárulnak a sötétség

rejtekei, elnémulnak a mentegetôzô ajkak.

 

II.

Én vagyok, aki egy szempillantásban fölemelem az alázatos lelket, hogy

az örök igazságot jobban átértse, mint ha tíz esztendôt tanult volna

az iskolákban.

Én szavak zengése nélkül tanítok, véleményeket egymásba nem

bonyolítok, elismerésben föl nem fuvalkodom, érveket nem latolgatok.

Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi, keveselld, ami most

van; az örökkévalót keresd, az örökkévalót tudd, kerüld az elismerést,

viseld el a botránkozást, belém vesd minden reményedet, semmit se

kívánj kívülem, s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress.

Egy valaki, aki engem nagyon szeretett, igen tudóssá vált az isteni

dolgokban, és csodálatosan beszélt.

Több hasznát látta annak, hogy mindent elhagyott, mint annak látta

volna, ha a tudományban műveli magát.

De némelyeknek mindenki elôtt nyilvánvaló dolgokról szólok, másoknak

kiválasztott titkokról, van, akinek jelekben és árnyékokban, gyöngéden

jelenek meg, mások elôtt eláradó világosságban nyilatkoztatom ki

titkaimat.

A könyvekben egy a szó, de nem mindenkit egyformán okosít meg.

Mert belül én munkálkodom, a tanító, az igazság, a szív vizsgálója és

a gondolatok megfejtôje, a tettek sugalmazója, s én annyit adok

mindenkinek, amennyit méltányosnak ítélek.

========================================================================

III./44. Nem érdemes külsô javak megszerzésére törekednünk

 

 

I.

Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy

tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot

mindenestül keresztre feszítette.

Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj,

ami békességedre van.

Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit

meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed.

Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ô ítéletére adsz,

könnyen vállalod a vesztes szerepét is.

 

II.

Ó Uram, mire jutottunk?

Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk,

futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük

emlékezetünkbe.

Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a

legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen

szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén

jól is érzi magát közöttük elmerülve.

========================================================================

III./45. Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni

 

 

I.

Uram, segíts ki engem a bajból, mert semmit sem ér az emberek

segítsége.

Hányszor nem találtam hűséget ott, ahol nagyon számítottam reá.

És hányszor leltem ott, ahol ingyen sem reméltem!

Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás, az igazak életének

megoldása benned van, Istenem.

Áldott légy, Uram, Istenem, mindenért, ami történik velünk.

Gyöngék és állhatatlanok vagyunk, könnyen csalódunk és megváltozunk.

Ki az az ember, aki mindenben oly gondosan és óvatosan tud vigyázni

magára, hogy soha nem csalódik vagy el nem téved?

De, aki benned bízik, Uram, és ôszinte szívvel téged keres, az nem

könnyen botlik el.

Ha pedig mégis bajba jut, ha még annyira belékeveredik is, te

egykettôre kimented, megvigasztalod, mert te nem hagyod el véglegesen

a benned bizakodót.

Ritka a hű barát, aki barátja mellett minden rosszban kitart.

Te, Uram, csak te vagy a fogyhatatlan hű mindenben, kívüled senki más.

 

II.

Ó mennyire helyén volt az esze annak a szent embernek, aki azt mondta:

Az én lelkem megállapodott, és ráépült Krisztusra.

Ha én is így volnék, nem indítana meg olyan könnyen az emberektôl való

félelem, mozdulatlanul állnék a szavak nyílzáporában.

Ki tud mindent elôre kiszámítani, ki vehetné elejét minden eljövendô

rossznak?

S ha gyakran bánt az is, amit elôre látunk, csoda-e, ha a nemvárt

csapás súlyosan megsebez?

De ha ily sebezhetô vagyok, miért nem vigyáztam jobban magamra?

Miért hittem oly könnyen másoknak?

Dehát emberek vagyunk, bizony, csak gyarló emberek vagyunk, még ha

sokan angyalnak vélnek és mondogatnak is.

Kinek higgyek, Uram, kinek, ha nem neked?

Te vagy az igazság: nem csalsz, és nem csalatkozol.

Viszont minden ember hazug, esendô, megbízhatatlan, s kivált szavával

gyakran vétkezik, úgy hogy aligha lehet egy szóra elhinni, ami elsô

tekintetre igaznak látszik.

Bizony igazán intettél, Uram, hogy óvatos legyek az emberek között, s

mert ellensége az embernek saját háza népe is, ne higgyük, ha valaki

azt hirdeti: íme itt, íme ott.

Saját káromon tanultam meg, bár vigyázóbbá s ne még oktalanabbá tenne

a tapasztalat!

Észen légy, mondja valaki, észen légy, és rejtsd jól szívedbe

szavamat.

S míg én lakatot vetek a számra, hiszem és ôrzöm a titkot, aki

hallgatásra kért, képtelen hallgatni, rögtön elárul engem is, magát

is, és kereket old.

Az ilyen szavajátszó és megbízhatatlan emberektôl óvj meg engem, Uram,

hogy kezükbe ne essem, s magam effélét el ne kövessek.

Igaz és próbált szót adj a számba, az álnok nyelvet távoztasd el

tôlem.

Amit mástól szenvedni nem akarok, azt én sem követhetem el.

 

III.

Ó de jó és micsoda békesség forrása, hallgatni arról, ami nem tartozik

ránk, nem hinni mindent, válogatatlan, könnyen tovább nem adni, ami

fülünkbe jut, magunkat kevés emberrel közölni!

Téged keresni mindig, szívek vizsgálója, el nem sodródni a szavak

szelében, hanem azt kívánni, hogy bennünk is, kívülünk is minden a te

akaratod tetszése szerint alakuljon.

Mennyivel biztonságosabban megôrizhetjük a mennyei kegyelmet, ha nem

akarunk feltűnést kelteni az emberek között, nem törekszünk olyasmire,

amiért megcsodálhatnának, hanem egész igyekezettel azon vagyunk, ami

életünk és buzgóságunk gyarapodására szolgál.

Milyen sok embernek ártott, hogy erényük köztudomásra jutott, és korán

elismerést vívott ki, s mennyire hasznosnak bizonyult, ha valaki

szótlan ôrizte a kegyelmet ebben a kockázatokkal teli életben,

amelyrôl méltán mondják, hogy csupa kísértés, folytonos hadiállapot.

========================================================================

III./46. Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat

 

 

I.

Fiam, állj meg keményen, és vesd belém bizalmad.

Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegôn, de a követ meg nem sértheti.

Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz.

Ha lelkiismereted nem vádol semmirôl, szánd rá magad, hogy Istenért

ezt is jó kedvvel elviseld.

Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell

hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz.

S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még

test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint

kellene.

Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy

hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz.

De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az

emberek tetszését keresed.

Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt

megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem

haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem

feszítetted.

De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem.

Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság

kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy

szálkánál többre nem becsülöd?

Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is?

De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt

könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd.

Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére,

azt emberektôl való félelem meg nem köti.

Mert én minden titoknak bírája és ismerôje vagyok, tudom, mi hogy

esett, ki sértett, ki tűrt.

Tôlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így

nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében.

Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de elôbb mind a kettôt próbára

vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet.

Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz,

állandó, meg nem másítható.

Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem

téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a

balgák elôtt.

Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját

tetszésedre támaszkodnál.

Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten.

Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi.

De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte.

Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója,

aki nem külsô szín és emberi látszat szerint ítélek.

Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek

ítélete dicséretesnek állít.

 

II.

Uram Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen

gyarló és álnok az ember; légy erôsségem, hogy minden bizalmamat beléd

vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem.

Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illô, hogy ha dorgálnak,

megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek.

Bocsásd meg nekem, kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add

meg nekem a nagyobb türelem ajándékát.

Mert többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot

ígér, mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos

titkait védelmezi.

S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem abban

önigazolásom, mert irgalmad nélkül elôtted semmi élô igaznak nem

bizonyul.

========================================================================

III./47. Mindent, ami nehéz, érdemes elviselni az örök életért

 

 

I.

Fiam, el ne csüggedj a fáradozásban, amelyet értem vállaltál, s a

bajok se verjenek le egészen, akármi történjék, ígéretemben találj

erôt és vigasztalást.

Én elegendô vagyok arra, hogy minden mértéken túl megajándékozzalak,

nem is fogsz sokáig fáradozni, nem szegôdik mindenütt nyomodba a

fájdalom.

Várj egy csöppet, hamar meglátod végét a bajoknak.

Egyszer üt az az óra, amelyben minden fáradozásod és nyugtalanságod

megszűnik.

Rövid, alig-való mindaz, ami csak egy ideig tart.

Tedd, amit teszel, hűséges munkás légy szôlômben, magam leszek

jutalmad.

Írj, olvass, énekelj, fohászkodj, tarts csöndet, imádkozzál, viseld

férfihoz illôen, ami kedved ellen van; mindezt s még nagyobb

küzdelmeket is érdemes vállalni az örök életért.

Rádköszönt a békesség egy napon, amelyet elôre ismer az Úr, és nem

lesz több nappal meg éjszaka, mint itt e világon, hanem örök

világosság, végtelen tündöklés, rendíthetetlen béke és biztonságos

nyugalom.

Akkor majd nem kérdezed, ki szabadít meg engem a halálnak testétôl,

nem kiáltod: jaj nekem, mert ittlakásom meghosszabbodott; mert akkor

végsô vereséget szenved a halál, az üdvösség kikezdhetetlen véglegessé

válik, nem lesz többé aggódás, csak boldog jókedv, szíves és tisztes

társalkodás.

 

II.

Ó ha megpillanthatnád a szentek mennyei koronáját, s hogy már most is

mekkora dicsôségben élnek, pedig evilág megvetette ôket, s azt

gondolta, arra sem méltók, hogy éljenek; bizony porig alázkodnál, s

inkább kívánnál mindenki alattvalója lenni, hogysem csak egynek is

parancsolni, nem óhajtanád, hogy ebben az életben boldog napokat érj,

hanem inkább örülnél, ha Istenért háborúságot szenvedhetsz, s igen

nagy nyereségnek tartanád, ha az emberek semmibe vesznek.

Ó ha ráéreznél ezeknek az ízére, és mélyen szívedbe fogadnád, hogy

mernél akkor csak egyszer is panaszkodni?

Hát nem kell-e az örök életért mindent eltűrni, ami keserves?

Nem kis dolog ám elveszteni vagy megnyerni Isten országát.

Emeld hát orcádat az égre: íme, én és velem minden szentjeim, akik a

földön nagy harcot álltak.

Most örvendenek, most vigasztalásban van részük, most biztonság és

nyugalom veszi körül ôket, és örökkön örökké velem maradnak Atyám

országában.

========================================================================

III./48. Az örökkévalóság napjának fölvirradása és a jelen

élet szűkös volta

 

 

I.

Ó boldog otthon: mennyei város!

Ó örökélet egyetlen, véget nem érô napja, amelyre éjszaka sosem borul,

hanem mindig a legfôbb igazság sugara világosít meg.

Mindig vidám, mindig bátorságos nap, amelynek állapota sosem fordul az

ellenkezôjére.

Ó bár fölvirradt volna ez a nap, és minden elmúlandónak volna vége!

Hiszen tündöklik már: fogyhatatlan fénnyel, ragyogással -- a szentek

elôtt, de a földön zarándoklóknak csak messzirôl, tükör által.

A mennyei polgárok már tudják, milyen örvendetes nap ez, Évának

számkivetésben élô fiai pedig siratják, milyen keserves és csüggesztô

ez a földi élet.

A földi élet napjai kevés számúak és gonoszak, fájdalom és szűkölködés

a jellemzôjük.

Azokban az embert ezer bűn beszennyezi, ezerféle szenvedély

háborgatja; ezernyi félelem bénítja, ezer meg ezer gond megosztja,

sokfelé ágazó kíváncsiság szétszórja, sok hiúság rabbá teszi, sok

tévedés elzárja elôle a kilátást, sok munka ôrli, kísértés görnyeszti,

gyönyör lankasztja, ínség hervasztja.

Ó, mikor lesz vége mind e rossznak, mikor szabadulok meg a vétkek

nyomorúságos rabságából?

Mikor lesz az, Uram, hogy már egyedül csak te jársz az eszemben, s

teljesen benned örvendezem?

Mikor omlik le körülem minden akadály, mikor szabadulok meg test és

lélek minden koloncától?

Mikor köszönt rám a szilárd, meg nem zavarható és biztonságos béke, az

a benn és künn egyformán nyugalmat teremtô, az a mindenfelôl erôs?

Áldott Jézus, mikor jutok a te látásodra, mikor szemlélhetem a te

országodnak dicsôségét, mikor leszel nekem mindenben mindenem?

Ó mikor fogadsz magadhoz a te országodba, amelyet öröktôl fogva

elkészítettél azoknak, akiket szeretsz?

Most magamra hagytál: ellenséges földön, szegényen, számkivetetten.

Itt mindennapos a küzdelem, folytonos kárvallás az élet.

 

II.

Vigasztalj meg számkivetettségemben, enyhítsd fájdalmamat, mert hozzád

sóhajt minden vágyakozásom.

Hisz csak teher nekem minden, amit evilág vigasztalásomra fölkínál.

Vágyva vágyom arra, hogy veled igazán és boldogan egyesüljek, de nem

tudlak megragadni.

Osztályrészemnek választom, hogy ahhoz ragaszkodjam, ami mennyei,

mégis földhöz nyom mindenféle evilági ügy, meg nem fékezett ösztönös

hajlandóság.

Azt kívánom, hogy lélekkel mindennek fölébe nôjek, tetszik, nem

tetszik, mégis sokszor alul maradok -- test törvénye szerint.

Így viaskodom, én szerencsétlen ember önmagammal, és magamnak terhe

lettem, mert lelkem fölfelé vágyakozik, testem meg lefelé tart.

Ó, mit kínlódom magamban, míg lelkemben a mennyei igazságokat

forgatom, s a test rendetlensége imádságomban egykettôre megzavar.

Én Istenem, ne távozzál el tôlem, haragodban el ne hagyd a te

szolgádat.

Sújtsd el tündöklô villámodat, és szórd szét ezeket: lôdd ki

nyilaidat, hogy az ellenség minden zavaró képe elfoszoljon.

Gyűjtsd magadhoz egész érdeklôdésemet, add, hogy elfeledjek minden

evilági dolgot, segíts, hogy a vétkeknek elmémbe kapaszkodó

elképzelését gyorsan elutasítsam, megutáljam.

Jöjj, segíts meg, örök Igazság, hogy semmi hívság meg ne tántorítson,

lépj be hozzám, gyöngéden, hatalmasan, és orcád elôl fusson el minden,

ami tisztátalan.

Bocsáss is meg nekem, nézd el irgalmasan, hogy imádkozás közben

annyiszor másra gondolok, nem terád.

Mert ôszintén megvallom, hogy többnyire nagyon szétszórt vagyok.

Igen sokszor nem ott vagyok, ahol test szerint állok vagy ülök, inkább

ott, ahová gondolataim elragadnak.

Én ott vagyok, ahol eszem jár, eszem meg többnyire ott jár, ahol az

van, amit szeretek.

Gyakran eszembe ötlik, ami természet szerint örömömre van, aminek

használata gyönyörűséget szerez.

Hiszen kimondtad kereken, örök Igazság: Ahol a kincsed, ott a szíved

is.

Ha a mennyországot szeretem, szívesen forgatom elmémben a mennyei

dolgokat.

Ha a világot szeretem, a világi szerencsén örvendezem, és szomorkodom

a benne adódó viszontagságokon.

Ha a testet szeretem, képzeletemben gyakran járnak a testi örömök.

Ha a lelket szeretem, abban lelem boldogságomat, hogy a lelki dolgokon

elmélkedjem.

Mert amit csak szeretek, arról szívesen beszélek, hallok, s az

efféléknek képét örömest viszem haza magammal.

De boldog az az ember, aki a te kedvedért, Uram, elköszön minden

teremtménytôl, erôszakot vesz a természeten, és a test érzéki

kívánságait a lélek buzgóságával keresztre feszíti, hogy eszmélése

felhôtlen legyen, és neked tiszta imádsággal áldozzon, méltón az

angyalok kórusában való részesedésre, mert magában s maga körül

mindent eltüntetett, ami földi.

========================================================================

III./49. Mit jelent az örökélet vágya, s mekkora ígéretek

bátorítják a küszködôt

 

 

I.

Fiam, ha érzed, hogy onnan fölülrôl lelkedbe árad az örökélet vágya, s

azt kívánod, hogy kiléphess a test sátorából, és így arcomnak fényét a

változandóság árnyéka nélkül szemlélhesd, akkor nyisd tágra szívedet

és egész vágyakozással fogadd magadba ezt a szent sugallatot.

Adj sokszorosan hálát a Magasságbeli jóságnak, hogy kegyelmében így

bánik veled, nagylelkűen meglátogat, serényen fölserkent, hatalmasan

fölragad, hogy saját súlyod a földhöz ne tapasszon.

Hiszen mindez nem a te gondolatodból vagy igyekezetedbôl adódott,

hanem csakis a mennyei kegyelem s az isteni irgalom jóvoltából, hogy

az erényekben alázatosságod növekedése által is gyarapodjál,

fölkészülj a rád váró küzdelmekre, és szíved egész vonzalmával hozzám

kapcsolódj, buzgó jóakarattal nekem igyekezz szolgálni.

 

II.

Fiam, sokszor ég a tűz, de füst nélkül nem lobban föl a láng.

Éppígy vannak, akikben lobog az odaföntvalók utáni vágy, mégsem

szabadok a testi kívánságok kísértésétôl.

Ezért aztán nem is szánják egészen tisztán Isten dicsôségére azt, amit

tôle oly nagy vágyakozással kérnek.

Sokszor ilyen a te vágyakozásod is, amelyet olyan hevesnek, sürgetônek

találsz.

Bizony nem tiszta és tökéletes az, amire foltot vet az önérdek.

Ne azt kérd, ami neked kedves és kellemes, hanem ami nekem örömet és

dicsôséget szerez; hiszen ha helyesen rangsorolsz, minden

kívánságodnál s mindennél, amit megkívántál, többre kell tartanod az

én rendelésemet, és azt kell követned.

Tudom kívánságodat, fülembe jutott sűrű fohászkodásod.

Már Isten fiainak dicsôséges szabadságában szeretnél lenni, már

örömest laknál az örök hajlékban, a boldog mennyei hazában; de nem

érkezett még el az az óra, másnak van még itt az ideje, a küzdelem

ideje ez; a fáradozásé, a megpróbáltatásé.

Kívánod, hogy betöltsön a legnagyobb jó, de most még képtelen vagy

elérni.

Számíthatsz rám: várakozzál, mondja az Úr, míg el nem jön Isten

országa.

Még próbatételeket kell kiállnod a földön, sokat kell tanulnod.

Idônként részed lesz vigasztalásban, de teljes megelégedésre ne

számíts.

Szedd hát össze magad, légy erôs, hogy szembe tudj fordulni a

természettel tettben, tűrésben egyaránt.

Kell, hogy felöltsd magadra az új embert, és más férfivá változzál.

Gyakran meg kell tenned, ami kedved ellen van, és le kell mondanod

arról, ami kedvedre volna.

A mások tetszése fontos lesz, hogy neked mi tetszik, nem számít.

Mások szavát meghallgatják, a tiédet semmibe veszik.

Mások kérnek majd, és kapnak is, te kérsz, de hiába.

Másokat nagynak emlegetnek, rólad azonban senki sem beszél.

Másokra hol ezt bíznak, hol azt, rólad azt tartják, hogy semmire sem

vagy használható.

Mindezért természetesen újra meg újra elszomorodol, s nagy dolog lesz,

ha némán tűröd az egészet.

Ilyesmiben és ehhez hasonlókban vettetik próbára Isten szolgájának

hűsége.

így mutatkozik meg, mire vitte az önmegtagadásban és önmaga

megtörésében.

Alig van más valami, amiben úgy és annyira el kellene jutnod a

halálig, mint abban, hogy lásd és eltűrd, ami akaratoddal ellenkezik,

fôképpen akkor, ha olyasmit parancsolnak, amit helytelennek és kevésbé

hasznosnak ítélsz.

Mivel pedig hatalom alatt állsz, és nem mersz parancsolóddal

szembeszegülni, azért nehéznek gondolod, hogy más rendelése szerint

járj, és önakaratodról teljesen lemondj.

De fontold meg, fiam, milyen nagy a haszna ennek az erôfeszítésnek,

milyen rövid ideig tart, s milyen nagy jutalom koronázza; akkor majd

nem fogsz zúgolódni miatta, hanem a türelemben nagy vigasztalást

találsz.

Mert ha most önként lemondasz sok apró akarásról, akaratodnak örök

beteljesülését nyered meg a mennyben.

Hiszen ott mindent megtalálsz, amit csak akartál, mindent, amire

vágyad irányulhatott, ott a tiéd lesz minden jónak teljessége, s nem

kell félned, hogy elveszítheted.

Ott a te akaratod mindig egy lesz velem, semmit sem kíván külön,

magának.

Ott majd senki sem szegül ellened, senki sem panaszkodik rád, senki

sem vet gáncsot neked, semmi sem áll utadba, hanem minden egyszerre

jelen lesz, amit csak kívánsz, minden éhséged megújul, hogy egészen

beteljen.

Ott koronával fizetek a gyalázat elviseléséért, a dicséret köntösét

adom rád a szomorúságért, s az utolsó hely elfogadásáért örök trónusra

ültetlek.

Ott majd megmutatkozik az engedelmesség gyümölcse, örömre fordul a

vezeklés fáradságos gyakorlata, s az alattvalói alázat fejére tündöklô

korona kerül.

Most hát hajolj csak alázatosan mindenkinek keze alá, ne törôdj azzal,

ki mondta vagy parancsolta ezt vagy azt, hanem nagy igyekezettel azon

légy, hogy akár elöljáró, akár nálad fiatalabb, akár veled egyenlô

valamit kér vagy megkíván, mind vedd olyasminek, ami javadra van, s

ôszinte jószándékkal iparkodj meg is tenni.

Törekedjék csak ez erre, az arra, keresse dicsôségét az egyik ebben, a

másik abban, s magasztalják csak ezren ezerféleképpen, te ne ebben és

ne abban, hanem önmagad megvetésében leld örömed s azontúl egyedül az

én tetszésemben, az én becsületem gyarapodásában.

Erre kell vágyódnod, ezt választanod, hogy akár élsz, akár halsz,

mindig Isten dicsôüljön meg benned.

========================================================================

III./50. Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell

ajánlania magát

 

 

I.

Uram, Istenem, mennyei szent Atyám, légy áldott most és mindörökké!

Amint akartad, úgy lett, és amit te cselekszel, mind jó.

Benned legyen szolgádnak öröme, ne önmagában vagy valami másban, mert

egyedül te vagy az igazi öröm, te vagy az én reményem és koronám,

vigasságom és tisztességem, én Uram.

Mije van a te szolgádnak, azon túl, amit tôled kapott s meg nem

érdemelt?

A tiéd minden, amit adtál, amit alkottál.

Szegény vagyok én, és ifjúságomtól fogva fáradok, lelkem néha úgy

megszomorodik, hogy sírnom kell miatta, máskor meg magára is

haragudnia kell, annyi rendetlen kívánság ébred benne.

Vágyva vágyom a béke örömére, óhajtom a te fiaidnak békességét, akiket

vigasztalásod fényében terelgetsz.

Ha békességet adsz, ha szent örömmel árasztasz el, a te szolgád lelkét

énekszó tölti be, áhítatos lesz dicséretedben.

De ha magadtól megfosztasz, mint gyakran tenni szoktad, képtelen

vagyok arra, hogy fussak parancsaid útján, inkább megroskad a térdem,

hogy a mellemet verjem, mert nem vagyok már olyan, mint tegnap,

tegnapelôtt, amikor homlokomon ragyogott a te világosságod, és a rám

zúduló kísértésektôl szárnyaid árnyéka oltalmazott.

 

II.

Igazságos és mindenkor dicséretre méltó Atya: eljött az óra, hogy

próbára vettessék a te szolgád.

Szeretni való Atya, méltó, hogy ebben az órában valamit szenvedjen

érted a te szolgád.

Örökké tisztelendô Atya, ütött az óra, amelynek elérkezését öröktôl

fogva eltervezted, hogy egy kis idôre külsôképpen elbukjék a te

szolgád, de belsôleg mindig veled éljen.

Valameddig semmibe vegyék, megalázzák és megfogyatkozzék az emberek

elôtt, szenvedés, betegség törje meg, hogy az új nap hajnalán újra

föltámadjon veled, és mennyei dicsôségbe öltözzék.

Szent Atya, te rendelted és akartad így, az lett, amit kiszabtál.

Mert kegyelem az a te barátod számára, hogy a világban szenvedhet és

zaklattatást állhat ki teérted: bárakárhányszor, bárakárki kezétôl

engeded, hogy az megessék.

A te elhatározásod, a te gondviselésed nélkül s ok nélkül semmi sincs

a földön.

Jó nekem, Uram, hogy megaláztál, hadd tanuljam rendeléseidet, és

elvessem magamtól szívemnek minden fölfuvalkodását és kevélységét.

Hasznomra van az, hogy szégyen borítja arcomat, így inkább nálad

keresek majd vigasztalást, mint az emberek között.

Mert megtanultam ebbôl a te kifürkészhetetlen ítéletedtôl való

félelmet, ki az igaz embert együtt ostorozod a hamissal, de nem

méltányosság és igazság nélkül.

Hála neked, hogy nem könyörültél azon, ami rossz bennem, hanem

keserves csapásokkal sújtottál, megsebesítve, falak közé zárva kívül

és belül.

Nincs, aki megvigasztaljon, mind azok között, akik az ég alatt vannak,

csak te, Uram, Istenem, lelkek mennyei orvosa, aki megsebesítesz és

meggyógyítasz, az alvilágba vezetsz és visszahozol.

Fegyelmezô kezed rajtam, és még a vesszôd is okulásom.

Íme, kedves Atyám, kezedben vagyok én, javító vesszôd alatt

meghajolok, üsd a hátamat és a nyakamat, hogy görcsös akaratom

akaratodhoz hajlítsam.

Tégy kezes és alázatos tanítványoddá, amint tenni szoktad, hogy

mindenben kívánságod szerint járjak-keljek.

Magamat s mindenemet megjavításra neked ajánlom, jobb itt

dorgáltatnom, mint a másvilágon.

Te mindent tudsz és számon tartasz, semmi sem marad rejtve elôtted az

ember lelkiismeretében.

A jövendô dolgokat tudod, mielôtt megvalósulnak, nincs szükséged rá,

hogy valaki tanítson vagy figyelmeztessen arra, ami a világban

történik.

Te tudod, mi szolgál elômenetelemre, és mekkora zaklatásra van

szükségem, hogy a bűnök rozsdája letisztuljon rólam.

Tégy velem a te kedves jó akaratod szerint, és ne utáld meg bűnös

életemet, senki jobban és világosabban nem ismeri azt, mint egyedül

te.

Add meg nekem Uram, hogy tudjam, amit tudnom kell, azt szeressem, amit

szeretnem kell, azt dicsérjem, ami neked leginkább tetszik, azt

becsüljem, ami elôtted drága, s vessem meg azt, amit a te szemed

szennyesnek lát.

Ne engedd, hogy a szemnek külsô látása szerint ítéljek, sem hogy az

avatatlan emberek fülének hallása szerint nyilatkozzam, hanem igaz

ítélettel tegyek különbséget láthatók és szellemiek között, s a te

tetszésedet, akaratodat keressem mindig mindenek fölött.

Az emberek szimata gyakran megcsalódik, amikor ítéletet kell mondani,

evilág barátai is csalódnak, amikor annyira szeretik azt, ami látható.

Miben lesz attól jobb az ember, ha a másik ember nagyobbnak tartja?

Csalatkozó a másik csalatkozót, hiú a hiút, vak a vakot, tökéletlen a

tökéletlent csapja be, ha dicsôíti, s ha alaptalanul dicséri, igazat

szólva, inkább meggyalázza.

Mert azt mondja az alázatos Szent Ferenc: ki-ki annyi, és nem több

amennyit a te szemedben ér.

========================================================================

III./51. Amikor magasabb rendű dolgokra nem futja az erônkbôl,

a kisszerűekkel kell szorgalmasan törôdnünk

 

 

I.

Fiam, lehetetlen az, hogy mindig az erények után való vágyakozás

tüzében égj, vagy az elmélkedés magas fokán állj, közbe-közbe az

eredeti romlás miatt le kell ereszkedned ahhoz, ami alacsonyabb, s e

romlandó élet terhét -- tetszik, nem tetszik --, elundorodva hordanod

kell.

Amíg halandó testben élsz, el-elfog az undor és szíved el-elnehezül.

Egyszóval kell, hogy amíg testben élsz, gyakran fölfohászkodj a test

terhe miatt, azért, mert képtelen vagy folyton lelki dolgokkal és

istenes elmélkedéssel foglalkozni.

 

II.

Ilyenkor jól teszed, ha alacsony, külsô foglalatossághoz menekülsz, és

a jótettekben üdülsz föl, hogy eljövetelemet, mennyei látogatásomat

szilárd reménységgel várd, számkivetettséged, lelked szárazságát

türelmesen viseld, míg újra meg nem látogatlak, és minden bajodtól meg

nem szabadítlak.

Mert majd úgy intézem, hogy elfeledd fáradozásod, szívbeli békét

élvezz.

Kinyitom elôtted az Írásoknak szép zöld mezejét, hogy kitágult szívvel

futni kezdj parancsaimnak útján.

Akkor majd azt mondod: nem foghatók az evilági szenvedések az

eljövendô dicsôséghez, amely fölragyog mibennünk.

========================================================================

III./52. Ne higgye senki, hogy méltó a vigasztalásra, inkább

azt, hogy rászolgált a büntetésre

 

 

I.

Uram, nem vagyok méltó a te vigasztalásodra, sem semmiféle lelki

látogatásra.

Azért hát méltón bánsz velem, amikor elnézed ínségemet és

elhagyatottságomat.

Hiszen ha tengernyi könnyet onthatnék is, akkor sem volnék méltó

vigasztalásodra.

Azért semmi másra nem vagyok méltó, csak az ostorra és a büntetésre,

mert gyakran és súlyosan megbántottalak, és sokmindenben nagyon

vétkeztem.

Bizony, ha mindent latra vetünk, a legkisebb vigasztalást sem

érdemlem.

De te kegyes és irgalmas Isten, nem akarod, hogy teremtményeid

elvesszenek, mert így mutatod meg jóvoltod gazdagságát

irgalmasságodnak edényei iránt, érdemünk nélkül is méltóztatol

vigasztalást szerezni a te szolgádnak minden emberi mértéken fölül.

Mert a te vigasztalásaid nem olyanok, mint az emberek vigasztaló

szava.

Mit cselekedtem, Uram, hogy mennyei vigasztalásban részesítesz?

Én nem emlékszem arra, hogy valami jót is tettem volna, inkább mindig

a vétekre hajoltam, a javulásra restnek mutatkoztam.

Így igaz, nem tagadhatom.

Ha másként mondanám, veled találnám szemben magamat, és nem akadna

senki védelmezôm.

Mit érdemeltem bűneimért, ha nem a kárhozatot és az örök tüzet?

Igazán megvallom, hogy rászolgáltam minden szégyenre és

megaláztatásra, nem is illik, hogy a neked szentelt emberek között

legyek.

És bár ezt nem örömest hallom, mégis vádat emelek önmagam ellen, s az

igazságnak megfelelôen kárhoztatom bűneimet, hogy irgalmadat

könnyebben kikönyöröghessem.

Mit mondjak, én bűnös, mikor arcomat egészen elborítja a pirosság?

Más szóra nem nyílik ajkam, csak erre az egyre: vétkeztem, Uram,

vétkeztem, irgalmazz nekem, bocsáss meg nekem.

Hagyd, hogy egy kissé sirassam fájdalmamat, mielôtt elmennék a sötét

birodalomba, amelyre a halál köde nehezül.

 

II.

Mit kívánsz oly igen a váddal terhelt, nyomorult bűnöstôl, mint hogy

megtörjön, megalázkodjék vétkei terhe alatt?

Az igaz töredelemben és a szív megalázkodásában megszületik a bocsánat

reménye, elcsöndesül a megzavarodott lelkiismeret, visszatér az

elveszett kegyelem, menedéket talál az ember az eljövendô harag elôl,

és szent csókban egymásra talál Isten meg a bűnbánó lélek.

Bűneink alázatos megbánása kedves áldozat a te szemedben, Urunk,

sokkal kellemesebb illatot áraszt, mint a tömjénfüst.

Ez az a drága kenet is, amellyel megengedted, hogy szent lábadat

megkenjék, mert a megtört és alázatos szívet sohasem vetetted meg.

Itt találhatunk hát menedéket az ellenség haragvó orcája elôl, itt

javulást és tisztulást, kiemelkedést mindabból, ami ránktapadt és

beszennyezett.

========================================================================

III./53. Isten kegyelmében evilág bölcsei nem részesülnek

 

 

I.

Fiam, drága dolog az én kegyelmem, nem vegyül olyasmivel, ami idegen

tôle, sem földi vigasztalással.

El kell hát utasítanod mindent, ami a kegyelem útjába akadályt vet, ha

azt kívánod, hogy az beléd áradjon.

Keress magadnak rejtekhelyet, szeresd az egyedüllétet, senkinek

vigasztaló beszéde után ne kívánkozz, inkább Istenhez fordulj áhítatos

imádsággal, hogy lelked töredelmes, lelkiismereted tiszta legyen.

Az egész világot vedd semmibe, minden külsô tevékenységnél többre

becsüld, ha Istennel foglalatoskodol.

Mert képtelenség, hogy velem törôdj és ugyanakkor örömödet leld a

múlandó dolgokban is.

El kell távolodnod attól, ami ismerôs és kedves neked, meg kell

fosztanod lelkedet minden evilági vigasztalástól.

Erre kér Szent Péter apostol is, hogy Krisztus hívô népe jövevénynek

és zarándoknak tekintse magát itt e földön.

Ó mekkora bizakodás lesz abban a haldoklóban, akit semmi földi vonzalom

nem köt evilághoz.

De hogy ennyire független legyen mindentôl a szíved, nem igényli még a

lomha lélek, nem is ismeri a földhöz tapadt ember a belsô ember

szabadságát.

Ha azonban valóban arra törekszel, hogy lelki ember váljék belôled, le

kell mondanod arról is, ami távol van tôled, arról is, ami közeledben

van, és senkitôl nem kell jobban óvakodnod, mint önmagadtól.

Ha önmagadat teljesen legyôzöd, minden máson már könnyebben diadalt

veszel.

Az igazi gyôzelem az, hogy önmagadon diadalmaskodjál.

Mert aki önmagával bír úgy, hogy érzéki természete eszének, esze pedig

mindenben nekem engedelmeskedik, az valóban legyôzte önmagát és ura a

világnak.

 

II.

Ha azon igyekszel, hogy erre a csúcsra fölhágj, keményen neki kell

vágnod, és a fejszét a gyökérre kell vetned, hogy kiszaggasd és kitörd

azt a rejtett rendetlen hajlandóságot, amely magadhoz és saját anyagi

hasznodhoz húz.

Majd minden, amit gyökeresen le kell gyôznöd, abból a vétekbôl

származik, hogy az ember önmagát igen rendetlenül szereti.

Ahol ezt a hibát legyôzik, kiküszöbölik, nyomban nagy békesség és

nyugalom támad.

De mivel kevesen fáradoznak azon, hogy tökéletesen meghaljanak

maguknak, s önmaguk igazi elhagyására sem törekszenek, azért aztán

legtöbben maradnak önmaguk rabjai, és képtelenek lélekben önmaguk fölé

nôni.

Aki azonban vágyódik arra, hogy velem szabadon járjon-keljen, annak

halálra kell szánnia minden hiábavaló és rendetlen kívánságát, s az

semmi teremtményhez önzô szeretettel vágyakozva nem ragaszkodhatik.

========================================================================

III./54. A kegyelem és a természet különbözô megmozdulásai

 

 

I.

Fiam, gondosan figyeld meg a természet és a kegyelem megmozdulásait,

mert nagyon különbözôképpen és nehezen megfoghatóan mozdulnak meg, és

aligha tud köztük különbséget tenni más, mint a belsô világosságtól

megvilágosított lelki ember.

Mert mindenki a jóra vágyik, s azzal, amit mond vagy amit tesz,

mindenki valami jóra törekszik, azért sokan annak megítélésében

csalódnak, hogy mi is a jó.

 

II.

A természet álnok, sokakat magához csalogat, behálóz és becsap, és

mindenben magát állítja célnak.

A kegyelem viszont nyíltan jár-kel, a rossznak színétôl is elfordul,

csalárdságokat nem forgat, és mindent egészen Istenért végez, ôbenne

keresi végsô megnyugvását is.

A természet kelletlenül fogadja a halált, hasonlóképpen a

szorongattatást és a legyôzetést is; a kegyelem viszont igyekszik

önmagunk megtagadásán, ellenáll az érzéki vágyaknak, törekszik arra,

hogy az alattvaló szerepét tölthesse be, vágyódik az után, hogy

legyôzzék, és nem kívánja élvezni saját szabadságát, szereti, ha

fegyelem alatt tartják, nem vágyódik máson hatalmaskodni, hanem csak

arra vágyakozik, hogy mindig Isten keze alatt éljen, álljon és legyen,

és kész arra, hogy Istenért minden emberi teremtmény elôtt

meghajoljon.

A természet saját hasznára fáradozik, azt figyeli, mit nyerhet el a

másiktól, a kegyelem pedig nem azt latolgatja elsôsorban, hogy neki mi

hasznos és elônyös, hanem hogy mi szolgál a sokaság javára.

A természet szívesen veszi a tiszteletet és a megbecsülést, a kegyelem

pedig minden tisztességet és dicsôséget hűségesen Istenre hárít.

A természet retteg a szégyenvallástól és a gyalázattól, a kegyelem

pedig örvend, ha Jézus nevéért megaláztatásban van része.

A természet kedveli a henyélést és a test nyugovását, a kegyelem pedig

képtelen a semmittevésre, örömest vág neki a munkának.

A természet kedveli a feltűnôt és a szépet, visszariad attól, ami

kopott és durva, a kegyelem viszont az egyszerű és közönséges

öltözékben érzi jól magát, nem átall olcsó ruhába öltözni, még az

ócska, rongyos holmitól sem irtózik.A természet az ideigvalóra tekint,

örül a földi haszonnak, szomorkodik az anyagi kár miatt, csekélyke

sértô szó is fölbosszantja.

A kegyelem az örök javakra figyel, nem tapad hozzá az ideigvalókhoz,

nem bánkódik a veszteségen, nem keseredik el keményebb szavak miatt

sem, mert kincsét, örömét a mennyben látja, ahol semmi sem vész el.

A természet mohó és szívesebben kap, mintsem hogy adjon, szereti ha

valamit sajátjának, tulajdonának nevezhet, a kegyelem könyörületes és

önzetlen, kerüli a külön utakat és kevéssel beéri; úgy tartja: nagyobb

boldogság adni, mint kapni.

A természetet hajlandósága a teremtményekhez, tulajdon testéhez,

hívságos dolgokhoz, a sürgô-forgó társasághoz vonzza, a kegyelem

Istenhez húz meg az erényekhez, lemond a teremtményekrôl, menekül a

világtól, gyűlöli a test kívánságait, visszafogja a csavaroghatnékot,

szégyell a nyilvánosság elôtt szerepelni.

A természet kap a külsô vigasztaláson, amelyben érezhetô örömet talál,

a kegyelem csak Istenben keres vigasztalást, és minden láthatón túl a

legfôbb jóban akar örvendezni.

A természet mindent nyereségért, saját hasznára tesz, ingyen semmire

sem hajlandó, elvárja, hogy ami jót tesz, azért hasonló jót vagy még

jobbat kapjon, dicséretben, kedvezményekben részesüljön, azt kívánja

hogy tettét, adományát sokra tartsák.

A kegyelem viszont nem keres semmi ideigvaló elônyt, nem igényel más

bért, csak Istent magát, evilági szükségére sem kíván többet, csak

amennyi ahhoz kell, hogy az örök élet megnyerésén munkálkodhassék.

A természet örül a sok jóbarátnak meg rokonnak, dicsekszik elôkelô

rangjával, nemes származásával, udvarol a hatalmasoknak, hízeleg a

gazdagoknak, örül a hozzá hasonlóknak.

A kegyelem viszont az ellenséget is szereti, nem lát nagyra barátainak

sokasága miatt, nem sokra nézi a rangot, az elôkelô származást, ha

nagyobb erény nem kapcsolódik hozzá, inkább kedvez a szegénynek, mint

a gazdagnak, jobban együttérez az ártatlannal, mint a hatalmassal, az

igazmondóval örül együtt, nem a hazuggal, s mindig biztatja a jókat,

hogy törekedjenek még nagyobb isteni ajándékokra: és erényeik által

legyenek hasonlóvá Isten Fiához.

A természet hamar panaszkodni kezd, ha kár és bosszúság éri, a

kegyelem férfiasan viseli a szűkölködést.

A természet mindent magára irányít, magáért viaskodik és érvel, a

kegyelem pedig mindent Istenre irányít, akitôl minden ered is, semmi

jót magának nem tulajdonít, magáról kevélyen nagyot nem állít, nem

verseng, saját vélekedését másénak elébe nem helyezi, hanem minden

állásfoglalását, fölismerését aláveti az örök bölcsességnek és Isten

ítéletének.

A természet kíváncsian kutatja a titkokat, szeret hallani minden

újságot, szerepelni óhajt és sokmindent meg akar tapasztalni, vágyódik

arra, hogy elismerjék, hogy olyasmit tehessen, amivel dicséretet és

csodálatot vívhat ki.

A kegyelem nem kíváncsi az újdonságokra, érdekességekre, hisz az mind

a régi romlás tövérôl hajt ki, mert semmi új és állandó nincs a

földön.

Arra tanít hát, hogy érzékeinket megfékezzük, a hiú tetszelgést,

magunk mutogatását kerüljük, ami dicséretre méltó, méltán csodálni

való lehet bennünk, azt alázatosan elrejtsük, minden dologban, minden

tudományban hasznos gyümölcsöt keressünk, mindent Isten dicsôségére,

tisztességének növelésére fordítsunk.

Nem akarja, hogy magát vagy tetteit dicsérjék, hanem azt kívánja, hogy

Istent áldják ajándékaiban, hiszen csupa szeretetbôl mindent ô adott.

 

III.

Ez a kegyelem természetfölötti világosság és Istennek valami sajátos

ajándéka, a választottak ismertetô jele, az örök élet záloga, amely az

embert a föld vonzásából a mennyei javak szeretetére lendíti, és a

testi embert lelki emberré változtatja.

Azért mentôl inkább elnyomja és legyôzi valaki magában a természetet,

annál nagyobb kegyelem árasztja el, és a belsô ember Istennek

naponként való látogatásai által Isten képére annál teljesebben

újjáformálódik.

========================================================================

III./55. A természet romlottsága és az isteni kegyelem hatékonysága

 

 

I.

Uram, Istenem, aki képedre és hasonlatosságodra teremtettél engem, add

meg nekem azt a kegyelmet, amelyet oly hatalmasnak s az üdvösségre

olyannyira szükségesnek mutattál, hadd gyôzzem le gonosz természetem,

mely bűnbe és romlásba ránt.

Érzem testemben a bűn törvényét, amely ellenemond lelkem törvényének,

és fogságba ejt, hogy sokmindenben a testi kívánságok parancsát

kövessem, érzem és képtelen vagyok a szenvedélyeknek ellenállni,

hacsak meg nem segít a szívembe árasztott szent, szent, szent

kegyelmed.

Szükségem van a te kegyelmedre kiváltképpenvaló nagy kegyelmedre, hogy

legyôzzem a természetemet, amely ifjúságától fogva mindig a rosszra

hajlik.

Hiszen ez a természet az elsô emberben, Ádámban elbukott, a bűnbeesés

következtében megromlott, s az ôsi szennynek bélyege minden emberre

átszármazik, úgy hogy maga a természetünk, amelyet te jónak, igaznak

alkottál, most már vétket jelent és a romlott természetnek

gyarlóságát, és önkéntelen mozdulása, ha magára marad, a rosszra

indul, lefelé tart.

A maradék kicsiny jóakarat csak mint a hamuban rejtôzô szikra.

Ilyen maga a természetes ész, amelyet nagy köd vesz körül, de még

különbséget tud tenni a jó és a rossz között, el tudja választani az

igazat a hamistól, viszont képtelen valóra váltani mindazt, amit jónak

lát, az igazság fénye egészen nem otthonos benne, s a hajlamoknak

egészséges összhangját sem képes megteremteni.

Ezért van az, én Istenem, hogy a bennem élô belsô ember örömét leli a

te törvényedben, tudván tudja, hogy parancsod jó, igaz és szent,

elítél minden rosszat és kerülendônek tartja a bűnt; test szerint

mégis a bűn törvényének szolgaságában élek, mert inkább érzéki

kívánságaimnak engedelmeskedem, nem az értelmemnek.

Ezért van, hogy akarni még csak akarom a jót, de megvalósítani sehogy

sem tudom.

Ezért, hogy sokszor sok jót elhatározok, de kegyelem híján, amely

segítene gyarlóságomon, a kicsiny ellenállás is megfutamít, és hamar

elfogyatkozom.

Ez az oka annak, hogy a tökéletességre vezetô utat ismerem, eléggé

tisztán látom, mit kellene tennem, de saját romlottságomnak terhe

alatt megnyomorodva nem szedem össze magam a tökéletesebbre.

 

II.

Ó milyen nagy szükségem van, uram, a te kegyelmedre, hogy belevágjak a

jóba, gyarapodjam benne, és eljussak a jószándékok beteljesedéséig,

kegyelmed nélkül mindenre képtelen vagyok, de mindent megtehetek

akkor, ha kegyelmed megerôsít.

Ó valóban mennyei kegyelem, amely nélkül semmit sem ér a saját

érdemünk, haszontalan még az is, ami a természetünkben érték.

Elôtted, Uram, kegyelem nélkül semmit sem ér a mesterség, a gazdagság,

semmit a szépség, az erô, semmit az elmeél vagy beszédbeli ügyesség.

Mert ezek a természeti adományok egyformán megvannak jókban és

gonoszokban, a választottaknak másokkal -- nem -- közös kincsük a

kegyelem vagy a szeretet, az méltó az örökéletre, akit ez ékesít.

Ez a kegyelem annyira kimagaslik minden más érték közül, hogy nélküle

még a prófétaság adománya, a csodatevô erô vagy bármiféle mély

tudományosság sem ér semmit.

Még a hit, a remény és semmi másféle erény sem kedves teelôtted

szeretet és kegyelem nélkül.

 

III.

Ó boldog kegyelem, amely a bírhatóhoz nem ragaszkodót erényekben

gazdaggá teszed, és a sok jóval gazdagot szívbéli alázatossággal

töltöd el, jöjj, szállj le hozzám, reggelenként árassz el

vigasztalásoddal, hogy el ne fogyatkozzék bennem a lélek a lankadás, a

szárazság miatt.

Esengve kérlek, Uram, hadd találjak kegyelmet a te szemed elôtt, mert

elég nekem a te kegyelmed, ha nincs is részem olyasmiben, amit a

természet kíván.

Ha kísértés vesz körül és sok zaklattatásban van részem, nem félek

semmi rossztól, amíg velem van a te kegyelmed.

Az az én erôsségem, az ad jótanácsot és segítséget.

Minden ellenségemnél erôsebb, az összes bölcsnél sokszorta bölcsebb.

Az igazságnak tanítómestere, a fegyelem oktatója, szívemnek

világossága, szorongatásban vigaszom, szomorúságom elűzôje, félelmem

eltávoztatója, áhítatom nevelôje, könnyeim kicsordítója.

Mi vagyok nélküle, ha nem száraz fa, haszontalan, kidobni való rönk?

Azért hát, Uram, mindenkor a te kegyelmed járjon elôttem, az kövessen,

az serkentsen mindig a jóra, Jézus Krisztus, a te Fiad által.

Amen.

========================================================================

III./56. Az a dolgunk, hogy magunkat megtagadjuk és

Krisztust kövessük a kereszthordozásban

 

 

I.

Fiam, amennyire magadból képes vagy kilépni, olyan mértékben épülhetsz

énbelém.

Amint belsô békét ad az, ha odakint semmire sem vágyol, épp úgy, ha

belsôleg önmagadtól elszakadsz, Istenhez kapcsolódol.

Azt szeretném, hogy megtanuld önmagad teljes megtagadását, s

hagyatkozz az én akaratomra ellenkezés vagy zúgolódás nélkül.

Kövess engem.

Én vagyok az út, az igazság és az élet.

Út nélkül sehová sem lehet eljutni, igazság nélkül nincs megismerés,

élet nélkül nem élhetsz.

Én vagyok az út, amelyen járnod kell, az igazság, akinek hittel

tartozol, az élet, amelyen kívül másban nem érdemes reménykedned.

Én vagyok az eltéríthetetlen út, a csalhatatlan igazság, a soha véget

nem érô élet.

Nyílegyenes út, végsô igazság, igaz élet, boldog élet, teremtetlen

élet.

Ha megmaradsz az én utamon, megismered az igazságot, az igazság

szabaddá tesz, és eljutsz az örök életre.

Ha az életre be akarsz jutni, tartsd meg a parancsolatokat.

Ha az igazságot meg akarod ismerni, higgy nekem.

Ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet.

Ha tanítványom akarsz lenni, tagadd meg önmagadat.

Ha a boldog életet meg akarod nyerni, vesd meg a mostanvalót.

Ha a mennyben koronát akarsz, a földön alázd meg magad.

Ha velem akarsz uralkodni, hordozd velem együtt a keresztet.

Mert csak a kereszt szolgái találják meg a boldogságnak és az igaz

világosságnak útját.

 

II.

Uram Jézus, szűk és a világ szemében megvetett a te utad, add, hogy

utánozhassalak, ha a világ megvetése szakad is rám.

Hiszen nem nagyobb a szolga uránál, sem a tanítvány mesterénél.

Avasd be szolgádat a te életformádba, mert ott terem számomra

üdvösség, igaz életszentség.

Amit azon kívül olvasok vagy hallok, az megkönnyebbülést, örömet éppen

nem szerez nekem.

 

III.

Fiam, mivel mindezt tudod és mindent átbúvárlottál, boldog leszel, ha

eszerint cselekszel.

Aki szeme elôtt tartja parancsolataimat és hozzájuk szabja életét, az

szeret engem.

Én is szeretni fogom ôt, kinyilatkoztatom neki magamat, és magam mellé

ültetem Atyám országában.

Uram Jézus, amint mondtad és ígérted, úgy legyen, és bárcsak úgy

sikerüljön, hogy én is mindenre méltó legyek.

Fölvettem, fölvettem kezedbôl a keresztet, hordozom, holtig hordozom,

amint vállamra raktad.

A jó szerzetes élete valóban keresztút, de a paradicsomba vezet.

Aki nekivágott, annak nem szabad visszafordulnia, sem a keresztet

letennie.

 

IV.

Rajta hát, kedveseim, fogjunk neki együtt, velünk lesz Jézus.

Jézus kedvéért vettük vállunkra ezt a keresztet, Jézus kedvéért

hordozzuk tovább.

Az lesz a segítônk, aki vezet, s elôttünk lépeget.

Lámcsak, elôttünk jár a mi királyunk, megvív értünk.

Kövessük úgy, mint férfiakhoz illik, senki se féljen, rettegjen,

halált megvetô bátorsággal induljunk a csatába, ne hozzunk szégyent

dicsô hírünkre azzal, hogy megfutunk a kereszt zászlaja alól.

========================================================================

III./57. Nem érdemes nagyon elhagynia magát az embernek, ha ereje

fogytát érzi

 

 

I.

Fiam, én többre tartom a türelmet és az alázatosságot, amely

kedvezôtlen körülmények közt ragyog föl, mint a sok kedveskedô szót és

áhítatot akkor, amikor jól megy sorod.

Miért szomorít meg minden kicsiség, amit ellened mondanak?

Ha nagyobb lett volna, akkor sem kellett volna így felindulnod.

Ne hederíts rá.

Nem elsô eset, nem új dolog ez, s ha sokáig élsz, utolsó sem lesz.

Elég nagy legény vagy, míg valami nem ér.

Jó tanácsokat is osztogatsz és értesz ahhoz, hogy másokat jó szóval

vigasztalj, de amikor a te ajtódon kopogtat a hirtelen megpróbáltatás,

tanácstalan vagy és erôtlen.

Figyeld csak meg, milyen törékeny vagy, hisz sok apróságban

tapasztalod ezt.

De üdvösséged érdekében történik az is, ha ezek s effélék megesnek.

Vesd ki ezeket a szívedbôl, amennyire tudod, s ha mégis utolérnek, ne

törj miattuk össze, ne bonyolódjál beléjük.

Legalább türelmes légy kitartásodban, ha már ujjongani nem tudsz.

S ha valamit kedvetlenül hallgatsz is, méltatlankodva, fogd vissza

magad, ne engedd, hogy valami hozzád nem illô szaladjon ki a szádon,

hogy a kicsinyek botránkozzanak.

Egykettôre elcsitul a föltámadt vihar, s a belsô fájdalom megédesedik

akkor, ha visszatér a kegyelem.

Élek én, mondja az Úr, kész vagyok arra, hogy megsegítselek és a

szokottnál nagyobb vigasztalásban részesítselek, ha bízol bennem és

áhítatosan segítségül hívsz.

Légy csöndesebb lélekkel, és övezd föl magad nagyobb türelemre.

Nem vész az kárba, ha úgy érzed, hogy gyakran zaklatás vagy súlyos

kísértés vesz körül.

Ember vagy és nem Isten, test vagy, nem angyal.

Hogyan is állhatnál meg mindig az erénynek ugyanabban az állapotában,

ha ez a mennyei angyaloknak s a paradicsombeli elsô embernek sem

sikerült?

Én a megkeseredetteket ápoló kézzel fölegyenesítem, s azoknak, akik

saját gyarlóságukat megismerték, isteni segítségemmel adok

fölemelkedést.

 

II.

Uram, áldott a te szavad, méznél, lépesméznél édesebb a számban.

Hova lennék sok háborúságomban, szükségemben, ha szent igéiddel meg

nem erôsítenél?

Csak végül eljussak az üdvösség kikötôjében, mit számít akkor, hogy

közben mit és mennyit szenvedek.

Adj jó véget, adj üdvösséges kimúlást e világból.

Emlékezzél rólam, én Istenem, és vezess engem egyenes úton a te

országodba.

Amen.

========================================================================

III./58. Nem kell kutatni Isten titkos ítéleteit s azt, ami

túl van az ember illetékességi körén

 

 

I.

Fiam, ne vitatkozzál az emberi mértéket meghaladó dolgokról és

Istennek titkos ítéleteirôl, hogy az egyik ember miért marad magára, a

másik miért részesül akkora kegyelemben, az egyikre miért szakad annyi

szenvedés, a másiknak miért van része oly nagy megbecsülésben.

Ezek a kérdések minden emberi meggondoláson túl vannak, s az Isten

ítéletének kinyomozására kevés minden okoskodás vagy vita.

Amikor tehát ezeket fölveti benned az ellenség, vagy akár könnyű

elméjű emberek, mondd azt a prófétával: Igaz vagy Uram, és igazságos a

te ítéleted.

Meg azt: Az Úr ítéletei igazságosak, nem szorulnak további igazolásra.

Az én ítéletemre félelemmel kell tekinteni, nem vizsgálódó

kíváncsisággal, mert az emberi értelem át nem érheti ôket.

A szentek érdemérôl se kutakodjál, ne bonyolódj vitába felôlük: melyik

szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a mennyek országában.

Az effélék gyakran pörlekedésre, haszontalan vetélkedésre vezetnek, s

növelik a kevélységet meg a dicsekvô hiúságot is, abból aztán irigység

meg veszekedés támad, míg az egyik ezt a szentet, a másik azt hirdeti

gôgösen a többinél különbnek.

Meddô igyekezet az, hogy ilyesmit tudni, nyomozni próbálsz, a

szenteknek nem telik benne örömük.

Mert nem a széthúzásnak, hanem a békességnek Istene vagyok én, a

békesség alapja pedig az ôszinte alázatosság, nem a magakelletés.

Némelyeket a szeretet buzgalma vonz ehhez vagy ahhoz a szenthez

hevesebb érzelemmel, de ez az érzelem inkább emberi s nem isteni

eredetű.

Én vagyok minden szentnek teremtôje, én adtam nekik a kegyelmet, én

öveztem ôket dicsôséggel, én elôztem meg ôket áldásomnak édességével,

én ismertem elôre mindnyáját a világ kezdete óta.

Én választottam ki ôket a világból, nem ôk választottak engem, én

hívtam meg ôket kegyelemmel, vonzottam irgalmasságommal.

Én vezettem át ôket sokféle kísértésen, én árasztottam rájuk sok

nagyszerű vigasztalást, én adtam nekik a mindvégig való megmaradást,

én koronáztam meg kitartásukat.

Én ismerem köztük az elsôt és az utolsót, én ôket mind egytôl egyig

fölbecsülhetetlen szeretettel szeretem.

Engem kell hát ünnepelni minden szentemben, engem kell mindenek fölött

áldani és minden egyesben tisztelni, aki ôket ilyen magasra emeltem és

minden elôzetes érdemük nélkül eleve kiválasztottam.

Aki tehát megvet csak egyet is a hozzám tartozó legkisebbek közül, az

a nagyot sem tiszteli, mert a kicsiben is, a nagyban is az én alkotó

kedvem remekelt.

Aki pedig egy szentet kisebbít, kisebbít engem is és mind a mennyek

országában lakókat.

Hiszen mindnyájan egyek a szeretet kötelékében, egyet értenek, egyet

akarnak, egy szeretettel együtt szeretik egymást.

Sôt, ami még sokkal nagyobb, jobban szeretnek engem, mint önmagukat és

a saját érdemeiket.

Mert mintegy elragadtatásban önmagukat fölülmúlva, az önszeretetbôl

kiszabadulva minden képességüket arra szánják, hogy engem szeressenek,

ebben lelik meg életük boldog beteljesedését.

Semmi sincs, ami ôket másfelé fordítaná vagy maga alá gyűrhetné, mert

mint akiket betöltött az örök igazság, a szeretet kiolthatatlan

tüzében égnek.

Hagyják hát abba a testies és földies gondolkodású emberek a szentek

érdemeirôl való vitatkozást, hiszen máshoz sem értenek, csak hogy azt

szeressék, ami nekik örömet szerez.

Hajlandóságuk szerint ebbôl elvesznek, ahhoz hozzátoldanak valamit,

nem az örök igazság tetszése szerint ítélnek.

Sokakban tudatlanság lakik, fôként azokban, akikben kevés belsô

világosság gyúlt, és ritkán tudnak valakit igazi lelki szeretettel

szeretni.

Természetes vonzalmuk és részrehajló emberi barátkozásuk még nagyon

irányítja s vagy ezekhez vagy azokhoz vonzza ôket, s amint maguk

viselkednek itt a földön, úgy gondolkodnak a mennyben lakókról is.

Csakhogy össze sem mérhetô a tökéletlenek és a mennyei

kinyilatkoztatás világosságában élô emberek gondolkodásmódja.

 

II.

Ne tárgyald hát, fiam, kíváncsian azt, ami tudásod mértékét

meghaladja, hanem inkább azon légy, arra törekedjél, hogy Isten

országában akár legkisebb is lehess.

Még ha tudná is valaki, hogy ki szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a

mennyek országában, mi haszna volna ebbôl az ismeretbôl, ha ennek

nyomán magát elôttem meg nem alázná és nevemnek buzgóbb dicséretére

ösztönzést nem merítene.

Sokkal kedvesebb dolgot cselekszik Isten elôtt, aki vétkeinek

nagyvoltán és erényeinek fogyatékosságán töri a fejét, azon, hogy

milyen messze van még a szentek tökéletességétôl, mint az, aki azon

vitatkozik, hogy ki nagyobb, ki kisebb közülük.

Jobb a szentekhez áhítatos imádsággal, könnyek közt könyörögni,

dicsôséges közbenjárásukért alázatos lélekkel esedezni, mint hiú

vizsgálódással titkaikat fürkészni.

Ôk teljesen és tökéletesen elégedettek, bárcsak az emberek is meg

tudnának elégedni, és hiábavaló beszédüket megzaboláznák.

Ôk nem dicsekszenek saját érdemeikkel, mint akik semmi jót sem

tulajdonítanak maguknak, hanem mindent nekem, mert végtelen

szeretetemben mindent én ajándékoztam nekik.

Annyira betölti ôket az istenszeretet és a túláradó öröm, hogy

egyáltalán nem hiányzik nekik a dicsekvés, és semmi csorbát nem

szenved a boldogságuk.

Minden szent annál alázatosabban vélekedik önmagáról, minél nagyobb

dicsôség ragyog rá, minél közelebb van hozzám, minél kedvesebb nekem.

Azért elôtted az írás, hogy leteszik koronájukat Isten elé, arcra

borulnak a Bárány színe elôtt, és úgy imádják az örökkön örökké élôt.

 

III.

Sokan kutatják, hogy ki nagyobb Isten országában, olyanok is, akik nem

tudhatják, vajon ôk akár a legkisebbek sorába bejutnak-e.

Nagy szó akár legkisebbnek is lenni a mennyben, ahol mindenki nagy,

mert mindenkit Isten fiának neveznek, és méltán.

Ott a legkisebb ezerré lesz, a százesztendôs bűnös pedig meghal.

Mikor a tanítványok tudakolták, hogy ki a legnagyobb a mennyek

országában, ilyen választ kaptak: Ha meg nem tértek, és nem lesztek

olyanok, mint a gyermek, nem mentek be az Isten országába.

Jaj azoknak, akik magukhoz méltatlannak gondolják, hogy a kisdedekkel

együtt megalázkodjanak, mert a mennyország alacsony ajtaján nem tudnak

belépni.

Jaj a gazdagoknak is, akiknek itt a földön megvan a vigasztalásuk,

mert míg a szegények bemennek Isten országába, ôk kénytelenek lesznek

nagy jajgatással a kapuban megállni.

Örüljetek, kicsinyek, ujjongjatok, szegények, mert tiétek az Isten

országa, ha igazságban éltek.

========================================================================

III./59. Minden reményt és bizodalmat egyedül Istenbe érdemes vetni

 

 

I.

Uram, micsoda bizodalmam lehet nekem e világon?

Vagy mi az én legnagyobb vigasztalásom az ég alatt?

Ugye hogy te, Uram, Istenem, akinek irgalmassága kimeríthetetlen?

Hol volt nekem jó nélküled?

Vagy a te közeledben mikor mehetett rosszul a sorom?

Inkább szegény akarok lenni teérted, mint gazdag tenélküled.

Inkább választom azt, hogy a világban bujdossam veled, mint hogy a

mennyben lakjam nélküled.

Ahol te vagy, ott a mennyország, s ott a halál, meg a kárhozat, ahol

te nem vagy.

Te élsz minden vágyamban, és azért lehetetlen, hogy folyton utánad ne

kiáltsak, hozzád ne fohászkodjam.

Egy szóval senkiben sem bízhatom teljességgel, aki bajaimban

alkalmasabb segítséget nyújthatna, csak egyedül tebenned, én Istenem.

Te vagy reményem, bizodalmam, te vigasztalóm, hozzám mindenben

leghűségesebb.

Mindenki magával törôdik, te csak az én üdvösségemre és elômenetelemre

figyelsz, és mindent az én javamra fordítasz.

Még ha különbözô kísértéseknek, megpróbáltatásoknak teszel is ki,

mindezt hasznomra rendeled, hiszen te ezerféleképpen meg szoktad

próbálni választottaidat.

S a megpróbáltatások idején nem kevesebb szeretetet és dicséretet

érdemelsz, mint ha mennyei vigasztalásokkal halmoznál el.

Azért hát beléd vetem, Uram, Istenem, minden reményemet, nálad keresek

menedéket, eléd tárom minden bajomat, szükségemet, mert mindent

gyöngének és megbízhatatlannak találok, amit csak látok kívüled.

Mert nem használ a sok barát, nem segíthetnek az erôs segítôk, okos

tanácsadók sem adhatnak értékes tanácsot, a tudósok könyvei

vigasztalást, semmi drága holmi szabadulást nem szerezhet, sem

eldugott és kies hely meg nem oltalmazhat, ha te magad nem leszel

mellettem, ha nem segítesz, erôsítesz, vigasztalsz, oktatsz és

védelmezel.

Mert minden, ami alkalmatosnak látszik a béke és a boldogság

biztosítására, semmivé lesz, ha te hiányzol, igazán semmi boldogságot

nem ad.

Te vagy hát minden jónak beteljesedése, életünk égboltja, minden

ékesszólás mélysége, szolgáid igen nagy vigasztalása, hogy mindenek

fölött tebenned bizakodnak.

Rád néz az én szemem, benned reménykedem, én Istenem, irgalmasságnak

Atyja.

 

II.

Áldd meg és szenteld meg lelkemet mennyei áldásoddal, hogy a te szent

hajlékod legyen, és örök dicsôségednek székhelye, s ne is legyen

benne, fönséged templomában semmi, ami sértené méltóságos tekinteted.

Jóságod nagyvolta szerint és irgalmasságod sokasága szerint tekints

rám, hallgasd meg szegény szolgádnak esdeklését, aki messzi

száműzetésben él a halál árnyékának tájain.

Ôrizd és tartsd meg a te kisded szolgád lelkét a romlandó élet annyi

sok buktatója közt, kísérj kegyelmeddel, és vezess a békesség útján

haza, az örök világosságba.

Amen.

 

Negyedik könyv

Tartalomjegyzék

 

Ájtatos buzdítás a szentáldozásra

 

1. Mily nagy tisztelettel kell Krisztust magunkhoz vennünk

2. Az Oltáriszentség Isten nagy jóságának és szeretetének jele az emberek között

3. Hasznos dolog gyakran áldozni

4. Sok áldásban részesülnek azok, akik áhítatosan áldoznak

5. Az Oltáriszentség nagy méltósága és a papi rend

6. Kérdés: hogyan kell készülni a szentáldozásra

7. A lelkiismeretvizsgálat és a jószándék fölindítása

8. Krisztus keresztáldozata és a mi Istenre hagyatkozásunk

9. Magunkat és mindenünket Istennek kell átadnunk, és mindenkiért imádkoznunk kell

10. A szentáldozást nem érdemes egykönnyen elmulasztani

11. A hívô léleknek igen nagy szüksége van mind Krisztus testére, mind a Szentírásra

12. Aki áldozni fog, annak nagy szorgalommal kell a Krisztussal való találkozásra készülnie

13. Az áhítatos léleknek szíve mélyébôl óhajtania kell, hogy a szentáldozásban Krisztussal egyesüljön

14. Milyen forró vágyakozással kívánja némely áhítatos ember Krisztus testét

15. Az áhítat kegyelmét alázattal és önmegtagadással lehet megszolgálni

16. Gondjainkat föl kell tárnunk Krisztus elôtt, és kérnünk kell az ô kegyelmét

17 Krisztust lángoló szeretettel és heves vonzódással kell magunkhoz vennünk

18. Ne legyen az ember a szentségnek kíváncsi vizsgálója, hanem értelmét vesse alá a szent hit engedelmességének, és így kövesse az alázatos Jézust

 

 

 

IV. Ájtatos buzdítás a szentáldozásra

 

 

Krisztus szava: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg

vagytok terhelve, én új erôt adok nektek, mondja az Úr.

A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.

Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik, ezt

cselekedjétek az én emlékezetemre.

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én

ôbenne.

A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.

========================================================================

IV./1. Mily nagy tisztelettel kell Krisztust magunkhoz vennünk

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

A te mondásaid ezek, Krisztus, örök igazság, bár nem egy alkalommal

mondtad el ôket, s nem is egy helyütt vannak megírva.

Mivel te mondtad ôket, igazak, mindet hálásan, hittel kell fogadnom.

A tiéid ezek a mondatok, mert te fogalmaztad meg ôket, de az enyéim

is, mert az én üdvösségemért hangzottak el.

Szívesen fogadom el ôket a te szádból, hogy minél mélyebben szívembe

vésôdjenek.

Lelkesítenek engem ezek a nagylelkű, gyöngéd és szeretô szavak.

De megrettentenek saját bűneim, és lelkiismeretem tisztátalan volta

visszariaszt attól, hogy e nagy titkokhoz járuljak.

Hívogat szavaidnak édessége, de sok-sok vétkem nyomaszt.

Biztatsz, hogy bizalommal járuljak hozzád, ha azt akarom, hogy részem

legyen benned, s hogy a halhatatlanságnak táplálékát magamhoz vegyem,

ha arra vágyakozom, hogy az örök élet dicsôségére eljussak.

Jöjjetek hozzám, mondod, mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok

terhelve, én új erôt adok nektek.

Milyen édesen és barátságosan hangzik ez a szó az én bűnös fülemnek:

hogy te, Uram, Istenem, a szegényt és a szűkölködôt hívogatod szent

testednek vételére.

De ki vagyok én, Uram, hogy hozzád járulni merészeljek?

Lám, az egek egei sem képesek befogadni téged, te meg azt mondod,

jöjjetek hozzám mindnyájan?

Mit jelent ez a kegyes, nagylelkű leereszkedés?

Ez az oly barátságos hívogatás?

Hogy merjek én közeledni, hisz semmi jót nem látok magamban, ami

feljogosítana arra, hogy bátor legyek.

Hogyan vezesselek be az én hajlékomba, hiszen oly gyakran megsértettem

jóságos orcádat.

Félnek az angyalok és az arkangyalok, rettegnek elôtted a szentek és

az igazak, te meg azt mondod, jöjjetek hozzám mindnyájan?

Ha nem te mondanád ezt, Uram, ki hinné, hogy így van?

Ha nem te parancsolnád, ki volna vakmerô odalépni?

Lám, Noé, az igaz férfi száz éven át dolgozott a bárkán, hogy

kevesedmagával megmeneküljön, én meg egy óra alatt hogyan készüljek

föl arra, hogy kellô tisztelettel fogadjam a világ alkotóját?

Mózes, a te nagy szolgád és kiválasztott barátod meg nem korhadó fából

szekrényt készített, s azt színarannyal borította be, abba helyezte el

a törvény tábláit.

Én meg, korhadó teremtmény, merjelek téged, a törvény alkotóját és az

élet ajándékozóját oly könnyedén magamhoz fogadni?

Salamon, Izrael legbölcsebb királya hét év alatt nagyszerű templomot

emelt a te nevednek, és nyolc napig ünnepelte annak fölszentelését,

ezer állatot mutatott be békeáldozatnak, úgy helyezte el a szövetség

szekrényét harsonaszó és kürtszó közt ünnepélyesen, a számára

elkészített helyen.

Hát én, esetlen és szerencsétlen az emberek között hogy vezesselek be

téged házamba, mikor egy órát is alig tudok áhítatos imádságban

tölteni, ó bárcsak egy fél órát méltón arra szánnék!

 

II.

Ó Istenem, mennyit igyekeztek azok, hogy valamit kedvedre tegyenek,

jaj, mily semmi az, amit én teszek, milyen rövid idôt töltök azzal,

hogy az áldozásra fölkészüljek.

Ritkán vagyok egészen összeszedett, még ritkábban ment minden

szétszórtságtól.

Pedig a te Istenségednek üdvösséges jelenlétében semmi oda nem illô

gondolatnak nem volna szabad fölötlenie bennem, semmi teremtménnyel

nem foglalkozhatnám, mert nem is angyalt, hanem az angyalok urát

készülök vendégül látni.

Mégiscsak nagy különbség van a frigyszekrény s az ahhoz tartozó szent

tárgyak meg a te szent tested és annak szavakkal ki nem fejezhetô

ereje közt, ama törvényben elôírt s jövôre utaló áldozatok, meg

testednek igaz áldozati kenyere közt, amelyben minden ószövetségi

áldozat beteljesül.

Hogy nem gerjedek hát föl jobban a te csodálatos jelenlétedre?

Miért nem készülök nagyobb buzgósággal a te szent tested vételére?

Mikor azok a régi szent pátriárkák és próféták, királyok és fôemberek

egész népükkel együtt oly áhítatos indulattal vettek részt az

istentisztelet cselekményében?

 

III.

Dávid király egész erejébôl táncolt Isten szövetségének ládája elôtt,

nem feledve, mennyi jótéteménnyel halmozta el Isten az atyákat,

különféle zeneszerszámokat szerkesztett, zsoltárokat szerzett, és

megtanította az embereket arra, hogy ujjongva énekeljenek, maga is

gyakran énekelt citerakísérettel a Szentlélek kegyelmétôl vezetve,

tanította Izrael népét arra, hogyan kell egész szívvel Istent

dicsérni, bizonyos napokon összhangzó szóval áldani és hirdetni ôt.

Ha akkor ilyen nagysodrú volt az áhítat és ilyen eleven az Isten

dicsôségérôl való megemlékezés, a szövetség szekrénye elôtt, mekkora

tisztelettel és áhítattal kell nekem s az egész keresztény népnek

ünnepet ülnünk a szentség jelenlétében, Krisztus felséges testének

vételekor?

 

IV.

Sokan futkosnak mindenfelé, hogy a szentek ereklyéit fölkeressék,

csodálkozva hallgatják nagy tetteiket, nézik fönséges templomaikat,

csókolgatják selyembe és aranyba takart csontjaikat.

Íme, te magad vagy itt jelen elôttem az oltáron, Én Istenem, szentek

szentje, emberek teremtôje, angyalok ura.

Azoknak látására gyakran a kíváncsiság meg az újdonság ingere hajtja

az embereket, alig-alig van belôle hasznuk, javulásuk, kivált ahol

csak elsietve, igaz töredelem nélkül végzik a zarándoklást.

Itt pedig, az Oltáriszentségben egészen jelen vagy, én Istenem, ember

Krisztus Jézus, itt az üdvösségnek bôséges gyümölcse nyerhetô,

valahányszor csak méltón és áhítatos figyelemmel magunkhoz veszünk.

Erre pedig nem indít elsietett szándék, sem kíváncsiság vagy

élménykeresés, hanem csak a szilárd hit, a figyelmes remény és az

ôszinte szeretet.

 

V.

Ó világ láthatatlan teremtô Istene, milyen csodálatosan bánsz velünk,

milyen gyöngéden és lekötelezôen intézed választottad sorsát: hogy

magadat nyújtod szentségi eledelül.

Bizony ez meghalad minden értelmet, s különösen vonzza a választottak

szívét, fölgerjeszti szerelmét.

Épp a te igazi híveid, akik egész életüket maguk jobbítására szánják,

az áhítatnak nagy kegyelmét s a jónak szeretetét ebbôl a csodálatos

szentségbôl merítik.

 

VI.

Ó mily csodálatos és rejtett a szentségi kegyelem, amelyet csak a

Krisztusban hívôk ismernek, a hitetlenek pedig s a bűn szolgái meg nem

tapasztalhatnak.

Ez a szentség lélekfrissítô kegyelmet ad, megújul általa ellankadt

lelki erônk, s újra osztályrészünk lesz az a lelki szépség, amelyet a

bűn megrontott.

Ez a kegyelem néha oly nagy, hogy az áhítat túláradásából nemcsak a

lélek ereje elevenedik föl, hanem a gyönge testé is.

 

VII.

Nagyon fájlalni s szégyellni való tehát restségünk, hanyagságunk, hogy

nagyobb lelkesedés nem hajt minket Krisztus vételére, pedig benne van

az üdvösségre igyekvôk minden reménye, érdeme.

Ô a mi megszentelôdésünk, megváltásunk, ô az útonlévôk vigasztalása, a

szentek örökkévaló öröme.

Nagyon fájdalmas dolog azért, hogy sokan alig vetnek ügyet erre az

üdvösséges szentségre, mely az egeket örömmel tölti be, és a

mindenséget fönntartja.

Jaj, emberi szívnek vaksága, keménysége, hogy lehet jobban nem ügyelni

ily kimondhatatlan ajándékra, s a mindennapos vételnek szokása hogy

alacsonyodhat figyelmetlenséggé!

Ha ezt az áldott szentséget csak egy helyen szolgáltatnák ki, csak

egyetlen pap változtatná át az egész világon, mit gondolsz, mekkora

vágy hajtaná arra a helyre, ahhoz, az Isten-papjához az embereket,

hogy lássák az isteni titkok ünneplését?

Most sokan pappá lettek, és sok helyütt bemutatják Krisztus áldozatát,

hogy annál jobban tündököljön Isten kegyelme és emberekhez hajló

szeretete, minél szélesebb körben elterjed a szentáldozás a

földkerekségen.

Hála neked jóságos Jézus, örök pásztor, hogy minket, szegény

számkivetetteket méltóztatsz testeddel és véreddel táplálni, s ezeknek

a szentségeknek vételére saját szádból sürget a biztató szó: Jöjjetek

hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt

adok nektek.

========================================================================

IV./2. Az Oltáriszentség Isten nagy jóságának és

szeretetének jele az emberek között

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Uram, jóságodban és nagy irgalmasságodban bizakodva járulok én

tehozzád: beteg orvosomhoz, éhezô, szomjúhozó az élet forrásához,

koldus a mennyei királyhoz, szolga urához, teremtmény teremtôjéhez,

elhagyatott kedves vigasztalómhoz.

De hogy történhetik az velem, hogy hozzám jössz?

Ki vagyok én, hogy magadat adod nekem?

Hogy mer a bűnös elôtted megjelenni, s te hogy lehetsz olyan

nagylelkű, hogy a bűnöshöz betérj?

Te ismered a te szolgádat, tudod, hogy semmi jó sincs benne, amivel

ezt kiérdemelné.

Megvallom hát semmi voltomat, hirdetem jóságodat, dicsérem

könyörületed, és hálát adok mértéket nem ismerô szeretetedért.

Hiszen magadért teszed ezt, nem az én érdemeimért, hogy jóságod jobban

megmutatkozzék elôttem, szereteted bôvebben rám áradjon, egyszerű

kedvességed példája vonzóbb legyen.

Mivel hát neked tetszik ez, és te parancsoltad, hogy így legyen,

örömmel fogadom én is nagylelkűségedet, bárcsak bűneim útjába ne

álljanak.

Ó nagyon kedves és jóságos Jézus, mekkora tiszteletet, hálaadást s

folytonos dicséretet érdemelsz te azért, hogy magamhoz vehetem szent

testedet, amelynek méltóságát senki emberfia szavakba nem foglalhatja.

De mirôl gondolkodom majd szentáldozás közben, amikor Uramhoz járulok,

akit érdeme szerint dicsérni képtelen vagyok, s mégis vágyva vágyok

magamhoz venni?

Mi jobbról, üdvösségesebbrôl gondolkodnám, mint arról, hogy magam

egészen megalázzam elôtted, s rám kiterjedô végtelen jóvoltod

magasztaljam.

Dicsérlek téged, én Istenem és nagynak hirdetlek mindörökké, kevésre

tartom, s kezed alá vetem magam semmiségemnek mély meggondolásában.

Íme te, a szentek szentje, én pedig tisztátalan bűnös vagyok.

Íme te hozzám hajolsz, pedig arra is méltatlan vagyok, hogy

föltekintsek terád.

Íme te jössz hozzám, te óhajtasz velem lenni, te hívsz meg lakomádra.

Te kínálsz mennyei eledellel, etetsz az angyalok kenyerével.

Nem mással, mint önmagaddal, aki mennybôl alászállt élô kenyér vagy,

és életet adsz az egész világnak.

Íme, honnan árad a szeretet, mekkora nagylelkűség ragyog föl, milyen

nagy hálaadás, dicséret illet mindezért!

Ó mily üdvös és hasznos a te elhatározásod, amellyel ezt a szentséget

rendelted, mily kedves és víg vendégség ez, amelyen te önmagadat adod

eledelül.

Ó milyen csodálatos a te köztünk munkálkodásod, milyen hatalmas a te

erôd, milyen tévedhetetlen a te igazságod.

Mert elég volt szólnod, s minden létezni kezdett, s az lett, amit te

rendeltél.

Csuda dolog, és méltó hittel fogadnunk, meghaladja az emberi elmét,

hogy téged, Uram, Istenem, igaz Isten és igaz ember, a kenyér és a bor

kicsinyded színei fogyatkozás nélkül magukba foglalnak, s a téged

magához vévônek eledelévé válsz anélkül, hogy megemésztetnél.

Te, mindenség Ura, aki senkire rá nem szorulsz, e szentség által

köztünk akartál lakozni, ôrizd meg tisztán szívemet és testemet, hogy

vidám és tiszta lelkiismerettel ünnepelhessem minél gyakrabban szent

titkaidat, s minden szentáldozás örök üdvösségemet készítse elô,

hiszen azért rendelted ezt a szentséget, hogy örök tisztességet

szerezzen neked, szeretetednek élô emlékjeleként.

 

II.

Örvendj, én lelkem, és adj hálát Istennek ezért a nagyon nemes

ajándékért és különleges vigasztalásért, amelyet neked e siralom

völgyében hagyott.

Mert valahányszor ezt a titkot ünnepled, és Krisztus testét magadhoz

veszed, mindannyiszor megváltásod művét teljesíted, és Krisztus minden

érdemének részese leszel.

Mert Krisztus szeretete sosem kisebbedik, kegyességének mértéke ki nem

merül.

Azért lelkednek mindig friss megújulásával kell erre fölkészülnöd, és

az üdvösségnek e nagy titkát figyelmes elmélkedéssel át meg át kell

gondolnod.

Olyan nagynak, újnak, örvendetesnek kell azt látnod, amikor misét

mondasz vagy hallgatsz, mintha Krisztus aznap vált volna elôször

emberré a Szűznek méhébe leszállva, vagy a kereszten függve az emberek

üdvéért aznap szenvedett s halt volna meg.

========================================================================

IV./3. Hasznos dolog gyakran áldozni

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Íme én tehozzád járulok, Uram, hogy ajándékodból meggazdagodjam, és

szent lakomádban örvendezzem, mert a szegénynek készítetted azt

gyöngéd figyelmességgel, Istenem.

Íme, tebenned van minden, amit kívánhatok s kell is kívánnom, te vagy

üdvösségem és megváltásom, reményem és erôm, ékességem és büszkeségem.

Öltöztesd hát ma örömbe a te szolgád lelkét, mert hozzád emeltem

lelkemet, Uram, Jézusom.

Vágyva vágyom, hogy téged áhítatosan és megilletôdve magamhoz

vehesselek, szeretnélek hajlékomba vezetni, hogy mint Zakeust, engem

is megáldj, és Ábrahám fiai közé számíts.

Lelkem kívánkozik a tested után, szívem egyesülni akar veled.

Add nekem magadat, és megelégszem, kívüled minden vigasztalás

haszontalan.

Nálad nélkül nem lehetek, látogatásod nélkül élni képtelen vagyok.

Azért érzem szükségét annak, hogy gyakran hozzád járuljak, és

üdvösségszerzô orvosságként magamhoz vegyelek, hogy el ne lankadjak az

úton, ha a mennyei tápláléktól megfosztatom.

Mert te, irgalmas Jézus, amikor a sokaságnak prédikáltál és a

betegségeket meggyógyítottad, azt mondtad valaha: Nem akarom ôket

étlen házukba bocsátani, hogy el ne lankadjanak az úton.

Tedd hát most velem is ezt, hiszen híveid vigasztalására maradtál

közöttünk az Oltáriszentségben.

Mert te a léleknek kedves tápláléka vagy, és aki téged méltón magához

vesz, az részese, örököse lesz az örök dicsôségnek.

Bizony nekem, ki olyan gyakran elbotlom és vétkezem, olyan könnyen

elfáradok és ellankadok, nagy szükségem van arra, hogy gyakori

imádsággal, gyónással, és szent tested gyakori vételével megújuljak,

megtisztuljak, lángra gyulladjak, hogy szent szándékomtól el ne

tántorodjam, ha mindettôl sokáig tartózkodom.

Mert az ember érzéki természete hajlik a rosszra ifjúkora óta, és ha

segítségünkre nem siet az isten-adta orvosság, késôbb még gonoszabbra

változunk.

A szentáldozás tehát visszatart a rossztól, és megerôsít a jóban.

Lám, most is oly gyakran hanyag és lanyha vagyok, pedig áldozom vagy

misézem, mi volna, ha nem venném magamhoz ezt a gyógyszert, nem

keresném ezt a hatalmas segítséget?

S ha minden nap nem vagyok kellôen fölkészült, sem a misemondásra

alkalmas, megfelelô rendszerességgel mégis igyekezni fogok az isteni

misztériumokat magamhoz venni, s ebben a nagy kegyelemben részesedni.

Mert ez az egy és legfôbb vigasztalása a hívô léleknek, míg a halandó

testben tôled távol zarándokúton jár, hogy minél gyakrabban emlékezzék

Istenére, és az ô kedvesét áhítatosan magához vegye.

 

II.

Ó mily csodálatos nagylelkűsége az a te hozzánk hajló irgalmadnak, hogy

te Uram, Istenem, minden léleknek teremtôje és éltetôje, magad

méltóztatol szegény lelkemhez leereszkedni, istenségeddel,

emberségeddel éhségemet kielégítve.

Ó szerencsés, boldog lélek, amely téged, Uram, Istenem, méltó lehet

áhítatosan magába fogadni, s miközben téged befogad, lelki örömmel

telik el.

Ó milyen nagy urat köszönt, milyen kedves vendéget fogad be, milyen

drága társsal szövetkezik, milyen hűséges barátra talál, milyen ékes

és nemes jegyesre tesz szert, aki jobban szerethet, mint akárki más

neki kedves embert, vagy akármit, amit kívánnak az emberek.

Némuljon el orcád elôtt, szerelmes kedvesem, az ég és a föld és

azoknak minden ékessége, mert ami bennünk pompás és dicséretre méltó,

az a te bôkezűséged ajándéka, és meg sem közelítik a te nevednek

dicsôségét, mert a te bölcsességed megmérhetetlen.

========================================================================

IV./4. Sok áldásban részesülnek azok, akik áhítatosan áldoznak

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Uram, Istenem, jöjj szolgád elé gyöngéd szereteted áldásaival, hogy

csodálatos szentségedhez méltó áhítattal járulhassak.

Serkentsd föl szívemet, és nehéz restségemet rázogasd le rólam.

Látogass meg engem kegyelmeddel, hogy lélekben megkóstoljam

édességedet, amely ebben a szentségben, mint forrásban, teljesen benne

rejtôzködik.

Világosítsd meg szememet, hogy bepillantsak ebbe a roppant titokba, és

erôsíts meg kikezdhetetlen hittel, hogy hinni tudjam.

Mert a te műved, nem emberi erôé, a te szent alkotmányod, nem ember

leleménye.

Nincs is, aki magától alkalmas volna ennek fölfogására, megértésére,

hisz az angyalok elméjének erejét is meghaladja ez.

Mit vizsgálódhatnám, mit érthetnék akkor én, méltatlan por és hamu e

magasztos titok körül?

Uram, szívemnek egyszerűségében erôs, igaz hitben nagy reménységgel és

tisztelettel járulok hozzád parancsolatod szerint, és igazán hiszem,

hogy jelen vagy itt ebben a szentségben, igaz Isten és igaz ember.

Azt akarod hát, hogy magamhoz vegyelek, s veled szeretetben

egyesüljek.

Azért arra kérlek, légy kegyes hozzám, add meg nekem különös

kegyelmedet, hogy egészen megolvadjak tebenned és a szeretetben

hajlékonnyá legyen minden merevségem, s más vigasztalást többé el ne

fogadjak.

Mert ez a fölséges és nagyszerű szentség a lélek és a test üdvössége,

minden lelki betegség gyógyszere, ebben találok orvoslást vétkeimre,

zabolát gonosz indulataimra, diadalt vagy enyhülést kísértéseim

között, ez önt belém nagyobb kegyelmet, ez növeli a sarjadó erényt, ez

edzi a hitet, eleveníti a reményt, tüzesíti és tágítja a szeretetet.

 

II.

Mert nagyon sok jót adtál és gyakran most is adsz szeretteidnek ebben

a szentségben, Istenem, azoknak tudniillik, akik áhítatosan járulnak

szentáldozáshoz, te vagy azért lelkemnek gyámola, gyarlóságomnak

megjobbítója, minden belsô vigasztalás nagylelkű ajándékozója.

Mert a sokféle háborgatás ellen sok vigasztalással árasztod el

választottaidat, levertségükbôl a te oltalmadban való bizakodásra

emeled föl ôket, valami fiatal kegyelemmel belülrôl újjáteremted,

megvilágítod valamennyit, hogy akik elôször aggodalommal telten,

hidegen járultak szentáldozáshoz, fölüdítve a mennyei ételtôl és

italtól megtapasztalják magukban azt, hogy jobb emberré változtak.

Ezt azért teszed velük, hogy igazán átértsék és türelmesen

megtapasztalják milyen gyöngék maguktól, és te mekkora jósággal,

kegyelemmel árasztod el ôket, mert maguktól hidegek, kemények,

áhítatlanok, te azonban tüzessé, hajlékonnyá és áhítatossá teszed

ôket.

Hisz ki járulhat úgy a te gyöngéd szeretetednek forrásához, hogy abból

sok gyöngédséget ne merítene?

Vagy ki állhatna úgy a máglya mellé, hogy valamennyire meg ne

melegednék?

Te pedig mindig teli és túlcsorduló forrás vagy, folyton lobogó tűz,

mely el nem alszik soha.

Azért ha a forrás teljességébôl nem meríthetek és végsô megelégedésig

nem ihatom, legalább odatartom számat a mennyei csô nyílásához, hogy

csak egy csöppecskét igyam szomjúságomnak csillapítására, s egészen el

ne epedjek.

És ha nem lehetek egészen mennyei, oly tüzes, mint a kerubok meg a

szeráfok, igyekszem mégis az áhítatosságba elmélyedni, és szívemet

fölkészíteni, hogy a mennyei máglyatűznek legalább kicsiny szikráját

magamba fogadhassam az életadó szentség vétele által.

Aminek pedig híjával vagyok, jóságos Jézus, szent Üdvözítô, pótold te,

kérlek, jótékonyan és nagylelkűen, hiszen te mindenkit kegyesen

magadhoz invitáltál, amikor azt mondtad: Jöjjetek hozzám mindnyájan,

akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erôt adok nektek.

Én bezzeg fáradozom verejtékezô arccal, szívem is elfacsarodik, vétkek

terhe nyomaszt, kísértések nyugtalanítanak, sok gonosz indulat gúzsba

köt, rám nehezül, és nincs, aki segítene rajtam, nincs, aki

megszabadítana, megmentene, csak te, Uram, Istenem, én Üdvözítôm, rád

bízom hát magam és mindenemet, hogy megoltalmazz és elvezess az örök

életre.

Fogadj el engem, neved dicséretére és dicsôségére, ha már tested és

véred készítetted nekem ételül, italul.

Add, Uram, Istenem, Üdvözítôm, hogy ennek a titokzatos szentségnek

gyakori vétele által növekedjék bennem az áhítatosság indulata.

========================================================================

IV./5. Az Oltáriszentség nagy méltósága és a papi rend

 

 

A jegyes szava:

 

I.

Ha angyali tisztaság és Keresztelô Szent János szentsége jellemezne,

akkor sem volnál méltó arra, hogy ezt a szentséget magadhoz vedd, és

vele bánj.

Mert nem emberi érdem szolgálta azt meg, hogy Krisztus testét ember

készíti és szolgáltatja ki, s hogy ember az angyalok kenyerét veszi

eledelül.

Nagy titok és nagy méltóság a papság, nekik megadatott az, ami az

angyaloknak nem.

Mert csak az Egyházban szabályszerűen fölszentelt papoknak van

hatalmuk arra, hogy misét mondjanak és a kenyeret Krisztus testévé

változtassák.

A pap ugyanis Isten szolgája, aki Isten szavát Isten parancsára és

rendelésébôl mondja ki.

Isten akkor a voltaképpeni cselekvô, az események láthatatlan

mozgatója, neki pedig minden lehetséges, amit csak akar, neki minden

parancsa teljesül.

Jobban kell hát hinned a mindenható Istennek ezzel a csodálatos

szentséggel kapcsolatban, mint saját tapasztalatodnak vagy bármi

látható jelnek.

Azért félelemmel és megilletôdve fogj ehhez a dologhoz.

 

II.

Ügyelj magadra, és gondold meg, kinek a szolgálatát ruházta rád a

püspök kézföltétele.

Íme, pap lettél, a szentmiseáldozat bemutatására nyertél

fölszentelést.

Légy hát rajta, hogy hűségesen és áhítatosan mutasd be Istennek az

áldozatot, amikor itt az ideje s te magad feddhetetlen légy.

Nem valami könnyebb életformát választottál, amikor pappá lettél,

hanem keményebb fegyelem kötelékével kötözted meg magadat, és az

életszentségnek nagyobb tökéletességére szerzôdtél.

Úgy illik, hogy a pap mindenféle erénnyel ékeskedjék, és másoknak

példát adjon az erényes életre.

Az ô társasága nem az utca népe, járás-kelése nem az emberek

mindennapos útja, inkább az angyalokkal kell jóban lennie, és a földön

a tökéletes életű emberekkel.

A szent ruhákba öltözött pap Krisztus helyettese a földön, hogy

magáért és az egész népéért esdekelve és alázatosan kérlelje Istent.

Mellén és hátán az Úr keresztjének jelét viseli: hogy folyton

emlékezzék Krisztus szenvedésére.

Mellén keresztet visel a miseruhán, hogy Krisztus nyomát szorgalmasan

kutassa és buzgón igyekezzék azt követni.

Hátán kereszttel van megjelölve, hogy Istenért jó szívvel viselje

azokat a zaklatásokat, amelyekkel mások meggyötrik.

Mellén keresztet visel, hogy saját bűneit megbánja.

Hátán, hogy amit mások elkövettek, azt is sirassa igaz részvéttel, és

el ne feledje, hogy közbül állíttatott Isten és a bűnös ember közé,

bele ne fáradjon az imádságba, a szent áldozatok megújulásába, míg ki

nem esdi a kegyelmet és Isten irgalmát.

Amikor a pap misét mond, Istent tiszteli, az angyaloknak szerez

örvendezést, az Egyháznak épülést, az élôknek segítséget, a holtaknak

nyugalmat, magát meg minden javaknak részesévé teszi.

========================================================================

IV./6. Kérdés: hogyan kell készülni a szentáldozásra

 

 

A tanítvány szava:

Ha meggondolom a te méltóságodat és az én méltatlan voltomat, Uram,

bizony megremegek, és magamban megzavarodom.

Mert ha hozzád nem járulok, az élettôl futok; ha meg méltatlanul

tolakodom, megbántalak.

Mit tegyek hát, én Istenem, segítôm, tanácsadóm minden szükségemben?

Te taníts meg az egyenes útra, mutass valami rövid gyakorlatot, amely

megfelelôen elôkészít a szentáldozásra.

Mert jó azt tudnom, hogyan kell áhítatosan és tisztelettel

elkészítenem számodra a szívemet, hogy a te szentséged üdvösségemre

vegyem, vagy üdvösségemre mutassam be ezt a nagy és isteni áldozatot.

========================================================================

IV./7. A lelkiismeretvizsgálat és a jószándék fölindítása

 

 

A jegyes szava:

Mindenekfölött az a fontos, hogy nagy szívbéli alázattal és hódoló

tisztelettel, teljes hittel és Isten tiszteletére irányuló tiszta

szándékkal fogjon hozzá az Isten papja e szentség készítéséhez,

kiosztásához és vételéhez.

Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, és tehetséged szerint

tisztítsd, fényesítsd meg igaz bánattal, alázatos gyónással, hogy

semmi súly ne terheljen, semmirôl se tudj, ami lelkiismeretfurdalást

okozna, akadályozna abban, hogy szabad lélekkel lépj az oltár elé.

Bánd meg általában minden bűnödet, mindennapi botlásaid miatt pedig

indíts különös bánatot.

Ha pedig van rá idôd, szíved rejtekében valld meg Istennek minden

rosszra hajló indulatod szomorú állapotát.

Fohászkodj, és bánd, hogy még testi ember vagy és világias, hogy

rosszra hajló indulataid olyan fékezhetetlenek, hogy annyira eltölt

mindenféle érzéki vágy, hogy oly kevéssé vigyázol kifelé tájékozódó

érzékszerveidre, hogy annyiszor belebonyolódol mindenféle

fantáziaképbe, hogy annyira vonzódol ahhoz, ami odakint van, s annyira

elhanyagolod belsô világodat, hogy oly gyors vagy a nevetésre és

magadról megfeledkezésre, oly érzéketlen a könnyek és a töredelem

iránt, hogy oly könnyen kapsz a szabadságon és a test kényelmén, s oly

rest vagy a szigorúságban és a buzgalomban, hogy annyira kíváncsian

hallgatsz minden újságot, nézel mindent, ami szép, de oly kedvetlenül

vállalod, ami alacsony és megvetett, hogy olyan mohón kívánsz

gyűjteni, olyan fukarul adsz, olyan fösvénymód kuporgatsz, hogy olyan

megfontolatlanul beszélsz, s oly fegyelmezetlen vagy a hallgatásban,

hogy faragatlan vagy az erkölcsben, hebehurgya a tetteidben, oly

telhetetlen az evésben, oly süket Isten szavára, oly gyors a

pihenésre, oly késedelmes a munkára, oly éber a fecsegésre, oly álmos

a szent virrasztásokra, oly sietô a végzésre, oly kalandozó a

figyelésre, oly hanyag a zsolozsma elvégzésében, oly egykedvű a

misemondásban, oly hideg a szentáldozásban, oly könnyen elszórakozó,

oly ritkán egészen összeszedett, oly hirtelen haragra lobbanó, oly

könnyen utálkozó, oly hamar ítélkezô, oly szigorúan vádló, oly víg a

jóban, oly esendô a rosszban, oly gyakran fogadkozó, oly keveset

megvalósító.

Miután ezeket és más hibáidat gyarlóságod miatt fölindított

fájdalommal és nagy bánattal meggyóntad és megsirattad, erôs

elhatározással szánd el magad életed megjobbítására, és a jóban való

elôrehaladásra.

Aztán teljesen Istenre hagyván magadat erôs akarattal ajánld föl

magadat szívednek oltárán nevem dicsôségére egészen elégô áldozatul,

testedet, lelkedet hűségesen bízd reám, így aztán méltó leszel arra,

hogy az áldozat bemutatása végett Isten oltárához járulj, és testemet

az Oltáriszentségben üdvösségesen magadhoz vedd.

 

II.

Mert nincs illendôbb áldozati adomány és nagyobb engesztelés a bűnök

eltörlésére, mint ha magadat ôszintén és teljesen Istennek ajánlod a

szentmisében és a szentáldozásban Krisztus testével együtt.

Ha megteszi az ember, ami rajta áll, és igazi bűnbánatot tart,

valahányszor bocsánatért és kegyelemért hozzám folyamodik; élek én,

mondja az Úr, és nem akarom a bűnös halálát, hanem inkább azt, hogy

megtérjen, bűneire nem emlékezem majd többé, hanem mindent megbocsátok

neki.

========================================================================

IV./8. Krisztus keresztáldozata és a mi Istenre hagyatkozásunk

 

 

A jegyes szava:

Amint én a keresztfán kiterjesztett kézzel és mezítelen testtel önként

áldozatul adtam magamat az Atya Istennek bűneidért, úgy, hogy semmi

sem maradt bennem, ami Istent kiengesztelô áldozattá ne változott

volna, úgy kell neked is magadat minden erôddel, kívánságaiddal

jószántadból és a lehetô legnagyobb áhítattal tiszta és szent

áldozatul naponta fölajánlanod a szentmisében.

Mit kívánok tôled jobban annál, hogy igyekezzél magadat egészen énrám

hagyni?

Bármit adsz, ami nem te vagy, semminek tekintem, mert nem ajándékot

kívánok én, hanem téged magadat.

Amint te sem elégednél meg azzal, hogy minden tiéd legyen, de én ne,

ugyanúgy nem telik nekem sem örömöm semmiben, amit adsz, ha magad nem

adod nekem.

Magadat ajánld nekem, add oda magadat egészen Istenért, és kedves lesz

adományod.

Lám, én egészen föláldozom magamat érted Atyámnak, egészen odaadtam

testemet és véremet táplálékul, hogy egészen a tiéd legyek, és te az

enyém maradj.

Ha pedig megmaradsz a magadénak, és nem bízod magadat önként az én

tetszésemre, nem teljes az odaadásod, és egyesülésünk sem lesz

maradéktalan.

Azért kell, hogy mielôtt bármibe fognál, magadat önként Isten kezébe

helyezd, akkor szabadságra és bôséges kegyelemre találsz.

Bizony azért jutnak csak olyan kevesen a megvilágosodásra és a belsô

szabadságra, mert nem tudják magukat egészen megtagadni.

Megdönthetetlen az én mondásom: aki mindenrôl le nem mond, nem lehet

az én tanítványom.

Ha tehát te azt kívánod, hogy tanítványom lehess, add át nekem magadat

és minden kívánságodat.

========================================================================

IV./9. Magunkat és mindenünket Istennek kell átadnunk, és

mindenkiért imádkoznunk kell

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Uram, minden a tiéd: a mennyben és a földön.

Vágyva vágyom arra, hogy magamat önkéntes áldozati ajándékul neked

fölajánljam, és mindörökre tiéd maradjak.

Uram, szívemnek álnokság nélküli tiszta szándékával örökös szolgádnak

kínálom föl magam, engedelmes szófogadásra és folytonos dicsôítô

áldozatul.

Fogadj el engem drága testednek fölajánlása közben, amelyet ma a

láthatatlanul oltárodnál szolgáló angyalok jelenlétében áldozatként

megtörök, hogy nekem és egész népednek üdvösségünkre legyen.

 

II.

Uram, minden vétkemet és bűnömet, amelyet elôtted és szent angyalaid

elôtt elkövettem attól fogva, hogy elôször vétkezni tudtam, eddig az

óráig, fölajánlom neked kegyes oltárodnál, hogy mind fölgyújtsd és

elégesd szeretetednek tüzével, hogy eltöröld vétkeim minden szennyét

és lelkiismeretemet minden bűntôl megtisztítsd, hogy visszavégy engem

kegyelmedbe, amelyet bűneimmel eljátszottam, egészen bocsáss meg, és a

békesség csókjára irgalmasan magadhoz ölelj.

Mi mást tehetek a bűneimmel, mint hogy alázatosan meggyónom és

megsiratom ôket, és szüntelen kérem értük a te bocsánatodat?

Kérlek, hallgass meg kegyesen, mikor elôtted állok, Istenem.

Nagyon megutáltam minden bűnömet, sohasem akarom újra elkövetni ôket,

hanem bánkódom miattuk és fogok is bánkódni, amíg csak élek, készen

arra, hogy vezekeljek, és tehetségem szerint elégtételt adjak.

Bocsásd meg, Istenem, bocsásd meg nekem bűneimet a te szent nevedért,

vezesd üdvösségre lelkemet, amelyet drága véred árán váltottál meg.

Íme, irgalmasságodra bízom, kezedbe teszem magamat, tégy vele jóvoltod

és nem az én gonosz hitványságom szerint.

 

III.

Neked ajánlom azt is, ami jó van bennem, bármily kevéske és tökéletlen

is, hogy még jobbá tedd és megszenteld, hogy kedved teljék benne,

magad tetszéséhez igazítsd, és mindig a jobb felé vond, engem pedig,

rest és haszontalan kis embert boldog és dicséretes végre vezess.

 

IV.

Fölajánlom neked az istenfélô emberek minden jó igyekezetét is,

szüleim gondjait, barátaimét, nôvéreimét és minden nekem kedves

emberét, azokét is, akik velem vagy másokkal irántad való szeretetbôl

jót tettek, vagy akik az kérték, óhajtották, hogy értük meg övéikért

imádkozzam, vagy szentmisét mondjak, akár itt élnek még a földön, akár

kimúltak már ebbôl a világból, hogy mindnyájan érezzék kegyelmed

segítségét, vigasztalásod bátorítását, veszedelemtôl oltalmat,

büntetéstôl szabadulást nyerjenek, és hogy minden rossztól

megmenekedvén jókedvűen hálát adjanak neked.

 

V.

Könyörgésemet és békeáldozatomat azokért is fölajánlom neked, akik

engem valamiben megsértettek, megszomorítottak vagy gyaláztak, vagy

nekem kárt, gondot okoztak.

Azokért is, akiket valaha én szomorítottam meg, akiket megzavartam,

akiknek terhére voltam, akiket szóval vagy tettel, tudva vagy véletlen

megbotránkoztattam, hogy nekünk mindannyiunknak egyaránt bocsásd meg

bűneinket és kölcsönös sértéseinket.

Végy el, Urunk, a mi szívünkbôl minden gyanakvást, méltatlankodást,

haragot és vetélkedést, mindazt, ami sérthetné a szeretetet, és a

testvéri gyöngéd jóviszonyt megbonthatja.

Irgalmazz, irgalmazz, Uram, azoknak, akik irgalmasságodért

fohászkodnak, add kegyelmedet a kegyelemre szorulóknak, add, hogy

olyanok legyünk, hogy méltók lehessünk a kegyelmeddel való termékeny

együttmunkálkodásra, és eljussunk az örök életre.

Amen.

========================================================================

IV./10. A szentáldozást nem érdemes egykönnyen elmulasztani

 

 

A jegyes szava:

 

I.

Gyakran kell folyamodnod a kegyelem forrásához, az isteni irgalom

kútfejéhez, amelybôl minden jó és minden tisztaság fakad, hogy

kigyógyulhass rossz hajlamaidból és vétkeidbôl, erôsebb és

vigyázatosabb légy az ördög minden kísértésével és cselvetésével

szemben.

Az ellenség jól tudja, hogy a szentáldozásban van a leghatékonyabb

orvosság és leggazdagabban termô gyümölcs, ezért minden úton-módon

igyekszik, hogy a híveket és a jámborokat, amennyire tudja,

visszatartsa tôle, és megakadályozza azt, hogy szentáldozáshoz

járuljanak.

Ezért azok, akik a szentáldozásra készülnek, a sátán gonoszabb

támadásainak vannak kitéve.

Maga a gonosz lélek, amint Jób könyvében meg van írva, Isten fiai közé

elegyedett, hogy azokat szokott gazságával megzavarja, vagy túlságosan

félénkké, gátlásossá tegye, lelkesedésüket lelohassza vagy hitüket

támadja s kioltsa, hátha teljesen lemondanak a szentáldozásról, vagy

egykedvűen járulnak az oltár elé.

De semmit sem kell törôdni az ô fondorlataival és fantáziaképeivel,

bármily rútak és félelmetesek is, hanem minden szennyet az ô fejére

kell visszahárítani.

Meg kell vetni és ki kell nevetni a nyomorultat, s okvetetlenkedése

miatt vagy az általa okozott belsô megrázkódtatások miatt nem szabad

elállni a szentáldozástól.

Gyakran a túlságos igyekezet is akadálya lehet az igazi áhítatnak, az

is, hogy szívszorongva megyünk el gyónni.

Tedd azt, amit a bölcsek ajánlanak: vesd ki szívedbôl a szorongást és

az aggályoskodást, mert az akadályozza Isten kegyelmét, és lerombolja

lelked áhítatát.

Valami csekély zavar vagy lelkiismereti teher miatt el ne mulaszd a

szentáldozást, hanem eredj gyorsan gyónni, és bocsásd meg örömest,

amivel mások vétettek ellened.

Ha pedig te sértettél meg valaki mást, kérj alázatosan bocsánatot,

akkor Isten is örömest megbocsát neked.

 

II.

Mi haszna húzod-halasztod a gyónást?

vagy halogatod a szentáldozást?

Tisztulj meg mielôbb, köpd ki egykettôre a mérget, sietve nyúlj az

orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol.

Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így

sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb

leszel.

Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is,

mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol,

nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétôl

elvonod magad.

Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert

ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.

Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen

a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra

kötelezné ôket, hogy jobban vigyázzanak magukra.

Jaj, milyen kevés szeretet és erôtlen áhítatosság van abban, aki olyan

könnyen elhanyagolja a szentáldozást.

Milyen boldog és milyen kedves Isten elôtt, aki úgy él, és

lelkiismeretét olyan tisztán ôrzi, hogy minden nap kész az áldozásra

és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül

tehetné.

Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt

tartózkodik tôle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig

kedvetlenség férkôzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell

tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ô

elsôsorban a jóakaratra tekint.

Aki meg ésszerű okból tartózkodik, ôrizze meg mindig jószándékát és

vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse

nélkül.

Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és

tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még

bizonyos, elôre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi

színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten

dicsôségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását.

Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul,

ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ô szenvedését

áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad.

Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás

ösztökéli, gyakran készületlen marad.

Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégô áldozatul,

valahányszor misét mond vagy áldozik.

A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg

azoknak bevált, általánosan elfogadott idôbeosztását, akikkel együtt

élsz.

Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a

kipróbált úton járj, az elôzô nemzedék hagyománya szerint, s inkább a

mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére.

========================================================================

IV./11. A hívô léleknek igen nagy szüksége van mind

Krisztus testére, mind a Szentírásra

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Ó, édes Uram, Jézus, milyen nagy öröme van annak a léleknek, amely

vendégségedben veled lakomát ül, s ott nem más ételt nyújtasz neki,

hanem magadat adod nagy szerelemmel, aki után szívének minden

kívánságával kívánkozik.

Nekem is mily nagy örömöm lehetne, hogy a te jelenlétedben igaz

indulattal könnyekre fakadjak, és a jámbor Magdolnával együtt

könnyeimmel öntözzem lábadat.

De hol marad ez az áhítat?

Hol a könnyeknek bô kiáradása?

Bizony színed elôtt s angyalaid szent környezetében szívemnek egészen

lángba kellene borulnia, az örömtôl sírnom kellene.

Mert valóban jelen vagy ebben a szentségben.

Bár kenyér és bor színe mögött, hiszen hogy saját, isteni

ragyogásodban szemléljelek, azt el sem bírná a szemem, s még az egész

világ is megsemmisülne a te fölséges dicsôségednek villámfényű

megjelenésében.

Gyarlóságomhoz igazodol hát, mikor a szentségi színek mögé rejtezel.

Enyém valóban s imádom is, amit az angyalok imádnak a mennyben, de én

most még csak hitben ragadom meg, ôk színrôl színre látják, fátyol

nélkül.

Nekem meg kell elégednem az igaz hit világosságával, abban kell

járnom, míg föl nem virrad az örök fényesség hajnala, és el nem tűnnek

a jelek árnyai.

Amikor pedig eljön az, ami tökéletes, nem élünk többé szentségekkel,

mert a szentek a mennyei dicsôségben nem szorulnak rá a szentségi

orvosságra, hiszen végeszakadatlan örvendenek Isten színe elôtt,

színrôl színre látják az Ô dicsôségét, átalakulnak abban a magát

sokszorozó tündöklésben, amely Isten mélységeibôl elôragyog, és úgy

birtokolják boldogan Istennek testté lett Igéjét, amint volt kezdetben

s megmarad mindörökké.

Eszembe idézem ezeket a csodálatos igazságokat, és még a lelki

vigasztalás is csak unalmamra van, mert míg takaratlan, maga

dicsôségében nem látom az én Istenemet, semmit sem ér nekem, amit a

világban látok és hallok.

Te tanúsítod, Istenem, hogy semmi sem vigasztalhat meg engem, semmi

teremtett dolog meg nem nyugtathat, csak te, én Istenem, akit vágyva

vágyok örökké szemlélni.

De ez meg lehetetlen ebben a halandó életben, azért nagy türelemre

kell fognom magam, s minden vágyakozásommal együtt kezedbe kell tennem

lelkemet.

Hiszen a szentek is, Uram, akik már veled együtt ujjonganak a

mennyben, míg éltek, nagy türelemmel várták dicsôséged napjának

fölvirradását.

Amit ôk hittek, azt hiszem én is, amit ôk reméltek, azt remélem, ahová

ôk elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda.

Közben pedig hitben élek a szentek példájából erôt merítve, s kezem

ügyében lesznek a szent könyvek is vigasztalásul s életem tükreként,

mindezeken túl pedig a te szent tested különös orvosságként és

oltalomként.

 

II.

Mert úgy érzem, hogy ebben az életben két dologra igen-igen nagy

szükségem van, s ezek nélkül elviselhetetlen volna számomra ez a

keserves élet.

E testnek börtönébe zárva -- megvallom -- kettô nélkül nem élhetek: az

egyik az étel, a másik a világosság.

Nyújtod hát nekem, erôtlennek testedet lelkem és testem táplálására,

és világosságot adsz utamra: szent igédet.

E kettô nélkül jól élni képtelen volnék, mert Isten szava világosság

az én lelkemnek, az Oltáriszentség pedig életadó kenyér.

Azért ezt a kettôt két asztalnak is lehetne mondani, amelyek a

kincsesházban, a templomban vannak elhelyezve.

Egyik a szent oltár asztala, azon a szent kenyér, Krisztus drága

teste, másik az isteni törvényé, amely a szent tanítást tartalmazza,

igaz hitre nevel, és biztos lépéssel elvezet a kárpiton túlra, a

szentek szentjébe.

 

III.

Hála neked, Uram Jézus, örök világosság tündöklése a szent tanítás

asztaláért, amelyet nekünk prófétáid és apostolaid meg más tanítók

által megterítettél.

Hála neked, emberek Teremtô és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet

az egész világ elôtt kinyilvánítsad, nagy lakomát rendeztél, amelyen

nem a jövendôk-jele bárányt, hanem saját testedet és véredet

szolgáltad föl eledelül, s szent asztaltársaságoddal minden hívô

embert megörvendeztettél, üdvösségszerzô kelyheddel megmámorosítottál,

mert hiszen abban benne van a paradicsomnak minden gyönyörűsége, úgy

hogy velünk lakomáznak a szent angyalok is sokszoros örömmel.

 

IV.

Ó milyen nagyszerű és tiszteletre méltó a papok hivatása, akiknek

megadatott, hogy a dicsôség urát szent igékkel az oltárra idézzék,

ajkukkal áldják, kezükbe fogják, szájukkal vegyék és másoknak is

osztogassák.

Ó milyen tisztának kell lenniük azoknak a kezeknek, mekkora ártatlanság

illik a papnak szájához, szentség a testéhez, tündöklô ragyogás a

szívéhez, ha annyiszor hajlékot vesz benne a tisztaságnak szerzôje.

A pap szájából nem szabad másnak erednie, mint szent, tisztességes és

hasznos szónak, ha oly gyakran veszi az Oltáriszentséget.

Kell, hogy a szeme nyílt és szemérmes legyen, hiszen Krisztus testét

szokta szemlélni.

A keze tiszta, égre emelkedô, mert az ég és föld Teremtôjét szokta

megfogni vele.

A papokhoz külön figyelmeztetéssel fordul a törvény: Szentek legyetek,

mert szent vagyok én, Uratok, Istenetek.

Segítsen minket, mindenható Isten, a te kegyelmed, hogy ha már a papi

hivatást vállaltuk, legyen erônk ahhoz, hogy méltón és áhítatosan

szolgáljunk téged teljes tisztaságban és jó lelkiismerettel.

Ha pedig nem tudunk olyan ártatlan életet élni, mint kellene, legalább

azt add, hogy méltóképpen megsirassuk a rosszat, amit elkövettünk, s

attól fogva alázatos lélekkel és elszánt jószándékkal szolgáljunk

neked.

========================================================================

IV./12. Aki áldozni fog, annak nagy szorgalommal kell a

Krisztussal való találkozásra készülnie

 

 

A jegyes szava:

 

I.

Én a tisztaság kedvelôje és minden szentségnek ajándékozója vagyok.

Én a tiszta szívet keresem, ott van az én nyugvásom helye.

Készíts nekem tágas, megterített ebédlô termet és nálad eszem meg

tanítványaimmal a húsvéti lakomát.

Ha azt akarod, hogy betérjek hozzád, és nálad maradjak, vesd ki a régi

kovászt, söpörd ki szívednek hajlékát.

Zárd ki egészen ezt a világot és a vétkek kavargó zenebonáját, ülj

veszteg, mint a magára maradt veréb a háztetôn, és lelked

keserűségében gondold végig minden ballépésedet.

Mert minden szerelmes a lehetô legjobb és legszebb helyet készíti

kedvesének, hisz éppen errôl ismerszik meg a kedvesét váró szerelmes

indulata.

De azt is meg kell gondolnod, hogy saját cselekedeted érdemébôl nem

tudsz eleget tenni ennek a készületnek, ha egy álló éven át készülnél

is, és közben semmi másra nem gondolnál.

Végül csak nagylelkűségem és kegyelmem teszi lehetôvé, hogy

asztalomhoz járulj, mint ha a koldust behívják a gazdag ember

lakomájára, s ô semmi mást nem adhatna, hogy meghálálja ezt a

jótéteményt, csak alázatát és köszönetét.

Tedd meg, ami rajtad áll, és szorgalmasan tedd, nem szokásból, nem

kötelességbôl, hanem félô megilletôdéssel és tisztelettel, és

megrendülve fogadd kedves Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád

leereszkedik.

Én hívtalak, én parancsoltam, hogy így legyen, pótolom is, ami

hiányzik.

Jöjj és vegyél magadhoz.

 

II.

Amikor megadom az áhítat kegyelmét, adj hálát Istenednek, nem mintha

méltó volnál, de mivel könyörültem rajtad.

Ha áhítat nélkül vagy, és száraz a lelked, kettôztesd az imádságot,

óhajts, zörgess, föl ne hagyj vele, míg egy morzsát vagy csöppet

kegyelmembôl meg nem kapsz.

Neked van szükséged énrám, nem én szorulok terád.

Nem te jössz azért, hogy engem szentnek bizonyíts, hanem én közeledem

tehozzád, hogy megszenteljelek és jobbá tegyelek.

Te azért jössz, hogy általam szentté válj és velem egyesülj, hogy új

kegyelemben részesülj, és új lelkesedéssel fogj önmagad

megjavításához.

Ne vesztegesd el ezt a nagy kegyelmet, hanem szedd össze minden

szorgalmadat és készítsd föl szívedet, úgy vezesd oda kedvesedet.

 

III.

Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás elôtt készülj áhítatosan,

hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben.

Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint

áhítatos készületre az áldozás elôtt.

Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb elôkészület még

nagyobb kegyelem fogadására.

Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha

valaki rögtön s túlságosan külsô vigasztalás után néz.

Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termô örömében.

Ô maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tôled.

Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne

magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem.

========================================================================

IV./13. Az áhítatos léleknek szíve mélyébôl óhajtania kell,

hogy a szentáldozásban Krisztussal egyesüljön

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Ki adja meg nekem, Uram, hogy te légy mindenem, és egészen

megnyithassam elôtted szívemet, hogy úgy örvendjek neked, ahogy

kívánja a lelkem, és már senkinek utálata ne érdekeljen, teremtmény

többé meg ne indítson, fontos ne legyen nekem, hanem csak te beszélj

hozzám, és én csak tehozzád, ahogy kedves a kedvesével beszélni

szokott, s ahogyan a barátok egymással mulatoznak.

Ezért imádkozom, ez után esengek, hogy veled egészen egyesüljek, és

szívemet minden teremtménytôl elvonjam, a szentáldozás meg a gyakori

misemondás által mind jobban megtanuljam a mennyei és örök dolgokkal

való foglalkozást.

Ó, Uram Isten, mikor leszek veled egészen egy, a megsemmisülésig,

magamnak teljes elfeledéséig.

Te bennem és én tebenned, s hogy így együtt maradjunk: ezt add meg

nekem.

Valóban te vagy ezrek közül kiszemelt kedvesem, lelkem abban lelte meg

örömét, hogy élete minden napján veled lakozzék.

Valóban te vagy az én békességszerzôm, benned van tökéletes békém és

igaz megnyugvásom, kívüled küszködés, fájdalom és végtelen keserűség.

Valóban te vagy az elrejtett Isten, a gonoszokkal nem állsz szóba, de

az alázatost és az egyenes szívűt szavadra méltatod.

 

II.

Ó, milyen kedves, Uram, a te lelked, hogy fiaidhoz való gyöngéd

szeretetedet megmutasd, mennybôl szállott, jóízű kenyérrel táplálod

ôket kegyesen.

Valóban nincs másik ilyen nagy nép, amelyhez ily közel volnának

istenei, mint amilyen közel vagy, Istenünk, azokhoz, akik hisznek

benned, hisz mindennapos vigasztalásul, s hogy szívüket a

mennyországra irányítsd, magadat kínálod nekik: egyenek, örüljenek

neked.

Lehetne-e más olyan híres-neves nép, mint a keresztény nemzet, vagy

van-e az ég alatt akkora szeretettôl övezett teremtmény, mint az

áhítatos lélek, akihez betér az Isten, hogy dicsôséges testével

táplálja ôt?

Ó szavakba nem foglalható kegyelem, csodálatos leereszkedés, ó

megmérhetetlen szeretet, amelyben csak az ember részesült.

De mit adjak viszonzásul az Úrnak ezért a kegyelemért, azért a

páratlan szeretetért?

Nincs más, amit szívesebben adhatnék, mint hogy szívemet egészen

Istennek adjam és vele szorosan összekapcsoljam.

Akkor ujjong majd minden, ami bennem van, mikor a lelkem egészen

egyesül Istennel.

Ô meg azt mondja majd nekem: Ha te velem akarsz lenni, én ugyanúgy

veled.

Azt felelem majd: Uram, légy kegyes, maradj velem, én szíves örömest

vagyok teveled.

Az minden kívánságom, hogy szívem veled egyesüljön.

========================================================================

IV./14. Milyen forró vágyakozással kívánja némely áhítatos

ember Krisztus testét

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Uram, milyen nagy a te bírásodnak öröme, amelyet rejtekben ôrzöl azok

számára, akik félnek téged.

Amikor meggondolom, hogy némely áhítatos ember mily nagy

megilletôdéssel és szívbeli buzgósággal járul a te szentségi

oltárodhoz, magamban gyakran elpirulok és megszégyenülök, hogy én azt

az oltárt, a te szent kenyered asztalát olyan egykedvűen s hűvös

szívvel keresem, hogy annyira száraz, meg nem indult lélek maradok,

hogy egészen soha lángra nem lobbanok elôtted, Istenem, s nem is ragad

magával akkora indulat akkora vonzalom, mint annyi lelki embert, akik

úgy vágyakoztak a szentáldozásra, és oly érezhetô szeretet hatotta át

ôket, hogy könnyekre fakadtak, szívük és testük ajka egyformán

epekedve tapadt rád, élô forrásra, Istenem, éhségüket nem is tudták

másképpen csillapítani vagy kielégíteni, csak ha szent testedet csupa

ujjongással és lelki mohósággal magukhoz vehették.

Ó valóban lángolt a hitük, a te szent jelenlétednek erôs

bizonyítékaként.

Mert azok ismerik föl igazán az Urat a kenyértörésben, akiknek lángol

a szívük, ha Jézus van velük.

Bizony tôlem legtöbbször nagyon messze van az efféle megindulás és

áhítat, az ilyen sodró szeretet és tűz.

 

II.

Könyörülj rajtam, jóságos, gyöngéd és irgalmas Jézusom, és add meg a

te szegény koldusodnak, hogy legalább néhanapján érezzen valamicskét

szentáldozáskor szereteted szívbeli indulatából, hogy hitem jobban

megerôsödjék, jóságodba vetett reményem gyarapodjék, és szeretetem, ha

már egyszer fölgyújtotta a mennyei manna, melegítô hevét el ne

veszítse.

Elég hatalmas a te irgalmasságod arra, hogy a kérve kért kegyelmet is

megadja nekem, és tüzes lélekkel kegyelmesen maga is meglátogasson,

amikor tetszésed napja elérkezik.

Mert már különleges kegyelmekre méltatott választottaidnak tüzével nem

égek, kegyelmedbôl mégis vágyódom legalább arra a nagytűzű

vágyakozásra, kérem és óhajtom, hogy mindezeknek a téged oly tüzesen

szeretôknek szenvedélyében részesíts, és szent társaságukba bevégy.

========================================================================

IV./15. Az áhítat kegyelmét alázattal és önmegtagadással

lehet megszolgálni

 

 

A jegyes szava:

 

I.

Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned,

türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan ôrizned,

szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a

mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön.

Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi

belsô áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem

mértéktelenül szomorkodnod.

Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú idôn át

megtagadott.

Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó

megadni.

Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló

ember aligha viselné el.

Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat

kegyelmét.

Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul

elveszíted.

Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy

a kegyelmet elrejtse, ha ugyan ,,nem sok''-nak lehet azt mondani, ami

akkora jótól megfoszt.

S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyôzöd,

megkapod, amit kértél.

Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt

vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj

meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem

lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába

való belesimulásod.

Mindaz tehát, aki szándékát ôszinte szívvel Istenhez emelte, és

magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát

kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat

ajándékára.

Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál.

És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább

meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem,

annál bôvebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét.

 

II.

Akkor majd lát és bôvelkedik, csodálkozik és kitágul a szíve, mert az

Úr keze lesz vele, és magát teljesen az Úr kezébe helyezte mindörökre.

Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, aki egész szívvel Istent

keresi, és nem vesztegeti hívságos dolgokra a lelkét.

Az ilyen ember a szentáldozásban az Istennel való egyesülésnek

egyszerű kegyelmében részesül, mert nem saját áhítatán és

vigasztalásán jár az esze, hanem minden áhítaton és vigasztaláson túl

Isten dicsôségét és tisztességét keresi.

========================================================================

IV./16. Gondjainkat föl kell tárnunk Krisztus elôtt, és

kérnünk kell az ô kegyelmét

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te

ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy

mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám

teher, kísértés, háború és szenny.

Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád

folyamodom.

Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki elôtt nyitva van a szívem, és aki

egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni.

Te tudod, hogy milyen javakra van legfôképpen szükségem, s hogy az

erényekben milyen szegény vagyok.

Íme szegényen és mezítelen állok elôtted, kegyelmed kérem,

irgalmasságodért esedezem.

 

II.

Etess meg engem, éhezô koldusodat, fagyosságomat hevítsd át szereteted

tüzével, vakságomat világosítsd meg tündöklô jelenléteddel.

Tégy nekem keserűvé minden földi dolgot, türelem tárgyává mindent, ami

nehéz és kedvemmel ellenkezô, megvetetté, elfeledetté mindent, ami

földi, teremtett.

Irányozd szívemet magadra, a mennyországra, ne tűrd, hogy a földön

bolyongjak.

Csak téged találjalak édesnek eztán mindörökre, hisz te vagy ételem,

italom, szerelmem és minden javam.

Bárcsak egészen fölgyújtanál, elégetnél és magadba ölelnél engem

jelenléteddel, hogy a belsô egyesülés kegyelme s a tüzes szeretet

minden megolvasztó hatalma által egy lélekké legyek veled.

Ne hagyd, hogy böjtösen és száraz lélekkel térjek vissza tôled, hanem

munkálkodjál irgalmasan, amint oly gyakran együttmunkálkodtál

szentjeiddel.

Mi csoda volna abban, ha tôled egészen áttüzesedném, s megszűnnék a

magamé lenni?

Hiszen te folyton lobogó, soha ki nem alvó tűz vagy, szíveket

tisztító, elmét világosító szeretet.

========================================================================

IV./17. Krisztust lángoló szeretettel és heves vonzódással

kell magunkhoz vennünk

 

 

A tanítvány szava:

 

I.

Igen nagy áhítattal, lángoló szeretettel, szívem egész vonzalmával s

buzgóságával kívánlak magamhoz venni téged, jó Uram, ahogy kívánt

téged sok szent, sok áhítatos lélek a szentáldozásban, azok, akiket

életszentségük miatt leginkább kedveltél, és akikben a legtüzesebb

áhítat élt.

Ó Istenem, örök szeretet, minden javam, fogyhatatlan boldogságom,

szeretnélek a legesleghevesebb vágyakozással, a legeslegméltóbb

tisztelettel fogadni, amelyet valaha valamelyik szent érzett vagy

érezhetett.

És bár méltatlan vagyok arra, hogy az áhítatnak efféle érzései

fölébredjenek bennem, mégis neked ajánlom szívemnek minden érzését,

mintha bennem magamban mindaz a nagyszerű vágyakozás egyszerre lángra

lobbant volna.

De ugyanakkor mindazt, amit az istenfélô lélek fölfoghat, kívánhat,

nagy tisztelettel és belsô odaadással mind neked ajánlom, áldozom.

Semmit sem akarok magamnak megtartani, hanem inkább magam s mindenem

szeretném önként és szíves-örömest neked adni.

Uram, Istenem, teremtôm és megváltóm, akkora vonzódással,

tisztelettel, dicsérettel és tisztességgel, akkora hálával, odaadással

és szeretettel, akkora hittel, reménnyel, tisztasággal szeretnélek ma

magamhoz venni téged, amekkorával méhébe fogadott és óhajtott

szentséges anyád, a dicsôséges Szűz Mária, amikor alázatosan és

áhítattal felelt az angyalnak, aki a megtestesülés örömhírét

jelentette neki: íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd

szerint.

És amint a te boldog elôhírnököd, a szentek között az a legkiválóbb,

Keresztelô Szent János vígan fölujjongott a Szentlélek örömében,

amikor közeledtél, pedig még anyja méhében volt, majd késôbb, mikor

meglátta az emberek között járó-kelô Jézust, mélyen megalázta magát és

áhítatos örömmel mondta: a vôlegény barátja, aki áll és hallja ôt,

örvendve örvend a vôlegény szaván, úgy szeretnék én is nagy és szent

vágyaktól lángra gyúlni, és neked magamat egész szívvel bemutatni.

Azért minden istenes ember szívének ujjongását, tüzes szeretetét,

lelki elragadtatását és természetfölötti megvilágosodását, meg mennyei

látomását fölajánlom neked és bemutatom velük együtt mindazt az

erkölcsi teljesítményt és dicséretet, amellyel bármi teremtmény az

égen és a földön megtisztelt vagy eztán meg fog tisztelni -- magamért

és mindazokért, akik magukat imámba ajánlották, hogy mindenek méltón

dicsérjenek és örökre magasztaljanak.

 

II.

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen

dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat,

hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas

vagy.

Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden

idôben, és arra hívok, kérek minden mennyei lelket, minden benned

hívôt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsôítsen téged.

Dicsérjen téged minden nép, törzs és nyelv, szent és mézzel folyó

neved hirdessék ujjongva, tüzes áhítattal.

Mindazok pedig, akik tisztelettel és áhítatosan szolgáltatják, s igaz

hittel magukhoz veszik a te csodálatos szentségedet, hadd találjanak

kegyelmet és irgalmasságot tenálad, értem, bűnösért pedig alázatosan

imádkozzanak.

Akkor, mikor óhajtásukhoz mért áhítatban és boldog egyesülésben volt

részük, és szent asztalodtól egészen megvigasztalódva csodálatosan

megerôsödve távoztak, rólam, szegényrôl megemlékezzenek.

========================================================================

IV./18. Ne legyen az ember a szentségnek kíváncsi vizsgálója,

hanem értelmét vesse alá a szent hit engedelmességének,

és így kövesse az alázatos Jézust

 

 

A jegyes szava:

 

I.

Óvakodnod kell attól, hogy ezt a mélységes mély szentséget kíváncsian

és haszontalanul vizsgálgasd, hacsak nem akarsz a kételkedés mély

örvényében elmerülni.

A fölségesnek vizsgálója megszédül a dicsôségtôl.

Többet tud Isten végbe vinni, mint ember érteni.

Elviselhetô az igazságnak jámbor és alázatos kutatása, amely mindig

kész a tanulásra, és az atyáknak tisztes mondásai szerint igyekszik

haladni.

Boldog egyszerűség, amely nem jár a kérdéseknek nehézségekkel teli

útján, inkább Isten parancsainak sík és világos ösvényein halad.

Sokan elveszítették áhítatos lelkületüket, mikor vizsgálni próbálták,

ami nem rájuk tartozik.

Hitedet fogják számon kérni tôled és igaz életedet, nem elméd járását

és Isten titkainak mélységét.

Ha azt sem érted, azt sem fogod föl, ami alattad van, ami fölötted

van, hogyan érthetnéd?

Vesd alá magadat Istennek, alázd meg értelmedet a hit elôtt, akkor

megkapod a tudás világosságát hasznod és szükséged mértéke szerint.

Némelyek súlyos kísértésekbe esnek a hit és az Oltáriszentség körül,

de ennek nem annyira ôk az okai, inkább a gonosz lélek.

Ne sokat törôdj a gondolataiddal, ne szállj vitába velük, ne felelj

azokra a kételyekre, amelyeket a sátán fölvet benned, inkább higgy

Isten szavának, az ô szentjeinek és prófétáinak, akkor elfut tôled a

semmirekellô ellenség. Gyakran nagyon hasznos az, hogy Isten szolgájának ilyesmit kell

tűrnie. Mert nem kísérti ô a hitetleneket meg a bűnösöket, azokat már biztosan

magáénak ismeri, a hívô embereket s az imádságos lelkűeket azonban

sokféle módon kísérti, zaklatja.

Járj hát egyszerű és kétségektôl ki nem kezdett hittel, és alázatos

tisztelettel vedd magadhoz az Oltáriszentséget, amit pedig meg nem

érthetsz, azt hagyd bízvást a mindenható Istenre.

Nem csap be téged az Isten, az csapódik be, aki a kelleténél jobban

hisz magának.

Az egyszerűekkel jár-kel az Isten, az alázatosaknak nyilatkoztatja ki

önmagát, értelmet ad a kisdedeknek, megnyitja a tiszta szívűek szemét,

de elrejti kegyelmét a kíváncsiak s a gôgösek elôl.

Az emberi okoskodás erôtlen és könnyen csalatkozik, viszont az igazi

hit nem csalatkozhatik.

Minden okoskodásnak és természet szerint való vizsgálódásnak követnie

kell a hitet, nem megelôznie és megtörnie.

Mert a hit és a szeretet legszebben itt tündököl, és titokzatos úton-

módon ebben a legszentebb és legméltóságosabb szentségben munkálkodik

leginkább.

Az örök, mérhetetlen és végtelen hatalmú Isten, égen és földön nagy és

kifürkészhetetlen dolgokat visz végbe, csodatetteit nem lehet

kikutatni.

Ha olyanok volnának Isten művei, hogy az emberi okoskodás könnyen

nyomukba érne, nem kellene ôket csodálatosnak és kimondhatatlannak

emlegetnünk.